Skócia, Flandria, Katalónia… Hová?

 

Skóciában az elszakadást preferáló párt nyert, Belgiumban az N-VA nacionalistái, Katalóniában mozgalom folyik az elszakakadásért… Baszkföld önállósulási tervei régóta ismertek (Lombardiáról és Északi Ligájáról nem is beszélve) … Nincs közvetlen felelőssége az Európai Uniónak?

A «közösségi konstrukció» megalakításakor annak deklarált célja – a közös piacon kívül – a háború, a fegyveres konfliktusok megelőzése. Ezzel párhuzamosan a NATO-n keresztül viszont Európa átengedte biztonsági kérdéseit az USA-nak.

A «közösségi konstrukció» felgyorsítása – az 1985-ös Egységes Okmány – egybeesett a központosított államok végével, egyesek egyszerűen decentralizálódtak, mások föderalizálódtak: kiürültek fent is, lent is. 1988-ben jelentek meg a «strukturális alapok», a regionális segítséget nem az állam, hanem közvetlenül a régió kapja. A szubetatikus megosztás ezzel megkezdődött, az európai «központ» közvetlen viszonyba került a régiókkal, a folyamat pedig azóta még nagyobb hangsúly kapott. A brüsszeli «régiós reprezentánsok» státusza kvázi-diplomáciai, a régiók bizottságáé ennek intézményesített változata. Brüsszel kezét a régiókon tartja.

Az államok központi szerepének gyengülése természetesen felkeltette az autonomista, függetlenségi, elszakadási törekvéseket, különösen ott, ahol ennek hagyománya volt.

Az Unió és a NATO nélkül azonban ezek a követelések soha nem lennének olyan erősek, mint ma: ez a két intézmény garantálja, hogy az elszakadás ne a semmibe ugrás legyen, hanem «biztonságos» keretekben történjék (katonailag, pénzügyileg, a piacgazdaság, stb szempontjából). Az Európai Unió, mely pedig államok szövetsége, gyengíti a államokat, miközben saját szupranacionális hatalmát építi. Ennek azonban van egy nem várt következménye: a helyi nacionalizmusok fellendülése. A meggyengült államok és az "európai tudat" hiánya csak ide vezethetett.

A kis, homogén országok, de Németország is megmenekültek ettől. Németország az iskolapéldája annak, ami megfelel az Európai Unió számára: a szövetségesek a II. világháború másnapján felállították a gyenge föderális központi hatalmat és az erős «Ländokat» (Bajorország soha nem ratifikálta..), csakúgy, mint egy sor ellensúlyt (mint a karlsruhei alkotmánybíróság), az egészet normák alapjára helyezve («alkotmányos patriotizmus»).  A központ meggyengítése és a tartományok ereje a génekbe vésődött, semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik a német nemzetet...

Franciaország szintén «kilóg» egy kissé: a forradalomban született állam logikája a helyi identitás szisztematikus irtása az «egységes és oszthatatlan» nemzet érdekében (melynek szétverésére napjainkban folyik kisérlet). A központi hatalomnak a «közösségi konstrukció» általi meggyengítése azt eredményezte, hogy az az állampolgárok számára idegenné vált, a monarchikus köztársaság közbülső közvetítő intézményeit letörték, így totálisan anakronikussá lett, a helyi erős identitás (kivéve Elzászt, Korzikát, Bretagne-t) pedig hiányzik, de a meghatározóvá lett Európával sem azonosítják magukat.   

Az európai modell a tűzzel játszik: a régi államok szétrobbanása már nem elképzelhetetlen, hanem komoly lehetőség.