Fiatal barátaink figyelmébe

Annak ellenére, amit egyesek gondolnak az országról, Kína 1982-ben alapvető gazdasági fordulatot hajtott végre.

Teng Xiaoping vezetése elhagyta a minden kínai esélyegyenlőségén alapuló gazdaság-társadalmi doktrínát (amely, valljuk be, sohasem valósult meg 1949 és 1982 között…). Az új doktrína ekkor lépett életbe, s Teng maga így illusztrálta: «Gazdagodjatok!» és «Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, feltéve ha elkapja az egeret».

A neoliberális gazdaság előtt szélesre tárták az ajtót – ellenhatalom és fékek nélkül. Kína teljes állami tuajdonú gazdaságát feladta a liberális gazdaságért.

Azóta látjuk a szélsőségesen gazdag réteg születését (2015-ben bár továbbra is az Egyesült Államokból kerül ki a legtöbb, 540 milliárdos, de utána Kína következik 251-gyel); a középrétegek fogyasztáshoz hozzáférését, ami 1982 előtt még lehetetlennek tûnt; a városi népi osztály jóléte is megindul, de meglehetősen behatárolt módon.

De látjuk a népesség nagy részének elszegényedését: a parasztokét, a bezárt állami vállalati munkásokét… akik a «belső» migránsokat alkotják, a jogtalanokat, koldusokat, melyek a korábbi Kínában nem is léteztek. A kínai migránsok közül kevesen (4 %) emigrálnak külföldre.

A Kínában megtelepedett, ill. létrehozott magánvállalatok a helyzetet csak súlyosbították. Gyakran tapasztaljuk, hogy a multinacionális vállalatok vadkapitalista módszereket alkalmaznak. Hiába is hirdették meg a «vállalati szociális felelősség» követését, Kínában a dolgozókat olcsó «beszélő gépnek» tekintik.

Kínában a munkásosztály napirendjén – ahogyan az egész világon –  a szerzett és kollektív jogok, vívmányok védelme szerepel a korábban soha nem látott méretű privatizációval szemben.