Nemzetközi információk

új széria 28. (397) - 2011.febr.4.

Tartalom
- Tunézia: Hafaiedh Hafaiedh, az alapoktatás szakszervezeti főtitkára: «Az UGTT csak úgy létezhet, ha az igazságot és a fejlődést védelmezi.»
- Nagy-Britannia: levelezőinktől
- Ted Knight, Lambeth volt helyhatósági tanácsnoka: “Országos mozgalom létrehozásával elő lehetne idézni a kormány vereségét”
- John Mc Donnell, Hayes és Harlington Labour képviselője: “Stop! Semmi költségvetési nyirbálás!”
- Benin: Az egészségügyi dolgozók sztrájkja meghátrálásra kényszerítette a kormányt - levelezőnktől
- Franciaország: Az ILO, a a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat» (második rész). Paul Barbier, szakszervezeti felelős


Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tel : (33 1) 48 01 88 28 - Fax : (33 1) 48 01 88 36 - E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

TUNÉZIA

Interjú

M. Hafaiedh Hafaiedh, alapoktatás szakszervezeti főtitkárával

«Az UGTT csak úgy létezhet, ha az igazságot és fejlődést védelmezi»

Az igazgatási bizottság most szavazta meg a Ganusi-kormány elfogadását, benne két fő, egyikük a miniszterelnök, a régi rendszerben is rangot viselt. Mi az Ön állásfoglalása ebben a kérdésben?

A tegnap elfogadott álláspont a szervezet álláspontja. Az UGTT igazgatási bizottsága hozta, mely a harmadik szintű döntéshozási szint a szakszervezetben. Ez annyit jelent, hogy a vita középpontjában az állt, vajon az UGTT el kell-e ismerje a kormánnyal folytatott megbeszélései eredményét, ami a kormány létrehozásának kérdését illeti.
Az UGTT igazgatási bizottsága jan. 21-én olyan nyilatkozatot adott ki, melyben világosan kimondta, hogy nem fogad el olyan kormányt, melynek tagjai a bukott rendszerben is rangot viseltek. De a tárgyalások után az UGTT mégis belement, hogy Ben Ali kormányának két minisztere, a miniszterelnököt is beleértve, maradjanak. Ezt elfogadta az UGTT igazgatási bizottságának nagy többsége.
Ami engem illet, mint az alapoktatási szakszervezet felelőse a postaszolgáltatási, az egészségügyi-orvosi, az ifjúsági, Sfax, Bizerte és Jendouba regionális unióival együtt a határozat ellen szavaztunk, a munkásosztály mobilizációján keresztül megnyilvánuló követelésének megfelelően. Megmondtuk, hogy nem fogadunk el a jan. 21-i igazgatási bizottsági határozattól eltérő semmiféle módosítást.
A sfaxi regionális unió óriásit nyom a latban az UGTT-nél, csakúgy mint a bizerte-i vagy a tunéziai munkásosztály hangvilláját jelentő jendoubai. Ezek a szakszervezetek, melyek az UGTT aktivistáinak több mint 50 %-át képviselik, elutasítják a kormányt. Vagyis a többség maradt a teljesen világos, a bizottság jan. 21-i nyilatkozata szerinti állásponton. Ma pedig az UGTT elismeri a Ganusi vezette kormányt. Olyan ellentmondás, melyet nagyon komolyan kell venni.

Tudni kell, hogy az összes szakszervezeti erők — az alapoktatási szakszervezet 50 ezer tagot képvisel, a középfokú oktatás több mint 55 ezret, a postai szintén hatalmas — s a citált uniókkal együtt hatalmas súlyuk van abban a csatában, ami a kormányból kimaradás érdekében folyik.

Tudjuk, hogy a munkásosztály együttesében elutasítja a Ganusi-kormányt, azt Ben Ali cimborái és bandája rendszere fenntartásának tartja. Mi azt mondjuk, elismerni a forradalmat és elveit kell; az UGTT-nek azokat a törekvéseket, követeléseket kell képviselni, amiért a forradalom megszületett, hogy országunk fejlődjön.

Az ország négy sarkából érkező mindennapos kezdeményezéseknek, a népi mobilizációnak egy az iránya: «Ganusi kifele! RCD kifele!» Mi teheti lehetővé, hogy a két évtizede elnyomott munkásosztály, a fiatalság, a tunéziai nép akarat érvényesüljön?

Ténylegesen az UGTT a demokrácia rendszabályainak engedelmeskedve működik. De nyíltan megmondom, amikor alapvető elvi kérdésekről van szó, melyek egyenesen érintik ennek a szakszervezetnek a céljait, nem lehetséges, hogy a demokráciát az igazgatási bizottsági szavazásra redukáljuk. Az UGTT erejének többsége kimondja, elfogadhatatlan számára az, hogy a kormányban részt vegyen az «ancien régime» akár csak egyetlen híve is. Ez nem demokrácia kérdése, ez alapvető elvi kérdés, mely az UGTT létezését mint országunk munkásosztályának független szervezetét determinálja. Ma az a helyzet, hogy az ezt követelők többségben vannak az UGTT-ben, mégis ellenzékben. A szakszervezeti tagok többségét képviseljük, de ellenzékbe kerültünk.

Értjük, hogy a tunéziai népnek ma ez az elsőrendű követelése. Milyen módon hallatszik az Önök, a szakszervezeti erők hangja, akik a volt rezsimmel való teljes szakításért harcolnak, az RCD minisztereinek távozásáért küzdenek? Az UGTT-n belül van visszhangja ennek a követelésnek?

Hogyne, a többséget képviseljük, de az igazgatási bizottságon belül a mi 50 ezres szakszervezetünknek vagy a középiskolai 55 ezresnek ugyanannyit ér a voksa, mint a csak 700-800 taggal bírónak.

Most a szó a mozgósítottaké, a tüntetőké, az utcáké, a sztrájkoké. A tanítók jan. 24-25-én kétnapos munkabeszüntetést tartottak; most felfüggesztettük a sztrájkot. A kormány és parancsaira a sajtó, elkeseredett kampányt folytatnak, hogy a szülőket a tanítók ellen fordítsák.

Pillanatnyilag a sztrájk felfüggesztéséről döntöttünk, és minden iskolában szülői értekezletet szervezünk, hogy megértessük, az érdekeink ugyanazok. A harcunkat pedig folytatjuk a kormány bukásáig.

A tanító a győzelemre determinált, mert mélyen demokratikus, a haladás híve, nem szeret kombinálni párizsi, londoni, vagy egyéb észjárás szerint. A szakszervezetisek Hached és M’Hammed Ali el-Hammi örökösei, vagyis a haladás, a szabadság elveitől átitatott demokraták. Az UGTT-t ezért alapították, ezen elvek védelméért létezik, ahogy így volt a függetlenségért vívott harcban, 1977-ban és az 1978 januári általános sztrájk előestéjén.

M. L.
Informations ouvrières (France) n° 134.


Levelezőinktől

Nagy-Britannia

Kérdéseinkre válaszolnak: Ted Knight, a brit munkásmozgalom veteránja, a Labour Lambeth városi volt helyhatósági tanácsosa és John Mc Donnell, a Labour jelenlegi képviselője Hayes és Harlington választókerületben (London külvárosa), a Labour baloldali csoportja titkára.
Ted Knight és John Mc Donnell az 80-as években a Thatcher-féle költségvetés elleni harc élcsapatához tartozott.
Mindketten — a legális lehetőségek ellenére börtönbüntetést kockáztatva — megbízatásukat teljesítették és a költségvetés megszavazását elutasították.


Ted Knight, volt helyhatósági tanácsos Lambethben

“Országos mozgalom létrehozásával a kormány vereségét elő lehetne idézni”

A Labour jelenlegi két helyhatósági tanácsosának a májusban megválasztott többivel együtt döntést kell hoznia. Választaniuk kell: a koaliciós kormányt szolgálják vaskézzel vagy elutasítják a költségvetés megkurtítását és csatlakoznak a lakónegyedekbeli, szakszervezeti és diákmozgalmak egyre növekvő kampányához, mely képes a kormány elmozdítására.
Thatcher alatt az 1980-as években a törvény a helyhatósági tanácsosokat személyesen felelőssé tette (vagyonukkal és lakásukkal), ha a költségvetési lefaragásokat nem teljesítették. Börtönbe is küldhette őket. Azonban ez nem akadályozta, hogy Lambethben, ahol tanácsos voltam, hatan a megszorítások ellen szavaztunk. Jegyezzük meg, hogy a pótválasztásokon óriási többséggel nyertünk mandátumot. A Labour helyi tanácsosainak a munkásosztály képviselőjeként megfelelő elvi álláspontot kell képviselnie és így cselekednie, elutasítva, hogy a kormány eszközei legyenek. Meg kell jegyeznem, hogy a Labour Partyban néhányan ma már e követelmény teljesítését nehéznek találják.
A Lambeth helyhatósági Labour-csoportjának jelenlegi vezetője azt mondja, amikor meg kellett szavazniuk a nyirbálásokat, sokan a tanácsosok közül sírtak átérezve ennek ellentmondását… Persze, ez nem akadályozta őket a folytatásában. Aztán a sajtó közölte, hogy az islingtoni Labour-csoport vezetője, aki elfogadta ezer helyhatósági alkalmazott munkahelyének megszüntetését, részt vett ez utóbbiak egyik gyűlésen és közölte velük: «én teljes mértékben az Önök oldalán állok». Ezen a héten pedig azt tudtuk meg, hogy a manchesteri Labour vezetője szervezte a kétezer helyhatósági dolgozó munkahelye megszüntetését.
A szokásos érv az, hogy ha nem mi tesszük, akkor a kormánytisztviselők csinálják, és az akkor még rosszabb lesz. De ki fogadja ezt el?
Azokkal a helyi képviselőkkel, akik nem hajlandóak hétrét görnyedni, olyan országos mozgalmat fogunk szervezni, mely képes a kormányt megbuktatni.
Ez most a feladatunk.


John Mc Donnell, Hayes és Harlington Labour-képviselője

“Stop! Semmi költségvetési nyirbálást!”

Nehéz helyzettel állunk szemben, speciális jelleggel bíró gazdasági válsággal. A kormány a dolgozókkal akarja megfizettetni a válság árát.
Ez osztályharc kérdése. Mi azért küzdünk, hogy megvédjük az elődeink által kiharcolt összes vívmányunkat. Az úgynevezett Welfare State-et létrehozó, szerzett jogainkat kiirtani szándékozók akaratával nézünk szembe. Nem túlzás, ha ezt osztályháborúnak nevezzük. Ez az oka, hogy táborunkat mozgósítanunk kell. Világosan meg kell határoznunk követeléseinket: semmi költségvetési csökkentést. Egyáltalán semmit. Semmi privatizációt. Semmit ezekből.
A költségvetési csökkentés maga után vonja a helyi közszolgáltatás csökkentését és a hozzá kapcsolódó munkahelyekét. A mi álláspontunk az, hogy tudomására hozzuk a Labour képviselőinek, nem szavazhatnak a megnyirbálásokra. Tudom, hogy nehéz helyhatósági képviselőnek lenni, magam is az voltam, de az a dolgom, hogy kimondjam: «Stop! Semmi költségvetési csökkentést!»
Az egyetlen megoldás, hogy támaszkodjunk a lefaragások elleni mozgalmakra és létrehozzuk a közvéleményre támaszkodó áramlatot. Kapcsolódnunk kell a sztrájkokhoz, tüntetésekhez és olyan mozgalmat szervezni, mely bizalmat ad a Labour helyhatósági képviselőcsoportjainak és lehetővé teszi, hogy az ellenállási mozgalommal szövetkezzenek.
Osztályunk védelméről van szó.

BENIN

Az egészségügyi dolgozók sztrájkja meghátrálásra kényszerítette a kormányt

Mióta a kormány azt a súlyos döntést hozta, hogy a FUOSS (Egészségügyi Személyzet Szakszervezeti Szövetsége) felelőseit bíróság elé idéztette, az egészségügyi sztrájkmozgalom radikalizálódott.
A meetingek, felvonulások, ülősztrájkok és naggyűlések megsokszorozódtak az ország területén.
Már jan. 19-én, az első meghallgatáson, a kormány jogi képviselője javasolta az eljárás elhalasztását azzal az indoklással, hogy még nem áll rendelkezésére az összes bizonyíték. Ez már bizonyos jele volt a visszavonulásnak.
Az egész világból erős támogatást kapott dolgozók megmozdulásának mértékét tekintve a kormány a tárgyalások útját választotta. Jan. 27-én 28-án zajlottak le, a kormány meghátrált bizonyos pontokon, mégpedig:
— a paramedikális személyzet, ideértve az adminisztráció kockázati prémiumának elvét elfogadta; meghatározásra kerültek a kifizetés módozatai is;
— a jogosultak számára az elmaradt motivációs prémium-kifizetéseket elfogadta;
— a 2008-as és 2010-es sztrájk miatti bércsökkentések és -levonások visszaadása;
— a prekaritásos (bizonytalan) helyzetű egészségügyi dolgozók állami szerződéssel való felváltásának felgyorsítja;
— a kormány feljelentését a FUOSS felelőseivel szemben visszavonja.

Végeredményben a kormány minden ponton meghátrált. A FUOSS a megyékben számos gyűlést tervezett, hogy az alapaktivistákat informálja az egyezmény tartalmáról és főként, hogy véleményüket meghallgassa arról, mihez tartsa magát a továbbiakban. A harc kifizetődött.


Levelezőnktől

Franciaország

Az ILO, a a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség és a «Világkormányzat» (második rész)

Emlékeztetőül: az írás célja, hogy megmutassa hogyan illeszkedik totálisan a «világkormányzatba» a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (NSZSZ) vezetése az «egyetemes érdekek» nevében, a munkásosztály különleges érdekeit alárendelve a tőkés rendszer céljainak. Paul Barbier, szakszervezeti felelős.

A «méltó munka» az ILO konvenciói és normái ellen

A cikk elején felidéztük a munkahelyért világpaktumot, melyet az ILO-agenda (a méltó munkáért) inspirált.

Emlékeztetünk arra, hogy a méltó munka egy olyan kifejezést takar, melyet Juan Somavia, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal főigazgatója talált ki ezt a meghatározást adva:
«Világosnak kell lenni, mi az, ami nem méltó munka: a gyermekmunka, a kényszermunka, a szolgaságban végzett, a szólás és szervezkedési szabadság nélküli munka».

Össze kell-e akkor még foglalni, hogy az összes nem ilyen munka már méltónak számít? Hát akkor pedig mi lesz az ILO 187 konvenciójával, mely a kormányokra és munkáltatókra kötelezően előírt normatív rendszert tartalmazza?

Az első válasz az 2005 szeptemberi ENSZ csúcstalálkozón született, ahol több mint 150 állami és kormányfő nyilatkozta: «Döntöttünk arról, hogy ügyelni fogunk a munkaügyi alapjogok elveinek tökéletes tiszteletben tartására».

Márpedig ezeknek az alapvető jogoknak az ILO 8 konvenciója felel meg. Nyolc az 1919 óta kidolgozott az 187-ből, melyekre a munkásosztály támaszkodott és kiharcolta jogait a nemzetállamok, a nemzeti törvényhozás, a munka törvénykönyve, a kollektív szerződések kereteiben!

2008-ban az ILO «történelmi horderejű» nyilatkozatot fogadott el intézményi reformjáról «a méltó munka stratégiai céljai» körül ezzel: «az ILO kapacitását meg kell erősítse, hogy tagjainak erőfeszítésére támaszkodva elérje céljait a globalizáció keretei között.»

De az ILO tagjai az államok, a munkáltatók és a dolgozók képviselői…

A dolgozóknak vannak-e közös céljaik az államokkal és munkáltatókkal?

A Nemzetközi Szakszerveti Szövetség vezetői «az új világkormányzatért»

Ennek a politikának világszintű megvalósításában az NSZSZ vezetői által játszott szerepét le kell állítani.

Szept. 20-án az ENSZ székhelyén, New Yorkban tartottak egy háromnapos csúcstalálkozót az Évezred Fejlesztési Céljaiért.

E csúcstalálkozó eredményeként több mint 100 jelenlevő államfő elfogadott egy 81 paragrafusból álló dokumentumot, mely célja «a pénzügyi válság által súlyosbított szegénység és éhezés növekedési tendenciáját megfordítása…»

Ebből az alkalomból az NSZSZ főtitkára, Sharan Burrow, nyilatkozta:
«Elégedetten állapítjuk meg, hogy a végdokumentum tervezete, melyhez szükséges az államfők hozzájárulása, a munkahelyet, a méltó munkát az Évezred Fejlesztési Célja politikájának középpontjába helyezi, és a kormányokat az ILO Világpaktum a munkahelyekért programjának megvalósítására rábírja».

A főtitkár, aki egy erős, 20 főből álló szakszervezeti delegációt vezetett a csúcstalálkozón, felvetette ezeket a témákat a vezetőkkel egy kerekasztalnál. Azon erősködött, hogy kontrollmechanizmusra van szükség a végdokumentum betartása felett a kormányok felelőssége megállapítására. Az első feladat a munkahelyre koncentráló politika keretében az lenne, hogy ügyelni kell, hogy «a munkáltatók és dolgozók képviselői» [a dokumentum 70(d) paragrafusa] hatékonyan vegyenek részt a döntéshozó folyamatban.

«A háromoldalú konzultációkon keresztül a méltó munka jelenlegi hiányosságainak megszüntetéséhez feltétlenül el kell érni a munkaerőpiac nagyobb beleértését, magyarázta Sharan Burrow az államfőknek. Ezért koncentrálni kell a szegénység által leginkább sújtott vagy szociálisan kizárt csoportokra, fiatalokra, nemdolgozókra vagy idősekre, időleges vagy részmunkákban dolgozókra, nőkre és migráns dolgozókra.»

Ugyanígy a G20 folyamán a Szöulban jelenlévő NSZSZ elfogadott egy nemzetközi szakszervezeti nyilatkozatot, melyben kérte a G20-tól «a munkahely általi fellendítési intézkedések megőrzését, hogy a költségvetési deficitet a gazdasági növekedéssel lehessen csökkenteni…», «a munkahelyek prioritása biztosítását, nevezetesen a G20 mellett dolgozó állandó munkabizottság felállításával, melyben részt vesznek a szociális partnerek, a G20 kereteinek szívébe a minőségi munka és a szociális védelem helyezését az erős, tartós és kiegyensúlyozott fejlődésért…»

Ami azt jelenti Somavia szerint, hogy elégedett a szakszervezeti vezetők erőfeszítéseivel a szöuli csúcstalálkozó előestéjén.

Egyébként pedig ugyanez az orientáció érvényesült az Afrika-Európa szakszervezeti csúcstalálkozón Yaoundéban 2010. okt. 4-5-én. (...)

Folytatás a köv. számban.



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente , 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse