Iszapkatasztrófa

Reagálásom az "Iszapkatasztrófa" néven elhíresült rettenetre, mely a fennálló rendszer igazi fényképe, sőt teljes kortörténete. 3 irányból érdemes a dolgoknak legegyszerübb és sarkított megközelítése .
1. A tulajdonosi kör, államkapitalisták.
Kádár János elvtársi és brezsnyevi csókkal részese volt a munkásosztály szisztematikus és következetes elárulásának. A történelem felfogja sorolni az árulókat, akik 1945 után a kommo-kapitalizmus felé vitték az 1917 -es forradalmat. No, de ne menjünk bele a közepébe. Nézzük meg, hogy a létező (Kuba, Korea, Kína, Vietnam e folytonossága miatt, a jelenbe vitel okán) szocializmus egyik gyengéje volt, hogy a rendszerek centralizáltak voltak, a demokrácia nem működött és a lenini elmélet a centralista, egypárti demokráciát illetően megbukott. Megbukott, mert meg kellett buknia. Hiszen ha visszamennénk a marrxista társadalom és államelmélethez, a lenini gyakorlati tézisekhez, az mind nem rossz, csak ahhoz nem gyarló ember, heterogén összetételû és felfogásù emberek, hanem auutomata gépekre, ember-gépekre lenne szükség. Hogy gyakorlati példa alapján erősítsem, arra emlékeztetek, hogy a «szocialista» rendszerekben is éltek az emberekben olyan csökevények, mint a hit, mint a féktelen és felesleges gyarapítás, a harácsolás. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek egyfelől csak az emberek halálával szûnnek meg, másfelől ezek egyéni kiteljesedésére éppen a centrális "torz demokrácia" adott lehetőséget. Ha a feudalizmust felváltó polgári forradalmak vívmányát tekintjük, akkor a máig is fennálló polgári demokráciák struktúrálisan nem rosszak, ami a társadalmak működésének mechanizmusát illeti. Nézzük meg. A szocializmusban (Kádár korszak) az ideológia harca éppen azzal szemben volt, mint pl. a vallás amivel nem is kellett volna, hogy legyen. De ezzel szemben fokozatosan kifejlődött azoknak a köre, érdekcsoportja, akik végül az akkori rendszer munkásarisztokratáin képezték a hatalmi és gazdasági hatalmi elitet. Tehát az egyén támadása, kordában tartása gyakorlata, a társadalommal, a munkásosztállyal feledtette a közös és angonisztikus ellenéget, a tőkét. A világban valamennyi kommunista és baloldali erő a marxi-lenini elmélet és gyakorlati irány torzításának, ilyen természetű felfogás csapdájában leledzik.
A sokrétű és a teljesség hiányában fejtegetett gondolatok összegzéseként, a szocialista társadalmak éppen nem a munkásosztály társadalmai voltak, durván államkapitalizmus volt valamennyi, amely a tőke és a tőkések, társadalmak feletti "fáraó" hatalmának kiteljesedését eredményezte, és ennek okán nem csak a kapitalizmus került válságba. De, még nem is csak az!
2. A kommunista eszme érvényessége. Erről csak röviden. A gengszterváltással a volt szocialista országok mindegyikében az államkapitalizmus gazdasági elitjeinek tulajdonhoz jutása, azaz nyíltan vállalt tőkéskénti szereplés a lényege. Végül is nem az eszme bukott meg, hanem valahol Lenin ut+pizmusa igazolódott. Egyszerü utalásként, a mindenható kommunista pártok az egypártrendszerben nem biztosítottak mást, mint azok vezetőinek fáraókkénti uralmát a a társadalmak, a munkásosztály felett. Ez, a szemlélet, és a gyakorlat Magyarországon éppen a Thürmer vezette MKMP lényege, csökevény, amely a munkásosztály, az új generáció önszerveződésének gátja. Jelszavakba öntve ez így néz ki : párttagság=hűség. Vagy a tűz a forradalmi eszme és a láng, a parázs ôrzésének egyénileg vindikált joga. No, és az előzőekben említett demokratikus centralizmus.
3. A kommunista mozgalmaknak az eszme felfogásával nincs is annyira baja, mint a gyakorlattal. Lenin konkrétan megnevezte hogy anno kik voltak a munkásosztály ellenségei, akár baloldaliakként, és arra különös tekintettel volt, hogy a munkásosztály antagonisztikus ellenségei kik és mik. Ezzel szemben a kommunista pártok még ma sem a néphez, a munkásosztályhoz közelítenek, hanem ellenkezőleg a polgári demokráciák játékszabályait követve a hatalomba igyekszenek. Csakhogy a tömegek közösségi bölcsessége mindennél erősebb, felismerésre került az a játszma, amelyet a kommunista, vagy a baloldali pártokban a regnáló vezetés képvisel, és ez az az érdek, amely az ember gyarlóságából és természetéből fakad. Az eszközök mind az egyénben, mind pedig csoportban kifinomultak, pl. aszerint, hogy ki árulja ki olcsón a kapitalistáknak a jobboldali pártokban, ki a baloldali pártokban, főleg kik a hatalmak által beintegrált szakszervezetekben pojácákként öntudatnélkül a munkásosztály eszméjét és alapvető érdekeit.
Kommunistaként azt mondom e cikkre, hogy ez valami, de nem az igazi. Hiszen nem mutat semmi másra, mint a kényelmes fotelben való elhelyezkedés közben kiteljesedő tudásra. Már a cikknek az a kommunikációs megoldást is tartalmaznia kellene, amely nevesít, megalázza a tulajdonosi emberállatokat, és mozgósít ezek elleni tudatos fellépésre. Érdekfeszítő és számomra olvasmányos volt a cikk, de ezt írhatta volna éppen valamelyik vétkes tulajdonos is, hogy önmagát megnyugtassa.
Köszönöm a figyelmet.
Idara