Csak a segélyt „kiérdemlő”
rászorulókon segítsen az állam – ezt várja el a többség, derül ki a Mediánnak a
Haza és Haladás Alapítvány megbízásából készült felméréséből.
A valódi
rászorulók köre az általános vélemény szerint jóval szűkebb, mint amilyen
méretekben az állam, illetve az önkormányzatok segélyeznek. Szintén közkeletű
álláspont, hogy nem elég szegénynek lenni, ki is kell érdemelni, hogy az állam
csökkentse valakinek a nyomorát. A reprezentatív felmérés szerint a
megkérdezettek relatív többsége (49 százalék) azt szorgalmazza, hogy az állam
csak azokat támogassa, akik magatartásukkal, munkájukkal rászolgáltak. A lakás,
az udvar rendben tartásához kötött segélyezés gyakorlatával a megkérdezettek 81
százaléka ért egyet, és e véleményt még a pártpreferenciák sem nagyon
befolyásolják. Legkevésbé az LMP-szimpatizánsok (74 százalék), leginkább pedig
a jobbikosok (86 százalék) várják el a segélyezettektől környezetük rendben
tartását a segélyhez jutás „beugrójaként”.
Hasonlóan
jelentős támogatói tábora van annak a gondolatnak, hogy a segélyezetteknek
közmunkával kelljen bizonyítaniuk, hogy nem potyautasok. Az e véleménnyel
egyetértők aránya az összes megkérdezett körében 78 százalék, ami viszonylag
koherens álláspontnak is mondható, hisz a két szélső érték közötti „szórás” e
kérdés esetén is mindössze 6 százalékpont. A többség azt is elvárja, hogy a
segélyezett működjön együtt a családsegítő szolgálattal és a munkaügyi
központtal (87 százalék).
Azt az elvet
támogatták a megkérdezettek a legnagyobb mértékben (a minta a 18 évesnél
idősebb népesség összetételét reprezentálta nem, kor, iskolai végzettség és
településtípus szerint), hogy ha a segélyezett pénzt akar látni, „cserébe”
gondoskodjon a gyereke iskolába, óvodába járatásáról (89 százalék). Ami úgy is
értelmezhető, hogy a családi pótlék folyósításának iskoláztatáshoz kötése
találkozott a nagy többség elvárásával. Abban a tekintetben viszont nagyfokú
tájékozatlanságról tettek tanúbizonyságot a megkérdezettek, hogy a különböző
segélyezési formák igénybevételéhez – a rászorultság bizonyításán túl – a
hatályos szabályok szerint szükséges-e további feltételek teljesítése.
A legtöbb
embernek nem sok fogalma volt és van arról, átlagosan hány forint támogatást
kaphat havonta egy-egy rászoruló család. A válaszadók átlagosan 67 ezer
forintra taksálták az elérhető összeget. Pártszimpátia alapján nézve a Jobbik
szavazói adták a legmagasabb becslést: 86 ezer forintról. Ezzel szemben az úgynevezett családi jövedelemhatár –
tehát a segélyekkel, támogatásokkal elérhető összes jövedelem – maximális
összege a jelenlegi szabályok szerint 42 326 forint; amihez még hozzájön a
gyermekek után járó családi pótlék (egy gyerek után 12 200 forint, 3 vagy több
gyerek esetén gyermekenként 16 ezer forint).
A
támogatások mértékének „felülbecslése” összefügghet azzal, hogy a
megkérdezettek nagyobb része bizalmatlan: úgy véli, hogy a segélyben,
támogatásban részesülők többsége valójában nem is rászoruló. Igaz ugyanakkor,
hogy a két évvel ezelőtti hasonló vizsgálatban mért értékekhez képest
érezhetően – 67-ről 59 százalékra – csökkent azok aránya, akik szerint a
segélyben részesülők közül valójában csak minden második szorul támogatásra. A
Jobbik szavazóinál ez az arány ennél is alacsonyabb (39 százalék).
Magyarországon
többségi vélemény az is, hogy a segélyezettek a szociális jellegű juttatásokat
nem a megfelelő célra fordítják: a probléma súlyosságának megítélése százfokú
skálára vetítve 79 pont. Akárcsak 2009-ben, a megkérdezettek csaknem
háromnegyede (74 százaléka) a problémát közepesnél súlyosabbnak ítélte, és ezen
belül 42-ről 47 százalékra nőtt azok aránya, akik mindezt nagyon komoly gondnak
vélték. A pártpreferencia e kérdés megítélésében nem nagyon differenciálja a
véleményeket (Fidesz: 78, MSZP: 80, Jobbik: 82, LMP: 79 százalék), nem úgy,
mint a válaszadó jogi, munkaerő-piaci helyzete. „Az állam rosszul segélyez”
gondolattal leginkább a diákok értenek egyet (86 pont), az aktív
munkavállalóknál – tehát akik az adóbefizetéseikkel végső soron finanszírozzák
a segélyezést – ez az érték alacsonyabb (79); ami persze még így is a helyzet
megítélésének súlyosságát mutatja.
A megoldási
irányokat tekintve a segélyek feltételekhez kötését szorgalmazókéval csaknem
megegyező arányban vannak azok, akik a szociális szempontokra koncentrálnak. A
válaszadók egynegyede szerint azokat kell támogatni, akik máshonnan nem
remélhetnek segítséget. További 23 százalék szerint pedig mindenkit, aki
szegény. Az érdemeken alapuló támogatást a diplomások és a háztartás jövedelme
alapján a felső negyedbe tartozók szorgalmazzák a legmagasabb arányban (59,
illetve 54 százalék), pártpreferencia szerint pedig a Jobbik mellett az MSZP
szavazótáborának is több mint a fele értett egyet ezzel (55, illetve 52
százalék).
A
megkérdezettek kétharmada – ahogy a 2009-es felmérésben is – az államtól várna
biztosítékot, hogy a segélyben részesülők a saját és a családjuk megélhetésére
fordítsák az összeget. A kérdésben a Jobbik és az LMP szavazótáborának jelentős
része is egyetért (mindkét csoport 73 százaléka számít állami felügyeletre), és
az így gondolkodók minden szavazói csoportban többségben vannak. Ezzel szemben
tízből hárman úgy vélik, ha már adott támogatást az állam, utólag ne szóljon
bele, hogy a segélyezettek azt mire költik.
(Ferge Zsuzsa akadémikus adatai szerint az alsó és a
felső jövedelmi tized között hét-nyolcszoros a keresetbeli különbség, ami nem
azonos a vagyoni különbséggel. Tanulmánya szerint az ellátások – családi
pótlék, segélyek – zömének reálértéke 2008 óta 15 százalékkal csökkent az
indexálás elmaradása miatt. A nyugdíjminimum összege, amely a legtöbb segély
számítási alapja, negyedik éve 28 500 forint. Ennyi a gyes, de a munkanélküliek
foglalkoztatáspótló támogatása ennek már csak 90 százaléka. A közfoglalkoztatásra
2010-ben 116, 2011-ben 64, idén pedig 132 milliárd jut. (Az új közmunkaprogram
a többségnek hatórás munkát, azaz a csökkentett közmunkásbér alapján havi 35
ezer forint bért szán.) Az összes felsorolt szegénységenyhítő tétel – a
közmunkától a rendkívüli segélyig – bár két és fél millió szegény, ezen belül
egymillió gyerek életét lenne hivatott könnyíteni, együtt is alig teszi ki a 28
ezer milliárdos GDP három százalékát. A KSH által számított létminimum egy
kétgyerekes családnál 2011-ben 260 ezer forint volt. „A segélyen élő család
pénzjövedelme – már ha mindent megkap, ami „jár”, ami nem általános – alig éri
el a 100 ezer forintot” – írja az akadémikus.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.