Az Egyesült Királyságban közel másfél millió bérből élő «nulla órás» szerződése

 

A «nulla órás» szerződés annyit jelent, hogy a vállalat csak akkor hívja a dolgozót, ha szüksége van munkájára és természetesen csak a teljesített órákat fizeti. Az efajta munkaszerződés – David Cameron impulzusára – 2008 óta egyre inkább terjed, ma már 1,4 millió munkavállalót érint a Trade Union Congress (TUC) szakszervezeti tömörülés becslése szerint.

A munkáltatónak nem kell munkát biztosítania folyamatosan, viszont a garantált minimálbért (kb. 7,70 euró/óra), valamint fizetett éves szabadságot is adnia kell a ledolgozott idő után.

Mivel semmiféle fix munkaidővel nem jár, a «nulla órás» szerződések mindenekelőtt «nagy rugalmasságuk» miatt számos munkáltatót csábítanak, különösen a szálloda- és vendéglátóiparban, de az utóbbi időben már a közszolgáltatásban, nevezetesen az oktatásban (35%) és az egészségügyben is (27%). A munkáltatóknak előnyös, a dolgozók szempontjából azonban kifejezetten hátrányos.

A TUC adatai alapján az ilyen szerződéssel dolgozók átlagos heti bére 118 £ (239 euró) a határozatlan időre szóló szerződésesek 479 £-jával (610 euró) szemben. A jelentős különbség vezet ahhoz, hogy évről évre növekszik a prekaritásban élő száma: míg 2008-ban a dolgozók 19%-a nem talált határozatlan szerződést, ma már 41%-uk. Gyakran hiába keresnek még egy állást, mivelhogy állandóan rendelkezésre kell állniuk, előre nem tudni, mikor hívják be őket. 42 %-ukat 12 órával előtt értesítik, 6 %-uknak pedig még a munka felvétele előtt, az utolsó pillanatban is annulálhatják azt.

A TUC rámutat, hogy a dolgozók számára egyértelműen hátrányos és leginkább csak diákoknak felelhet meg tanulmányaik finanszírozásához való hozzájárulás céljából. Követeli, hogy a jogokat és felelősséget tisztázzák, valamint az ilyen munka esetén a «rugalmasságot» honorálják magasabb bérrel, s csak olyan munkavállalónak ajánlhassák fel, aki valóban ezt igényli.