2012. november 24., szombat

Kína-levél 389. sz. – 2012. nov. 15.




Xi Jinping a KKP élén. A kommunista párt új vezetőt választott a legközelebbi kongresszusig, elvileg 5 évre. De a kongresszusi előkészületek valóságos csatatérré váltak, ahol a rivális frakciók a jövőt teljesen elbizonytalanító csapásokat osztogattak. Xi Jinping, a kétes  fegyverszünet embere, az egyes számú jelölt, közvetlenül a kongresszus előtt két hétre magyarázat nélkül eltűnt a szem elől. Nincs közvetlen támogatása a vezetés és annak öt más tagja számára (kivéve a miniszterelnöknek kinevezett Li Keqiangot), akiket 5 év múlva le fognak cserélni, mivel azok elérik a megállapított korhatárt.

A klánok háborúzásának okai. Az okok alapjában ahhoz kötődnek, hogy a kínai gazdaságot domináló állami szektort meg kell-e reformálni, hogy az a külföldi tőke számára megnyíljon. Múlt év februárjában a Világbank közzéadta jelentését «China 2030» címmel, amelyet a New York Times így foglal össze: «A jelentés azt kéri Pekingtől, hogy fejezze be a piacgazdasági átmenetet, az állami vállalatok hatalmát csökkentse, bátorítsa a magánvállalatokat (…)».
«Igen, meg kell tennünk», ismételgette Wen Jiabao, a márciusban leköszönő miniszterelnök megígérve «a magánszektorra alkalmazott politika javítását avégett, hogy vonzza a tőkét a volt állami monopólium területeire is, mint a vasút, a helyi adminisztráció, az energia, a pénzügy, a telekommunikáció, az oktatás, az egészségügy». Ne csináljunk titkot belőle, ezek azok a reformok, amelyek a dolgozók százmilliói életét és munkahelyét tették ingataggá...

Igen, de… «Az utolsó öt évben nem volt semmilyen nagy strukturális reform. (…) Wen Jiabao ugyan felszólított ilyen változtatásokra, de tényként a rendszer ellenkező irányba mozdult», helyteleníti K. Lieberthal, Clinton elnök volt ázsia-tanácsosa («Foreign Policy», nov. 7.). Más megfigyelők is osztják ezt a véleményt: «Az állami szektor növekszik, a magánszektor visszahúzódik».
Mit tehet Xi Jinping? A távozó Hu Jintao és Wen Jiabao hívei és az állami szektor apparátcsikjai közötti fegyverszünet nem tudja megszüntetni az antagonizmust. K. Lieberthal azonban hiába esik kétségbe:«a piac szerepét fejleszteni kell, lehetővé tenni az amerikai befektetéseket a pénzügyi szektorba, ahol az USA igen versenyképes», nehéz elképzelni, hogy az új főnöknek, Xi Jinpingnek lehetősége lesz a kínai állami bankokat megnyitni az amerikai bankspekuláció előtt…
2007 óta «minden politikai, társadalmi, gazdasági reform halva született. Félek, hogy ez Xivel csak rosszabb lesz», mondja egy szakértő; «kétlem, hogy az új kormány tud valamit is kezdeni az állami vállalatok megreformálása terén», sajnálkozik egy másik («Financial Times», nov. 15.). Valamit tenniük kellene, megmutatni, hogy szívükön viselik a gazdasági reformot, foglalhatjuk össze Barry Naughton, egy másik szakértő mondanivalóját, mert Wen Jiabao sokat beszélt róla, de «semmi nem történt»…

Bizonytalanságok. Nem is lehet jobban megmagyarázni, mint ahogyan a hongkongi egyetemi tanár, J.-P. Cabestan teszi: «Az a feltevésünk, hogy Xi sem nem reformer, sem nem konzervatív, hanem a körülmények fogják eldönteni mi lesz belőle» (AFP, nov. 15.). Mintha mindenki egyetértene egy új fejlesztési modell szükségességében, «a fogyasztás felé kell fordulni inkább az export helyett», avval a céllal, hogy 2020-ig a megtermelt javakat és a fejenkénti jövedelmet meg kell duplázni: «Népünk (...) azt akarja, hogy gyermekeink jobban éljenek, jobb munkahelyük legyen. Küzdünk, hogy ez eljöjjön», mondta Xi Jinping.
Ahhoz azonban, hogy fogyasztani tudjon, a dolgozó népnek stabil munkahelyek kellenek, annak a kockázata nélkül, hogy egyik napról a másikra ajtón kívül tegyék, vagy bérét ne fizessék ki, például betegségi biztosítása legyen, biztos nyugdíja öreg napjaira…
A statisztikák októberben gyenge gazdasági emelkedést mutatnak, a Kereskedelmi Minisztérium megerősíti, hogy «nehéz optimistának mutatkozni ami a jövő évet illeti», a Munkaügyi és Társadalombiztosítási miniszterhelyettes pedig nyugtalankodik a «a gazdasági lassulás munkaerőpiacra gyakorolt hatása miatt», ahol a betöltetlen munkahelyek száma csökken és a munkanélküliek száma nő (Xinhua hivatalos ügynökség, nov. 12.).

«Demokratikus rendszer»? A leköszönő elsőszámú vezető, Hu Jintao beszédében elmagyarázta, hogy a «demokratikus rendszer megjavításának nagyobb jelentőséget», kellene fordítani, «aktívan és óvatosan» (sic !) előrelépve, mert «a politikai rendszer reformja Kína globális reformjainak fontos része». Hol van hát ez a «demokratikus rendszer», ha a dolgozóknak sztrájkba kell lépniük ahhoz, hogy tárgyalhassanak? Nem éppen Hu Jintao volt, aki a «kollektív konzultációkat» tartalmazó törvényt késleltette a hongkongi munkáltatók virulens reakciói hatására 2010 szeptemberében? Milyen az a «demokratikus rendszer», melyben a dolgozóknak sztrájkolni kell, ha saját szakszervezeti képviselőiket meg akarják választani, ahol a bizalmikat utcára tehetik, bíróság elé állíthatják, ha kolllégáik nevében szólnak, melyben a szólásszabadságra cenzúra telepedett?



«Konzultációk » és «tárgyalások» egy üzemben

A «China Labour Bulletin», a hongkongi munkásjogokat védő szervezet számol be a történetről. A kantoni Shiroki, egy japán társaság autóalkatrészgyártó üzemében az 500 munkás megelégelte, hogy naponta 20 perccel többet kellett dolgoznia az egyébként törvény szerint biztosított ebédidő behozására. Az üzemi vezetés az ebédidőt nem ismerte el a munkaidő részeként…
A dolgozók által 2003-ban demokratikusan választott bizalmik a kantoni ACFTU hivatalos szakszervezet képviselőitől kisérve egy évig tárgyaltak a vezetéssel sikertelenül. Tudnillik a törvény «kollektív konzultációt» ír elő, nem pedig «kollektív tárgyalásokat». Az árnyalat fontos. 2011 júliusában a bizalmik egy  shenzheni, a kollektív tárgyalásokra specializálódott ügyvédi irodához fordultak. Hat hónapig ez az iroda adott tanácsokat nekik, képezte ki őket a  tárgyalások folytatására, erről és a tárgyalások haladásáról ugyanakkor informálva a helyi szakszervezeteket és az önkormányzatot.
Ezév febr. 1-én a szakszervezeti tagok szavaztak a «20 perc ingyen» befejezéséről.  Az üzemi vezetés két órán belül meghátrált és nyilatkozatban elfogadta. Egyetlen szavazással, egyetlen akcióval többet értek el, mint a hónapokig tartó «konzultációkkal»!
Mintegy 10 éve, mondja a «China Labour Bulletin», a munkássztrájkokkal és tüntetésekkel szemben a hivatalos szervek teljes súlyukat bevetik a konfliktusok enyhítésére. Duan Yi, egy jogi iroda vezetője szerint: «A kollektív tárgyalások sikerét kimutatva meggyőzően kimutatható, hogy ezek valóban a dolgozói érdekeket védik és a vezetését is».
A «China Labour Bulletin» konstatálja, hogy a hivatalos szakszervezet, az ACFTU néha meghagyja a dolgozóknak az akció lehetőségét, hogy a munkáltatónak muszáj legyen a tárgyalásokba bocsátkozni. A megtorlás kockázata létezik (bíróság előtt vagy elbocsátással) – ahogy a migráns dolgozók egyik védelmezője mondja: «nagy gond, hogy hogyan oltalmazzuk meg a bizalmiakat» –, de végülis, mondja Duan Yi, a dolgozók és a szervezetek támogatásával nem lehetetlen, mert «ha a követelések jogosak, a törvény és az igazságszolgáltatás szelleme a kollektív tárgyalásokat elismeri».

––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Munkabiztonság…
A Riteng a tajvani Pegatron lányvállalata több, mint 80 ezer munkást foglalkoztat az elektronikai iparban. Magát a vállalati szociális felelősség követőjének tartja és a munkaügyi biztonság és egészség normái betartásááért még díjat is kapott! 2011. dec. 18-án Sanghai melletti műhelyében (az Aple tablettjeit itt polírozzák) robbanás történt, 62 dolgozó sebesült meg. A Sacom hongkongi diákegyesület, amely korábban már vizsgálódott a hirhedt Foxconn üzemeiben, világosan akar látni abban, javult-e azóta a munkásjogok kérdése.
Néhány elem, amely az alkalmazottak válaszaiból kiderült: a munkacsapatok átlagosan heti 6 napot napi 10 órában dolgoznak, ami a törvényesen engedélyezett túlórák kétszerese, de havi viszonylatban elérheti a 200 túlórát is! Ezek bérezése abnormálisan prémiummal folyik; a napi munkafelvétel előtti és utáni kötelező eligazításokat egyáltalán nem fizetik ki; a gyakorlati munkán résztvevő diákokat olyan helyen foglalkoztatják, amelynek köze sincs tanulmányaikhoz; a dolgozók csak hathavi munka után csatlakozhatnak a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkahelyi balesetvédelmi rendszerhez; a kihelyezőügynökségek által küldött munkásoknak nincs joga ehhez a szociális hálóhoz, holott kötelező, és nincs a prémiumokhoz sem.
Ami a munkaegészséget és -biztonságot illeti, megfelelő szellőztetés most sincs, a kiosztottt maszkok hatástalanok. Ismét feláll a robbanás veszélye, holott a súlyosan megégett dolgozók decemberben még kórházban voltak.
(forrás: http://sacom.hk/archives/966)

Sztrájkok és tüntetések okt. 28. és nov. 15. között
Dongguanban a SinGeen Technologies-nál a pihenőnapok módosítása és a túlórák visszatartása miatt; négynapos munkabeszüntetés a Flextronicnál Shenzhenben a vállalat kitervelt csődjével szemben; Jiaozuoban óvónők, Foshanban és Nantongban építőmunkások, Shenzhenben a Huangguan Electronics alkalmazottai a ki nem fizetett bérek miatt; Chongqingban építőmunkások, Shaowuban buszsofőrök, Dongguanban a Nokia dolgozói,  Nanjingban a Xinjiekoué bérkövetelésekért; a dongguani Chuangmeng Electronics munkásai és a shenzeni Phino Cable-é és mégegyszer a Jiehebaide-é üzemük bezárása ellen; az elbocsátás esetére megállapított járandóságok ki nem fizetése miatt a Motorolánál Jiangsuban, a Suningnél Kantonban, a Shihongnál Shenzhenben.

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

• Az Emberi jogok ligája októberi közlésében olvastuk

– A rendőrség leállított egy négyezer emberből álló menetet (Caitang falu, Chaoan megye Guangdong tartomány). A tartományi hatóságok beavatkozását kérték a titokban eladott földek és rendőri erőszak kivizsgálása tárgyában. Szept. 23-án összecsaptak a közéjük beférkőzött rendőrökkel(Minsheng guancha, okt. 19.)
– Internetes kampány Yi település (Zhongtanhoz közel, Guangdong tartomány) pártvezetőinek meggazdagodása kiderítéséreChen Yaogen fényűző villát építtetett magának(halásztóval, mesterséges vízeséssel, medencével, stb.), számos háztartási alkalmazottat tart az életkörülményeiben legmostohább migráns dolgozók dominálta népesség közepette. Okt. 10-én robbant ki egy hasonló botrány Panyu megye politikai biztosa ügyében, aki családjával 22 rezidencia birtokosa. (South China Morning Post, okt. 14.)

– A párt XVIII. kogresszusa alatti tüntetések megelőzésére a hatóságok nyomást gyakorolnak a disszidensekre, a petíciózókra. Számos értelmiségi, polgárjogi harcos házi őrizetben töltötte ezeket a napokat, vagy vidékre küldték. Az Igazságügyi miniszter szerint a  «társadalmi stabilitást biztosítani kell a győzedelmes XVII. kongresszus biztos és harmonikus környezete számára»(South China Morning Post, okt. 28.)

– A kínai cenzúra blokkolta okt. 26-án a New York Times internetes hozzáférését, miután azon megjelent a kínai miniszterelnök és családja által felhalmozott javakról szóló cikk.

• A Riporterek Határok Nélkül megjegyzi, hogy a kongresszus végével a KP «sürgősen rendet tesz az emberi jogvédők soraiban», idézi Hu Jiát, aki házi őrizetben van, amióta elhagyta a börtönt 2011 júniusában és Shu Xiangxin ügyvédet, akik ismeretlenek vertek meg az illegális földelkobzásokról közzétett információi után.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.