Rabszolgatartás

 

1./ Havonta 250 órát dolgozik 160 helyett, ugyanazért a bérért, papíron négy órára bejelentve nettó 35 ezer forintot keres, a valóságban 114 ezret, és egy minimális részt megtarthat a borravalóból. A fizetés általában csúszik, ha pedig valakinél betelik a pohár és felmond, a kauciót biztosan nem kapja vissza. Kauciót, igen, mert az is van, néhány tízezer forint arra az esetre, ha a felmondás után kiderülne, kárt tett a felszolgáló valamiben… „Egyik héten öt napot, a másik héten kettőt dolgozunk. Ha az ötnapos héten egy hosszú műszakot egy rövid követne, az még elviselhető lenne, hiszen ha reggel érsz haza, aznap csak este kell bemenned. Ehhez képest én itt öt napot hosszúzom rendszeresen, ami 20-21 óra munkát jelent egyhuzamban. Ilyenkor legtöbbször csak arra van időm, hogy hazaszaladjak lezuhanyozni, máris jövök vissza. Egy idő után az ember megszokja az alvás hiányát, persze azért könnyen átbillenhet. Amikor például helyettesítenünk kell a másikat, mert beteg vagy szabadságon van – ezekre az időszakokra egyébként nincsen pénz: csak akkor mehetünk el, ha ledolgozzuk, aki pedig beteg, az nem kap fizetést… Volt, hogy tíz napot hosszúztam egyben, a végén már hallucináltam és közel voltam az ájuláshoz.”

2./ Egy vidéki hipermarket 40 éves pénztárosa -  eddigi bizonyítványainak nem sok hasznát vette -, az első interjún kerek perec közölték vele, hogy legfeljebb betanított munkásként tudják alkalmazni, csak így éri meg a cégnek. Hat órára vették fel: „Tíz órát dolgozunk szinte megállás nélkül. Amikor lejár a hat óra, kicsekkoltatnak minket, hogy hivatalosan úgy tűnjön, végeztünk aznapra, de aztán hátul vissza kell mennünk, és folytatnunk kell a munkát még minimum négy órán át. Kétféle jelenléti ív van, egy hivatalos, és egy, amin a tények szerepelnek. Amikor csúcsszezon van, tizenhárom órát is dolgozunk szünet nélkül, túlórapénzről pedig szó sem lehet. Az a taktikánk, hogy a vevők előtt kéredzkedünk ki a mosdóba, hogy kínos legyen a csoportvezetőnek nemet mondani. »Százan jönnek a helyetekre, menjetek csak, ahova akartok!«, még azt is hozzátették, hogy pereljük csak be őket bátran, remek ügyvédjük van, és a büntetések ellenére sokkal jobban megéri a cégnek, mint ha mindenkit nyolc órára jelentenek be, és kifizetik a túlórákat is.”

3./ 60 éves, kereskedelmi cég alkalmazottja. Reggeltől estig egy hűtőház csarnokában csomagolja a mirelit árut, a csomagokat ládákba teszi, azokat pedig raklapokra. Egy-egy láda 25 kilót nyom, nem nehéz elképzelni, hogy mit jelent ez egy törékeny asszonynak fizikailag. Szombat este 6 órakor hívja az újságíró, de csak a férje van otthon. Dolgozik az asszony, mondja, de jobb is, ha inkább őt kérdezem, a felesége nem biztos, hogy merne válaszolni a kérdéseimre. Nagy valószínűséggel másnap is munka van, hat nap a minimum, de havonta két-három vasárnap is be kell menni. Az újságíró nem hisz a fülének. Hat-hét nap hetente? És naponta hány óra? „Műszak nincs, fél 9-kor kezdődik a munkaidő, ami elvileg este 6-ig tart, de ha havonta egyszer megjön a hatórás busszal, már sokat mondok – feleli a férj –, általában 10-11 között jön haza. Egyetlen húszperces ebédszünettel ki kell bírniuk estig, ha pedig estére is maradni kell, legfeljebb még egy szünetet engedélyeznek. Ráadásul folyamatosan figyelik őket, ha kétszer-háromszor nem tetszik valami, például nem halad elég gyorsan a munka, ki vannak rúgva. Ugyanez igaz a táppénzre is: ha valaki másodszor marad otthon, utána azt mondják, már ne is jöjjön. Az egyetlen könnyebbség, hogy hozzák-viszik őket, és a mi esetünkben az, hogy ny.olc órára van bejelentve a feleségem, mert nemsokára nyugdíjba megy, de ez minden. Másban nincs köszönet. Dupla műszakot csináltatnak velük, havi 80 ezerért. Az üzemben egyébként 70-80 alkalmazott van, a környéken nincs más munka”

Forrás: www.nlcafe.hu