Líbia a humanitárius imperializmussal szemben – interjú Jean Bricmont-nal

Koszovo, Irak, Afganisztán: a líbiai intervenció hívei nem tanultak a leckéből? Jean Bricmont, a humanitárius imperializmusról szóló könyv szerzője magyarázatot ad arra, miért összeegyeztethetetlen a világbékével a beavatkozás és a humanitárius okok ürügyként történő felhasználása…


(Grégoire Lalieu interjúja)


Miben áll a humanitárius imperializmus?

Ez az ideológia a szuverén országok elleni bavatkozást célozza legitimálni a demokrácia és az emberi jogok nevében. A motiváció mindig ugyanaz: a népesség diktátor áldozata, tehát tenni kell. A II. világháborúra hivatkoznak, a spanyol polgárháborúra. A cél az intervenció elfogadtatása. Ez volt Koszovóban, Irakban, Afganisztánban.

Most Líbián a sor?

Különbség azért van, mert most az ENSZ Biztonsági Tanácsa is engedélyezi. De ez az engedély már magában is ellentétes az Egyesült Nemzetek Chartájával. Ténylegesen a líbiai konfliktusban nem fenyeget semmi kifele irányuló veszély. Beszélnek a népesség «védelmének felelősségéről», de kissé elnagyolva. Sőt, arra sincs bizonyíték, hogy Kadhafi lemészárolná a népességet. Ennél a dolog komplikáltabb, fegyveres felkelés történt – és én még nem láttam olyan kormányt, mely nem torolna meg ilyet.

Nyilvánvalóan vannak civil áldozatok. Da ha az USA tudja, hogyan kell ezeket elkerülni, magyarázza meg Izraelnek és tegye Irakban és Afganisztánban is. Semmi kétség egyébként, hogy a koalíció támadásának szintén lesznek civil áldozatai.

Azt gondolom, hogy szigorúan jogi szempontból a Biztonsági Tanács határozata legalábbis vitatható. A beavatkozást elismertetni akaró lobbizás találja meg itt legitimitását.

Még a baloldalon is sokan gondolják, hogy be kell avatkozni Líbiában a tömeggyilkosság megakadályozása érdekében. Hol a hiba?

Először is ez a kampány teljes önkényességen alapul. A líbiai konfliktusban semmi rendkívüli nincs, sok volt ilyen a világon, Gázában, Bahreinben, néhány évvel ezelőtt Kongóban. Ez utóbbi esetben Ruanda és Burundi külső agresszióját szemlélhettük. A nemzetközi jog ilyenkor megengedi a milliók életének megmentését. Nem tettünk semmit. Miért?
Azután, ha alkalmazzuk a beavatkozás azon elveit, melyekkel Líbiát támadják, akkor mindenki mindenhol beavatkozhatna. Képzeljük csak el, hogy Oroszország avatkozik be Jemenben vagy Kína Behreinben – általános és permanens háború kezdődne.
A beavatkozás jogának egyik jellemzője a klasszikus nemzetközi jog mellőzése. Ha pedig módosításra kerülne új, beavatkozásra módot adó szabályok bevezetésével, ez mindenki mindenki elleni háború lehetőségébe torkollana. Erre az érvre nem válaszolnak soha a beavatkozás hívei.
Végül pedig, ezek a beavatkozások megerősítik azt, amit én «barikád-effektusnak» nevezek: az USA látószögében lévő országok mind fenyegetve fogják érezni magukat és próbálják erősíteni fegyverkezésüket. Láttuk, mi történt Szaddammal. Kadhafi az Arab Ligában deklarálta is: «Elvesztettük a Liga egyik tagját, Önök semmit sem szóltak. De ez előforduhat még, Önök mind az USA szövetségesei. Szaddam is az volt korábban...». Ma ugyanez történik Kadhafival, és sok országot fenyeget a fegyverkezési verseny újraéledése. Oroszország, mely nem is fegyvertelen, már jelezte csapatai megerősítését. De még messzebbre tekintve, ha Líbiának lett volna nukleáris fegyvere, sosem támadnák meg. Egyébként ezért nem támadják meg Észak-Koreát sem. Az a baloldal, mely támogatja a líbiai intervenciót, jó lesz, ha tudomásul veszi, hogy a humanitárius imperializmus következményei a fegyverkezési versenyt jelentik, és hosszú időre szóló háborús logika teremtését.

Nem ez lenne a kisebbik rossz Kadhafi ellen?

A következményeken el kell gondolkodnunk. Most, hogy a nyugati hatalmak elkötelezték magukat, nyilvánvalóan kitartanak a végsőkig, Kadhafi megdöntéséig és a felkelők hatalomba emeléséig. Aztán mi lesz ? Líbia megosztása? Ha Tripoliban folytatódik az ellenállás, végeláthatatlan háború jön, mint Irakban és Afganisztánban? Képzeljük el mégis, hogy minden rendben zajlik, a koalíció megszabadul Kafhafitól néhány napon belül, a rebellisek megszerzik a hatalmat, Líbia egyben marad. S akkor mindenki elégedett lesz? Nem fogja azt mondani a Nyugat: «Na, megtettük, mert kedvesek vagyunk és szeretjük az emberi jogokat. Most csináljátok, amit akartok.». Mi lesz, ha az új kormányban túl sok muzulmán tűnik fel, vagy nem akadályozza megfelelően az elvándorlást (Európába)? Akkor is békén hagyják? Nyilvánvaló, az intervenció után új líbiai kormány a nyugati érdekek rabja lesz.

Ha nem a katonai beavatkozás, akkor mit kell tennünk?

Már eddig meg kellett volna próbálni az összes becsületes békés megoldást. Ez egyébként állandó tényező lenne minden humanitárius háborúban. Koszovót illetően Szerbiának részletes javaslatai voltak a békés megoldásra, de mindet elutasították. A Nyugat olyan körülményeket követelt, mint pl. Szerbia teljes NATO-megszállása, melyek ellehetetlenítették az összes tárgyalást. Afganisztánban a tálibok javasolták Bin Laden nemzetközi bíróság elé állítását, ha bizonyítékokat szolgáltatnak annak a World Trade Center elleni támadásba keveredéséről. Az USA elutasította és bombázott. Irakban Szaddam elfogadta az ENSZ-ellenőrök visszatérését és más kötelezvényt. De sosem volt elég. Kadhafi elfogadta a tűzszünetet és megfigyelők fogadását. Nem küldte el őket a Nyugat és azt mondta, Kadhafi nem tartja be a tűzszünetet. A Nyugat Chavez közbenjárását is elutasította, holott számos latin-amerikai ország és az Afrikai Egységszervezet is támogatta.

Ennek kapcsán nagyon dühös vagyok, ha azt hallom, hogy baloldali emberek is a bolivári szövetséget azzal vádolják, hogy Kadhafi diktátort támogatja. Semmit sem értenek ezek a «baloldaliak». A latin-amerikai országok közelről ismerik az USA beavatkozását, tudják, minél kevesebb a lehetősége erre, annál jobb lesz a minden gyámság alól felszabadulni akaró ország számára, az egész világ számára.

A békés megoldások elutasítása azt jelenti, hogy a humanitárius beavatkozás csak ürügy?

Igen, de ez olyan jól működik az értelmiségnél, hogy nincs kétségem az európai népek reagálásáról sem. Támogatni fogják-e vezetőiket Kafhafi ellen? A nép szintjén a biztonságot szolgáló háborúnak van leginkább legitimitása: pl. ha a lakosságot fenyegeti veszély, az életmódot. Az iszlamofóbiával (amit nem becsülök, de létezik) itt, Franciaországban próbáljuk csak megmagyarázni, hogy olyan felkelőket fogunk segíteni Cyrénaiqueban, akik «Allah U Akbar» kiáltással mennek csatába…

Politikai szinten a pártok nagyrésze támogatja az intervenciót. Még (a magát trockistának tartó - a ford.) Mélenchon is. A legmérsékeltebbek csak a légizárat támogatják, de ha Kadhafi tankokat küld Benghaziba? A II. világháborúban a németek a légikontrollt elég gyorsan elveszítették, de azok még jó néhány évig tartották magukat. A moderáltabbak szeretnének hinni abban, hogy Kadhafi megdöntése megáll egy légizárlatnál.

A baloldal képtelen arra, hogy valódi alternatívát kínáljon, beleesett a humanitárius beavatkozás csapdájába és kénytelen Sarkozyt támogatni. Ha a háború gyorsan lezajlik, a francia elnök 2012-re (elnökválasztások - a ford.) jó helyzetbe hozza magát és a baloldal issza meg a levét. Ez a baloldal nem bizonyított koherens háborúellenes tettel, így a beavatkozási politika vontatókötelére került.

Ha a háború rossszul sül el?

Sajnos, az egyedüli francia párt, mely a líbiai intervenció ellen fordul, a Front National. Az NF profitálhat, ha a a beavatkozás rosszul sül el. A migráció veszélyére hivatkozik, profitál a két vezető párt leleplezéséből az állítva, az FN sosem kollaborált Kadhafival.
(a ford. : tévedés, a POI, a IV. Internacionálé, igaz, nem ezen, hanem a népek szuverenitás elve alapján kezdettől fogva opponál – lásd nyilatkozataikat a blogon is).

Ha a humanitárius beavatkozás csak ürügy, mi ennek a háborúnak a célja?

Az arab forradalmak meglepték a Nyugatot. Vannak ugyan kiváló specialisták a kérdésben, de gyakran nem hallgatnak rájuk a hatalom berkein. Most az új egyiptomi és tunézia kormányok nem nagyon tudnak eltávolodni a nyugati érdekektől és Izrellel szemben sem engedhetik meg maguknak az ellenségeskedést.

A régió kontrollja érdekében a Nyugat megpróbál leszámolni az iráni, szíriai, líbiai kormányokkal. Az utóbbi a leggyengébb, megtámadta.

Müködhet ez?

A Nyugat dominanciájának álma a 2003-as iraki fiaskóval véget ért. Azelőtt az USA megtette, hogy ugyanazokat a vezetőket, akiket ő emelt hatalomba, megdönttette. Ma már nem tudja. Koszovóban maffiarendszert kellett létrehoznia, az afgán Karzairól mindenki tudja, hogy korrupt, de nincs más alternatívája. Irakban is toldozgatnia kell a kormányt.

Ez lesz Líbiában is. Egy iraki azt mondta egyszer nekem : «A világnak ezen a táján nincsenek nyugati értelemben vett liberálisok, legfeljebb néhány elszigetelt értelmiségi.». Így hát a Nyugat kénytelen erővel diktátorokat hatalmi pozícióba hozni, amit a népi bázis törekvéseitől messze elmarad.
Az embereket nem lehet becsapni arról, ami történik. A Nyugat azt hitte, markában tartja az arab népeket olyanokkal, mint Ben Ali és Mubarak, most meg hirtelen azt mondja: «Ami eddig volt, minden hamis, de most majd a demokráciát támogatjuk Tunéziában, Egyiptomban és Líbiában.» Ez annyira abszurd, hiszen ez az arab forradalmak egyik fő követelése, a szuverenitás. Vagyis: semmi beavatkozás!

A Nyugatnak tudomásul kellene vennie, az arab világ, Afrika, a Karib-térség nem az övé. Ezek a legkevésbé fejlett térség részei. Ha szuverenitásukat respektáljuk, fejlődhetnek, mint Ázsia, Latin-Amerika. A beavatkozási politika kudarc mindenki számára.

Mi az alternatíva?

Először is, jelentős katonai költségvetést igényel. Az USA és dühödt katonai költségvetése támogatására Franciaország és Nagy-Britannia nem rendezkedhet be. Belgium még kevésbé. De mindazon eszköz, amit az intervencióba fektetnek, nem az égből hullik. Ez a költségvetés a Kínától származó kölcsönön alapul, ami az USA-t deficitbe és mindenféle gazdasági problémákba viszi. Erre ritkán gondolunk.
Ugyanakkor azt halljuk, nincs pénz az oktatásra, egészségügyre, a kutatásokra, a kultúrára, a nyugdíjakra, stb. Hirtelen mégiscsak akad a líbiai háborúra! Nem is tudni, mennyi lesz, mert azt se tudjuk, mennyi ideig fog tartani. Emellett már ott a tiszta veszteség, amit az afganisztáni háborúra költünk.

(…)

A háborúk és az embargók hatása mindig vészes. Szerintem a legjobb alternatíva az együttműködés, bármilyen országról is legyen szó. A kereskedelem révén, na nem fegyverkereskedelemmel, háború nélkül is áramolhatnak az eszmék. Sokkal hatásosabb, mint az elszigetelés.



Forrás: www.michelcollon.info