2012. február 9., csütörtök

Hírek és vélemények


A Nokia Komáromban 2300 főt bocsát el 2012 végéig, várhatóan Ázsiába telepíti át a gyártási tevékenységet – Orbán Viktor a bejelentés előtt egy nappal még a Nokiát a kormány bezzegcégei között említette.

Az Orbán-fanok szerint csak taktikai lépés, illetve kényszer, hogy a kormány visszatér az IMF-hez – önérzéstelenités?

Átlagosan tízezer forinttal kapnak kevesebbet az egészségügyben dolgozók februárban az év elejétől életbe lépett adóváltozások nyomán. A kötelező béremelésnek és bérkompenzációnak nincsen meg a fedezete – de azért «mindenki jól jár» !

Franciaországban 16 ezren jelentkeztek felvételre a csendőrség 3200 meghirdetett helyére  – és mind biztos, többé-kevésbé jól fizetett, hosszú távra szóló állást remél...

„Rossz hangulat uralkodott azóta, hogy Brüsszel az állami támogatás visszafizetésére utasította a Malévot, mégis mi és a pilóták is abban bizakodtunk, hogy a csőd valamilyen módon elkerülhető” – Brüsszel után? Micsoda naivitás!

Kiderült, Orbán mit tett az egyik és a másik dobozba Barrosónak – így áll egyensúlyba a mérleg.

Puccskísérlet zajlott ellenem három fronton, amiben benne volt a CNN és néhány magyar valamint külföldi diplomata is – többek között erről beszélt Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén vitaindító beszédében – nyilván a helyét akarják, a tigris is macska akar lenni...

Délután ismét a magyar törvényekről vitázik az Európai Parlament (EP), melynek progresszív pártjai minél előbb szavazásra bocsátanák készülő határozatukat. De mire elég a lendület? – semmire!

A HÖOK "Mentsük meg az oktatást a fAGYhaláltól" elnevezéssel demonstrált – már a «tanulj tinó, ökör lesz belőled» is elvesztette aktualitását.

Konkrét összegű, néhány tízezer forintról szóló ajánlatot tett a szerdai bértárgyaláson az érdekvédőknek Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár – Szócskától bérecske.

Görögország további 15 napot kapott arra az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától, hogy megtalálja 300 millió euró megtakarításának forrását az újabb mentőcsomagért cserébe – hogy a trojka elmenjen ám most már a …. !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.