2012. február 23., csütörtök

Kína-levél 372. sz., február 1.


















«Szociális felfordulás Kínában: veszélyes esztendő». Ezt írja a brit gazdasági lap, a «The Economist» (jan.28.), mely beszámol a chengdui állami acélipari háromnapos sztrájkról és arról, a kormány adta ki az utasítást, hogy a bérkövetelések egy részét elégítsék ki. A munkabeszüntetők közel 20 %-os béremelést kapnak, pontosan 260 yüant (30 €), amit elégtelennek tartanak. A gazdasági növekedés lelassult, az építőipar szintén, az acélra kisebb a szükség, úgy tűnik.
Pedig a recesszió még csak az elején tart azokban az országokban, ahová Kína exportál, elsődlegesen Európába … Kínában munkahelyek milliói forognak veszélyben. A lap folytatja, a sztrájkolók sokkal aktívabbak, megerősítette a Társadalomtudományok Kínai Akadémiája: 2011-ben a munkabeszüntetések sokkal jobban szervezettek és más sztrájkok számára példával szolgálnak. A «China Labour Bulletin», a szakszervezeti mozgalom függetlenségéért harcoló szervezet szóvivőjének magyarázata: «A [migráns] dolgozók nem akarnak beletörődni ez alkalommal, hogy az ország javára áldozatokat hozzanak, mert eleget hoztak már és nem fogják a csomagjukat, hogy hazatérjenek».
Tárgyalni vagy botot fogni? Meg kell hátrálni a követelések előtt vagy meg kell torolni a sztrájkokat? A kérdés foglalkoztatja 9 hónappal a 18. kongresszus előtt a kínai állami és pártvezetőket, kik zöme valószínűleg el fog tűnni. A KP kádereknek szánt elméleti folyóiratában («Qiushi», 2011. dec. 27.) olvashatunk egy olyan álláspontot, amely súlyos ítéleteket ígérő törvényt követel a «tömegincidensek» szervezői és résztvevői számára, mert ezek «intenzívvé tehetik a létező szociális konfliktusokat és káoszt teremthetnek az egész társadalmi-gazdasági rendszerben».
Könnyebb mondani, mint megtenni! Jelenleg a politikai vezetők általában olyan helyekre szállnak ki, ahol a tárgyalások elkerülhetetlenek. A kínai sajtó végül is beszélt Wukanról és elzavart bürokratáiról, aztán a négynapos rendőri bekerítésről még azelőtt, mielőtt a tartomány kettes számú vezetője meg nem jelent és tárgyalt a falusiak új képviselőivel megszüntetve a blokádot. Túlzottan rizikós volt az összecsapást megkockáztatni … és elhallgattatni az 500 millió kínai internetezőt és 250 millió twitterezőt.
A vezérfonal a társadalmi stabilitás – ami lehetővé teszi, hogy a hatalom profitáljon a kedvező gazdasági helyzetből. Amikor a helyi közigazgatás illegálisan a falusiak földjeit elkobozta, amely a társadalmi földindulás első számú oka volt, Wen Jiabao miniszterelnök bejelentette («Qiushi», jan.16.), hogy «a vidéki lakosoknak legitim joga van a földhasználatra, -művelésre és a kollektív jövedelmek szétosztására, teljesen mindegy, hogy városban élnek vagy falun».
Milyen választásokat Wukanban? Febr. elsején az egy hónap múlva esedékes helyhatósági választásokat szervező és lebonyolító 11 tagú választási bizottságra voksoltak, mely szervezi és felügyeli ezeket. Hivatalos adatok szerint a részvétel tömeges volt: 7 700 lakos, a választók több mint 70 %-a szabadon választott, «először», mondják némelyek a Xinhua hivatalos ügynökségnek vakmerően.
Vajon a wukani példát követik-e mások? Sokan remélik, mert Wukan problémái az illegális földeladásokat, az éveken keresztül mellőzött választásokat, az elsikkasztott közpénzek vezetői zsebekbe vándorlását illetően nincsenek egyedül.
Két héttel korábban a település új párttitkára is megneveztetett a 67 éves Lin Zuluan személyében, hogy a helyi lakosok nevében tárgyaljon. «Jó dolog ez. A lakosok zöme elégedett vele. Mozgalmunk egyik vezetője volt, azzal, hogy kineveztük, a mi érdekeinket fogja védeni, de sokan fogják támadni, rágalmazni», mondja Yang Shimao, egy másik decemberben választott népi képviselő.
Mindenesetre nem volt más választás a tartomány második számú vezetése, Zhu Mingguo számára: «Ebben a körzetben sok régóta elhanyagolt probléma volt. (…) Mint egy belülről rothadó alma, kívül szép piros, de ha kettévágjuk, semmit nem lehet vele kezdeni».
Az Apple a vádlottak padján. Egy egész dossziét szentelünk a nemzetközi sajtóban nagy port felvert «ügynek». Lényege, hogy az Apple beszállítóinak túlzott kizsákmányolása minden amerikai multinacionális vállalat sajátja, mely Kínában működik az alacsony bérek és a munka rugalmassága okán. A «The Economist» (jan. 21.) idéz egy 2011 júniusi tanulmányt, melyet a kaliforniai egyetem három munkatársa készített. Kiderül, az Apple kínai munkásai munkájának az ára (valójában inkább az az összeg, melyet munkáltatójuk kap a munkaerő használatának fejében …) az iPhone 4 értékének 1,8 %-át képviseli, az iPad-nak pedig 2 %-át 2010-ben! És a Kínai Kommunista Párt szolgáltatja ki a fiatalságot a multinacionális vállalatok határtalan kizsákmányolásának…
Az Apple viselkedési normái, magatartási etikája? Bagatell! Hasznosnak tűnik, hogy megmutassuk, miért kell a dolgozóknak szakszervezet, mely független a vállalatvezetéstől és a politikai hatalomtól. Hiszen pontosan Wang Tongxin, a hivatalos szakszervezet, az ACTUF shenzeni alelnöke 2010 áprilisában azt nyilatkozta, nem sértették meg a munkaügyi törvényeket a Foxconn-nál, az Apple óriásbeszállítójánál, holott fiatal munkások lettek sorban öngyilkosok. A Foxconn ACFTU-szakszervezeti elnöke, Chen Peng korábban nem volt a «közügyek igazgatója»? Ítéljen az olvasó…
Az Apple a vádlottak padján
Az Apple amerikai vállalat a Mac, az iPod, az iPhone és az iPad gyártója, sajtókampány középpontjába került a kollektív öngyilkosságok nyomán, mely kínai beszállítójánál, a Foxconn-nál következett be dec-ben egy másik üzemében bekövetkezett robbanás után. A «The New York Times» (jan.25.) közzétette a Foxconn munkásainak szánt munkakörülményekről szóló vizsgálat eredményét.
A közelmúltban történt
– A Foxconn iPad csiszolóműhelyében az alumíniumpor felhalmozódásából kifolyólag tört ki a robbanás, amit persze el lehetett volna kerülni megfelelő ventilációval, mondják a szakértők. Hasonlóan ehhez munkahelyi balesetek történtek 2011. májusában Chengduban (3 halott, 15 sebesült), aztán Sanghajban december 17-én 61 munkás sebesült meg. És akkor még meg sem említettük az ezen műhelyekben dolgozók folyamatos egészségromlását…
– A wuhani üzemben sem találtak kiutat a fiatal munkások azon kívül, hogy fenyegessenek, a mélybe vetik magukat, ha nem hallgatják meg őket. Mit követeltek? Semmi egyebet, mint a megígért bért, annál is inkább, mert ezért hozatták őket a shenzheni üzemből. Shenzhenben, ahol a képzést intézik, a Henanból jövő fiatal munkásnők panaszkodnak, hogy ugyanazon munkáért bérük alacsonyabb a «helyieknél» és betegbiztosításuk sem érvényes Shenzhenben.
Roppant nehéz munkakörülmények, a biztonsági szabályok hiánya vagy megcsúfolása, munkahelyi balesetek, a munkaidő túlléptetése, mértéktelen túlóráztatás, a végsőkig vegzált alkalmazottak öngyilkossága (13!) – ez a vizsgálat eredménye. A «Business Insider» (jan.15.) szintén említést tesz a Foxconn shenzheni üzemében és 400 ezer fiatal munkásáról folytatott vizsgálatról. A legális 16 év alatt foglalkoztatnak serdülőket, egy 13 éves kislány számol be, hogyan polírozza naponta iPhone-ok ezreit, a Foxconn nem ellenőrzi a felvettek korát, az adminisztratív ellenőrzések ritkák és előre bejelentik. Az amerikai PRI állami rádióban is elhangzott adásban az újságíró úgy becsüli, a dolgozók 5 %-a 16 év alatti... A hálótermekből ki lehet szólítani éjfél körül a fiatalok 8 ezres seregét … («New York Times», 2012. jan. 25.). Nem is beszélve az egyéb súlyos visszaélésekről, melyeket bevallott az Apple (70-et összesen!): zaklatás, kényszermunka, adatok hamisítása, idegmérgek kibocsátása, veszélyes hulladék, stb.
Az Apple kincstára
Az eredmény: a Goldman Sachs bankárjánál vagy az Exxon olajcégnél az Apple több profitot húz a dolgozókból. Az utolsó negyedévben az üzleti forgalom 46,3 milliárd dollár (plusz 73 % egy év alatt) és a haszon megduplázódott, eléri a 13,1 milliárd dollárt [10 milliárd euró]! Egy amerikai egyetemi tanulmány kimutatja, hogy az Apple az USA-ban 500 $-be kerülő bázis iPad 30 %-át, egy iPhone 4 árának pedig 58 %-át kasszírozza saját zsebeibe. A «China Labor Watch», egy civilszervezet, mely gyakran vizsgálódik a multik tájékán, írt az „alma” új elnökének: «Az utolsó negyedévben az Apple soha nem látott mértékű, a legnagyobb amerikai társaságok egyik legnagyobb, 13,06 milliárdnyi nettó hasznát érte el. Ön személyesen 380 millió dollár értékű stock-optiont kapott rögtön [291 millió euró]. Számoljunk egy kicsit: a 13 milliárdnyi profit egy negyedév alatt megfelel a Foxconn 300 ezer dolgozója 11 évi bérének! Az Ön stock-optionja pedig elég ugyanebben a negyedévben az összes bér kifizetésére.» Megragadó illusztrációt ad a kérdés jelentőségéhez. Ez a civil szervezet sok reményt fektet a vállalati társadalmi felelősség politikájába. Miben áll ez az Apple esetében?
Amit az Apple tud és csinál…
A cégóriás régóta süket a kritikára, amit a vizsgálatok tárnak fel alvállalkozóinál. Eddig azonban semmi különösen botrányos nem derült ki. Az Apple évek óta hivatkozik az alvállalkozóival elfogadtatott viselkedési szabályára. Az Apple igazgatóságának csak a dolgozók jóléte jár a fejében … ahogy a Foxconn-nak is, mely deklarálta (jan. 12-én) a kollektív öngyilkossággal fenyegetés után: «Alkalmazottaink jóléte első számú prioritásunk és amellett kötelezzük el magunkat, hogy jogaikat teljes mértékben megvédjük, igazságosan bánjunk velük».
Az Apple volt igazgatója mondja: «Négy éve ismerjük ezeket a jogsértéseket, mégis folytatódnak … Hogy miért? Mert ez megfelel nekünk is! Ha az Apple azt mondaná a beszállítóinak, változtatni kell, már holnap bezárhatna. Ha az iPhone-ok felének lenne valami hibája, gondolják, hogy az Apple várna négy évet?». Egy másik pontosítás: «Hozhatunk olyan szabályokat, amit csak akarunk, ha az alvállalkozók mozgását lecsökkentjük, a munka biztonságát kell érinteni…» És a volt, a robbanás idején a chengdui Foxconn igazgatója: «Az Apple soha nem foglalkozott mással, mint termékeinek minőségi javítása termelési ára csökkentésével.»
A híres vállalati szociális felelősség
Az Apple döntött, vállalati szociális felelősségét növelve csatlakozott egy amerikai civilszervezet, a Fair Labor Association-hoz (FLA), melynek vesszőparipája az ILO munkanormái betartásán alapuló magatartási szabályzat: harc a zaklatás ellen, a gyermekmunka ellen, a heti 48 órás munkaidő túllépése ellen, stb. Röviden: mindaz, amit az Apple kínai beszállítói csinálnak! De az FLA nem vonja össze szemöldökét annyira, hogy elutasítsa a Wall Street egyik főszereplőjének csatlakozását… mégiscsak, ez egy 50 milliárdos profitbiznisz!
Azt is meg kell jegyezni, hogy ez, a Clinton elnök kérésére 1999-ben alapított civilszervezet akkor, amikor a 182-es, a gyermekmunka megtiltásáról szóló konvencióra került sor az ILO-nál (ez a konvenció már létezett), új formát javasolt és szavaztatott meg, a «gyermekmunka legkevésbé tolerálható formáinak kiirtását». Prostitúció, rabszolgaság, adósrabszolgaság, egyetlen egy vád sem merült fel az Apple alvállalkozása, a Foxconn ellen. Vajon nem elég súlyos a kínai jog 16 év alattiak foglalkoztatási tilalmának megsértése? Idegmérgeket tartalmazó folyadékkal dolgoztatni 14 éveseket?
Viselkedési szabályzat a munkaügyi törvény ellenében
A «China Labour Bulletin» mutat rá, hogy az Apple beszállítóinak társadalmi felelősségéről szóló 2012-es jelentésében maga is beismeri, hogy az ajánlott heti 60 órás munkaidőt a 229 ellenőrzött üzem 62 %-ban átlépik!
Még súlyosabb, hogy Kínában a legális napi időt 8 órában és heti 44 órában határozzák meg. Túlóra csak napi 1 óra lehet, rendkívüli esetben a dolgozókkal való konzultáció után maximum 3, havonta 36. A 60 órás munkahét az Apple viselkedési szabályzatában a kínai munkaügyi törvényeket ténylegesen sérti, de még ezt sem tartja be, mindig túllépi.
Az Asian Monitor Resource Center, mely a multinacionális vállalatok ázsiai viselkedési tendenciáit tanulmányozza, több konklúziót von le: «A viselkedési szabályzatot előtérbe helyezve a munkáltató állítja, hogy az üzemi munkaviszonyokat harmonizálja, de végülis a munkásjogok ellenállás nélküli megsértését teszi tartóssá. (…) A magatartási szabály domesztikálja a szociális mozgalmakat, mert bázisul szolgál arra, hogy a civilszervezeteket, sőt, a szakszervezeteket is a multinacionális termelési folyamat felülvizsgálati szerepébe helyezzék. (…) A dolgozói csoportosulásoknak a jogaik megerősítését szolgáló kollektív hatalmuk jobbítására kell koncentrálniuk».

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.