Algéria, Európa, arab felkelések

Egy hetet töltöttem Algériában 2011. febr. végén a Szaharában, barátok között, nézve az Al Jazeera, Al Manar, a szír, az iraki, a líbiai, az algériai TV-t, az arab CNN-t, BBC-t, CCTV-t, France 24-t, az arab Russia today, stb-t. Elképesztő pluralizmus… Sokat beszéltünk az arab felkelések apropóján a Twitterről és a Facebookról, az arab nyelvű és kultúrájú országok köréről, a diktatúráról ideológia nélkül, az információhoz jutás szabadságáról.

Még ha az «arab világ» ma drámai módon keveset is olvas, paradox, de sokan jobban informált, mint a nyugati «közvélemény». Valószínűleg ez is magyarázza az iszlamofób kampányokat (…). Sokakkal beszélgethettem Algériában, ami a mi «mérsékelt» vidékeinken elképzelhetetlen. Az interneten (youtube, facebook) keresztül kapcsolatot tartó kisvállalkozóval, boltossal, egyetemistával, fellahhal (paraszt), rendőrrel, imámmal (vallási vezető), tisztviselővel, hívővel és ateistával, akiket barátság, munkahely, család vagy törzs fűz össze. Otthonukban a szalonban ülve vagy a sivatagban birkát falatozva és mentás teát szürcsölve. Algériában, ahol a legnagyobb «emigráns közösség» ma már ... a kínai. Még egy elem, mely az ország «nyugatlanításához» hozzájárul.


Az európai uniós «állampolgár» Algériába érkezve elcsodálkozik, hogy milyen csendes más arab fővárosokhoz képest. De azon méginkább, hogy a Földközi-tenger északi partján jónéhány megoldatlannak beállított problémára annak déli partjain megoldást találtak.

1/ A nyugdíjak: Algériában, mint mindenhol, még néhány hónappal ezelőtt is napirenden volt a nyugdíjkorhatár megemelése - a jelenlegihez 32 éves szolgálati idő szükséges. «Ellentétes a realitással», a «globalizációval», stb. ahogy az IMF tanácsolja (a szocialista Dominique Strauss-Kahnnal az élen, aki nemrég rég még «megáldotta» Bel Alit és Kadhafihoz közeledett). Algírban, ahogy Párizsban vagy Brüsszelben, ugyanazt hallottuk: dolgozzatok többet, hogy kevesebbet keressetek. De Algéria kormánya azt deklarálta a febr. végi e témában fenyegető tüntetések előtt, hogy marad a 32 év szolgálati idő! Olyan lecke, melyen el kellene meditálni máshol is…

A kormány ez alkalomból azt is megerősítette, hogy fenntartja azt a relative nemrég született törvényt is, mely az előnyugdíjról intézkedik (melyet «felelős körök» mint «archaikust» ítéltek el), mert ez nem csak az idősebbeknek segít, hanem a fiatal munkanélküliek munkához jutását is megkönnyíti.

2/ A felsőfokú oktatási reform Licence-Master-Doctorat (LMD) kérdése: Néhány évvel ezelőtt Algéria is bevezettte - ahogyan az EU minden tagállama és még vagy húsz ország - az EU, az IMF «tanácsaira». Algéria esetében azonban csak próbaidőre, a hallgatók választhattak a régi és az új rendszer között. Elővigyázatos modell, olyan mozgásteret nyújt, mely egyáltalán nem lehetséges a tagállamokban vagy az Unióhoz túlzottan is kötődő országokban, mint pl. Tunéziában.

...De – kell-e még mondani, az IMF és az EU nemzetekfeletti intézményei – «nemzetközi nyomása» annyit ért csak el, hogy az LMD-t választó hallgatók is hamarosan a hagyományos rendszer felé fordultak. Sokat segített ebben a mobilizáció élére álló Parti des travailleurs algériens, az Algériai Dolgozók Pártja (a világ legnagyobb trockista (lambertista), 26 parlamenti képviselővel is rendelkező pártja) ... valamint az a tapasztalati tény, hogy az (általában kis- és közép) algériai vállalalatok szivesebben fogadják a hagyományos diplomával rendelkezőket, mondván, jobban képzettek. Ténylegesen az LMD sokáig úgy tűnt, hogy – ahogy mindenütt – egyedüli bevezetésre kerül ... mikor is febr. végén 3 napos sztrájk és az egyetemek blokkolása után a kormány meghátrált a követelések előtt, elfogadta a két szisztéma közötti egyenlő feltételeket. Azóta az LMD-sek tüntetnek, mert becsapva érzik magukat azzal, hogy a tanácsolt oktatási rendszert elfogadták annak idején.

3/ Szociális intézkedések kérdése: Algériában sem most érkezett el a béremelések, a szociális jutattások növelésének ideje. Azonban febr. végén olyan törvény lépett életbe, hogy mindenki, aki vállalkozást akar indítani (különösen a háztartásbeli nők), 100 000 euróig 0 %-os kölcsönt kaphat! Ez talán össze tudja békíteni a társadalmi érzékenység és az iszlám híveit (mivel a szocializmus a kapitalizmust ítéli el, az iszlám pedig az uzsorakamatot…)

Mindez annál inkább meglepő, mert a Mediterránum innenső felén mást se hallunk évek óta, mint hogy a «gondoskodó állam megszűnt», «felelősnek kell lenni», «nincs pénz» stb. Olyan kérdések ezek, melyek elgondolkodtatják az embert – nem is Algériáról, az arab forradalmakról, hanem a világot uniformizálni akaró gépezetről. Mert az arab események mindenekelőtt ennek a gépezetnek a következményei. Erről szólnak a sokszor ismételt jelszavak, a sztrájkok, küzdelmek – a méltóságról, a nemzeti szuverenitásról, az imperializmusról.

A tunéziai, egyiptomi, iraki, palesztin, stb. láncreakció másik magyarázata, hogy ezen népek nyelve, kultúrája arab. Megértik egymást beszédben, írásban – ami Európában nem létezik. Az arabok a globalizált világnak adnak meglepő leckét az internacionalizmusból, melyet újra kellene tanulnunk a dialektika eredeti értelmében: szuverén nemzetek közötti szabad, egymást kölcsönösen befolyásoló versengés.

A pániszlám vallási dimenzió sem nincs jelen, sem pedig nem hiányzik ezekben a forradalmakban. A Tahrir téren a pénteki nagy muzulmán imát a kereszténytől csak pár perc választotta el, a vallás nem került előtérbe, talán mert a társadalom mindenekelőtt egységét keresi. Sok elemző dominóelvről beszél, mely a posztkoloniális Indokínában, aztán a szovjet blokkban következett be. Az egyidőben nemzeti, pánarab és pániszlám – de «ökumenikus» – kontextus felveti a kérdést: Algériában, Szíriában miért nem tört ki forradalom?
Az utca embere azt mondja, itt és most nem csinálunk forradalmat, mert 30 éve nincs diktátorunk, 1988 októberében már megvolt a saját Tahrir terünk , 21 legális párt működik az országban, sajtónk szabad, van ellenzék, mégha stupid és terméketlen is, fiatal nép vagyunk, tele energiával, gondolatainkban szabad, amilyen a többi arab nép is, csak ők még most fedezik fel…
Az utóbbi hetek algériai tüntetéseit az RCD (kultúráért és demokráciáért összetartás) szervezte. Arabofób, etnicista, regionalista, reakciós, imperialistabarát. Arabok nélküli, berber Algériát akar, hirtelen mégis az arab forradalmak hangján szól. A tüntetők között van a volt miniszterelnök
Ahmed Benbitur, az IMF és a Világbank konzultánsa és az «ultraiszlamista» Ali Belhadj, az Iszlám front volt vezetője. A társadalom, főleg a fiatalság elutasítja őket, csak az RCD fogadta be a múlt maradványát és a reakciót, kinek nem sok köze van az iszlámhoz. Önjelölt vezetők, akik elutasítják a szocializmus és az iszlám összekötését, egyik Rijadon át sandít Washington és Tel Aviv felé, másik Párizson át ugyanoda.

Algéria lakói szerint egy olyan furcsa ország, ahol a kormányzati táborban megtalálhatók a volt «világi ultrák», a «mérsékelt» iszlamisták, a «központban» az eléggé kompromittált «nacionalistákkal». Találunk itt USA-méltóságokat fogadó tábornokokat, franciákat és biztonsági szolgálatukat, s egy többé kevésbé titkos szaharai US army bázist. Olyan ország, melyben nagyon szép, «virágzó» negyedeket látunk, villákat – s szegények lakta rozoga külvárosokat. És egy 100 ezer halottból álló menetet, akikről nem tudni, ki ölte meg, ki manipulálta, s látjuk a nyugatgyűlölő «iszlamizmustól» való félelmet.

A «világi» és «iszlamista» valaha ugyanannak a klán-rendszernek volt a kódolt neve, ahol csak abban volt verseny, hogyan fosztogassák a nemzeti kincseket, privatizáljanak, a terror klímájával, gyilkosságokkal és „álpolgárháborúval" megkönnyítsék mindezt.

Az arab forradalmaknak az is eredménye, hogy Algériában nem kellett kimenni az utcákra ahhoz, hogy a kormány meghátráljon a követelések előtt (LMD, nyugdíjak). Megszívlelendő az európai kormányok számára is...

Az olajban és gázban «fuldokló» Algériában, bánya- és mezőgazdasági potenciáljával együtt mégiscsak sok tennivaló marad a dolgozók reményei szerint. Gyakorlatilag mindenki kritizálja a rendszert, még a kisrendőrök is.


Talán most az összes arab megértette, hogy ellenségei az IMF, Világbank, Wall street, Bilderberg, Davos, off-shore paradicsom, NATO, CIA-titkos börtönök, EU és rendőrsége neveket viselik. Talán át sikerült adni üzenetüket nekünk is.