Olvassátok és sírjatok...

Sajnos úgy látszik, sorozatot kell indítanom "Olvassátok és sírjatok" címmel, íme a következő "könnycsepp":

Egy barátomtól kaptam egy levelet

Bemásolom egy részletét:

Játszótéri jelenet - 2009. április (megtörtént)

11 hónapos kisfiunkat hintáztattuk férjemmel egy nagyon modern, EU
kompatibilis játszótéren a XIII. kerületben.

Egy színes, nagy autón 5 gyönyörű kislány és kisfiú játszott, közösen.
Átlagéletkoruk kb. 5 év volt. A hozzájuk tartozó fiatal szülők a
közelben beszélgettek. Nagyon kulturált volt mindenki.

A legvagányabb kisfiú nagy hangon bekiabálta a következő játékötletet:
"Játsszunk zsidósat!" Férjemmel összenéztünk, biztosan rosszul
hallottuk. És nem! A többiek kórusban kiabálták, hogy "jó, de én nem
akarok zsidó lenni!" Egy vörös hajú kislányra esett a zsidó szerep,
aki végül elvállalta. Innentől felpörögtek az események. Az óvodások
lefogták, leterítették, majd hátracsavarták a vörös hajú kislány
kezét. A földön fekvő kislány nyakát hátulról megfogta a játék
kitalálója, majd a többiek "játékból" ütlegelni kezdték, mintha
eltalálnák a kegyetlen csapások. A kislány a szerephez hűen
sikoltozott, majd menekülőre fogta. A többi gyerek kiabálta utána:
"Szökik a büdös zsidó! Fut a zsidó, fogjátok el!" A "játéknak" az
vetett véget, hogy a vörös hajú kislány közölte, hogy már nem akar
zsidó lenni. A többiek fújjogtak és nemtetszésüket nyilvánították ki,
hogy ilyen hamar be kell fejezni ezt az izgalmas játékot.

A szülők békésen beszélgettek tovább. Férjemmel megfogtuk a
kisbabánkat és alig tértünk magunkhoz, úgy hagytuk el a játszóteret.
Egy félvér anyuka követett még minket barna bőrű kislányával.

Vajon mit látnak, mit hallanak otthon a felnövekvő generáció tagjai?
Meddig kell/lehet tolerálni a játéknak nem nevezhető eseményeket? Mi
az, ami felébreszti a fiatal szülőket a rezignált közömbösségből?

_