KKP 18. kongresszusa

Kínában november 8-án ült össze a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán. Zárt ajtók mögött, háttéralkuk alapján dőlt el, hogy ki irányítsa a következő évtizedben az országot. (összefoglaló az Index cikke alapjàn)

Folytatni fogják a politikai szerkezet reformját, a demokrácia kiszélesítését, mondta többek között Hu Csin-tao, a Kínai Kommunista Párt (KKP) leköszönő főtitkára másfélórás beszédében a párt XVIII. kongresszusának nyitónapján. Azt is hozzátette, hogy nem fogják soha lemásolni a nyugati politikai rendszert.

A tét nem kicsi, meghatározzák a következő öt-tíz év fejlődési irányát, emellett távozik a KKP Központi Bizottság Állandó Bizottságának kilenc tagja, majd valamikor az elkövetkező hét napban bejelentik, hogy kik váltják fel őket, Az új vezetők majd tavasszal foglalják el új pozícióikat.

A biztos befutók között van az eddig a központi bizottság titkárságának vezetését és az alelnöki posztot betöltő Hszi Csin-ping (Xi Jinping) és Li Ko-csiang (Li Keqiang), akik Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnököt és pártfőtitkárt és Ven Csia-pao (Wen Jiabao) miniszterelnököt váltják. Hszi Csin-ping a várakozások szerint megszerzi a KKP főtitkári posztját is, és ezzel hivatalosan is kezdetét veszi az újabb generációváltás Kína élén.

Hu Csin-tao és Ven Csia-pao tíz éven át vezette Kínát. Ezalatt a Kínai Népköztársaság a világ második legnagyobb gazdaságává emelkedett, nemzeti összterméke két és félszeresére nőtt. Kína nemcsak saját régiójának, hanem a világgazdaságnak is meghatározó szereplője lett, katonai kiadásai immáron a második legnagyobbak a világon, és alig akad olyan globális politikai és gazdasági kérdés, amelynek eldöntéséhez, megoldásához Kínára ne lenne szükség.

Számos olyan társadalmi probléma van, amit tíz év alatt nem sikerült megoldani, vagy még rosszabbodott is.

A különbség a legszegényebbek és a leggazdagabbak között növekedett. Kína a világ egyik legegyenlőtlenebb országa. Továbbra is gyászos a környezetvédelem helyzete, folytatódnak az illegális földfoglalások, gyakoriak a tüntetések vidéken. Nem igazán javult az emberi jogok helyzete.

A KKP megközelítőleg 82 millió taggal rendelkezik, ezzel messze a legnagyobb politikai szervezet Kínában. A pártot, és vele az országot a már említett Központi Bizottság, és azon belül is az Állandó Bizottság tagjai irányítják. Kínában 5 évente tartanak pártkongresszust, ekkor döntenek a vezetőséget is érintő személycserékről. A jelenleginek kilenc tagja van, de még nem lehet tudni, hogy az újban is ugyanennyien lesznek, vagy hétre csökkentik a létszámot, mert már arra is volt példa korábban. Annyi bizonyos, hogy a mostani tagok közül hétnek mennie kell, mert már a belső szabályzatok alapján túlkorosnak számítanak.

A kínai belpolitikai folyamatok nehezen átláthatóak. A legtöbb elemző szerint az ÁB hét megüresedő helye közül négy várományosa valószínűleg Vang Csi-san (Wang Qishan) és Csang Tö-csiang (Zhang Dejiang) miniszterelnök-helyettesek, illetve Li Csüan-csao (Li Yuanchao) a párt szervezési osztályának feje és Liu Jün-san (Liu Yunshan) a propaganda osztály vezetője lehet.

A maradék három hely lehetséges befutói között emlegetik Jü Cseng-seng (Yu Zhengsheng) sanghaji párttitkárt, Vang Jang (Wang Yang) kantoni párttitkárt, Csang Gao-li (Zhang Gaoli) tiencsini párttitkárt, Hu Csun-hua (Hu Chunhua) belső-mongóliai párttitkárt, illetve Liu Jen-tung (Liu Yandong) államtanácsost, Meng Csien-csu (Meng Jianzhu) közbiztonságért felelős minisztert és Ling Csi-huát (Ling Jihua).

A döntéshozatalban az elnöki és miniszterelnöki poszt várományosai közvetlenül, a KB ÁB helyekre kandidálók pedig közvetetten már évek óta benne vannak, azaz a hatalomátadást tudatosan úgy alakítították, hogy ne jelentsen éles cezúrát. Az ötéves tervek is átnyúlnak a következő vezetés ciklusába, hiszen a 12. ötéves terv 2011-2015 között határozza meg Kína politikáját, gazdaságát. Természetesen az új vezetők személyisége idővel okozhat némi változást, de ez egyelőre aligha látható.

Fontos megjegyezni, hogy a kínai vezetőség, ami kifele egységes képet mutat, korántsem teljesen egységes. A feltételezések szerint belül komoly viták zajlanak, csak ebből keveset látni. Ritka bepillantást engedett a hatalom működésébe Po Hszi-lajnak (Bo Xialai), a csungkingi pártfőtitkárnak a gyors és botrányos leváltása. Frakciók és érdekcsoportok küzdenek egymással, például a konzervatívok a reformerekkel, a liberálisok a tradicionális maoistákkal. De, hogy pontosan ki hová tartozik és kinek a pártján áll, azt sokszor nagyon nehezen lehetne megmondani.

A 2012-es helyzet még annyiban különbözik a korábbi generációváltásoktól, hogy az utódlást meghatározó kulcsemberek nem ketten, hanem hárman vannak. Tehát nemcsak a távozó és a jövendő pártfőtitkár igyekszik a maga embereit biztos pozíciókba helyezni/tartani, de ott van még a 86 éves Csiang Cö-min (Jiang Zemin) korábbi pártfőtitkár, államelnök is.

Ahogy Csiang Cö-minnek sikerült fenntartani befolyását hivatalos távozása után is, minden bizonnyal Hu is még komoly tényező marad. Kínában az eddigi tapasztalatok alapján fokozatosan zajlik a hatalomátadás, hogy ezzel is csökkentsék a vezetőváltás okozta feszültséget. Hu napokon belül lemond pártfőtitkári posztjáról, de következő márciusig ő marad még az ország elnöke.

Az államelnökség mellett Hu látja el még a párt Központi Katonai Bizottságának elnöki posztját is. Sokak szerint ez a legfontosabb pozíció mind közül, mert a hadsereg nem az államnak, hanem a pártnak tartozik a felelősséggel. A KKB elnöke irányítja a hadsereget, és Kínában még mindig ez a hatalom záloga. Arról azonban, hogy itt mikor veheti át Hszi az irányítást még csak találgatások vannak.

A pekingi vezetőváltás alatt természetesen azt is találgatni kezdik, hogy Hszi és Li Ko-csiang milyen újdonságot hozhat a belpolitikában és Kína külkapcsolataiban. A már említett konszenzuskereső döntési folyamatok és az ötéves tervek rendszere miatt nem lesz teljesen szabad az új pártfőtitkár/elnök mozgástere, de több dolgot is meg lehetne reformálni.

Első helyen szerepel az állami tulajdonú vállalatoknak nyújtott támogatási rendszer átgondolása és a pénzügyi rendszer liberalizálása, gazdaság nyitottabbá tétele (melyet a nemzetközi szervezetek követelnek).

Továbbra is érvényben van a lakosságnak a szülőhely alapján történő regisztrációs rendszere, a hukou rendszer. Az embereket származásuk alapján vidéki vagy városi kategóriába osztják be, de ha egy „vidéki” egy nagyvárosba költözik dolgozni, neki nem járnak azok a szociális ellátások, amik egy „városi” embernek alapból adottak.

Természetesen ott van még a korrupció is, ami a mai Kína igazi rákfenéje, de mégse történt előrelépés a felszámolásában. És ami talán a legrémisztőbb lehet a KKP vezetőinek, még mindig állandó téma a politikai reform és a rendszer demokratizálása, amiről egyre könnyebben tudják az emberek kifejteni véleményüket az interneten.

A kínai vezetőségnek fontosak a nyugodt külkapcsolatok, de vannak olyan lépések, amelyek valóban kényszerhelyzetbe hoznák az új kínai vezetést, hogy erőt mutasson, elsősorban a kínai közvélemény előtt.

Korai megmondani, hogy a következő évtized is annyira nyugodt lesz-e Kínában, mint a mostani volt.