2014. február 8., szombat

Burundi




 

A privatizációk leállítását!



 

Szerkesztőségi cikk, “Tribune libre des travailleurs”, a burundi PTD­TWUNGURUNANI (dolgozók demokratikus pártja) lapjának 62.száma, 2014 január

 

2014 január 27, szomorú évforduló

 

Pontosan egy éve annak, hogy a fővárosban, Bujumburában a központi vásárcsarnok lángra kapott. Becslések szerint a piac mintegy 5 milliárd burundi fank napi forgalmat bonyolított, és a tűzvész szó szerint romba döntött 4 ezer kiskereskedőt családjával együtt, akik a mai napig nem kaptak semmiféle segítséget. Mintegy tucatnyi más vásárcsarnok is leégett szerte az országban (az utolsó január 5-én a Ngozi tartománybeli Kirembában) A tragédiasorozat hozzájárult az alapvető élelmiszerárak felszökéséhez,  az egész nép életkörülményeinek súlyosbításához.
A vásárcsarnokokat, ahogyan olyan sok mindent, privatizálták. A magántőke minél nagyobb hasznot akarván húzni belőlük, nem foglalkozott beruházással, biztonsági előírásokkal. A CSLP (Szegénységellenes Küzdelem Stratégiai Kerete) intézkedéseihez tartozó privatizáció a Világbank, az IMF és az Európai Unió diktátumainak terméke. De ugyancsak a CSLP nevében történik az alapfokú oktatás minőségének lerontása, a középfokú oktatásban az internátusi rendszer megszüntetése, és kirajzolódik az ösztöndíjrendszer felszámolásának szándéka. A Világbank és az IMF pedig készíti Burundi nemzeti valutája 200 %-os leértékelését!
Szélsőséges nyomorba taszították a dolgozókat, parasztokat, fiatalokat. S eközben Tabu Abdallah Manirakiza pénzügyminiszter mindenki meglepetésére azt nyilatkozta jan. 16-án: «a CSLP 2-nek köszönhetően kimásztunk a szegénységből» !
Mi kell ahhoz, hogy valóban kimásszunk a szegénységből? Létre kell hozni egységünket politikai és szakszervezeteinkkel, hogy szakítani tudjunk a tőke politikájával, amely a CSLP-t kényszeríti ránk, le kell állítani a privatizációkat, megszüntetni az adósságfizetést és helyre kell állítani az ország szuverenitását.
A Sleb, Steb, Conapes és Synapeb pedagógusszakszervezetek úgy határoztak, hogy vizsgálják a havonta háromnapos sztrájk lehetőségét januártól avégett, hogy a kormányt a lábbal taposott 87-es, 98-as ILO-konvenciók betartására kényszerítsék. Az egyezményeket Burundi is aláírta, tehát a szakszervezetekkel egyeztetve a bérharmonizációt el kell érni.
A Seepbu és Sipesbu szakszervezetek február végére szólítanak sztrájkra.
Miért van ez a megosztás? Hiszen a dolgozók, pedagógusok, diákok érdeke közös. A követelések megvalósulásáért napirendre kell tűzzék az egység kialakítását.
A PTD­TWUNGURUNANI ezért a célért kész csatlakozni a csatához.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.