Az
adósrabszolgaság intézménye történelmi tanulmányainkból kiindulva főként az
ókori keleti társadalmak despotizmusára volt jellemző, de a korai ókori görög
és római társadalomszerkezetekben is elterjedt forma volt ezen intézmény.
Manapság újra reneszánszát éli, amely gyalázatos egy modern és európainak
mondott társadalomra nézve.
A
neolitikum (őskőkor) korszakát követő ókori keleti társadalmi struktúrákban,
valamint a fentebb említett korai görög és római időszakban volt jellemző. Az
adósrabszolgaság a gyakorlatban azt jelentette, hogy az adóssá vált személy
földjét a hitelezője lefoglalhatta, valamint az adóst vagy annak családtagjait
meghatározott időre rabszolgájává tehette. Már Hammurapi törvénykönyve is
beszámol erről, ő pl. három év után elrendeli a felszabadításukat.
A
jelenkori adósrabszolgaság kiépítése a kapitalizmus egy újabb színfoltja,
amelyekhez a demokratikus állam készségesen asszisztál. Sőt, ma az ember nem
érték a kapitalista fejjel gondolkozó állami vezetők fejében és azok gyűlölt
intézményeik élén vagy szolgálatában álló technokrata intézményvezetők és
hivatalnokok gondolatmenetében. Ezen hivatalok a mindenkori kapitalista
államgépezet kiszolgálói, akik lelkesen hajtják végre gazdáik népnyomorító
intézkedéseit. Igen, ők azok, akik asszisztálnak ehhez a szégyenteljes tetthez.
Ők azok a csehovi értelemben vett opportunista, meghunyászkodó, besimuló
csinovnyikok. A precíz gépezet embertelen fogaskerekei. Kik ők valójában: a
rendeletalkotók (értsd az általunk választott és érdekeinket nem felvállaló
képviselőink) és a végrehajtók: a mindenkor jegyzők és hivatalaik, akik
kihirdetik a rendeletet, majd végrehajtókká válnak és kiszabják a büntetést, a
bíróságok, akik elítélik az adóst, és mindazok, akik ingyen foglalkoztatják.
De mi történik itt valójában? Nem más, mint az eladósodott emberek megalázása és
nyomorba döntése, és itt nem több milliós, netalántán több tízmilliós
adótartozásokról beszélek.
Hol
kezdődött ez valójában? A rendszerváltás hajnalán, amikor az eljövendő
kapitalista rendszert a társadalom nagy tömegei várták úgy, mint egy
megtestesült messiást. A messiás azonban nem érkezett el. Hiába várták. Kaptak
helyette szép új kafkai világot, amely kizsákmányol, semmibe vesz, sőt ha kell, megaláz. Először elvették gyárainkat és termelőszövetkezeteinket, jött a szép
új munka világa: a munkanélküliség és a munkanélküliséggel járó
kiszolgáltatott-megalázó helyzet. Akik valamely okból kiestek a munka
világából, azok az ország páriáivá lettek. A magasabb polcon helyet foglalók
szemékben ők csak jelentéktelen figurákká vedlettek, amolyan kis portaposóvá.
Majd később, akik nem tudták fizetni egészségügyi járulékukat, megtudhatták,
megtapasztalták, hogy ők csak szimpla potyautasok, a kapitalista társadalom
valamiért nem kívánatos potyautasai. A következő lépcsőfokon már csupán
sorszámok voltak. Hívták a munkaügyben a 671-es, 672-es sorszámoknak az
ügyfeleket.. A szociális irodákon is csak számok lettek és adatok. A segítség
és a társadalmi szolidaritás pedig csak csökkent.
Amennyiben
ezen szerencsétlen és nyomorgó emberek megkapják jutalmukat, részt vehetnek a
közmunka programokban. Ennek is örülni kell, mert lassan protekció
szükségeltetik ahhoz is, hogy közcélú foglalkoztatott lehess. Ezek az emberek
manapság havi harmincezer forintot éppen csak meghaladó keresetből tengődnek.
Vagy a három-hat hónapos jövőbeni munkaerőpiaci óriási perspektívákat
felvonultató világban segélyért folyamodhatnak csupán, amely nagylelkűen 22.800 Ft (a tervek
szerint ennek is egy részét a hangzatos Erzsébet-utalványban kapják). Ki kell
jelenteni, ilyen havi jövedelmekből nem lehet megélni, pláne nem méltósággal,
emberhez illően.
Most
azonban következik mindezen népelnyomás betetőzése, a gátlástalanul ezen
emberekre is kirótt, megsokasodó adók növekvő mennyisége. Sok ember ezen
társadalmi rétegből ezek hiányában is nyögi a hitelét. Ezek után szinte
természetes az egyenes út az adósrabszolgaság világába. Ebből az ördögi körből
szabadulni nem képes emberekre láthatóan ez a sors vár. A legalja emberi tulajdonság
pedig az, amikor az adójukat fizetni képtelen szegényeket virtuális pellengérre
állítják és megalázó módon megjelentetik őket adót fizetni nem akarók
szégyenfalán (a települése honlapján).
Az
újabb állami és önkormányzati adók megfojtják ezen elszegényedő kisembereket.
Ezekből a bérekből képtelenek kifizetni ezeket. Utána jönnek a felszólítások és
a büntetéssel való fenyegetőzés. A kisember zsebében pedig így sem lesz több
jövedelem. Az adósságát nem törlesztő személy ügye a bíróságra kerül. Itt
kiróják rá a büntetést, amelyet vagy leül vagy közmunkában ledolgoz. Itt és
most ekkor eljött az adósrabszolgaság ideje. A legtöbben a közmunkát
választják, amely során nem kapnak munkabért. Az ingyen dolgozó ember nem más,
mint adósrabszolga, aki adótartozása fejében dolgozik. Nem gonosztevő. Nem
olyan ember, aki milliárdokat tesz zsebre. Olyan, aki a csekély jövedelméből,
családja megélhetése miatt képtelen kigazdálkodni néhány ezer vagy tízezer forintos adóját.
Ez
a kapitalista társadalom valódi szégyenfoltja, az állam, az önkormányzatok és a
hivatalok szégyene. A társadalomnak fel kell ébrednie, hogy a szegénység nem
bűncselekmény, az nem kriminalizálható, még ha egyesek mantraszerűen sulykolni
próbálják az agyakba: nem akarnak dolgozni.
Itt az ideje, hogy felemeljük a szavunkat: ELÉG! Ebből a kapitalista szép új
jövőképből nem kérünk! Igenis legyünk szolidárisak az egyre gyarapodó, lecsúszó
és elszegényedő emberekkel, mert ezt kívánja emberségünk, igazságérzetünk és
tisztességünk. Ráadásul olyan világot élünk a kapitalizmus fojtogató világában,
ahol bárki bármikor hasonló élethelyzetben találhatja magát, ahol ő is lehet
adósrabszolga, az intoleráns társadalom számkivetettje.
- A I -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.