2016. március 27., vasárnap

Brüsszeli támadások: nem, miniszterelnök úr! (Michel Collon)



Michel Collon belga újságíró, az InvestigAction oknyomozó website alapítója, kormányához fordul rámutatva az őrült külpolitikára és az integráció elhanyagolására, amely szemünk láttára vezetett a tragikus következményekhez. Kiemelve azt is, hogy a politikusok ne gyakoroljanak nyomást a sajtóra a valódi demokratikus vita kibontakozása megakadályozására.
Tegnap – mint megannyi brüsszeli – órákat töltöttem azzal, hogy ellenőrizzem, hol vannak hozzátartóim. Kit vitt a szerencsétlen véletlen az átkozott metróba, amelyet én is használni szoktam amikor az Investig'Action irodájába megyek. A keresés annál aggasztóbb volt, hogy a mobilszolgáltatók vonalai telítődtek. Sokakkal együtt olyan napot éltem át, amilyeneket szoktak évek óta az irakiak, líbiaiak, szíriaiak, előttük az algériaiak. Többször jártam a Nyugat bombázta területeken, tudom, hogy mire hasonlítanak a darabokra szaggatott testek, amelyet már senki sem tud megölelni. Ott láttam azok fájdalmát, akiket örökre megfosztottak férjüktől, asszonyuktól, gyermeküktől.

Mint annyi brüsszeli, sírtam és ütni-vágni tudtam volna az ártatlanokat elpusztító bűnözőket. De nem bűnözőnek születünk, hanem azzá leszünk. A legfontosabb kérdés: hogyan jutottunk idáig? Annyi ártatlan életét hogyan lehet ennyire semmibe venni? Hogyan okozhattak ennyi szenvedést, hogyan terrorizálhatnak mindenkit – ahelyett, hogy az ártatlanokkal együtt harcolnának az őket érő igazságtalanság ellen? Ki mérgezte meg ezeket a fiatalokat, ki mutatta nekik az erőszak példáját, ki süllyesztette őket ekkora kétségbeesésbe és főleg: ki fegyverzi fel őket? Bűnözők, igen, de mégis valahol áldozatok ők is, mégha pillanatnyilag a kifejezés sokkolónak is hat.
Amikor miniszterelnökünk, Charles Michel a sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy Belgiumnak egyesülnie kell, gondosan elkerülte a központi kérdést «hogyan jutottunk el eddig és  ki a felelős érte». Mélységes dühbe gurultam a kétszínűség miatt, hiszen ez az ember csak annyit javasol, hogy folytassuk úgy, mint azelőtt. Holott azon gondolkodik mindenki: hogyan lehet elkerülni, hogy újrakezdődjék, milyen politikát kell folytatni, hogy a pokoli gépezetnek vége legyen?
Ki gondolja komolyan, hogy a készültség, a felügyelet, a megtorlás megakadályozza a támadásokat? Egyeseket lehet, de mindet lehetetlen. Ahhoz a politikán kell változtatni. Az Önök politikáján. 


A terrorizmust nem tudjuk megakadályozni, ha az azt okozó mélységes okokat nem szüntetjük meg. Avégett, hogy legyen valódi megelőzés.



Charles Michel miniszterelnök úr, Ön megakadályozta a lefontosabb kérdések feltevését: Szaud-Arábia és Katar finanszírozta a terroristákat? Igen, az USA titkosszolgálata jelentette. Az USA hozta létre az Al-Kaidát? Igen, Hillary Clinton beismerte. A CIA szervezte Jordánában a kiképzőtáborukat?  Igen, az amerikai  katonai újságíró, Hersh bebizonyította. Laurent Fabius (francia politikus) nem bátorította a terrorizmust azzal, hogy «az Al-Kaida jó munkát végzett»? De igen, nézzék csak meg a marrakeshi 2013 decemberi videót. 

És úgy általában, az USA nem használta fel az iszlamistának mondott terrorizmust? Ben Ladent 1979 óta Afganisztánban egészen a mai Szíriáig, Bosznián, Koszovón át, a Kaukázusban, Algériában, Irakban, Líbiában és megannyi más országban? Nem kellene sürgősen egy vizsgálóbizottságot felállítani az USA terrorista kapcsolatairól és a dráma stratégiájának kimutatására? Ön, Belgium és Európa, mint egy kiskutya tovább követi Washingtont? Miért állnak e háborús képmutatás mögé, Monsieur Michel?

Persze igaz, nincs egyedül. 

Külügyminiszterünk, Didier Reynders csak tegnap deklarálta, hogy a terroristák elveszik «életmódunkat». Pontosan ugyanazokkal a szavakkal, mint George W. Bush szept. 11-én, mielőtt hazug ürüggyel megtámadta Irakot és Afganisztánt.  Monsieur Reynders, nem emlékszik saját 2013 áprilisi nyilatkozatára, amelyben így dicsekedett: «ezeknek a fiataloknak lehet, hogy forradalmi hősi emlékművet fogunk felállítani»?

2013 júniusában meghívtam Önt egy vitára , «Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy fiataljaink Szíriába menjenek?» címmel, olyan szülők részvételével, akik azon aggódtak, hogy 16-17-18 éves fiaik, lányaik a pokolba indulnak anélkül, hogy Belgium vissza próbálná tartani őket. Ön elutasította a részvételt. Nem érdekelte? Maga úgy találja, hogy a «rendszerváltozáshoz», ahogy mondta, minden eszköz megfelel, még a terrorizmus is? Nem gondolja, hogy ha biztatja az ilyenféle dolgokat OTT, akkor azokat ITT is el fogják követni? 

Nincs itt az ideje, hogy széles vita induljon Belgium évek óta tartó nemzetközi politikájának következményeiről? 

1/. Európának továbbra is követnie kell az USA-t és politikáját, amely a Közel-Keletet vérbe és lángba borítja? 

2./ Belgiumnak továbbra is támogatnia kell-e az izraeli állami erőszakot, a nemzetközi jog megsértését és «antiszemitnak» minősíteni azokat a fiatalokat, akik a palesztinek jogait akarják támogatni? 

3./ Belgiumnak továbbra is földre kell borulnia a szaudi olajdollárok előtt (amelyeket az arab népektől loptak, s ugyanúgy, mint Latin-Amerikában, nem a szegénység elleni küzdelemre használják fel)? Pláne, hogy jól tudjuk, Szaud-Arábia az iszlám meghamisított verziójával finanszírozza a fiatal lelkek megmérgezését? 

4./ Hogyan lehet igazolni, hogy elutasítják a "mi" iraki, szíriai, afganisztáni háborúink áldozatainak menedékjogát? 

5./ Mikor nyitunk végre dossziét a «humanitárius» beavatkozásról Líbiában, ahol a NATO Kadhafi rendszerének megdöntésére az Al-Kaidával szövetkezett füyülve az ENSZ chartájára, amely az ilyesféle gyakorlatot tiltja? Ennek következményeit látjuk ma: Líbia a nemzetközi terrorizmus fészkévé alakult. 

Nem volna ideje annak is, hogy széles vitát nyissunk a belga kormányok évek óta tartó szociális (vagy inkább antiszociális) politikájának következményeiről? 

1./ Nyesegethetnék-e szünet nélkül az iskolák költségvetését? Fabrikálhatnának-e parkoló-iskolákat, ahol a tanároknak nincs megfelelő képzésük, hiányoznak az eszközök ahhoz, hogy mai világunk komplex kérdéseire választ adhassanak?

2./ Tudnák-e a börtönök és a visszailleszkedés költségeit állandóan megnyirbálni? Azzal a következménnyel, hogy a piti bűnözők visszafordíthatatlanul nagy bűnözőkké válnak? 

3./ Az audiovízuális közszolgáltatási médiumok költségvetését lehetne-e folyton csökkenteni? Azzal a konzekvenciával, hogy az újságíróknak nincs ideje témájuk elmélyítésére és kénytelenek csak másolt információkra támaszkodni? Eképpen a gyanakvó fiatalokat az összeesküvés-teóriák felé fordítani, vagy ami még rosszabb, a fanatikus prédikátorok és skrupulusok nélküli toborzások irányába? 

4./ Lehetne-e a bankoknak és multiknak, akik kvázi nem is fizetnek adót, újabb kedvezményeket nyújtani, a deficitet pedig az önkormányzatokra hárítani, amelyek így meg lettek fosztva a fiatalok segítéséhez szükséges eszközöktől? Nem ezt tették az olyan reménytelen településeken, mint Molenbeek? (Persze ott van még Vilvorde, Verviers, Atwerpen és ne felejtsük el azt sem, hogy az «eurodzsihadisták» egész sereg országból mentek a Közel-Keletre…).

5. / Meg kell lepődni, hogy annyi fiatal kerül a professzionális toborzó kerítők karmaiba? Pláne, ha a megriadt szülők és nevelők oly gyakran hallják miután bejelentik a rendőrségen: «elmentek, hát elmentek Szíriába, csak azt nem akarjuk, hogy vissza is jöjjenek».   

6./ Van-e joga arra az ilyen kormánynak azt mondani, hogy a párizsi, brüsszeli támadások meglepték, holott évek óta konganak a vészharangok, de mindig csukott fülekre találtak? 

Tegnap minden szülő a gyerekéért remegett. Ma pedig mindegyik azt kérdezi, milyen oktatást-nevelést kell kapniuk ezzel az egyre erőszakosabb világgal szemben. Nyújthatunk-e nekik valódi oktatást, jövőt? Holnap vajon melyik várost éri támadás? A muzulmánokkal szembeni gyűlölet, a félelem a szélsőjobb játékaként erősödik. Ezt akarjátok? 

Foglaljuk össze. A támadások nem a fatalitás terékei, hanem annak a politikának az eredménye, amelyet Washington folytat. Aztán  London és Párizs. Brüsszel szolgaian követi. Uraim, vezetőink, Önök is felelősek. Van-e jogunk megvitatni – a “demokráciában” –, vagy Önök még mindig nyomást fognak gyakorolni, hogy a sajtó hallgasson? 

Brüsszel, márc. 23.

Forrás:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.