Nemzetközi információk

új széria 65 (434) - 2012. márc. 16.

Németország

A fiskális paktum – Merkel «gerince» –

minden európai dolgozó számára fenyegetés

A Sopode két cikke

Klaus Barthel [az SPD képviselője] az AfA (az SPD munkásbizottsága) regionális konferenciája megnyitóján márc. 3-án Dortmundban beszélt a febr. 27-i szavazásról és igazolta a 2. görög csomagra leadott saját nemmel történt szavazatát.

A képviselői a szavazásra javasolt 726 oldalas dokumentumból részleteket idézett és kimutatta, hogy az intézkedések általános támadást jelentenek a görög dolgozók és jogaik ellen, akiknek a versenyképesség nevében el kell fogadniuk a bértömeg csökkentését.

Látva a jelenlegi vasipari és közszolgálati követeléseket, feltette a kérdést, hogyan valósulhat meg Németországban gazdasági fejlődés, ha nincs belső fogyasztás, tehát nincs szubsztanciális bérnövekedés. Számára Merkel fiskális paktuma Európa minden dolgozóját fenyegeti Görögországtól, Írországtól, Spanyolországtól, Olaszországtól kezdve most már Hollandiát is ideértve.

Klaus Barthel elítélte az «államadóssági válság» elnevezést és jelezte, hogy a gazdasági világválság mentési akciói eredményezték – többek között – Németország több mint 80 %-os GDP-arányos eladósodottságát. Óvott attól, hogy azt gondolja bárki is, ennek semmi köze Németországhoz, annál is inkább, mert a «konjunkturális adatok» hamar elhalványulnak.

Febr. 24-i berlini regionális konferenciáján az AfA megvitatta és elfogadta országos kongresszusához (ápr. 20-22) intézett indítványát a fiskális paktumra elutasítására. Úgyszintén elfogadta a Bundestagban helyet foglaló SPD-képviselőkhöz intézett levelet, arra buzdítva, hogy mondjanak «nemet a görög nép szociális kivéreztetésére, az Európai Stabilitási Mechanizmusra és a fiskális paktumra».

A levelet azon nyomban elküldték a képviselőknek.

Az AfA gratulál annak a 7 SPD képviselőnek, akik nemmel voksoltak. Ennek magyarázatában Klaus Barthel, az AfA elnöke azt mondta: «a Bundestag a ma megkövetelt döntésében olyan feltételeket állít, melyek teljes mértékben és egyoldalúan az összes terhet az egyszerű emberek nyakába varrják, ugyanakkor az adózás alól mentesítik gazdagokat, a spekulánsokat, a görög gazdaság fojtogatása pedig tovább folyik.

A béreket és nyugdíjakat masszívan csökkentették, a kollektív tárgyalások autonómiáját megszüntették, de facto a szakszervezeteket játéktéren kívülre helyezték, az egészségügyben a kivéreztetés politikáját szervezik, a beruházásokat minimalizálták, az állami tulajdont kiárusították, a demokráciát eltörölték. (…) Ugyanakkor az emberektől megvonják a munkából megélhetés összes kilátását. (…) Én nem követem a szövetségi kormánnyal és az Európai Unió Bizottságával ezt a politikát.»

Belgium

Felhívás a szövetségi parlamenti képviselőkhöz

Nemet a permanens szigorítási szerződés ratifikációjára!

Nemet a stabilitási, koordinálási szerződésekre és a gazdasági és monetáris unió kormányzására!

Mi, dolgozók, szociális ellátottak, fiatalok, szakszervezeti felelősök… a nemzet képviselőihez és szenátoraihoz fordulunk és még nagyobb hangsúllyal azokhoz Önök között, akik a munka világa érdekeinek képviseletét deklarálták.

A 2012. márc. 2-án aláírt új európai szerződés különösen súlyos fenyegetést jelent szociális és demokratikus jogainkra.

Ez a szerződés, mely együtt jár az európai stabilitási szerződéssel, kötelező jogi eszköz lesz arra, hogy végigvigye a 125 éves társadalmi harcban elért dolgozói vívmányok megsemmisítését. Ha ez a szerződés életbe lép, hamarosan illegális és alkotmányellenes lesz jogaink fenntartásának vagy helyrehozásának követelése.

Az új szerződés lehetővé fogja tenni az Európai Unió intézményeinek, hogy szankcionálják azokat a kormányokat, melyek késlekednek az általuk diktált antiszociális politika megvalósításával: bérmódosítás (index), privatizációk, közkiadások mérsékelése, az országos kollektív szerződések megsemmisítése, a nyugdíjkorhatár emelése, stb. Görögország alávetése és fojtogatása az egész földrészre ki fog terjedni. A demokrácia van halálos veszélyben!

A szerződés ratifikálásának megtagadására hívunk, mert ez Belgium számára (is) évi 5 %-os államadósság-csökkentést, vagyis legalább évi 18 milliárd euró megtakarítást (vagy forrás előkerítését) írja elő. Az ország ki fog vérezni. A szerződés minden kormányt, bármilyen is legyen politikai színe, arra kötelez, hogy betartsa az Európai Bizottság «ajánlásait». Nem fogadjuk el, hogy az általános választójogot így megfosszák minden tartalmától.

(A petíciót aláírásra bocsájtják az egész országban)

Portugália

Nemet a Brüsszeli szerződés ratifikációjára!

Nemet a portugál alkotmányban rögzítésére!

Egységmobilizációt a trojka programja visszavonására!

Minden ország gazdaságának rekonstrukcióját szolidáris együttműködésük alapján!

Egész Európa szuverén nemzeteinek szabad Unióját!

A dolgozók és a nép elsöprő többsége demokratikus eszközöket keres, hogy kikerüljön abból a kollektív rémálomból, melyet a trojka memorandumában és Passos Cielho kormány szervilis megvalósításában testet öltve a szigorítási programok jelentenek.

Kollektív megoldáskeresés jellemzi a megmozdulásokat, sokan már szakszervezetei keretekben létrehozták az egységet, hogy megakadályozzák az elbocsátásokat, a közszolgáltatások bezárását vagy tönkretételét – az iskoláktól az egészségügyig, a nemzet stratégiai fontosságú létesítményei privatizációján keresztül a nyugdíjak csökkentéséig csakúgy, mint a munkaügyi törvények ellenreformjáig.

De konstatáljuk, hogy ugyanezek a programok – melyeket a trojka Görögországban, Írországban vagy más alárendelt országban, mint Olaszországban, Spanyolországban akar alkalmazni – szolgálnak egyedüli gyógymódként arra, hogy az Unió intézményei, az IMF az euró szétrobbanási folyamatát megakadályozza a «piacok», a nemzetközi spekulatív pénzügyi tőke kielégítése érdekében.

Éppen most – mikor egész Európában e programok elutasítása egyre nagyobb lendületet vesz – az Európai Unió az eddigi károkat félrehajítva, a népek megkérdezése nélkül, szinte titokban, két új szerződést is be akar vezetni. Kötelező módon, általános törvényként olyan szigorításokat akar alkalmazni, mint Írországban, Görögországban, Portugáliában – súlyosbítva a Maastrichti és Lisszaboni szerződéseket, a szuverenitás maradékától is megfosztva minden tagországot, állandó felügyeletet gyakorolva az állami közkiadások felett.

Aláírták és most kötelezni akarnak arra, hogy a két szerződés alkotmányos kereteket kapjon, az egyik az «aranyszabály», a másik ennek mechanizmusa.

A «stabilitásról, koordinációról és az EU gazdasági és monetáris kormányzásáról» szóló szerződés tartalmazza minden ország alkotmányos előírásaként a deficit mértékét (mely a Maastrichti 3 %-kal szemben csak 0,5 %-os lehet) és az államadósságot (mely, ha magasabb a GDP 60 %-ánál, évi 5 %-kal csökkentendő).

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az Európai Stabilitási mechanizmus szerződését a 27 tagállam kormányfői közül 25-en aláírták. A szerződés egy európai «bankot» hoz létre – mintegy «európai IMF»-ként –, ezt minden ország saját GDP-je arányában dotálja. Ezen a «bankon» keresztül kerülnek finanszírozásra a kiigazításokra szoruló országok (akik az «aranyszabályt» nem tartották be). A kölcsönt nagyon szigorú feltételrendszer övezi, «strukturális kiigazítási program», mely bázisa a privatizáció, a közszolgáltatások megcsonkítása, a bérek közvetlen és közvetett csökkentése, stb. Ahogyan ez már alkalmazásra került Portugáliában, Görögországban, Írországban.

Ezekkel, a minden ország alkotmányába vésett szerződésekkel a trojka memoranduma – melyet a portugál kormány úgy igazolt, mint kivételest és időlegest, hogy az országnak «ismét hozzáférése legyen a piacokhoz» – az Európai unió minden országában általánossá lesz.

Minden népet nemzetek feletti hatalomnak vetnek alá, ennek lesz legális joga az «európai IMF» programjai alá rendelni a munkaügyi kollektív szerződéseket, a státuszokat, az egész ország jogrendjét, a nemzeti országgyűléseket bólogatójánosok gyülekezetévé átszabva. A demokratikus szabadságjogok védelme – a szabad és független nemzet előfeltétele – minden nép, ország és annak intézményei identitásának és szuverenitásának tiszteletén nyugszik.

Semelyik állampolgári szervezet – politikai, szakszervezeti vagy párt –, ha ezeket az elveket magáénak vallja, sem fogadhatja el ezt, az országa szuverenitásának megsemmisítése felé tett minőségi lépését a trojka memorandumainak alkotmányba foglalásával és általánossá tételével.

Mélységes aggodalomra ad okot az a tény, hogy minden országban előkészületben van a szerződések ratifikációja, ezért nagyon fontos,

hogy állampolgári kezdeményezésként megszólíttassanak a köztársasági országgyűlés – a szuverenitás első számú szerve – képviselői, hogy az intézménnyel szembeni tiszteletük jeléül utasítsák el a szerződések ratifikációját;

hogy vegyenek részt a szerződéseket és a trojka memorandumát elutasító megmozdulásokban;

hogy forduljanak az UGT vezetéséhez azért, vonja vissza aláírását a ’társadalmi megegyezés’ dokumentuma alól, csatlakozzék a CGTP-hez és a független szakszervezetekhez az egységes osztályharc koncepciójában (ahogyan a 2011. nov. 24-i általános sztrájkban is). Ezzel a magatartással az UGT hallatlan impulzust adhatna a portugál dolgozók mozgalmának, csatlakozva más európai dolgozók mozgalmaihoz megfordíthatja az eseményeket, a trojka és más szigorítási programok veresége irányába.

Meg vagyunk győződve arról, hogy ekként cselekedve lehetséges olyan kormány létrehozása, mely mindegyikünk országában – a gazdaság újjáépítését elvégezve a népek szolidaritása, együttműködése alapján – megnyithatná az utat az európai szabad nemzetek szabad uniója előtt.

Carmelinda Pereira (POUS; az SPGL főtanácsa tagja); Anne Sofia Cortes (a STFPSA/CGTP szakszervezeti felelőse); Joaquim Pagarete (az SPGL nyugdíjas pedagógus koordináció tagja)

ALGÉRIA

A Fraternité 37 száma, febr. 15 – 29. (Parti des Travailleurs, PT, Dolgozók Pártja lapja)

Szerkesztőség: Új korszak felé?

Az államfő az UGTA és a szénhidrogének államosításának (1954. nov.1.) kettős évfordulója alkalmából a közeljövő meghatározó jellegű szavazását új korszakként jellemezte.

Még ha az összehasonlítás néha sántít is, ma, 50 évvel a független állam kivívása után Algériának komoly feladatai vannak az egypártrendszer maradványai és gyakorlata területén.

Összefoglalva: a népszuverenitásnak, amit elkonfiskáltak a függetlenség kikiáltása óta, ki kell fejeződnie végre avégett, hogy a nép határozhassa meg azon intézmények formáját és tartalmát, melyekre szüksége van szuverenitása gyakorlásához.

A belügyminiszter febr. 21-én elismerte, a következő országgyűlésnek alkotmányozónak kell lennie.

Kétségtelenül, az új országgyűlésnek lesz alkotmányozó jellege, pontosan ezért a PT aktivistái minden erejüket bevetik a népi bizottságok lehető legszélesebb rétegek részvételével történő kialakításának feladatába, hogy a bizottságok gyűjtsék össze a nemzeti képviselők alkotmányos kidolgozásra váró feladatait.

Ugyanebből az okból fordul a PT az államfőhöz azzal a kérdéssel, biztosítsa a politikai–társadalmi garanciát a választások átláthatósága és a szociális klíma megnyugtatása érdekében, hogy visszaálljon a voksolásba vetett bizalom és összeálljanak a programok összehasonlításának feltételei.

Az államfő, a függetlenségünket is fenyegető választási csalástól óvva az adminisztrációt, emlékeztetett a helyzet nehézségére és a hazánkat külföldről érő nyomásra.

Ténylegesen, európai és amerikai politikai vezetők sóvárogva a piacra, erőltetik a szuverenitás gazdasági intézkedéseinek felülvizsgálatát, hozzáadva a szíriai idegen beavatkozást és az iráni háborút ellenző algériai külpolitikára gyakorolt nyomást.

A külső hatás (nevezetesen amerikai és szaudi) az UMA (Maghrebi Arab Unió) újjáélesztése ügyében ugyanazt szolgálja, az USA és az EU számára új piacokra találást a tőkés társadalom soha nem látott méretű válsága megoldása céljából.

Valóban, térségünk nemzeteinek integritását óriási veszély fenyegeti, ezért a választások csakugyan vizsga lesz 50 éves függetlenségünk során. Ezért vesz részt a PT, hogy az algériai népet segítse abban, hogy az kifejezhesse akaratát és saját maga biztosítsa nemzeti függetlenségét.

Louisa Hanoune, 2012. febr. 28.

Marokkó

Renault-üzem Tangerben

Egyetlen győztes: a francia multi

Az algériai kormány több hónapja tárgyal a francia hatóságokkal arról, hogy a Renault üzemet állítson fel Algériában.

A felek egyet nem értése közismert, míg az ipari miniszter Mohamed Benmeradi legalább 45 %-os algériai nemzeti részesedést akar, a francia fél szerint 5 % is elég.

A jelenleg is folyó tárgyalásokba való beavatkozás szándéka nélkül mondjuk, olyan információk érkeztek a szomszédos Marokkóban felavatott Renault-üzem kapcsán, melyek hidegrázást okoznak. Tudjuk persze, hogy a multik soha nem a hipotetikus «mindkettőnk érdeke» felkiáltással telepednek be egy országba, hanem saját jól felfogott érdekükben.

Ahogy Ben Ali Tunéziájában is, a tanger-i üzem néhány km-re fekszik a tengerparttól, 30 km-re (exportra szánják a termelés nagy részét).

A francia multi 5 évig mentesül az adó és különféle exportterhek fizetése alól. 20 évig csökkentett adót fog fizetni. A marokkói állam egyedül finanszírozza az autópályát és vasutat, melyet a gépkocsigyártó üzem használ. Még a személyzet képzési központjának biztosítása is a marokkói fél feladata!

A béreket tekintve a marokkói Renault üzem munkása 50 %-kal kevesebbet fog keresni a romániai (Renault tulajdon) Daciánál dolgozó társánál és 6-szor kevesebbet, mint francia kollégája (248 eurót 1500 euróval szemben)!

Az üzem fokozatosan áll be a folyamatos műszakra és 400 ezer gépkocsit fog gyártani. Meg kell jegyezni, hogy a Marokkóban gyártandó monospace a Franciaországban gyártott Senic modell konkurenciája lesz (12000 euró 21000 euróval szemben). A Renault France dolgozóinak teljesen jogos a haragja, a delokalizációs politika megfosztja az országot iparától, s ezt anélkül, hogy a fogadó országban valódi iparosítás történne.

Az a tény, hogy most a Renault delokalizál francia vállalatot más országba telepítve, az eredeti országot dobja martalékul (elbocsátás, ipartalanítás) anélkül, hogy az új ország valódi gazdagságát valódi munkahelyekkel teremtené meg.

Világos, ez egyetlen győztes: a Renault.

Aghiles K.

BENIN

Válság az közoktatásban

2012. jan. 24-én Beninben az óvodai, az alsófokú, a középfokú pedagógusok sztrájkba léptek. Követelik a 2011 augusztusában eldöntött béremelést (index), melyet a szakszervezetekkel értek el a közszféra minden dolgozója számára.

A mozgalmat – először heti 72 órában – széles tömegek követtek gyűlésekkel, tüntetésekkel, majd a kormány hallgatásával szemben átálltak a heti 96 órás munkabeszüntetésre. A három fő szakszervezet (FéSEN/ CSTB, a COSEN és a FéSEQ) tökéletes akcióegységet hozott létre, ezt mutatja a márc. 6-i cotonui menet, melyben 20 ezer pedagógus vonult fel. A kormány egy hónapos hallgatása alatt nyilván arra spekulált, hogy a mozgalom kifullad. Aztán bizonyos miniszterek révén megpróbálta hinteni a zűrzavart, éket verni a különböző állami tisztviselők közé. Most pedig fenyegetéssel, megfélemlítéssel kísérletezik, megparancsolta a munka felvételét, különben «a törvény szigorával kell szembenézni». Bizottságot állított fel a megtorló szankciók alkalmazására… Felügyelőknek, polgármestereknek kell bejárni az iskolákat, a jelenlétet ellenőrizni. Ha nem vállalják, törlik őket állásukból, a sztrájkoló pedagógusokat felfüggesztik.

Minden minisztériumtól azt kérik, hogy «a területen magyarázzák meg a lakosságnak, hogy a kormány a pedagógusok érdekében cselekszik».

Számos nyilatkozatában a sajtón keresztül a kormány aláhúzza, hogy tehetetlen azzal szemben, amit az UEMOA (a nyugat-afrikai gazdasági monetáris unió) előír számára: a tagállamoknak költségvetési bevételük 35 %-os arányában rögzíti a bértömeg küszöbét; a Bretton Woods intézményei diktálják a lehetőségeket Benin számára.

A kormány ellentámadásának másik eleme a dolgozók megosztásának kísérlete. Először azt állították, a szakszervezeti vezetők tökéletesen tudatában voltak annak, hogy a pedagógusokat kizárták az 1,25-es indexálásból, majd csak bizonyos szakszervezetek képviselőit voltak hajlandók fogadni. Aztán pedig ugyanez a kormány vádolta meg ugyanezeket a szakszervezeteket azzal, hogy nem tartották be a megállapodást a munka felvételére…

A kormány kapkodásai ellenére a mozgalom folytatódik.

Levelezőnktől

USA

Se háborút, se szankciókat, sem bombázást Iránban!

Az Emergency Labor Network (ELN) nyilatkozata

Melyik ország biztonsága számára jelent Irán fenyegetést?

Irán nem fenyegeti az Egyesült Államokat. Irán nem hoz intézkedéseket egy USA elleni agresszió érdekében. Irán nem küldi flottáját a Mexikói-öbölbe erőfitogtatás céljából. Irán nem hoz gazdasági szankciókat az USA ellen, mely megbénítja az országot, tehát első számú áldozat a civil lakosság (Irakban ezek a gazdasági szankciók okozták több mint egymillió civil halálát). És Irán nem deklarálta, hogy katonai támadást indít az USA vagy más ország ellen.

Az Obama-adminisztráció a kongresszusi demokrata és republikánus képviselőkkel viszont – éppen ellenkezőleg –, súlyos gazdasági szankciókat vezet be Irán ellen, flottáját elküldte a Perzsa-öbölbe, lövetett a Qeshm szigeti iráni hajógyárra. Az USA kormánya fenyegeti Iránt katonai támadással. Obama mondja: «minden lehetőség nyitott» és «nem blöffölök».

Az iráni háború veszélye reális. Ha ez bekövetkezik, gyalázatos következményekkel jár: emberek ezreinek megölése, még többek megsebesítése, megcsonkolása, állandó lelki traumák, a lakóházak, kórházak, iskolák, az infrastruktúra megsemmisítése, dollármilliárdok tucatjainak kiadása katonai célokra, a kőolaj árának olyan felszökése, melyhez képest a mai szinte semmi.

Azok, akik ma még egy háborút reklamálnak, ugyanakkor azt állítják, pillanatnyilag nincs pénz a nyugdíjakra, a legkiszolgáltatottabbak szociális védelmére (a Social Security, Medicare és Medicaid rendszereire) csakúgy, mint a szintén lényeges szociális programokra. Ha ez így van, akkor honnan kerül pénz az iráni háborúra?

Sokan vannak az USA adminisztrációjában és a sajtóban, akik elítélik Iránt és Szíriát az emberi jogok tiszteletben tartásának hiányáért. Ugyanakkor támogatják, folytatják a szultanátusok, diktátorok, véres katonai junták fegyveres és anyagi támogatását Bahreinben, Yemenben, Egyiptomban. Akkor milyen alapon fenyegeti Iránt háborúval az USA?

Az Irán elleni szankciók a dolgozókat és általában a népet célozzák, azt, hogy az országból eltűnjenek az árucikkek, a létezéshez szükséges szolgáltatások, abban a reményben, hogy a nép forduljon az iráni kormány ellen vagy Irán olyan mértékben gyengüljön meg, hogy ne tudjon védekezni egy katonai támadással szemben.

De az, hogy kormányával foglalkozzon, csakis az iráni népre tartozik, nem pedig külső erők dolga. A szankciók mértékét látva ez a blokád harci aktust jelent Irán ellen az elismert nemzetközi jog megsértésével (Genfi egyezmény 1-es sz. kiegészítő protokoll – 1977, IV. rész, I. szekció, 111-es fejezet, 54-es cikkely). Követeljük, hogy vessenek véget az illegális és embertelen szankcióknak; az iráni nép életkörülményei tönkretételének és magának az életnek a megsemmisítésére, az Irán térdre kényszerítésére szolgáló intézkedéseknek.

Az ürügy az, hogy Irán nukleáris fegyvereket fejlesztett ki. De ezt a vizsgálatok nem támasztják alá, csak annyit, hogy villamosáram előállítására alkalmas nukleáris erőműveket épít – melyeket Washington jóváhagyásával kezdett el 1979-ben Mohammed Reza Pahlavi uralkodása alatt. Abban az időben Irán az USA-ban gyártott fegyverekkel volt felfegyverezve nyakig, amerikaiak által kiképzett hadserege, flottája, légiereje, titkosszolgálata volt. Irán elkötelezte magát a 70-es években az iraki határkonfliktusban is mindennapos tüzérségi támadásokkal.

Az 33 év alatt, ami azóta telt el, hogy az iráni nép a monarchiát megdöntötte, az USA gyakorlatilag állandó jelleggel fenyegette Iránt. Holott ez időszak alatt Irán egyetlen szomszédjával keveredett konfliktusba, 1980-ban Szaddam Husszein Irakjával Carter, majd Reagan teljes támogatásával. A két ország számára ez emberi életben és gazdaságilag egyszerűen kiszámíthatatlan. Azóta még csak vád sincs azt illetően, hogy Irán a szomszédok ügyeibe avatkozna.

Az USA által támogatott Izrael nemzetközi téren minden kontrollt elkerül. Világosan kifejtheti, hogy Teherán ellen katonai akciót akar megvalósítani. Jelenleg vannak még hangok, amelyek óvatosságra intenek, Tel Avivban kevesebb, mint Washingtonban, de Izrael egy azonnali háborút illetően veszélyt jelent. Fontos aláhúzni, hogy Izraelnek százával vannak nukleáris fegyverei és elutasítja az Atomenergiai Nemzetközi Ügynökség inspektorainak látogatásait.

De ha nincs semmi bizonyíték arra, hogy az irániak a nukleáris fegyver fejlesztésén dolgoznak, miért kell blamálni? Minden civilizált személy türelmetlenül várja, hogy egyetlen nukleáris fegyver se maradjon a földön. De addig is, amíg ez eljön, az iráni népnek joga van egy külső agresszió ellen magát megvédeni minden eszközzel. Ha az USA kormánya határozottan és nyíltan fellépne egy iráni támadás ellen Izrael részéről, természetesen kisebb esélye lenne a háborúnak.

2012. febr. 4-én az USA 80 városában kimentek az emberek az utcákra: «nemet az Irán elleni háborúra!». Ez csak a kezdet legyen és folytatódjon a tömegkampány annak követelésére, hogy az USA és szövetségesei «ne nyúljanak Iránhoz»!

Javaslataink:

– az iráni háborút ellenző szakszervezetek és népi szervezetek javaslatainak elfogadása,

– meetingek és vitagyűlések szervezése – a hangsúlyt a pénzügyi és emberi élet veszteségeire helyezve,

– a háborúellenes mozgalmak és szociális közösségek állásfoglásainak, publikációinak ismertetése,

– széleskörű koalíció helyi és regionális szinten az iráni háború és beavatkozás elleni követelés mellett,

- a háborúellenes mozgalom egyesítése, az egész országban tüntetések szervezése az Irán elleni háború kitörésének megakadályozására.

Vizsgáljuk meg, mit is jelentene, ha a munkásosztálynak lenne valódi független politikai pártképviselete egy tucat millió szimpatizánstól támogatva (szakszervezeten kívüli dolgozók, alacsony bérűek, munkanélküliek, színesbőrű csoportok, feministák, bevándorlók, diákok, ifjúsági mozgalmak és a lakosság más haladó csoportjai). A multik befolyásolta külpolitika helyett, melyek csak profitjuk maximalizálását látják maguk előtt, ami pedig az USA háborúihoz vezet, olyan politikát tudnánk megvalósítani, amely minden ország önmeghatározásának jogán, annak tiszteletén nyugodna, hogy saját sorsáról minden nemzet maga döntsön.

Ilyen politika lehetővé tenné, hogy az USA millió és millió ember számára elkerülhetővé tenné a háborús borzalmakat, a pusztítást, lehetővé tenné, hogy a háborúkra biztosított költségvetést az emberi szükségletek kielégítésére szánjuk. Ez a politika tudná fejleszteni a dolgozók nemzetközi szolidaritását a jelenlegi politika helyett, mely a különféle nemzetek dolgozóit egymás elleni háborúba küldi a «leggazdagabb 1 %» haszna növelésére.

Komoly vitára van szükség a szervezett munkásmozgalomban egy ilyen munkáspárt létrehozása érdekében, a világbéke elérése és biztosítása szempontjából is.

2012. márc. 05.

Tömegmobilizáció a közoktatás és a szociális szolgáltatások megvédésére

Márc. 5-én a kaliforniai fővárosban a CFT és a CTA szakszervezetek mozgósítottak a közoktatás és a szociális szolgáltatások megvédésére.

Tízezren — diákok, pedagógusok, szakszervezeti és egyesületi aktivisták — vonultak végig Sacramento utcáin és követelték: «Hagyjátok abba a nyirbálásokat és adjátok vissza a pénzt!; a közoktatás és szociális szolgáltatások teljes finanszírozását!; a milliomosok adóit vezessétek be; a 13-as javaslatot akarjuk! (a bérek adóinak csökkentését), az oktatáshoz egyenlő és teljes hozzáférést, a dokumentumokkal nem rendelkező diákoknak is!; el kell törölni a diákok adósságát!»

Kapcsolattartás

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738

Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse