Nemzetközi információk

új széria 46.sz. (415) – 2011. okt. 4.


Speciális kiadás 3. rész.



Párizs 2011. okt. 1. internacionalista nagygyűlés



Hélène Zografaké-Telemè, az OLME középfokú pedagógusszakszervezet végrehajtó bizottsági tagja – Görögország

Kedves Kollégák, Elvtársak!

Az OLME szakszervezet Végrehajtó Bizottságának nevében meleg és harcos üdvözletet hozok. Azt hiszem, itt az ideje a pénzügyi rendszer világválsága által irgalmatlanul sújtott európai dolgozóknak, hogy egyesítsék erőiket és hangosan kiáltsák: «Elég! A válság árát a gazdagoknak kell megfizetniük. Az adósságot nem a népek csinálták. Megvédjük egy egész évszázad alatt kivívott vívmányainkat. Nem akarunk szegénységben, nyomorban élni. A népek, ha egyesülnek, legyőzhetetlenek.»

A görögországi helyzet jól ismert, ott vagyunk az európai és világsajtó címoldalain. Az uzsorakamatokkal elért kölcsönök eredményeként létrejött államadósság, a politikai rendszer összefonódása a nagy gazdasági érdekekkel, ezek azok, melyek a közkiadásokat felrobbantották. Csak ürügyül szolgálnak a lakosság nagy részének, szükségleteiknek, jogainak feláldozására azért, hogy gazdasági érdekeket biztosítsák, melyek diktálják a kormány, az Európai Unió, az IMF politikáját.

A kormány és a trojka a csőd teljes skáláját használva kötelezik a társadalmat arra, hogy egyezzen bele a fiskális rablásba, a szolgáltatások, az infrastruktúra, az ország természeti kincsei likvidálásába, mindannak a megszüntetésébe, ami a köztulajdont és a szociális jogokat illeti. Hogy a szüntelenül csökkenő bérek és nyugdíjak kifizetésre kerülhessenek, a tisztviselőket jelölték meg bűnösként. Mindennaposak az ellenük szóló minisztériumi hazug nyilatkozatok. Akkor, mikor a munkanélküliség soha nem látott nagyságot ér el, a miniszterelnök még csak nem is ígér munkahelyeket. A technikai munkanélküliség (a «rendelkezésre állás») procedúrája és az elbocsátások a közszférában, a fekete és a ki nem fizetett munka, a kis- és középvállalkozások feldúlása, a folytonos adózsarolás sokkoló és félelmet keltő.

Intézkedések, intézkedések, intézkedések. A fizetések és a nyugdíjak csökkentése és újabb intézkedések állandóan. Minden 2–3 napban újabb lépések, képtelenség követni.

Más, az IMF sokkterápiájával és gyakorlatával sújtott országgal is előfordult, hogy egy nap, mikor a hitelezők érdeke – közöttük persze a görög bankoké is – már biztosított lesz, a dolgozók felmorzsolása megtörtént, akkor majd kijelentik, az intézkedések kudarcot vallottak, bejelentik a fékezett vagy teljes csődöt.

Ebben a keretben a kormány, az Európai Unió, az IMF támadást indít az oktatás ellen is. Elképesztő csökkentés, lehetetlenül kiszélesítve, a közkiadások csakúgy, a nemzeti oktatás már az alapokon megsemmisül, diszlokalizálódik. A közoktatásra szánt összeg 2015-ben a GDP mindössze alig 2,23 %-át éri el.

Az új tanév ebben az évben tankönyvek nélkül kezdődött és azt sem tudni, karácsonyig vajon megérkeznek-e. Az iskolában káosz, a tanulók fotokópiákból készülnek.

A pedagógusok munkába állítása tragikusan lecsökkent (mindössze 546-t vettek fel az alsó-és középfokú oktatásban a 7 ezer nyugdíjba ment helyére). Tavaly ezer intézményt szüntettek meg, idén folytatódik. Az Oktatási Minisztérium mesterséges számokkal operál és folytatja a pedagógusok kötelező áthelyezését az egész országban.

A minisztérium szándéka szerint az igazgatók menedzserekké alakulnak át, s a fejlesztés ellenőrzése és meghatározása lesz a dolguk. Meg akarja szüntetni a kollegialitást, a tantestületek közös döntésén alapuló demokratikus döntéshozatalt. Ami az oktatás változásait illeti, a tudás és kompetencia hulladékait kívánják nyújtani, a tanulónak standardizált tesztekre kell válaszolni.

Mi az oktatásért folyó küzdelmet elválaszthatatlannak tartjuk a társadalom nagy részének harcától. Egyébként ez az oktatás — drága termék —, ez a képzés ezzel a tudással megfelel annak a csődbe jutott társadalomnak, melyet a kormány és a trojka képvisel. Ideális a jobb társadalom elérésének elfojtására. Mi olyan oktatásban hiszünk, mely képez és felszabadít, tudatot kovácsol szabad meggyőződéssel és szociális érzékkel, mely támogatja a társadalmat a gazdasági válságok ördögi köréből való kijutásban. Mert a társadalomnak nem lehet célja a stabil euró, hanem az emberi élet, társadalmi előrejutás, a szabadság, a demokrácia és környezetünk kiegyensúlyozottsága.

Ma a dolgozóknál és a pedagógusoknál országos frontot akarunk létrehozni. A harcot a mobilizációban, a kezdeményezésekben, a sztrájkok által és mindenféle akcióban keressük. A hallgatók, akik előtt több mint 300 egyetemi szektort zártak be, szeptember eleje óta minden csütörtökön összejönnek. A dolgozók megszervezik az épületek blokkolását és minden városban a felvonulást. A diákok 500 intézményt foglaltak el és minden nap kimennek az utcákra. A «méltatlankodók» a tereken vannak. Ezek a népi reakciók a megtorlással, az elképzelhetetlen barbársággal szemben. A tüntetőket könnygázbombákkal árasztják el, a rendőrök hintik a terrort, a tanulókat üldözi a minisztérium. De amíg le nem állítják ezeket az intézkedéseket, mi sem állítjuk le küzdelmünket.

Világos, ha ezt a politikát nem szüntetjük meg, a pedagógusok és az összes dolgozó fekete napokat fog élni.

Ma az OLME követelései politikaiak.

A szakszervezet (ELME) regionális uniója elnökeinek gyűlésen szept. 24-én döntött:

— A dolgozók kijelentik, hogy a dúlás ellen van megoldás. Van más politika is! Az adósság nem a dolgozóké. Nem ők csinálták. Kérjük lenullázását.
— Le ezzel a politikával, le ezzel a kormánnyal, amely alkalmazza és le mindenkivel, aki alkalmazza. Kifele a trojkával. Kifele országunkból!
— A kormány, az Európai Unió és az IMF barbár memorandumának, intézkedéseinek megszüntetése.
— Le a neoliberális politikával egész Európában.
— Egyesítsük erőnket, hogy a dolgozók vegyék kezükbe életük irányítását!
— Sokan vagyunk, meg tudjuk tenni. Le fogjuk győzni őket.


Daniel Gluckstein, a POI országos titkára — Franciaország

Elvtársak!

Tegnap Párizsban Sarkozy miniszterelnök fogadta Papandreu görög miniszterelnököt. Papandreu azt nyilatkozta: «Görögország teljesíteni fogja kötelezettségeit, minden szükséges reformot megvalósít bármilyen áron». Sarkozy azt felelte: «Kértem a görög kormánytól, hogy a reformok és a gazdaság igényeit emelje jogerőre. Bizonyos, hogy a görög nép sokat szenvedett, de azért, mert ezeket a reformokat halogatta és rossz szokásokat vett fel. A görög miniszterelnök biztosított teljes eltökéltségéről, hogy elkötelezettségét teljes egészében megvalósítja, ez morális kérdés, nincs más hiteles alternatíva».

Elvtársak, nem kommentáljuk a morális kötelezettségekről beszélő Sarkozyt, de a legkevesebb, amit mondani tudunk, hogy elképesztő pimaszság kell ahhoz, hogy valaki a „görög népnek nyújtandó segítségként” mutassa be azt a politikát, mert vér nélkül akar ölni. Mindenesetre, a francia dolgozóknak és fiataloknak joga van azt mondani, hogy ehhez az ún. „segítséghez” semmi közé, a francia, német, amerikai bankok szeretnék visszaszerezni azt, amit Görögországnak kölcsönöztek.

Jogunkban áll azt kimondani, hogy a görög nép valódi megsegítése annak mobilizációja támogatása a trojka elküldésére, az adósságszolgáltatás megszüntetésére, a szigorítási tervek eltörlésére. Ami minket illet itt Franciaországban, számításba véve a francia bankok szerepét a görög «adósságban», az igazi segítség a bankok vagyonának elkobzása és a görög, az összes adósság eltörlése!

Az «adósság» Franciaországban, Görögországban, minden más országban csak a nemzetek kifosztásának, felaprózásának fegyvere a bomló kapitalizmus kezében. A görög nép segítése nem csak annyit jelent, hogy a trojka és képviselőinek elzavarásában támogassuk, hanem a mi munkásosztályunk segítésében is, hogy az itteni gyilkos programok ellen győzzön, itt is elzavarja azokat, akik ezeket a programokat szervezik. Igen, el kell zavarni ezt a kormányt, politikáját az euróval, az Európai Unióval, az EKB-val, az IMF-fel együtt. Ez fejeződött ki a nyugdíjreform elleni mozgalomban, az akarat a nyomor politikájával való szakítás érdekében.

A dolgozók le akarják állítani a szigorítási intézkedéseket, megtiltani az elbocsátásokat, visszahozni az iskolákból, kórházakból, postától elbocsátott személyzetet. A privatizációnak véget kell vetni, újraállamosítani, az 1945-ös társadalombiztosítás vissza kell állítani és eltörölni az ellenreformokat, kezdve a nyugdíjtörvénnyel. Ez lenne a garancia arra, hogy az ifjúságnak legyen jövője, munkája, igazi diplomája, igazi fizetése. Ez pedig szakítást igényel. A szakítás igénye pedig ütközik a konszenzussal.

Az előttem szóló elvtársak leírták, milyen formákat öltenek a konszenzusok a szakszervezeti mozgalomban. A Reuters amerikai sajtóügynökség egy hete magyarázta, hogy Franciaország AAA minősítése miért nincs veszélyben szemben Olaszországgal. A francia gazdasági helyzet nem ragyogóbb, de «Franciaországban fontos konszenzus jött létre a deficitcsökkentés szükségességében. (…) a szocialista ellenzék is elfogadja, hogy le kell vinni 3 % alá (…) az elnökválasztás győztesének intézkedéseit a felegyenesedés lépéseire kell koncentrálni.»

Világos. Az a dolgozók akarata, hogy ez a kormány és ez a politika megszűnésével helyet kapjon egy olyan másik, «baloldali» kormány, olyan, mint Papandreué, Zapateroé?

A POI azért harcol, hogy segítse ennek az országnak a munkásosztályát és a népét abban a küzdelemben, mely ennek a szakítási várakozásnak felel meg. De a szakítás olyan kormánnyal nem lehetséges, mely elfogadja a 3 %-ot, folytatja a szigorítást az V. Köztársaság és az Európai Unió foglyaként. Nekünk, a POI-nak nem lévén külön érdekünk a munkásosztályétól, nem csak egy kormányváltás, hanem az V. Köztársaság, az Európai Unió bukott intézményeinek eltörlése a célunk, az általános választójogon alapuló Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívása, hogy a nép maga állapítsa meg a demokrácia formáját, tartalmát, az európai népekkel való harmonikus, testvéri együttműködést.

Egy elvtárs előttem azt mondta, egy ilyen cél, a szakítás nem megy lágy módszerekkel. Nem valósul meg szimpla választási kombinációkkal. Olyan társadalmi erő kell, mely ezt az ösvényt ki tudja taposni. Ez feltételezi, hogy a munkásosztály maga köré gyűjtse az elnyomott és kizsákmányolt rétegeket, a fiatalokat, a kisparasztokat, a kistelepülések képviselőit egy mozgalomban, pontos követelésekkel.

Ehhez felül kell emelkedni az úton emelkedő akadályokon. A politikai apparátusok emelte akadályokon. Ezért kell a polgármesterek politikai demokráciáért mozgalmát segíteni, összefogni a sokféle irányzathoz tartozó aktivistákat a «160-ak felhívásán» keresztül: nem akarunk olyan helyzetbe kerülni, mint 2010-ben, hanem eszközt szeretnénk adni a vezetők által felállított akadályokon való túllépésre, mert úgy tűnik, nekik csak egyetlen gondjuk van, az Európai Unió konzerválása, s nem pedig megfelelés a munkásosztály akaratának.

Természetesen óriási szükség van az egységre. Megismétlem, a Parti ouvrier indépendant-nak nincs a dolgozók millióitól eltérő érdeke. A POI iránya a segítség a dolgozók azon szándékának a megvalósításához, hogy végezzenek ezzel a politikával, leszámoljanak a megosztási kísérlettel, minden formában az osztályszerveződést szolgálja, a „szent szövetség”, a konszenzus politikájával szemben, a munkásszervezetek függetlenségéért; segíteni a munkásosztályt szervezeteinek visszafoglalásában, támogatni harcos összefogását.

Meg vagyunk győződve arról, hogy ha ezeken, ideértve a saját soraiban meglévő akadályokon túllép, győzni is tud.

Hallottuk görög elvtársnőnket. Tragikus tévedés lenne azt hinni, hogy a görög helyzet csak «görög». Holnap már olasz, spanyol lehet, vagy francia, ha nem vagyunk képesek saját munkásosztályunkat segíteni az akadályok átlépésében és blokkolni a készülő destruktív szigorítási programokat. Ma az IMF, az EU, az EKB ügynökei akarják diktálni még a nemzeti kormányok feje felett is az országok kifosztásának és tönkretételének intézkedéseit.

Találkozónk tétje, s ezen is túl, a politikai küzdelemé, hogy lehetővé váljon nem csak a dolgozóknak, de az egész népnek megszerezni szuverenitását.

Azt mondták évtizedeket át: «Az Európai Unión kívül lehetetlen létezni, mert az Unió maga a béke. Nem lehet nélküle, mert ez az út az Európai Egyesült Unió felé.»

Hol van ez az «európai béke», mikor NATO-csapatok Líbiát bombázzák és Tunézia, Egyiptom, Algéria, Észak-Afrika és a Szahel-övezet szuverén nemzeteit fenyegetik?

Hol van ez az «európai béke», amikor az európai országok csapatai bombázzák és gyilkolják az afgán, iraki népességet?

Hol van az Európai Unió függetlensége, mikor az amerikai államminiszter, Timothy Geithner meghívta az «alkalmazni szükséges USA igényei» című dossziéval az európai gazdasági minisztereket a lengyelországi Wroclawba?

Hol van Európa függetlensége, mikor Obama üzeneteket küld Merkelnek és Sarkozynek: «Maguknak kell a problémákat elrendezni, mert mi nem akarjuk bepiszkolni magunkat», és ahogy német elvtársunk mondja, csodálatosképpen a szociáldemokrata képviselők segítségével sikerült az európai alapok létrehozása – amivel a görög romokat elterjesztheti egész Európában egyedül a bankok és az amerikai multik hasznára?

Elvtársak, ma senki nem tagadhatja, hogy az Európai Unió faktora a diszlokációnak, a halálnak, a nyomornak, s a tőkés osztály, különösen az észak-amerikai kapitalizmus szervilis eszköze.

A jövő a népek közötti testvériség és harmónia, s ez csak a munkásosztálytól eredhet. Az Európai Egyesült Államok jelszavának csak egy jelentése lehet, a munkások európai állama, a tőkés kizsákmányolástól megszabadult szocialista államok Európája.

Nem tudjuk a problémákat megoldani, ha nem szabadulunk meg az IMF-től, az Európai Uniótól, az EKB-tól, a trojka minden formájától. Ez pedig csak egy módon érhető el, szerveződéssel.

A munkásosztály csak egy dologtól szenvedhet: a szerveződés elégtelenségétől, attól, ha hagyja, hogy mások döntsenek helyette. Szerveződni, mindenféle formában, független szakszervezetekben, a szakszervezetek védelmében, politikai bizottságokban, s ha sztrájk van, sztrájkbizottságokban. Segíteni kell a népet az alkotmányozó nemzetgyűlés szervezésében, segíteni abban is, ha igazi független munkáspártot akar létrehozni, és nem szabad habozni a csatlakozásban, mert közeledik a legnagyobb küzdelem órája.

Már utaltunk a tunéziai forradalomra. Mikor látjuk, hogy a görög dolgozók minisztériumokat foglalnak el a terror ellenére, kint vannak az utcákon, kezdeményeznek és kezdeményeznek szüntelen, vajon túlzás-e azt állítani, hogy Tunézián túl Görögországban is a forradalom kopogtat az ajtón? Nem.

Forradalom kopogtat Európa kapuján, ez jelenti azt, hogy nagy harcok állnak előttünk. A győzelem nincs biztosítva, de a kudarc sem. Semmi nincs még lejátszva. De szerveződés nélkül semmi nem lesz.


A 2011. október elseji párizsi internacionalista nagygyűlés felhívása

Alulírott brit, német, görög, ír, spanyol, portugál, francia munkásaktivisták és –felelősök, felszólalva a Parti ouvrier indépendant (Független Munkáspárt, a Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése tagja) által összehívott internacionalista nagygyűlésen meghallgattuk Sami Tahri, a tunéziai UGTT középfokú pedagógus-szakszervezete főtitkárának és Donna Dewitt, a dél-karolinai (USA) AFL-CIO elnökének (személyes címen) üzenetét.
Innen, dolgozók és fiatalok ezreinek jelenlétében küldjük testvéri köszöntésünket a görög dolgozóknak, akik ismét általános sztrájkba lépnek a trojka (IMF/EU/EKB) és a szolgálatukban álló Papandreu-kormány halálos programja ellen.
Testvéri üdvözletünk a spanyol pedagógusoknak, akik a szigorítási tervek ellen sztrájkolnak; a nyugdíjrendszerük megmentésére sztrájkot előkészítő brit dolgozóknak.
Testvéri üdvözletünk a tunéziai népnek, mely felkelt, hogy kenyere, vize és szabadsága legyen, s ezért az akadályok ellenére folytatja forradalmi útját.
A dolgozóknak nincs más útjuk a tőkés rendszer csődjével szemben az egész világon, mint sztrájkba lépni, tüntetni, mobilizálni azon programok ellen, melyeket a nemzetek szuverenitását semmibe vevő trojka szolgálatában álló «baloldali» vagy jobboldali kormányok vezetnek be.
A dolgozók legitim védelméről van szó. A költségvetési hiány nevében, melyet maga a trojka, a kormányok kreáltak a bankok és a spekulánsok megmentésére; az adósság nevében, amelyet nem a népek csináltak, a mindenféle politikai színezetű kormányok az emberiséget a barbárságba taszítják. Ugyanezeknek a «szükségszerűségeknek» a nevében a munkásmozgalmat oda akarják láncolni a konszenzusok és a szent nemzeti együttműködések kombinációihoz.
Megerősítjük, hogy a munkásmozgalomnak kell a barbárság útjába állnia.
A munkásmozgalomnak az a küldetése, hogy teljes függetlenségében biztosítsa az érdekvédelmet, kifejezze a kizsákmányoltak és elnyomottak törekvéseit és azok védelmében követeljen.
Eképpen, az egész mozgalom által találják meg a népek és nemzetek az utat a trojka diktatúrája alóli felszabadulás felé és szervezik meg a társadalmi igazságosságot, demokráciát és a nemzeti szuverenitást.
Megerősítjük: soha nem volt ennyire aktuális a régi munkásmozgalmi jelszó: «Világ proletárjai, egyesüljetek!». Tiszteletben tartva mindannyiónk meggyőződését, szervezetét elkötelezzük magunkat, hogy a dolgozók és népek egységes mozgósítása érdekében kampányt folytatunk egész Európában a következő közös követelések alapján:
Semmiféle szigorítási tervet nem fogadunk el! Visszavonni ezeket követeléseink védelmében!
Az adósságot nem a népek csinálták: eltörölni!
Semmilyen konszenzust, alávetést a költségvetési hiány ürügyén: a munkásmozgalom függetlenségét!

Nemet az IMF-EU-EKB trojka diktatúrájára!

Ezen a bázison mi, alulírottak elkötelezzük magunkat abban, hogy támogatjuk azokat a kezdeményezéseket, melyekre felkérnek bennünket más országok dolgozói és aktivistái – minden ország sajátosságának megfelelő szervezeti forma számításba vételével. Vitára bocsájtjuk a javaslatot, hogy összehívjunk-e sürgősséggel összeurópai «védelmi konferenciát» munkásküldöttek és aktivisták részvételével. A konferencia célja, hogy támogassuk azt az útkeresést, mely a dolgozók és népek, nemzetek testvéri Európájához vezet, mely kizárólag a népesség alapvető érdekeire van tekintettel, megszabadulva az IMF, az Európai Unió és az Európai Központi Bank diktátumaitól.

Brian Forbes, a Mandate szakszervezet országos felelőse, (Írország);
Alex Gordon, vasutas-, tengerész- és szállítmányozási szakszervezet elnöke (Nagy-Britannia);
Jordi Salvador Duch, a tarragonai UGT titkára (Spanyolország);
José Baiao, a TAP nemzeti légitársaság dolgozói bizottságának tagja (Portugália);
Hélène Zografaké-Telemè, az OLME, a középfokú pedagógus-szakszervezet végrehajtó bizottsági tagja (Görögország);
Paul Paternoga, az IG Metall felelőse, a Humboldt-Wedag vállalat üzemi tanácsa elnöke, a rajna-északvesztfáliai munkásbizottsága (AfA) regionális igazgatósági tagja (Németország);
Adelaïde, egyetemi hallgató, az Alliance des Jeunes Révolutionnaires (AJR) csoport tagja (Franciaország);
Gérard Schivardi, a POI országos titkára, (Franciaország);
Patrick Hébert, szakszervezeti aktivista (Franciaország);
Jean Markun, vasbányászati szakszervezet (Franciaország);
Daniel Gluckstein, a POI országos titkára (Franciaország).

Kapcsolattartás:
Informations internationales
Entente internationale des travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis - 75010 Paris - France
Tél : (33 1) 48 01 88 28. E.mail : eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738
Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse