2014. február 16., vasárnap

Kína


Kína-levél  416.sz.

2014. febr. 1.

 

 lo éve.jpg


A Ló éve. 
Néhány idézet a gazdaság éveleji állapotáról: «az ipari termelés hat hónap óta először megrendelések hiányában csökkent», «a kis magánvállalkozások aktivitása gyenge, csakúgy mint a nagy állami csoportoké», «számosan korábban csuktak be, mint az az új holdév miatt volt tervezve», «a szolgáltatási szektor süllyedése hozzáadódik  a feldolgozóiparéhoz», «2008 decembere óta a legalacsonyabb szám» (Reuters, jan. 23 és febr. 3 között). A munkahelyek kérdése nyugtalanító, a hétköznapi emberek számára csak az alacsony infláció és az élelmiszerárak gyenge emelkedése a biztató.

Azok világában, akik a köztulajdon fosztogatásából, elsikkasztásából szedtek össze vagyonokat, a Virgin-, vagy Kajmán-szigeteken fehérítették ki és hoztak létre magánvállalkozásokat, ezek a piszkos anyagi kérdések persze nem számítanak. Van persze egy ötéves korrupcióellenes kampány, amelynek a «legyeket és a tigriseket» is el kell kapdosnia, mivelhogy «ha a korrupciós problémákat nem kezeljük megfelelősen, azok drámai módon lecsapnak a pártra és annak halálát, sőt a nemzet halálát is eredményezik» (hivatalos Xinhua ügynökség, dec. 25.) – ezt az évek óta ismételt szlogen, melyet 2013 végén ismét meghirdettek.

 

A függönyök mögött… 
«A korrupció általános. Ami táplálja, változatlan. A helyzet kritikus és bonyolult», olvassuk a hivatalos nyilatkozatokban. Tényleg bonyolult? Az ICIJ (nemzetközi oknyomozó újságíró konzorcium) egy csoportja két évig kutatta két, adóparadicsomokra specializált vállalat dossziéit. Feltárta, hogy közel 22 000 kínai állampolgár birtokol vállalkozást vagy bankszámlát a kedvező pénzügyi feltételeiről hirhedt Virgin-szigeteken, közöttük az elnök Xi Jinping sógora, Teng Xiaoping egyik veje, Wen Jiabao volt miniszterelnök fia, Li Peng mészáros lánya, és általában a kommunista párt bürokratái színe-javának családjai.

A Kínai Bank belső jelentése úgy becsli, hogy 1980 óta mintegy százmilliárd eurót helyezett ki ez a privilegizált kaszt, amely a hatalmat kontroll nélkül monopolizálja elsősorban a Virgin-szigetekre. Nemrégiben a Global Financial Integrity (2012 októbere) 2000 milliárd euróra becsülte a 2005 és 2011 között a Virgin-szigetekre illegálisan távozott pénzeket, amely «Kína és Hongkong második közvetlen külföldi befektetője lett»!

 

Bonyolult, tényleg? 
A «Global Times» szerint (jan. 2.) a kínai állampolgárok és vállalatok ezentúl kötelesek deklarálni, hogy mivel rendelkeznek külföldön. De, hogy azért a tolvajokat és pénzfehérítőket biztosítsák: ez csak az IMF statisztikái kedvéért kell megtenni! Egyébként az újság jelzi, hogy semmiféle kötelezettséget, határidőt nem szabtak meg, és megígérték, hogy a kapott adatokat nem adják át a korrupcióellenes szerveknek.

Hát azért van igaza Xu Zhiyongnak, az Új Állampolgári Mozgalom aktivistájának: hogyan lehetne egy egypárti rendszertől kérni az önmaga feletti kontrollt? De az a kérés, hogy a vezetők tárják fel vagyonukat, mostanában négy börtönévet ér… «Ha a korrupciós problémákat nem kezeljük megfelelően, azok drámai módon lecsapnak a pártra és annak halálát, sőt a nemzet halálát is eredményezik», verte a fejekbe Xi Jinping, az elnök és KKP-titkár. Hát az bizonyos, a hatalom nem fogja megfelelően kezelni … Azt csak a kínai nép teheti meg.

 

Emlékezzünk… 
Hu Yaobang, a kínai kommunista párt volt főtitkára 1989. ápr. 15-én halt meg. A temetése előtti napon, ápr. 21-én, közel 200 ezren, fiatalok, dolgozók, nyugdíjasok gyűltek össze a pekingi Tian Anmen téren annak ellenére, hogy megtiltották nekik. A temetés napján a tüntetők azt kiáltották a téren jelenlévő vezetőknek: «Reszkessetek, korruptok! A nép ébred!», «Éljen a demokrácia, éljen a szabadság!».

Egy ápr. 24-i tacepaón lehetett olvasni: «A privilegizált osztály, a «népi káderek» napjai boldogabban telnek, mint az isteneké. Eljött a  reform s a nyitás kedvező pillanata, mondják, s ha nem profitálunk belőle most, akkor profitálhatunk valaha is?». A bürokrácia parazitizmusa a gyűlölet középpontja. A pekingi egyetem diákszervezete 1989. ápr. 21-i chartájának 7. pontja követelte, hogy «az állami vezetők ismertessék saját jövedelmüket és vagyonukat, valamint családukét, hogy az nép és az egész ország lássa. Legyen nyilvános és részletes vizsgálat a sikkasztásokról.» Egy kínai munkás pedig: «Demokrácia nélkül nem tudjuk megszüntetni a korrupciót».

Ma is aktuális, hogy nincs demokrácia, ha egy, kontroll nélküli párt birtokolja a hatalmat. A kínai népnek szuverén módon és szabadon kell megválasztania saját ügyeit és jövőjét. A dolgozók saját reprezentánsaik megválasztásával keresik a védekezést a kizsákmányolás ellen. Mozgalmuk még csak annak kezdetén tart.

 

 

A kollektív tárgyalások asztalán

 

Folytatjuk a kollektív tárgyalásokról szóló nem hivatalos ajánlásokat, annak ez az utolsó része.

 

A két  félnek meg kell határoznia a témát, a speciális körülményeket még a tárgyalások megkezdése előtt. A következő témák kerülhetnek asztalra:

– Jövedelmek: normál munkaidőre számított; bérrendszer; éves átlagbér és kiigazítása; a fizetés módja; túlórák kalkulálása és rendszere, prémiumok, szociális segítség és pótlék; próbaidős bérek; betegszabadság és rendes szabadságidő; bérfizetés speciális körülmények között; egyéb, közvetlenül a bérekre vonatkozó téma.

– Munkaidő: rendszere; tervezése; speciális munkavégzésre vonatkozó; termelési kvóták.

– A munkaidő szünetei és szabadságolások: napi szünetek; heti pihenőnapok, éves szabadságok; a nem normálmunkaidősek pihenése; egyéb szabadságnapok.

– Munkaegészség- és biztonság: munkakörülmények és technikai biztonsági előírások; biztonsági előírások betartása; munkavédelmi felszerelések; rendes egészségügyi vizsgálatok és a munkahelyhez kötődőek.

– Nők és fiatalok speciális védelme: számukra tilos posztok; időbeli és speciális védelem (terhesség, szoptatás, stb.); rendszeres speciális egészségügyi vizsgálatuk; foglalkoztatásuk körülménye, indoka és adminisztratív belejentésük.

– Oktatás: éves terv; azok anyagi hátterének biztosítása; részletes kimutatása.

– HR-tevékenység: felvételi terv, rendszer, stratégia, technikai munkanélküliség, teljesítmény növelési rendszer, előrelépés rendszere, elvek, kompenzációk és szankciók rendszere, munkahelyi konfliktusok rendezésének eljárásai, járandóságok a munkaszerződés lejártával.

– Szociális juttatások: szállás, munkahelyi étkeztetés, munkahely megközelítése, kiegészítő szociális biztosítások, szociális juttatások.

 

 

Négy év börtön Xu Zhiyongnak!


Xu Zhiyong, a 40 éves jogi professzort, az Új Állampolgári Mozgalom kezdeményezőjét jan. 26-án négy év börtönbüntetésre ítélték «a közrendet felbolydító összejövetelek szervezéséért». A bíróság a védelem 68 tanúját elutasította. Xu saját korrupcióellenes csatáját vívta és azt követelte, hogy a vezetők számoljanak be vagyonukról. A törvények és az alkotmány tiszteletben tartásáért és azért is harcolt, hogy a migráns dolgozók gyerekeit felvegyék az iskolákba. Már korábban is letartóztatták, szervezetét mint «fekete börtönt» (titkos fogvatartási hely) feljelentették és belekeverték a melaminnal mérgezett tej-ügybe is.

Xu a korrupcióról: «Amikor a felelős vezetők 90 %-a korrupt, ki tudja legyőzni őket? A vagyonukat feltárni akaró, szociális mozgalom kezdeményezés a rendszer fokozatos megváltoztatásához» (Reuters, jan. 26.).

Öt másik aktivista is a bírósági verdiktet várta, amikor Claude Bartolone, a nemzetgyűlés elnöke, aki éppen ekkor volt hivatalos látogatáson Kínában kijelentette: «Az emberi jogokat illetően úgy találom, hogy a kínai hatóságok előreléptek». Valószínűleg Xu és barátai nem osztják a véleményét …

Az eljárás másnapján egy cikk jelent meg a kommunista párt egyik napilapjában, a «Global Times»-ban (jan. 23.), amely azt magyarázza, hogy ez a törvény alkalmazása és az aktivisták védelme közötti határ kijelölésére ad kiváló alkalmat: «Xu legitim jogainak védelmét támogatjuk, de ugyanakkor azt kérjük, hogy a bíróság szigorúan a törvényt alkalmazza».Dicséretes, de miért nem írta le, hogy a törvény ellenére a vádlottakat ugyanabban az ügyben egymástól külön ítélték el, a védelem tanúi pedig nem jelenhettek meg? Xu ügyvédje: «A Legfelsőbb Bíróság direktíváit teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, ami különösen szánalmas.»


–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Liao Yiwu írja… Író és költő, a véres Tian Anmen téri megtorlás után 1990 és 1994 között bebörtönözték és megkínozták. Ma Németországban él. Egy videofilmet forgatott a «Mészárlás» címmel. Hosszú cikk jelent meg («Le Monde») jan. 27-én, ennek első és utolsó mondatát idézzük: «Jan. 27-én lesz annak évfordulója, hogy a népi Kína és Franciaország 1964-benfelvette a diplomáciai kapcsolatokat. Xi Jinping nemsokára megszorítja François Hollande kezét. (…) De hiába keresi az ember a nászéjszaka ünneplésének okát, ha egyetlen gesztus nem irányul a szegény kínai nép felé, amely a néhány tucat milliárdos gazdagságát és annyi francia kereskedő boldogságát létrehozta …».

Korrupció: hivatalos adatok. 2013 januárjától novemberéig, a Legfelsőbb Bíróság szerint 36 907 káder 27 236 korrupciós ügye került a bíróságok elé. Ezek közül 12 824-at «nagynak és jelentősnek» minősítettek, ezek 5,51 milliárd yüan kárt okoztak (kb. 660 millió euró), átlagosan 50 000 € esetenként! Messze vagyunk a Virgin-szigetektől vagy Gu tábornoktól, aki a hadsereg révén tett szert sikkasztással többtucat lakásra Peking központjában, egy hatalmas személyi rezidenciára, egy hajóra, stb. A Kommunista Párt azt jelezte, hogy 182 038 káderét szankcionálta 2013-ban, ebből mintegy húsz miniszterhelyettesi raggal egyenlő pozícióban, vagy ennél feljebb.

Értékes vízumok. A «New York Times» hat éve Kínában posztoló újságíróját vízumprobléma miatt elküldték jan. 30-án. Mások pedig, mint a «Washington Post» és a  Bloomberg-ügynökség levelezői végül hosszú várakozás után megkapták a mesterségük gyakorlásához szükséges engedélyt.

 

Nincs videó személyazonosítás nélkül. Azok a vállalkozások, amelyek videót sugároznak az interneten, kötelesek közölni a hatóságokkal a szerzők személyi azonosságát vagy azokat, akik azt posztolják (Xinhua ügnökség, jan. 21.).

 

Nincs hozzáférés az Internethez. Jan. 21-én éjjel az internet több órán keresztül hozzáférhetetlen volt Nem lehet tudni, hogy informatikai támadás vagy cenzúra volt az oka…


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.