2012. november 21., szerda

Görögország hitelezői blokkolták a megígért átutalást



Az eurózóna pénzügyminiszterei a múlt éjjel úgy döntöttek, hogy nem járulnak hozzá a Görörországnak esedékes hónapokkal ezelőtt ígért 44 milliárd eurós kölcsön átutalásához. Az IMF-fel és az EKB-val a görög adósságcsökkentésről folytatott tárgyalások szintén kudarcba fulladtak. Csak abban van konszenzus, hogy az ellenőrzést meg kell erősíteni a görög kormánynak átutalt összegek felhasználásáról. A miniszterek nov.  26-án újra áttekintik a kérdést Brüsszelben.
Antonis Samaras miniszterelnök biztosította országa hitelezőit a destabilizáció lehetősége ellen, emlékeztetett, hogy országa mindig teljesítette fizetési kötelezettségeit, és a görög parlament újabb kiigazítási programot szavazott meg, amely 2016-ig 125 ezerrel csökkenti a köztisztviselők létszámát, elsősorban az önkormányzatokét.

«A görög hatóságok elkötelezettségéről tanuskodnak ezek az erőfeszítések a kiigazítást illetően», ismerték el a miniszterek közleményükben. De az IMF úgy ítéli meg, ez még mindig elégtelen és az elkövetkezendő két évben még 22 ezer köztisztviselőtől akar megválni. A görög kormány az utolsó pillanatban ezt elutasította, mert mint a Szocialista Párt vezetője néhány nappal ezelőtt kijelentette, országa  «erejének végére ért».

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.