Nemzetközi információk

Nemzetközi információk

169. sz.  (538) - 2014. márc. 28.

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

Spanyolország

A márc. 22-i nagy tüntetés után hogyan tovább?

Sokszázezren vettek részt a márc. 22-i madridi «méltóság-menetben» kenyeret, munkát és hajlékot követelve. Több szervezet hívott rá, közöttük – mezzo voce – a Dolgozók Általános Uniója, a Munkásbizottságok szakszervezeti tömörülések vezetősége is.

A felhívásban szerepel: «mozdulunk az adósságfizetés ellen, a méltó munkahelyekért, az elegendő jövedelemért, a társadalmi jogokért, a demokratikus szabadságjogokért, a megnyirbálásokkal, megtorlással, korrupció szemben, a szabad férfiak és nők társadalmáért; mobilizáció eme rendszer és rezsim ellen, a bennünket támadó, minket nem képviselő  kormány ellen.

Mindezek miatt követeljük, hogy távozzon. A Néppárt kormánya mondjon le, de semmilyen olyan kormányt nem akarunk, amelyik alapvető szociális jogainkat elveszi, senkit, aki a trojkával kollaborál». Többszázezren jöttek Madridba, és még jobb lett volna, ha a dolgozók főbb szervezetei komolyabban készítették volna elő a menetet. Sokan saját költségükön, busszal jöttek a fővárosba megmutatva, hogy tévednek azok, akik azt tartják, hogy az emberek nem mozdulnak. Hátha még komolyabb lett volna a mozgósítás! A méltóság menete megmutatta, hogy milliók képesek kimenni az utcákra. A probléma a vezetőknél van.

A Dolgozók Általános Uniója, a Munkásbizottságok vezetői visszatérnek a “tásadalmi párbeszédhez”

Márc. 18-án ezzel a megmozdulással teljes ellentétben a kormány elnöke, Mariano Rajoy és a munkaügyi-társadalombiztosítási miniszter, Fatima Báñez találkoztak a Moncloa palotában a munkáltatói szervezetek elnökeivel, Juan Rosell-lel és Jesus Terciadoval, valamint a két legnagyobb szakszervezet főtitkáraival, Ignacio Fernández Toxoval, Cándido Méndez-zel. A meglepetésszerű találkozó után hivatalos közleményt adtak ki, deklarálva, hogy «az ország helyzetének elemzése után elkötelezték magukat a társadalmi párbeszéd folytatása».

Párbeszéd, de miről?

Ott lesz-e a tárgyalóasztalon a munkatörvénykönyv, annak módosításának hatályon kívül helyezése, vagy esetleg a köztisztviselők elvett jogainak helyreállítása?

Vagy az Airbus 8 dolgozója elleni vádak visszavonása? A szájakat befogó törvénytervezet visszavonása, netán az abortusz-törvény?

A Wert-törvény módosítása vagy eltörlése, esetleg a helyi struktúrák új törvénye, amely a helyhatósági szolgáltatásokat fenyegeti privatizációval, megszűnéssel?  

Semmi ezekből.

A szakszervezeti vezetők úgy döntöttek, hogy visszatérnek a «párbeszédhez» anélkül, hogy a kormánytól követelnék ezen támadások közül akár egynek is a visszavonását.  Ellenkezőleg, az «európai politikával» való együttműködésről fognak diskurálni.

Ellentmondás.

Egyik oldalról a dolgozók milliói követelik a egységet, másikról a vezetők szándéka a rezsim megmentésére. A jövőben ezt az ellentmondást a munkásaktiváknak fel kell oldaniuk. A feladat csak úgy oldható meg, ha a dolgozókra támaszkodunk, elsősorban a bázisra, a szakszervezeti bizalmikra, káderekre, velük kell kampányt folytatni, hogy Toxot és Méndezt kényszerítsük a kormánnyal való szakításra.

Szervezetten, a munkásosztály szervezeteivel és más akciókkal, mint a márc. 22-i volt, együtt egy nagy általános sztrájk felé, amely meghátrálásra készteti vagy lemondatja a kormányt.

Levelezőnk

Tunézia

Sami Tahri, a tunéziai UGTT szakszervezeti tömörülés főtitikárhelyettese

Tunézia gazdasági helyzete miatt a közszférában le kell állítani a látszámfejlesztést, az állami szubvenciókat, és folytatni a privatizációs politikát…

Ez az IMF politikája, amelyet az UGTT teljes mértékben elutasít, mert nem felel meg az ország és dolgozók érdekeinek. Ennek a gazdaságpolitikának a folytatása borzalmas következményekkel járt és a jövőben még inkább azza jár. Mi teljes energiánkkal képviseljük, hogy a stratégiai ágazatoknak állami kézben kell maradniuk, az állami szektorban ragaszkodunk a létszámemeléshez. Ha a gazdaságpolitika ezzel ellentétes, akkor még inkább növekedni fog az adósságteher. Látni, hogy a rövid távra magas kamattal felvett kölcsönök a működésre mennek el, s nem a gazdasági fejlesztésre.

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés új alkotmányt fogadott el januárban és egy hónapja új a kormány is.  Milyen a politika helyzet?

A pénzügyminiszter kifejezését használnám: katasztrofális. A számok risztóak, az előző kormány megpróbálta ezeket álcázni. A válság mély, a 2014-es költségvetésben lyukak tátonganak, 13 milliárd dinárt (6 milliárd euró) kell beleinjektálni. A helyzet annyira rossz, hogy márciusban a köztisztviselők bérét sem tudják talán kiadni. A kormány most kezdi a mérleg felállítását, hogy világosabban lehessen látni.

A forradalom óta született kormányok mind ugyanazt a politikát folytatják, amely csak súlyosbítja az eladósodát. Van-e megoldás, amely eltér a Ben Ali-féle gazdaságpolitika követésétől?

Badarság azt hinni, hogy Mehdi Jomaâ kormánya változtatna ezen, hiszen jelenlegi orientációs kerete ugyanaz. De tehet kezdeményezéseket, lehet szociálisabb viziója. Két éve, az Alkotmányozó előtt még beszélhettünk a gazdaság másfelé fordulásáról, de Mehdi Jomaânak csak 8-9 hónapja van a következő választásokig. Pénzügyi, stratégiai ágazatokat érintő vállalati, munkaügyi és fejlesztéspolitikai kezdeményezéseket kell tennie, ezek adnának lökést a gazdaságnak csakúgy, mint a szociális kérdések kezelése. De, hogy ez a kormány a dolgokon változtatna, azt nehéz elképzelni, ehhez sokkal hosszabb időre lenne szükség, szándékra és megfontoltságra.

A miniszterelnök azonban olyan intézkedéseket jelentett be, amelyek megfelelnek az IMF elvárásainak, a közszféra bér-, ill. az alapvető cikkek kompenzálásának befagyasztása.

Ezek azok a kérdések, amelyekben nem értünk egyet Mehdi Jomaâval. A közszférában még nem alkalmazzák a felvételi tilalmat, az alapvető megélhetési cikkek támogatásában pedig úgy kell változtatni a szabályokon, hogy azok részesüljenek belőle, akiknek szükségük van ezekre. Például az üzemanyag ártámogatásából nem részesülnek a kisjövedelműek. A tömegközlekedés árait blokkolni fogják. A kompenzációs kassza intézménye fennmarad. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy az ország forrásai képesek olyan eszközöket nyújtani, amellyek ki lehet mászni a válságból, az eladósodási folyamatot is le lehet állítani a dolgozókra nehezedő összes egyéb intézkedés nélkül. Nemsokára a kormánnyal társadalmi kérdésekről tárgyalunk. Azt mondtuk, Mehdi Jomaâ kormányprogramja nemhogy nem képes arra, hogy a válságot magunk mögött tudjuk, hanem még súlyosbít is a helyzeten.

Mi az UGTT álláspontja?

Országos kogresszust tartunk a gazdaságról, hogy stratégiai választásunkat meghatározzuk. Egyáltalán nem a kormányok dolga, hogy egyedül döntsenek. Elsőbbségeit illetően mindegyiknek megvolt a saját választása, mind népszerűtlen volt: eladósodás, bérfagyasztás, adóemelés, állami támogatások megszüntetése. Népellenes mind a négy pillér.

Vannak olyan jelek, melyek szerint a kormány folytatni akarja a privatizációkat, pl. az állami gáz-, villanyműveket, vízszolgáltatást.

Csak a Ben Ali-Trabelsi klán által birtokolt exportvállalatok lesznek magánkézbe adva, mert eladósodottak és az állam számára óriási terhet jelentenek. De arról szó sem lehet, hogy más cégeket privatizáljanak. Az ilyen törekvéseket minden eszközével megakadályozna az UGTT. A jelenlegi kormány pedig ideiglenes, nem is tudna ilyen kezdeményezést tenni. Nem történtek lépések ebbe az irányba, viszont arra igen, hogy a magán- és közszférát megpróbálják egyesíteni, azonnal közbe is léptünk.

USA

Labor Fightback Network

Hové lett a pénz?

Nemet az amerikaiak ukrajnai beavatkozására!

Központi kérdés számunkra, hogy országunk kormánya óriási pénzeket fordít az ukrajnai munkásellenes hatalom kiépítésére, és, hogy támogatja-e ezt az amerikai munkásmozgalom. Washington azt állítja, célja az idegen országokban, hogy az emberi jogok érvényesüljenek, a nemzeti önmeghatározás és a demokrácia bevezetésre kerüljön. Valójában azonban azon kormányokat juttatja hatalomra, amelyek az amerikai befektetőket részesítik előnyben, fenntartájk az amerikai vállalatok számára maximális profitot nyújtó alacsony béreket. Ennek érdekében szállít az USA katonai felszereléseket, szolgáltat adatokat, küld tanácsadókat, sőt, esetenként katonákat is, hogy ezeket a rezsimeket erősítse és az amerikai birodalmat kiszélesítse. Nézzük meg külpolitikáját!

Vietnam

A háborút az USA hivatalosan 1965-től 1975-ig viselte a helyi diktatúrára támaszkodva, mely teljes mértékben alávetette magát a washingtoni elképzeléseknek. A beavatkozás eredménye: 58 151 amerikai halott és 303 616 sebesült (mérsékelt becslések alapján), nem számítva az egyéb indokínai veszteséget. 350 és 900 milliárd dollár közötti összegbe került az amerikai adófizetőknek, ebben benne van a volt harcosok gyógyíttatása, nyugdíja, stb. is. Tehát minden egyes megölt «ellenséges» katona ára 168 ezer dollár.

Egyiptom

Az a 30 év, amely alatt a diktátor Mubarak a hatalmat kezében tartotta, hűséges szövetségese volt az USA-nak. 1991-ben az első arab állam volt, amely csatlakozott hozzá, hogy Irakot megtámadja. Washington cserében eltörölte adóssága 50 %-át. Mubarak keményen kezében tartotta a szakszervezeteket, egyebek között a szabad szervezkedés megtiltásával. Ennek ellenére az USA először megpróbálta a Mubarakot eltávolító forradalmat megfékezni, s csak a rendszer eltakarításakor fordított hátat neki. Egyáltalán nem magyarázkodott, miért támogatta a diktatúrát annyi időn keresztül – nem úgy, mint Vietnamban, ahol a «kommunizmus elleni harccal» kívánta igazolni –, csak annyival intézte el, hogy Egyiptom stabilitása, az olajérdekek biztosítása volt a célja.

Fülöp-szigetek

A másik diktátor, akit az USA teljes erővel támogatott: Ferdinand Marcos. A szigetországot 1965 és 1986 között irányította – gigantikus tüntetések zajlottak ellene, de mégis minden alkalommal biztosította támogatásáról, amíg Reagan Fehér Háza lemondásra nem szólította. Marcos a teljes hatalmat kezében tartotta, de gyilkosságok is fűződnek hozzá, az emberi jogok, a fülöp-szigeti parlament felfüggesztése, rendkívüli állapot bevezetése, korrupció. Mindezzel együt az USA királyi pompával fogadta Washingtonban.

Irak

Másik szövetségese Szaddam Husszein – legalábbis egy időre –, a világ egyik legkönyörtelenebb diktátora. Az USA Iraknak nyújtott támogatása nem volt titok, a Szenátus és a Képviselők Háza többször tárgyalta. 1992. jún. 9-én Ted Koppel az ABC tévé Nightline műsorában  mondta el, hogy «a  Reagan / Bush adminisztráció mezőgazdasági hiteltnyújtásra biztatott, de kettős hasznosítású technikára is, vegyi és egyéb fegyverekre». 1980-ban Husszeint Detroit díszpolgárává is választották. Egy dolog biztos: ebben az időben Irak háborúban állt Iránnal, s az USA támogatását élvezte, így az be is csukta szemét a represszív politika, a szakszervezetek betiltása előtt is. Évekkel később Szaddam függetlenedni próbált, akkor lett belőle egyes számú közellenség, ami előjátéka lett a Bush indította 2003-as háborúnak. Erre a kongresszusi demokraták többsége is áldását adta szavazatával.

Hová lette az a sok pénz?

Amikor feltesszük a kérdést, hogy vajon az USA beavatkozhat-e Ukrajnában, el kell gondolkodni, érdekében áll-e ez a munkásosztály többségének. Irakban és Afganisztánban az USA már kiadott  több mint 5 000 milliárd dollárt a háborúkra, s ez az összeg napról napra növekszik. Amikor Obama Szíria bombázásával fenyegetett, akkora tiltakozó mozgalom támadt, hogy kénytelen volt visszakozni.

A Wall Street Journal márc. 14-én publikált egy cikket, amelyben összefoglalja a WSJ/NBC felmérését egy sor kérdésben, közöttük külpolitikai kérdésekben is: «a feleletet adó felnőtt személyek, legyenek demokrata, republikánus vagy független érzelműek, az USA jelenlegi nemzetközi szerepénél inkább a belső konfliktusok elrendezését látnák szívesebben».

Az amerikaiak nem akarnak új háborúkat, háborús fenyegetéseket. Ébernek kell lennünk az ukrajnai amerikai eszkaláció ügyében, a veszély nagyon komoly. Márc. 12-én a Bloomberg jelentette, hogy az USA kész Ukrajna és európai szövetségesei oldalán katonailag is beavatkozni a Krímben. A londoni Guardian másnap: «az USA az Ukrajnával szomszédos Lengyelország, Románia, Észtország és Litvánia területén katonai aktivitását megerősítette, gyakorlatokat folytatott, AWACS gépeket küldött a németországi Geilenkirchenből és az angliai Waddingtonból.  Az US Labor Against the War írta, az USA 5 miilárd dollárt invesztált, hogy a (sajtót befolyásoló milliárdos csoport) «Koch-fivérek demokráciáját» csepegtesse Ukrajnában. Ezt az összeget először 2013. dec. 16-án a Strategic Forecasting Inc., vagy Stratfor, a CIA-hoz kapcsolódó ügynökség fedte fel: «5 milliárd dollárt fektettünk az ukrajnai demokratikus ellenzék támogatásába».

Putyin szerepe

A Labor Fightback Network nem támogatja Putyin rendszerét sem. De bármilyen konfliktus is legyen a térségben, az USA-nak nincs joga beavatkozni, a népeknek maguknak kell dönteni sorsukról. Az USA nagyon sokszor választotta, hogy munkásellenes diktatúrákkal szövetkezett, s most is szélsőjobbos karakterű erőket támogatott. Ami az új ukrajnai kormányt illeti, neonáci és fasiszta befolyás éri, és máris munkásellenes politikát folytat, de már kapott 1 milliárd dollárt – és ki tudja még mennyit a gáz- vagy olajvezetékekért.

Összefogalás

Amint be kell avatkozni valahol a világban egy más ország ügyeibe, az USA forrásai kimeríthetetlennek tűnnek. Azonban nem lehet ugyanezt mondani, ha az országon belül az élelmiszerjegyek finanszírozásáról van szó, melyből símán levágtak a következő 10 évre 8, 6 milliárdot, vagy igazi munkahelyteremtő programról, esetleg az infrastruktúra megjavításáról, netán oktatási és szociális programokról, mint a Social Security, Medicare és Medicare – és a lista hosszú még.

Adónkat erre kellene felhasználni és nem pedig a vállalatok profitját szolgáló külső beavatkozásokra. Ebből elég!

Informations internationales,

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis-75010 - France  • Tél  (33 1) 48 91 88 28 • E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein – Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse