A magyar nyugdíjrendszer

(Fiatal barátaink figyelmébe)

A magyar nyugdíjrendszer jelenleg három részből épül fel. Az első rész a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított nyugdíj, az állami nyugdíjbiztosítás. Ezt az állam garantálja, s nem csak öregség esetére, hanem árvajáradékra és rokkantnyugdíjra is jogosít.
A második részt az 1998. január 1-jétől bevezetett kötelező magánnyugdíjpénztár, a harmadik részét a szintén rendszerváltás utáni önkéntes nyugdíjpénztár képezi, melyek magán-nyugdíjbiztosítások. 1998. január elsejétől az akkor 42 évnél fiatalabbak léphettek át az állami nyugdíjrendszerből a kötelező magánpénztári rendszerbe, állami nyugdíjuk 25%-ról lemondva, a pályakezdők pedig automatikusan az új rendszerbe kerültek. Ezek a „pillérek” tisztán öregségi nyugdíjat adnak, vagyis csak akkor érhető el, ha az ember elér egy bizonyos kort. Ez a kor régebben alacsonyabb volt, most már 65 év azoknál a nőknél és férfiaknál, aki 1956. december 31. után születtek.

Probléma annyi van az állami nyugdíjjal, hogy 1./ jelenleg ez állja a nyugdíjak kifizetését 2./ az ide befizetett összegek egyre csökkennek a magánpénztárakba befizetett összeggel, az egyre kevesebb befizető miatt (a munkáltatói hányad is csökken, de a csökkenő foglalkoztatással a munkavállalói is); így állandó hiánnyal küszködik, azt az államnak kell pótolnia. 3./ ezért megrázóan alacsony a nyugdíjminimum (alig több 28 ezer Ft-nál), melyet azok kapnak, akik nem dolgoztak eleget (bejelentve), s ezért is csökkentették a múlt évtől bevezetve a nyugdíjakat (a 13. havi nyugdíj megvonásával).

A két utóbbi „pillérben” az elért haszon a tőkés tulajdonosok zsebébe vándorol. Ha nem volna haszon, nem lenne vállalkozó sem az ilyen pénztárak alapítására és működtetésére. Ha a pénztárak tőkés kezelői a befizetéseket rossz helyre fektetik be, a befizető tagok nem is kapnak kamatot, esetleg még a befizetésük is elvész (de a tulajdonosok akkor sem járnak rosszul!). A befektetések nem a gazdaság élénkítését szolgálják, nem növelik a munkahelyek számát, az ide befizetésre kényszerített emberek nyugdíja pedig várhatóan kevesebb lesz, mintha csak az állami rendszerből kapnák. Ha megszüntetnék ezeket a magánpénztárakat és az államháztartásba visszakerülnének ezek az összegek, az emberek nyugdíjukat az államtól kapnák és nem lenne akkora a költségvetés hiánya és az államadósság sem. Ahogyan a rendszerváltás előtt is volt, a háború után elért és bevezetett nyugdíjrendszerben. 2008-ban a magánpénztárak fenntartása dupla annyiba került, mint az állami tb-rendszer. Ez a rendszer csak az azokat működtető magántőkének jó, nem oldja meg, ellenkezőleg, csak növeli a problémákat.

A kormány most felfüggesztette a magánpénztári befizetéseket 14 hónapra. Nem kell elhinni a pénztárszövetség érintettjeinek az ügy körül csapott sivalkodását, hazabeszélnek. Azt mondják, hogy „a befizetők elvesztik pénzüket”, de ez nem igaz, mindössze – durván egy éven át – nem fizetnek bele kötelezően, számlájuk „alvó számla” lesz, mely eközben kamatozik (ha kamatozik!), aki pedig visszatér az állami nyugdíjbiztosításhoz, pénze is áttér oda. Emiatt jajveszékelnek a pénztárak tulajdonosai, bankok, biztosítók – a kisebb haszon okán.

A Fidesz azelőtt, úgy tűnt, a svéd modellt részesítette előnyben. A Svédországban érvényes nyugdíjmodellben – virtuális egyéni számlákon – nyilvántartják a befizetett nyugdíjjárulékokat, nyugdíjaskorba érve pedig mindenki a valós befizetéseinek megfelelő nyugdíjat kap. Igazából nem lehet tudni, mit akar a Fidesz, választási programja nem tartalmazott konkrétumokat a rendszer átalakításával kapcsolatban: de «a kormány dolgozik azon, hogy a mostani rendszerrel ellentétben az államnak befizetett nyugdíjjárulékot is mindenkinek a saját, névre szóló számláján kezeljék». Ezek szerint nálunk is, aki «keveset» dolgozott (aki után kevés járulékot fizettek!), kisebb nyugdíjat kap majd, mint amire a mostani rendszerben jogosult. Mi a gond ezzel? Az, hogy nincs benne társadalmi szolidaritás. Hiába dolgozol egy életen át, ha a munkáltatód nem jelent, be, ha minimálbér után fizet nyugdíjjárulékot utánad, stb. – nem kapsz semmit, vagy nagyon alacsony nyugdíjat. Már ma napvilágra kerültek olyan esetek, hogy csak Nyugdíjbiztosítónál benyújtott kérelem után derül ki: 4-5 évnek nyoma sincsen a dolgozó munka-, szolgálati viszonyában. Hogy arról a jelenségről ne is beszéljünk: 40 évesen mindössze 5-6 év munkaviszonyt tudnak felmutatni, tömegesen!

Ezek után világos, hogy a megoldást nem a felfüggesztés, az egyéni számlás nyugdíjelszámolás, vagy a nyugdíjkorhatár megemelése hozza, ezek csak az emberiség javát szolgálni nem képes kapitalista rendszer kiigazítási törekvéseit leplezik. A nyugdíjrendszerben vissza kell térni a szolidaritáson alapuló állami, garantált rendszerhez, természetesen társadalmi felügyelet (önkormányzat) alá helyezve és tekintve az elmúlt évek rombolását, alanyi joggá kell tenni.

Ilyenkor sikoltanak fel a kételkedők: Miből? Honnan vegyünk rá pénzt?

A pénz megvan. A „vállalkozásokban”, melyek társadalmi terhei kormányról-kormányra csökkennek. Ott van a bankoknál, melyeket minden kormány «feltőkésít». Ott van a pénzintézeteknél, a multinacionális vállalatoknál, melyek hasznukat kiviszik az országból.

A kérdés már csak annyi: melyik politikai erő képes ennek a pénznek a visszaszolgáltatására jogos tulajdonosához, a saját munkájából élni akaró emberhez.