2014. február 13., csütörtök

Szép kis parlamentarizmus!



Bukott angyal



Bruttó 40 millió forintot takarított meg Simon Gábor, mert maga adta vissza képviselői mandátumát. Ha a parlamentnek kellett volna kimondania a gyanúsan sok devizával rendelkező szocialista politikus összeférhetetlenségét, akkor nemcsak a képviselői mandátuma szűnik meg, de ötévnyi képviselői fizetést is vissza kellene fizetnie. Ezt Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke az Országgyűlésről szóló törvény alapján megerősítette: ha a parlament mondja ki az összeférhetetlenségét, a képviselő köteles az összeférhetetlenség keletkezésétől a megbízatása megszűnéséig a részére kifizetett javadalmazást az Országgyűlésnek visszafizetni.

Simon összeférhetetlensége az előző parlamenti ciklusra is visszanyúlik, hiszen 2009. januárjában tette az első olyan vagyonnyilatkozatát, amelyben már fel kellett volna tüntetnie az ausztriai számlán lévő, mai értéken 240 millió forintnyi devizát.
A 40 millió forintos visszatérítést Simon az időben elküldött lemondó nyilatkozattal úszta meg. Mivel a parlament ma szavazna összeférhetetlenségéről, ezért nyilatkozatát még a szavazás előtt elküldte Kövér László házelnöknek, ezzel a szavazás okafogyottá vált.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.