2014. február 24., hétfő

Ukrajna




Ukrajna felosztásának kérdését immáron minden kommentátor emlegeti. A nyugati részek Európai Unió-barát politikai erői, s az Oroszországgal szorosabb kereskedelmi kapcsolatot kívánó keletiek vizsgálják a szétszakadást.  Még Janukovics megdöntése előtt Lvivben  (780 ezer lakos Galícia történelmi központjában) a regionális gyűlés kihirdette függetlenséget a központi kormánytól.

A kommunista párt külkapcsolati felelőse, A. Szokoljuk lehetségesnek tartja a felosztást. Népszavazást javasol az európai társulási szerződésről ill. az Oroszországgal közös vámunióról. Az Európai Bal és a Francia Kommunista Párt támogatja, hogy az ukrán nép maga döntsön saját sorsáról.

A Julia Tymosenko felé hajló ideiglenes elnök, Turcsinov kijelentette, hogy «prioritása» az európai integráció. 

Azonban sok megfigyelő figyelmeztet az ország felosztásának veszélyeire. Amerikai és francia diplomaták nyugalomra és egységre intenek, Putyin és Merkel közös nyilatkozatban pedig kijelentették, hogy «politikai és gazdasági érdekük közös Ukrajna integritását illetően».

Az országban az átlagbér 250 €, a munkanélküliség 10 %, a lakosság 40 %-a él a szegénységi küszöb alatt, s az államcsőd olyan közel került, hogy Catherine Ashton, az EU reprezentánsa máris jelezte, hogy ennek elkerülésére intézkedésekről kíván tárgyalni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.