Rajtunk múlik! Néhány kérdés – válasz a kételkedőknek

A szakszervezetek az osztályharc eszközeként a dolgozóké, nem vezetőiké. A dolgozókkal közösen kell azokat megszerveznünk, felépítenünk, érdekeinket együtt kell védelmeznünk.


- Miért nem inkább jobb a mostani szakszervezetekbe befurakodni, a tagságot aktivizálni, a korrupt vezetőket leváltani? Vannak térségek, ahol nincs lehetôség szakszervezeti tagságra; vannak olyan helyzetű emberek, akiknek nincs módjukban szervezett dolgozóvá válni (dolgozón minden munkaerőpiactól függő, tehát nem vagyonából élő egyént értünk) - vagy olyan mértékben tartanak a létezô szakszervezetektôl, hogy sajátot szeretnének. Részt akarnak venni szervezetük megteremtésében és azt saját arcukra formálni. A szakszervezeti apparátusok lecserélése olyan új vezetők ajánlásával, akik a rutinos funkcionáriusok és karrieristák helyett készek a harcra, nehezen lehetséges. De nem lehetetlen és készen állunk ennek segítésére.

- Ágazatfüggetlen szakszervezet? Fából vaskarika. A szakmáktól, gazdasági ágazatoktól való függés bizonyos mértékben szűkítheti és korlátozhatja a teljes, átfogó és univerzális munkásszolidaritást. Az "ágazatfüggetlenség" nagy szervezéstaktikai előny, mégpedig azért, mert valóban nem kötött az adott terület ipari infrastruktúrájához. Az ágazati függés egyben szegregáció is, amely persze ebben a kontextusban nem negatív, de szűkíti a szervezési lehetőségeket. Így válik a függetlenség egyben taktikai rugalmassággá, ez teszi lehetővé a kötöttségektől mentes, gyorsreagálású szervezeti egységek szervezését.

- A mostani szakszervezeteket teljes egészében, egységesen elítélve, a tapasztalataikat nem ismerve, egyedül vagy esetleg még néhányan energiát öltök a nagy semmibe. Nem ítéljük el a mostani szakszervezeteket teljes egészében és nem is minden vezetőt. A rossz példát kell eltüntetni. Ha a jelenlegi szakszervezetek kizárólagos példaként állnának előttünk, akkor ugyanazokat a hibákat követhetjük el, mint ők. Mi tanulunk a hibákból és tanulunk a jó dolgokból is. Egy okos, progresszív szervezeti vezetés bátor a hibák feltárásában, elemzésében, és bátor az esetlegesen meg nem értett gyakorlati és elméleti dolgok végrehajtásában is. A szakszervezetek visszafoglalása szükséges, a munkásosztály összefogása, a szolidaritás erősítése alapvető jelentőségű. A munkásoknak óriási szükségük van tömegszervezetekre, akár anyagi érdekeikről akár demokratikus jogaikról legyen szó. Ha csekély eredményt is érünk el, de demokratikus alapokon önmagunkat szervezzük, már nem hiába dolgoztunk.

- A dolgozók tőletek sokkal kevesebbet várhatnak, mint az esetenként korrupt és elvtelen, de mégis százezreket képviselő mostani szakszervezetektől. Alkalmanként a burzsoá társadalom elleni tömegharc feladatainak jobban megfelelnek az új autonóm harci szervezetek, melyek nem állnak meg, ha szükséges, még a szakszervezetek konzervatív vezetésével való nyílt szakítás előtt sem. Ha bűnös dolog a tömegszervezeteknek hátat fordítani szektás fikciók kedvéért, nem kevésbé bűnös a nyíltan reakciós bürokrata klikk vagy maszkírozott konzervatívok („haladók”) passzív eltűrése sem. A szakszervezet nem öncél, hanem csak eszköz. Nem szándékozunk senkivel konkurenciaharcba lépni, semmilyen más munkásszervezetet nem akarunk legyőzni – a Rajtunk múlik alternatíva, amelyet válaszhatunk, kritizálhatunk, alakíthatunk. Bármit is várnak tőlünk a dolgozók, az az övék is. A legkisebb eredmény is közös, a vereség is. A szolidaritás lényege nem az, hogy valaki valakitől várjon, elvárjon valamit.

- Senki sem fog egy fantomszervezettől várni semmit, és érdekvédelmi célból nem is fog belépni. A szakszervezetek, még a leghatalmasabbak is, a munkásosztálynak csak legfeljebb 20-25 %-át ölelik fel, erejük kismértékben függ létszámuktól. A kis „forradalmi” szakszervezetek –mint egy-egy párt utánnyomatainak felépítésére vagy fenntartására irányuló kísérlet – lemondást jelent a valódi harcról. Le kell szögezni mint szabályt: a tömegszakszervezetektől való kapituláns önelszigetelés – árulás. Így hát szó nincs arról, hogy csak önmagunkban szeretnénk forogni, mindenki kéznyújtását elfogadjuk, mindenki mellé állunk, aki hasonlóan gondolkodik.

- A dolgozók a szakszervezetektől félnek? Nem a megtorlástól? A "régi" szakszervezeti vezetés erős tendenciát mutat a burzsoá demokratikus rezsimmel való kibékülésre, megbuktat minden olyan kezdeményezést, mely érdekeit sérti. A dolgozók nyilván a tőkés megtorlástól tartanak – nem utolsósorban éppen azért, mert a régi típusú szakszervezeti vezetés nem képes megvédeni őket, s ebben nem is bízhatnak...

- Teljesen reménytelen ez a próbálkozás, tapasztalat, kezdő támogatás, anyagi források nélkül… Hát mi a legrosszabb, a szolidaritás egyik legnagyobb ellensége? Az anyagi források miatti egzisztenciális és politikai prostitúció! Az a tévhit, hogy csakis az anyagi és intellektuális elit képes megoldani a szervezet által vállalt problémákat. Ez vezet ahhoz, hogy a munkás csak egyfajta szervezeti elemnek tekinti magát, és folyamatosan felfelé bámulva mástól várja a csodát. Ez a fajta elkényelmesedés és önbecsapás vezet ahhoz, hogy mindenki egyéni áldozat nélkül gondolja megvívni a csatákat. Voltak, vannak szép számmal független szabad szervezetek, nem fogadnak el semmiféle külső beavatkozást, saját anyagi forrásaikra támaszkodnak, mégha azok soványkák is, pontosan azért, hogy a szervezetük sajátjuk maradhasson. Minden folytatásnak volt valaha kezdete is.

- A szakszervezetek tradicionális módon épülnek és szerveződnek a kezdetektől fogva. Nem kelthet ellenérzést egy más jellegű szervezési modell? Egyáltalán miben lehettek mások? A mi szervezetünk egy valóban alulról építkező csapat. Olyan csapat, amely nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy egy vezetői elitet alakítson ki és ahhoz a saját igazát, mint mantrát ismételgetve híveket toborozzon, hanem a személyes kapcsolatokat is kihasználva keresi azokat a csatornákat, amelyeken keresztül az emberek megtalálnak minket. Hozzánk a – szervezés elején – szinte biztos, hogy csakis a valóban tenni akaró, frusztrált, kétségbeesett emberek lépnek majd be, akik észreveszik a valódi, általános, univerzális érdekegységet…de csakis a közös munkán keresztül.