2014. április 29., kedd

Nagyvilág


Finnország


 



Finnországban a gyerekek tanáraikat keresztnevükön szólítják és viszont. Osztályozás, vizsgáztatás nincs, ahogyan gyakorlatilag a gyerekek közötti verseny sem, és minden ingyenes – a közlekedés, az iskolai felszerelés és az étkezés. Az oktatás-nevelés egységes és 16 éves korig kötelező. A magániskolák egyszerűen eltűntek. A tanítási órák délelőtt vannak, délután pedig egyéb foglalkozás (sport, művészet, stb). A PISA-felmérések alapján 2000 óta a világon a legjobb oktatási eredményeket Finnország éri el...


Ukrajna



 

Ukrajnában és körülötte folyamatosan nő a feszültség, s immár azzal a kockázattal kell számolni, hogy bármikor nyílt konfliktussá, háborúvá mélyülhet az USA-EU támogatta ellentét miatt kiszélesedett válság.


Magyarország



 

Mintegy 13 milliárdot osztott ki a kormány a cégek „munkahelyteremtő beruházásai” támogatására. A legnagyobb összeg, 338 millió forint egy szerény árbevételű cégnek jutott, amelynek jelenleg egy dolgozója sincs.

A cél hivatalosan az, hogy a vállalkozások 6541 új munkahelyet hozzanak létre, ezeken 4673 álláskeresőt foglalkoztassanak és 17 992 munkahelyet megőrizzenek.


Portugália



 


Április 25-én a portugál nép a Salazar-utód Caetano-diktatúra megdöntésének 40. éves évfordulóját ünnepelte. 1974-ben ezen a napon összeomlottak az intézmények, a lakosság az üzemekben, iskolákban, kórházakban, lakónegyedekben, falvakban tartott gyűlésein úgy döntött, hogy «hatalmat a népnek», melyet két évvel később alkotmányba is foglaltak. Azért, hogy az EU direktíváinak eleget lehessen tenni, hétszer kellett módosítani azt, ma pedig többszázezren tüntetnek a forradalom vívmányainak visszaszerzéséért, a közszolgáltatások, a bérek és nyugdíjak megnyirbálása, a oktatás és egészségügy privatizálása ellen, követelik a kormány és vele együtt a trojka távozását.

Franciaország


A Valls-kormány 50 milliárdos «takarékossági intézkedései» kapcsán a CGT szakszervezeti tömörülés vezetője sajtónyilatkozatában bejelentette, «semmiképpen nem tűrjük a nyugdíjak befagyasztását». Az intézkedések érintik a családi pótlékot, a társadalombiztosítást és a tisztviselői béreket is. A marseille-i helyhatósági tanács pedig úgy döntött, hogy nem vezeti be az «iskolai reformot» a következő tanévkezdéskor. A határozattal szemben senki nem szavazott, a szocialista párt képviselői pedig nem vettek részt benne.

Kambodzsa


20 ezer textilmunkás lépett sztrájkba 50 dolláros béremelésért. A munkáltatók szervezete a hatóságok beavatkozását kérte, mivel attól tart, hogy az «illegális mozgalom» átterjed más területekre is. A szakszervezetek május elsején szándékozzák követeléseiket felvonulással aláhúzni Phnom Penhben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.