Kik is az egész világra kiterjedő (globális) kizsákmányolás haszonélvezői?

(Kis magyarázat fiatal barátainknak)
Baloldali körökben (is) gyakran találkozunk olyan megfogalmazással, miszerint a nyugati munkásosztály haszonélvezője a világméretű kizsákmányolásnak, s a gyarmati világból származó tőkeképzés (eredeti felhalmozás), ma pedig a harmadik világ és a kevésbe fejlett államokból, pl. Magyarországról származó haszon lefölözése tette lehetővé azt, hogy nemzeti burzsoáziája, uralkodó elitje őket jobban megfizesse, hogy jobban éljen. Vagyis: «azért él rosszabbul a magyar dolgozó, mert a német jobban él».
Vegyük szemügyre az állítást közelebbről.
Először is: mégis, milyen módon részesült a – mondjuk belga – munkásosztály abból a haszonból, melyet Kongó barbár módszerekkel való tökéletes kifosztása jelentett? Azt mondják magukat baloldalinak valló emberek: ezzel vált lehetővé, hogy a pl. belga bányászt jobban megfizessék. Csakhogy sem Leopold király, sem a Société Générale, a gyarmat tulajdonosának ill. kirablása megszervezőjének nem a népboldogítás volt szívügye. De még a többi kapitalistának sem. Költöttek berendezésekre, gépekre, amivel még hatékonyabban lehetett termeltetni, tehát azonos munkaidő alatt nagyobb hasznot lehetett kipréselni a dolgozóból. Legyszerűsítve: Kőműves Kelemen egy óra alatt, teszem, 1000 Ft-ot termel, abból 500 Ft-ot kap bérként. Kizsákmányolása 500 Ft-os. Ha Lakatos Béla 2000 Ft-ot termel és 1000-et kap bérként, kizsákmányolása 1000 Ft-os – s még, ha jobban is keres, a tényen nem változtat, hogy utóbbit zsákmányolja ki jobban munkáltatója, vagyis többet vesz el a nagyobb értéket teremtő Lakatostól. A francia munkás átlagosan megduplázta termelékenységét az utóbbi 40 évben, vagyis dupla akkora értéket teremt azonos egységnyi idő alatt. A bére azonban nem nőtt kétszer akkorára. Az a haszon, amit megtermelt, de az a haszon is, amit a gyarmatok, majd a harmadik világ gazdasági megrablásából ered, a tőkés vállalkozók zsebében köt ki. Ma pedig arról van szó, hogy hosszú, sok-sok áldozatot kívánó harcában elért vívmányait akarják tőle elvenni. A nyugdíját, a közszolgáltatásokat, az oktatást, az egészségügyet, a bérét lenyomják, bizonytalan munkapozíciókba kényszerítik, elbocsájtják, szociális juttatásait megnyirbálják. Ahogyan Magyarországon is. Pedig ezeket is munkástársai, a dolgozók fizetik. De a kapitalista állam ezt a pénzt másra szánja: a bankok által eljátszott veszteségeket pótolja, a tőkés számára ad újabb adókedvezményeket, sőt a haszonszerzés újabb vadászmezejét biztosítja számukra; a víz-, gáz, villanyszolgáltatást, a postát, a vasutat, az iskolát, a kórházat. Miért tesz így az állam? Mert kapitalista érdekeket véd, mert mögötte áll az Európai Unió, a hatalmas tőkés gazdaságot szolgáló szervezet, az IMF, stb., ezek pedig a nagy multinacionális cégek, akiknek ez a pénzügyi és politikai érdekük.
Azt is mondják ezek a „baloldali” emberek, hogy a nyugati munkásosztály „önző”, csak a saját helyzetét védi, vissza akarja hozni a korábbi állapotokat, amikor jobban élt, mit sem törődve a világ többi munkásával. El tudjátok-e képzelni, hogy ha Jean-Michel lemond jövedelme egy részéről, kevesebb fizetést kér, akkor azt Ti fogjátok megkapni vagy a szenegáli koldusgyerekek? El tudjátok képzelni, hogyha Jean bére csökken, akkor majd Magyarországon nőni fog a Ti fizetésetek? Akkor majd nem kellene feketén dolgoznotok, azt is alkalomszerűen? Jean-Michel közel 40 éve kezdett dolgozni egy színtiszta belga tőkés nagyüzemében. A tulajdonos aztán több fantáziát látott a pénzügyi világban, akkori pénzen 1 frankért (kb. 3 Ft-ért) eladta az üzemet egy svájci-olasz csoportnak. Néhány évvel ezelőtt orosz tulajdonosok léptek a szinpadra. Megváltozott-e Jean-Michel helyzete? Nem. Ugyanúgy kifacsarta egyik is, másik is, amibe belerokkant. Egy dolognak köszönheti, hogy betegen nem tették utcára: a szakszervezetnek. Ez a szakszervezet küzd a munkások jogaiért, nem tűri el, hogy kifacsart citromként elhajítsák a dolgozót. A szakszervezeteket elődeink ezért alapították meg, erre valók, az érdekvédelemre. Ezért nem szabad a tőke prédájául hagyni, mert akkor már semmi sem lesz, ami megvédené érdekeinket. Persze, a szakszervezetek – vezetésük okán – nem állnak mindig a helyzet magaslatán. De őket a tagság választja meg, tehát tegyünk, hogy olyanok vezessenek bennünket, akik bennünket képviselnek!
Mégis mit lehet várni a nyugati munkásosztálytól? Számíthatunk együttérzésre, szolidaritásra, olykor még sztrájkolhatnak is mellettünk, ki lehet cserélni tapasztalatainkat, hogyan küzdhetünk eredményesebben, de gondjainkat megoldani nem tudja más, mint mi magunk. Amit Marx mondott, az «osztályharc formájában nemzeti és tartalmában nemzetközi» teljesen igaz, csak saját munkahelyünkön, területünkön, országunkban lehet az osztályharcot, a küzdelmet saját kizsákmányolóink ellen megvívni. Összefogva azokkal, akiket szintén sújt a kizsákmányolás. Mert a világ felosztása befejeződött, a tőke ma már képtelen új piacok megszerzésére. Csak azzal tudja fennmaradását biztosítani, hogy a munkaerőt (a munkásosztályt) rombolja le a világon mindenütt és haszonszerző háborúkat folytat a «demokrácia» megteremtése jegyében.
Azok, akik a «gazdag országok» és «szegények» ellentéteiről beszélnek, akik azt feltételezik, hogy Magyarország a kapitalista országok gyarmata, amelynek kifosztásából utóbbiak munkásosztálya részesül, azok azért teszik ezt, hogy ne a világ összes munkásának ellenségét kelljen vádolni: a világimperializmust és intézményeit, az IMF-et, a Világbankot, az Európai Uniót, a NATO-t, a Kereskedelmi Világszövetséget és az imperialista hatalmak kormányait, valamint természetesen saját kormányukat.
Akik ilyen kijelentéseket tesznek, azok „versenyeztetni” akarják a különböző nemzetiségű dolgozókat: ki mondjon le több dologról, a magyar vagy a belga, ki éljen nagyobb nyomorban, a magyar vagy a francia; és csak egy dolgot szolgálnak: a nemzetközi munkásosztály egységének, szolidaritásának megsemmisitését azért, hogy kizsákmányolásunk növekedjen