2012. február 8., szerda

A Menet kapcsán...


A szegénység és a szegénységet előidéző politikusok rongyrázása együttesen már bicskanyitogató is, így nem csoda ha útra keltek a kizsákmányoltak nevében többen is.

1. Dupla költségtérítéses, törvénysértő Fideszes politikusok:

Zsiga Marcell, Miskolc alpolgármestere, és Csöbör Katalin Alsózsolca alpolgármestere is úgy gondolta, hogy bár a törvény tiltja, hogy bár nyilatkozatot (közokirat) írtak alá, hogy több helyről nem vesznek fel költségtérítést, még is két helyről is szakítottak több, mint fél-fél millió forintot. Az országgyűléstől és az egyébként is nehéz helyzetben levő önkormányzattól is felvették a Nekik nem járó pénzt. Mellesleg Zsiga 1.700.000-forintos havi jövedelme mellett szorult rá a „csalásra”.

http://index.hu/belfold/2011/04/07/ket_helyrol_kapott_koltsegteritest_a_...

2. Azori-szigetekre látogató megyei közgyűlési elnök

Mengyi Roland, a Borsod Megyei Közgyűlés elnöke sem elégedett meg a havi 1.700.000- forintot meghaladó fizetésével, hanem kiruccant egy pár napra az Azori-szigetekre „Roma felzárkóztatási program” apropóján 11 fideszes társával közösen. Mindezt persze közpénzen, miközben borsodban is csőd közelben vannak miattuk az önkormányzatok, fáznak a gyerekek az iskolákban, és éheznek az emberek, mert sehol nincs a beígért egymillió új munkahely.

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=498621

3. Jogosulatlanul pénzeket felmarkolóképviselő

Sebestyén László fideszes országgyűlés képviselő "összeférhetetlen módon" dolgozik egy állami cég vezetésében, ahonnan havonta egymillió forintos fizetést kap. Mindez a képviselő 2010. májusi kinevezése óta törvénytelen az összeférhetetlenségi törvény alapján a helyi ellenzék szerint is.

http://archiv.mszp.hu/belfold/bovebben/ujabb-allashalmozo-fideszes

4. Ingatlan-panama gyanús ügyletek a megyei közgyűlésnél

Mengyi Rolandék egy decemberi vasárnap estére hívtak össze rendkívüli közgyűlést. Sebtében, értékbecslés nélkül, csak a helyszínen kiosztott előterjesztés alapján kellett dönteni a Megyei Közgyűlésnek egy „kis értékű” ingatlan megvásárlásáról. „Csupán” 650 millió forintocskáról van szó, ezért miért is kellett volna értékbecslés, bizottsági ülés, vagy átgondolt döntéshozatal? Ha csak nem azért volt ilyen sürgős az értékbecslés nélküli gyors döntés, mert városi pletykák szerint, a Közgyűlési vezetést szoros szálak fűzik az ingatlant eladókhoz.

http://nol.hu/belfold/ingatlanpanamat_sejt_a_borsodi_mszp

Egy korábbi fideszes megyei közgyűlési alelnököt nem olyan régen már börtönre ítéltek ingatlan-panamázás gyanúja miatt, bár nem jogerősen. A miskolci ITC székház zavaros értékesítése kapcsán Gergely Zsoltot, a Borsodi megyegyűlés korábbi fideszes alelnökét elítélték, de most új eljárást indítottak.

http://www.168ora.hu/itthon/vesztegetett-a-fideszes-eliteltek-74680.html

5. Rokonok a zsíros állami állásokban

Anno Ágh Péter, a Fidelitas elnöke szólta el magát, hogy a pártkatonák jól fizető állami állásokba fognak majd menni, de akkor még a rokonokról nem volt szó. Ezt terjesztette ki Zsiga Marcell, Miskolc fideszes alpolgármestere, mikor a családtagjai is jól fizető állásokba kerülhettek. No,itt nem állami, „csak” önkormányzati cégekről és állásokról van szó.

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=401118

Minderre csak rátett anno, a Fidesz gondolkodását leleplepző, Lázár János: "Akinek nincs semmije az annyit is ér!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.