A kínai kulturális forradalomról

(megjelent 1971-ben a La Vérité 551.- 553. számában, Pierre Broue írása, a IV.Internacionálé álláspontja)

Utolsó (15.) rész

Konklúzió

Az itt felmutatott és az általános elemzés alapján azt gondoljuk, hogy – a Trockij által „második forradalomnak”, majd „politikai forradalomnak” nevezett – „antibürokratikus forradalom” nem csak eljöhetett, hanem el is jött a fiatal forradalmárok számára 1966-67-ben, ahogy Lin Hsi-ling és társai számára (akik 1957-ben jóval kevesebben voltak). Azt gondoljuk, hogy a kulturális forradalom átélése során szerzett tapasztalatok a legöntudatosabbakat arra inspirálták, keressék azt az utat és módot, hogyan lehet e bürokratikus rendszer és eme (általuk védett vagy támadott, bizonyos esetekben mindkettő) centrista párt ellentmondásait feloldani, és a gyakorlatban – még abban is, amit a „hatóságok” sugalmaztak számukra – megtalálni ehhez az elemeket. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a munkásdemokrácia proletárdiktatúrában átélt tapasztalata, melyet olyan melegen ecseteltek a vörös gárdisták, a forradalmi lázadók, még a kommunista párt sajtója is, tudatuk meghatározó része lett, e néhány hónap kapitális vívmánynak számít, a saját és szüleik generációja csinálta valódi demokrácia egyetlen megtapasztalásának, referenciapontnak számít a jövőben is és hiányozni fog nekik. Meggyőződésünk, hogy az ilyen jelszavak – de még csak az egyszerű szavak is –, amiket a maoista vezetők használtak, hogy mozgásba hozzák őket reformista vállalkozásuk szolgálatában, mint: «forradalom», a «hatalom megragadása», «Párizsi kommün», csak azért voltak hatékonyak, azért volt visszhangjuk és becsapódási pontjuk, mert a zsákutcába jutott kínai forradalom valóságára és a kommunizmus számára végleg megnyert, a – valódi – vívmányokhoz ragaszkodó fiatalság még zavaros, nem eléggé tudatos érzéseire reflektáltak. Ebben az értelemben az a mód, ahogy Mao Cetung politikailag harcolt ellene, a politikai forradalom legszebb hommage-át adja.

Elsőnek Lev Trockij vetette fel 1936-ban a szovjet demokrácia konkrét elemzése és a világ osztályviszonyaiban elfoglalt helye alapján a forradalmi perspektívát, fő erejének vonalait nyomon követve az Elárult forradalom lapjain:

«Nem arról van szó, hogy a vezetés egyik klikkjét kicseréljük egy másikkal, hanem, hogy még a gazdasági és kulturális vezetés módszereit is megváltoztassuk. A bürokrata önkény át kell adja helyét a szovjet demokráciának. A kritika és a valódi szabad választások joga visszahelyezését jelenti (…) Vissza a szovjet pártok szabadságát, kezdve a bolsevik párttal és a szakszervezetek újjászületésével (…) a dolgozói érdekek területén radikális revízióval. A gazdasági kérdések szabad megvitatása lecsökkentené azt a árat, amelyet a bürokrácia tévedései és cikkcakkjai fizettetnek (…) A burzsoá elosztási normák a szigorú szükség szerinti arányokhoz lesznek mérve, hogy a társadalom gazdagsága szerint apránként meghátráljanak a szocialista egyenlőség előtt. A rangok azonnal megszűnnek, a kitüntetések visszakerülnek a fiókokba. A fiatalság szabadon lélegezhet, bírálhat, tévedhet és érlelődhet. A külpolitika ismét a forradalmi internacionalizmussal fonódik össze.»

Mindezek a sorok a kínai kulturális forradalom első fázisa által nyújtott utalások bázisában is felíródtak, míg 30 évvel korábban egyedül az orosz tapasztalat szolgált alapul. Csak a marxizmusnak van ilyen képessége a történelem törvényeinek általánosítására, hogy az azt művelő ember néha prófétának tűnhet. Ezt a programot kínálták a kínai tömegeknek, különösen az ifjúságnak, megvalósíthatóként egy bürokratikus rendszerben, mely pedig éppen ennek tagadása. Kautzky a múlt század elején prostituálta a marxizmust úgy mutatva azt be, mint amelyhez nem szükséges a harc, a burzsoá állam romjain magától megterem a proletárállam. Hogy Lenin és a bolsevikok által realizálódott, az program erejét bizonyítja.

A maoista vezetés által a kínai tömegeknek javasolt „kulturális proletárforradalom” programja végül is nem más, mint egy reális politikai forradalom deformált és csonkult, „reformizált” visszatükröződése, kétségbeesett kisérlet arra, hogy a forradalmat reformnak vessék alá. A vállalkozás ilyen formában lehetetlen, mert a bürokrácia bázisát kellene érintenie, persze alá is húzza, hogy áttörni csak a bürokratikus apparátust összezúzó forradalom képes. Márpedig, ha deformáltan vagy fordított értelemben és „forradalmasítva” is, de ennek a programnak alapvető pontjait tűzte ki célul némely vörös gárda, lázadó forradalmi munkás, a maoista balszárny – a veszettek –, s a kínai tömegmozgalom egy része szakított 1967 tavaszán a hatalomban levő frakcióval és egy kérészéletű forradalmi avatgard-szervezet, a „május 16-i hadtest” ezzel próbálkozott (valószínűleg más kevésbé ismert szervezetek szintén). Csak a kezdetekről van itt szó – bár az 1957-es megtorlás ellenére jóval nagyobb léptékben, a Lin Hsi-ling nemzedékéhez tartozó diákok gondolati kibontakozásának és a független komunista szervezetnek első lépéseiről olyan úton, mely összeköti azt a bolsevik tradícióval Trockij elemzéseinek befogadását keresztül.

A maoista ”ultrák”,”ultrabalosok”,”munkás-pártiak”, sőt „ökonomisták”, a „széles demokrácia a proletárdiktatúra kereteiben” hívei soraiban (mint azoknál is, akik a „policentrizmusban” vagy a „proletárdiktatúra megerősítésében” vélték megtalálni a kiutat) is megszületett kínai forradalmi élcsapat az apparátust megsemmisítő politikai forradalom útjának megtalálásában, kifejlődésben és érésben van. A kínai fiatalság ma már tudja, hogy lehetséges ez a vállalkozás, és nem fog megelégedni azzal, hogy meghajlásra készteti az elnök direktíváira szófogadatlan bürokratákat. Természetesen nem létezik semmi elméleti garancia arra, hogy ezt az élcsapatot nem töri meg még egyszer egy „rektifikáció”, „tanulmányi gyakorlat” vagy „munka általi újranevelés” megtorlás. A legszilárdabb garancia ahhoz, hogy ne maradjon egyetlen, a bürokrácia és az imperializmus összekapcsolta világhelyzet tényezője, az a fejlett országok proletárforradalmainak fellendülése, a Kreml ellenőrzése alatt tartott országok politikai forradalma és a IV. Internacionálé, a nemzetközi forradalmi avantgard rekonstrukciója. Összezúzva a „Mao Cetung gondolatának egyetlen autoritása” bürokratikus keretét, szakítva a „szocializmus egy országban” eszméjével, meg fogja találni az eszközöket forradalma védelmére. Mert a kínai forradalom védelme a világforradalomért folyó harcon és a győzelemhez szükséges nemzetközi forradalmi vezetés létrejöttén keresztül folyik.

Más szavakkal, a „kulturális forradalom” folyamán milliók által néha aggodalmasan feltett – és bizonyos módon maga Mao Cetung is visszhangozta – kérdéseit ezzel a kérdéssel foglalta össze Lucien Bianco:

„Hogyan lehet előre látni a szovjet rendszerrel analóg szisztéma felé haladást?"

A forradalmi aktivisták ma csak a IV. Internacionáléért folytatott küzdelmükkel tudnak válaszolni, mindenütt a proletárforradalomért és a világforradalom győzelméért küzdők szervezésével. Ez a garancia az elfajulás ellen. Ma Mao Cetung prekaritásos „szegények szocializmusának” megtartása végett a nép áldozatvállalását kéri még egy kis időre. Egyetlen távlat miatt éri meg áldozat, azért, hogy a „kulturális forradalom” peridódusa váljon az emberiség felemelkedésének egyik legtermékenyebb szakaszává.