2012. február 6., hétfő

Hírek és vélemények

A magyar közszolgálati tévében sugárzott tudósítások úgy állították be az Európai Parlamentben lezajlott vitát, mint politikai pártok és ideológiák közötti összecsapást, amelynek győztese a nemzeti érdekeket harciasan védelmező, és a jobboldali Európai Néppárt feltétlen támogatását élvező Orbán Viktor – pedig: van lényegi különbség az Unió és Orbàn politikája között?

Papcsák Ferenc 2010-ben: „A határozott kiállásnak és tiltakozásoknak köszönhetően több ezer családot sikerült megmentenünk Zugló balliberális vezetésének kalandor akciójától.” – 2012: kommunális adó, a maga nemében Budapesten a legdrágább… Kösz, de inkább akkor ne mentsetek meg bennünket!

"A mieink előtt is világosnak kell lenni, hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt, eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni. (…) Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét” - fogalmazott Pokorni Zoltán még a választások előtt – azóta se szaladgál sok félkezű.

Utcára rakják Kónyáék szakszervezetét, így a hónap végén ki kell költözniük a honvédelmi minisztériumból – aki mást várt, azonnal tépje össze a fidesz párttagkönyvét !!!

Orbán Viktor miniszterelnök is a korábbi kormányokat tette felelőssé a Malév bukásáért – a belga Sabena 2001-es hasonló körülmények közötti csődjéért is?

A Fidesz miskolci szervezetének elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre – pontosan ez lenne a feladata egy szocialista pártnak.

Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy véget akar vetni a sunyizások időszakának. Hogy ideje tiszta lappal játszani, őszintén és nyíltan beszélni, sohasem hazudni és nem úgy tenni, mint Gyurcsány Ferenc, aki ugye éjjel-nappal-meg este… – Viktor nem hazudik, csak «nem bontja ki az igazság minden részletét»

A Fidesz ajánlata: munkaalapú társadalom, avagy a jólét trónfosztása – Dolgozz vagy dögölj meg!

A háztartások pénzügyi helyzete, a vállalkozói szféra gazdálkodása és a magyar gazdaság monetáris és fiskális helyzete alapján a következő hónapokban tovább fog romlani a gazdaság helyzete – a fenti dilemma ezek szerint nem igazán választás kérdése…

Handó Tünde (Szájerné) egyszemélyben dönthet arról, mely magyar bíróságon tárgyaljanak egy-egy ügyet – többre vitte mint a férje!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.