2014. április 14., hétfő

Nemzetközi információk



Nemzetközi információk

Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése

171. sz. (540) –2014. ápr. 10.





BURUNDI


Válság

(a PTD-TWUNGURUNANI lapja, a Tribune libre des travailleurs 64.sz., 2014. március)


2014. márc. 21-én a parlament elé került az az alkotmánymódosítás, amely a köztársasági elnök harmadik mandátumát készítette elő. Azonban – égzengés és földindulás – a hatalmon lévő Cndd-Fdd parlamenti csoportja azt leszavazta! A párt vezetése és a kormány azonnal bejelentette, van más mód is, az alkotmánybírósághoz fordul…


A képviselők nemmel szavazata az Ufb aktivisták elleni márc. 8-i rendőri megtorlás másnapján következett be. Az Union des femmes burundaises, a burundi nőszövetség a volt egypárthoz, az Upronához kötődik. A nőszövetség 47. évfordulóját ünnepelte az Adc-Ikibirivel együtt (a kormány által el nem ismert, magukat ellenzékinek mondó pártok demokrata szövetsége) és ténylegesen az alkotmányterv kritikája is szerepelt a programon, mikor a rendőrség lecsapott.


Mindez olyan körülmények között történt, amelyben a népesség és a fiatalság létkörülményei állandóan romlanak – a Clsp (szegénység elleni küzdelem stratégiai kerete) támadásainak következtében, amelyet a nemzetközi tőke és intézményei, a Világbank, az IMF és az EU indítottak. Ennek a diktátumnak az eredménye, hogy a kormány az állam pénzügyi nehézségeire hivatkozva megszüntette a diákok ösztöndíját.


Az intézkedés az egyetemi és pedagógusképző főiskolai diákok felháborodását váltotta ki. Márc. 12. óta sztrájkolnak, a dekrétum visszavonását követelik.


A politikai, gazdasági és társadalmi válság teljes az országban. Eképpen fejeződik ki a tőkés rend strukturális válsága, amely az egész világon megsemmisíti a szociális vívmányokat, a közszolgáltatásokat – és háborúkban a népeket is.


Pártunk, a PTD-TWUNGURUNANI számára a dolgok világosak.


Burundi népességének túlélése a tét, emiatt van szükségünk minden intézményes párt egységére, hogy ellenállni tudjunk a Cslp-nek, privatizációinak, az adósságfizetésnek, a közszolgáltatások megsemmisítésének. Hogy vissza tudjuk szerezni a diákok ösztöndíját, a sajtószabadságot, a szervezetek szabadságát, a szervezkedési, gyülekezési jogot és a szakszervezetek függetlenségét.


A szakszervezetekk történelmi feladata a dolgozók érdekvédelme, nem pedig az asszisztálás azok állami segédlettel való lebontási folyamatához. Alkotmányozó nemzetgyűlés kell, melyet demokratikusan választ népünk, s olyan mandátummal bízza meg, hogy az a dolgozók, a fiatalok legitim akaratát képviselje a békéért és biztonságos életért.





PAKISZTÁN


Az ápolónők győzelme

Az «All Pakistan Trade-Union Federation» kommünikéje



2800 ápolónő harca Pandzsab államban győzelmet aratott a tartományi kormány felett. A munkáltató butális módszerei ellenére a kormány megalázó vereséget szenvedett el.

Lahoreban márc. 11-én különböző állami kórházak ápolónői a pandzsabi egészségügyi főigazgató székhelyével szemben gyülekeztek, hogy tiltakozzanak 2800 elbocsátás ellen. A tartományi kormányzat meg sem akarta hallgatni követelésüket és márc. 14-én rájuk küldte a rendőrséget. A gumibottal támadó rendőrök egy 7 hónapos terhes kismamát súlyosan megsebesítettek. A brutalitás azonban nem verte szét a mozgalmat, ellenkezőleg, megerősítette a harcot.


A hatóságok eleinte soványka ajánlattal jöttek elő, majd megpróbálkoztak a régi módszerrel, a megosztással is: az ifjúsági szervezet és a sztrájkvezetők közül néhányuknak személyes előnyöket kínáltak.


Az APTUF képviselői nemcsak támogatták a sztrájkot, de részt is vettek benne. A tiltakozás szétáradt az egész országban, Faisalabad, Rahim Yar Khan, Multan, Layyah, Quetta és más városok munkásszervezetei melléjük álltak.


Lahore-ban a fiatal orvosok szövetsége, az APTUF, és a kórházi dolgozók szervezetének vezetői az akciót támogatva szintén elítélték a brutalitást. A tiltakozás kiterjedt a kórházak teljes világára, valódi egység született. Együttes harcuk kudarcra ítélte a kormányt.


A hatóságoknak muszáj volt meghátrálniuk, lemondtak a 2800 ápolónői hely megszüntetéséről és hároméves szerződésre váltották, amelyet azután határozatlan idejű munkaszerződéssé lehet alakítani. Ezzel egyidőben beleegyeztek a 4 ezer rúpiás béremelésbe is.


Az APTUF nem csak szolidáris volt az ápolónőkkel, de segített az egység megteremtésében is nem csak a kórházi szektorban, hanem más munkásszervezetekkel is. Csakis így lehetett kudarcra kényszeríteni az államot.


A dolgozók csak láncaikat veszíthetik, de egy világot nyerhetnek.


Világ proletárjai, egyesüljetek!




Kapcsolattartás:
Informations internationales, Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis-75010 - France  • Tél  (33 1) 48 91 88 28 • E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com



Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.