Európai Munkástanácskozás 2014. márc. 1-2. Párizs

1/ Egy hónappal az európai munkástanácskozás után …

A konferencia aktualitása élő: «Európai akciókapcsolatot hozunk létre, hogy segítsük szervezeteinket  a paktumpolitika elleni fellépésben a kormányokat meghátrálásra kényszerítve. Mindenki saját országában, emígyen pedig egész Európa szintjén megkezdjük a valódi szabad népek és nemzetek valódi szabad uniójának első láncszemei kialakítását, amely megszabadul a trojkától, az Európai Uniótól, biztosítja a dolgozó népek jogait és garanciáit.»

Az EU által az ukrajnai «új kormánynak» diktált brutális kiigazítás program egyfelől kiemeli – azok számára, akik még esetleg kételkednének – a uniós intézmények és az IMF felelősségét az ukrán nép diszlokációs folyamatában, amelynek alig leplezett célja Oroszország fosztogatása. Nyilvánvalóan lesznek következményei egész Európára nézve. Azt is mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi tőke Görögországra erőltetett «terápiája» egy jottányit sem változott  De az Unió intézményei maguk is zsákutcába kerültek a máj. 25-i ún. európai «parlamenti» választások előestéjén, «demokratikus reformok» ígéretével operálnak, de még itt is – ugyan ellentmondásosan – vannak, akik felemelik hangjukat. A helyhatósági választásokon bár Hollande kormánya megbukott, s az Eurocsoport szóvivője, Jeroen Dijsselbloem követeli, hogy a francia kormány teljesítse költségvetési kötelezettségeit, mások azonban a csavar lazítását javasolják. Az európai parlamenti választásról való fokozott távolmaradás nyilván tovább fokozza a válságot. Emellett a tömegek ellenállása táplálja a majdnem minden országban jelen lévő politikai válságot, ez a tény pedig igényli az apparátusok fokozottabb együttműködését. Csak egy példa: Martin Schultz jelölés az EU-elnökségre, s nem csak sima assztisztálást jelent, hanem a szakszervezetek szorosabb bevonását, lásd az Európai Szakszervezetek Szövetsége főtitkára nyilatkozatát.

2/ Múlt heti európai látogatása során Obama világosan kimondta, mit vár az európai kormányoktól: növeljék katonai költségvetésüket és nyissák meg teljesen határaikat az amerikai termékek előtt. Még ha a transzatlanti egyezmény nehezen is vezethető be, annak tengelye érthető: a multinacionális vállalatokat privilegizáló invesztálás, az európai nemzetek szuverenitásának megkérdőjelezése, minden «szolgáltatási és beruházási piac» előtti nyitás, szabad hozzáférés az állami beruházásokhoz, az összes piac deregularizációs folyamata, közöttük a munkatörvénykönyveké. Nyilánvaló, az európai államok nem félgyarmatok, de azzal a nyomással, amit az USA fejt ki, részesedésük a világpiacon még nyomottabbá válik. Ennek a politikának az EU az eszköze, akár nyilvánosan társul az IMF-hez, akár nem.

3/ Ilyen keretben kell megméretni az apparátusokat – egészen a szélsőbalig –, mert minden olyan hadművelet, amellyel meg akarják «menteni az eurót, az EU-t», vagy demokratikus reformokkal akarják azt «javítani», ellenforradalmi jellegű. Tsipras jelölése is ebbe a kategóriába tartozik, mégha lehetséges is, hogy a görög dolgozók és fiatalok közül sokat a Syrizára szavaznak, hogy az vonassa vissza a memorandumot.

4/ Az európai kormányfők csúcstalálkozója, amely a decemberi gazdasági miniszteri találkozót követte, újabb lépést tett a bankunió felé. Ennek a német kormány lesz a «gazdája», 10 év alatt 55 milliárdos alap létrehozása a feladata, mellyel nem közvetlenül tőkésítit fel a bankokat (ez megmarad az államok feladata). Az Európai Parlament megerősítette ennek az alapnak a létrehozási szándékát. Itt is az amerikai imperializmus koncentrálja nyomását, hogy a német koalíciós kormány, még ha jelenleg nem is képes azt létrehozni, támogassa az ilyen pénzügyi rendszert.  

Az osztályharc szempontjából fontos esemény Franciaországban a márc. 18-i sztrájk és tüntetések megerősítették a FO-CGT tengelyt a felelősségi paktum ellen. A helyi választásokon a szocialista párt és a kommunista párt is összeomlott – a jelentős távolmaradás a rendszer válságát mutatója –, a burzsoázia követeli Hollande-tól nemcsak miniszterei kicserélését, hanem az 50 milliárdos megszorítás azonnali alkalmazását is, amellyel az elnök és pártja egyetért.

Németországban a hatalmas sztrájkok figyelmeztetnek – a kollektív szerződésekről való tárgyalások előtt –, a munkásosztály saját területén lép fel a nagykoalícióval szemben. 

Spanyolországban kombinálódik az intézményes, a politikai válság a gazdaságival, és a tömegek ellenállása összefoglalható azzal, amit a CCOO főtitkára, az Európai Szakszervezetek Szövetsége elnöke jelentett ki márc. 29-én: «Csak egy szikra hiányzik, hogy tűzvész legyen». Ez magyarázza a kormánnyal és a munkáltatókkal sürgősséggel összehívott tanácskozást márc. 18-án azért, hogy szociális paktumot üssenek össze. Néhány nappal később egymillió tüntető vonult Madridba szakszervezeti kontroll nélkül…

5/ A Párizsban elfogadott nyilatkozatból kiindulva – azon felül, hogy a dokumentumot minél szélesebb körben terjesztjük –, kimondjuk azt is, hogy a konkrét körülmények a konkrét országokban eltérő formát ölthetnek. Mindenképpen alá kell húzni, hogy a munkásmozgalom függetlensége alapvető az EU programjai, a növekedési és egyéb paktumok ellen, az azokat kiszolgáló kormányokkal szemben. Az EU-val való szakítás ezt jelenti.

Ebben a keretben folytatjuk nemzeti formájában ugyan különböző, de tartalmában egységes kampánnyal.

• Spanyolországban ápr. 5-én felhívás, jún. 14-én az új társadalmi paktum elleni petícióról országos küldöttgyűlés.

• Franciaországban ápr. 12-én a POI felhívása az Európai Parlament ellen,  jún. 14-én ezer delegátus konferenciája.  

• Németországban szintén az EP ellen, annak nemzeti formájában (az SPD helye).   

• Portugáliában az áprilisi forradalom 40. évfordulóján dokumentum az Alkotmányozó Nemzetgyűlés aktualitásáról, kampány az EP-választásokkal kapcsolatban.

• Ex-Szovjetunió: A Rabochie Izvestiya körüli csoport gyűlése áprilisban.

• Balkáni konferencia.