Oroszország az elnéptelenedés útján

Csökkenő születési szám, növekvő mortalitás, a bevándorlástól való félelem... Oroszország demográfia recesszióval néz szemben, erősíti meg a 2010-es népszámlálás. A jelenség a Szovjetunió összeomlásához köthető.

Philippe Descamps, 2011. jún. http://www.monde-diplomatique.fr/2011/06/DESCAMPS/20669

Semmi szükség nincs az orosz demográfiai válság illusztrációját a megközelíthetetlen régiókban, a szélsőséges klímában keresni. Néhány órányira Moszkvától a tveri térségben ( 1931 és 1990 között Kalinyin) az utolsó évtizedben minden születésre több mint 2 halálesetet regisztráltak. A 2010 őszi népszámlálás első adatai szerint a térségnek csak 1,32 millió lakosa van. 20 év alatt népessége 18 %-át vesztette el, több mint 300 ezer személyt.
A Moszkvából induló regionális vonaton (Elektricska) idős, egyedülálló asszonyok követik egymást, hogy sovány nyugdíjuk kiegészítését konyhaeszközök eladásával egészítsék ki. A fagyos Volga mentén számos horgász vágja a léket dacolva a hideggel, s nem a folklór végett… A falusi izbák színharmóniája a fővárost körülvevő betontömbök szigorúságát meg-megmegszakítja. De a faházak többsége régóta üres: «A térség 9 500 falvának fele kevesebb, mint 10 állandó lakost számol», mondja Anna Csukina, a tveri fakultás geográfusa.

A tveri emberek fitalabban halnak meg, mint a haitiek

1991 vége, a Szovjetunió összeomlása óta Oroszország közel 6 millió lakosát veszítette el. A köztársaságokba annak idején letelepedett oroszok és a soványka pozitív migráns egyenleg csak csökkenteni tudja a nagyon negatív természetes csökkenést. Kanadánál vagy Kínánál kétszer nagyobb területen Oroszország lakossága csak 142,9 millió lakosságot számlál. «A legnagyobb baj a szegénység, a hatalmas területen a lakosság szegény», erősíti meg Anatolij Visnyevszkij, a moszkvai állami egyetemen demográfiai intézetének igazgatója.
(…)
A Duma előtti 2006. máj. 10-i beszédében Putyin a demográfiai problémákat emeli a legélesebbek közé» és három prioritást állapít meg: «Először is, a mortalitást le kell csökkenteni. Azután helytálló bevándorlási politikára van szükségünk. Végül pedig emelni kell a születési rátát.» (…) Az erősen egyenlőtlen új Oroszország ellentmondásaira senki nem mutat rá.
Még a tél közepén is, Tver behavazott sétálóutcáin vagy a Volga partján számtalan babakocsit látunk keréken vagy szánkóként… Közegészségügyi irodájában a gyermekvédelmi felelős, Lídia Szamoskina optimista: «Egyre több családot látni két-három gyerekkel. A születések csökkenése 4-5 éve megállt. Ma a gazdaság jobban megy. Az állam és a térségek segítik a családot.»
A kormány új születési politikája felidézi a szovjet éra «szocialista családját». Az «anyasági tőke» lehetővé teszi a nagycsaládok segítését, valószínűleg ezért hozta meg gyümölcsét, mert a születések száma 2007 óta növekszik. A születési ráta, amely 8,6 ‰-re csökkent (1000 lakosra jutó születés) 1999-ben, 2010-re felment 12,6 ‰-ra. Ugyanebben a periódusban a nők termékenységi szintetikus jelzőszáma 1,16 gyermekről 1,53-ra ugrott.
Mégis, a demográfusok szkeptikusak maradnak. A financiális késztetések gyakran csak a koncepciós tervek előrevitelére szolgálnak. Így Gorbacsov születéspolitikájának a 80-as évek végén hirtelen hanyatlás lett a vége. Hosszú távon az oroszországi születések ugyanúgy alakulnak, mint az ipari államokban. A születésszabályozás forradalmasításával, a termékenység szintetikus jelzőszáma leesett a 60-as évek közepének generáció-megújítási küszöbe alá. Az egyetlen különbség a Nyugathoz képest a terhességmegelőzés eszközeinek gyenge rendelkezésre állása volt: a hatóságok gyanakvóan szemlélték a pirulát és az orosz asszonyok tömegesen az abortuszt választották. 1920-tól engedélyezett, 1936-ban Sztálin betiltotta, ismét legális 1955-től, de a statisztikák 1986-ig hallgatnak róla. Becslések szerint az Orosz Föderáció 5,4 millió terhességmegszakítást végzett 1965-ig. Asszonyonként több mint 4 beavatkozás történt az 1970-es évek közepéig. A SZU végét kell megvárni ahhoz, hogy a terhességmegelőző szerek jobban elterjedjenek. 2007 óta az abortuszok száma kisebb a születésekénél és csökkenése folytatódik (1,29 millió 2009-ben).
Ha az oroszországi gyenge születési ráta alig is üt el a nyugatitól, a nagyon magas elhalálozás — különösen a férfiaknál — mást jelez. 2009-ben a születéskor várható életkor 62,7 év (a nőknél 74,6), az orosz férfiak élhetnek a földrészen legrövidebb ideig, messze a világátlag alatt (66,9 év 2008-ban). Miközben a nyugatiak úgy tíz évet nyertek az 1960-as évek közepe óta, az oroszok még mindig nem érték el az 1964-es szintet!
Tverben minden beszélgetőtársunk elsőként említi az ifjúság fővárosba menekülését (kevesebb mint 200 km-re fekszik). Igaz, a legvállalkozóbbak Moszkvába vagy Szentpétervárra mennek, hogy jobb munkát találjanak vagy érdekesebbet. De ezt a fajta emigrációt kárpótolja a más régiókból vagy Közép-Ázsiából érkezők bevándorlása. Itt a férfiak halálozása az elsőrendű probléma (58,3 év 2008-ban), alacsonyabb, mint Beninben vagy Haitiben.
Az 1950-es években Oroszország nagyon gyors fejlődést hajtott végre a fertőzéses betegségek elleni küzdelemben. A közegészségügyi, vakcinációs és antibiotikumokkal való követésnek köszönhetően a kommunista országok kvázi utolérték a nyugati országokat Brezsnyev hatalomra jutásakor, 1964-ben. De azóta olyannyira eltávolodnak, hogy mára már a XX.század elejinél mélyebb a különbség... A gazdasági stagnálásba került szovjetrendszernél az egészségügyi rendszer nem számított prioritásnak. Nagyon kevés hatékonyságot mutatott a "modern" betegségek, a rák vagy a szív-és érrendszeriek iránt. A tervrendszer inkább a mennyiségi, mintsem a minőségi kezeléseket részesítette előnyben, a berendezések modernizációja vagy a gyógyítás foglalkozásaihoz fűződő valorizáció elégtelen maradt. A szovjethatalom szintén képtelennek bizonyult az egyént felelőssé tenni saját élethigiéniájáért.

Jelentős haladás

A SZU összeomlása után, 1991 és 1994 között az oroszok közel 7 évet veszítettek a várható életkorban. Ha a mortalitás megemelkedése minden «volt kommunista» országban jelen is van, kelet felé haladva brutálisabb, hosszabban tartó. Mással nem lehet magyarázni, mint azzal a káosszal, ami Jelcin idején (1991-1999) jelentkezett. «A népességnek olyan sokkot kellett elszenvednie, hogy az csak az 1928-1934 közötti időkhöz hasonlítható», becsüli Jacques Sapir a nagy ukrajnai éhségre célozva. 1998-ban a GDP csak 60 %-a volt az 1991-esnek; a befektetések 30 %-át érték el. A tőkés Oroszország csak a 2000-es évek végére tudott a szovjetoroszországi béreknek megfelelőt nyújtani.
Ez volt a köztulajdon és a természeti kincsek kirablásának periódusa egy (leginkább a régi nomenklatúrába ágyazott) maroknyi privilegizált javára. Az első számú vezetők Nyugat — azt amerikai Jeffrey Sachs vagy a francia Daniel Cohen és Christian de Boissieu – által tanácsolt választásai Oroszországból olyan európai országot csináltak, ahol a társadalmi egyenlőtlenségek a legnagyobbak a világon.
A pusztulást az erőszakos halálesetek megsokszorozódása kísérte. Jelenleg az öngyilkosság a férfiaknál második a világon, a közlekedési balesetekben a legmagasabb Európában (33 000 halott évente). A tájékozódását veszített, félénkké vált oroszok elvesztették „társadalmi tőkéjüket”, kapcsolati hálójukat. Oroszország egyike azon országoknak, ahol a legkevesebb az aktív civilszervezeti tag. Ugyanez a helyzet a sportban, mondja Anna Pjunova újságíró: «A privilegizált osztály kivételével az oroszok nem foglalkoznak fizikai kondíciójukkal. A versenyeken Oroszország jó helyen van – a szelekció elitista politikája következtében –, de tömegsport nincs.»
A vodka a közegészségügy első számú gondja. Gorbacsov restrikciója után a fogyasztás gyönyörűen visszaállt a 90-es években. A WHO szerint ötből egy ember az alkoholhoz kötődő okok miatt hal meg (a világon átlagban 1 a 16-ból). Oroszországban isszák a legerősebb alkoholfajtákat Európában és olyan arányban, ami gyakran átlépi az ittasság küszöbét.

Távol–Kelet, állandó harc a kiürülés ellen

Az új Oroszországban ahhoz, hogy érezzük az osztályok közötti sokkot, elég visszatérni Moszkvába a Szapszan gyorsvasúttal. 250 km-es sebességgel utazva az «újoroszok» kényelmesen billentyűznek elektronikus kütyüiken, hatszor annyit fizetnek, mint az Elektricskán, félórát nyerve. Miközben a Côte d’Azur-ön vagy a Fekete tengernél töltötte vakációját az új nómenklatúra, 2010 epizodikus kánikulai nyarán Moszkva körzetében és Délen az egészségügy megmutatta hatástalanságát: az előző évihez képest 55 000-rel több volt a halott.
Az oktatás és egészségügy területén az «újoroszok» drága és minőségi magánszolgáltatást vesznek igénybe, míg a nagy többség meg kell elégedjen a közszféra erősen leromlott szolgáltatásaival. Az ENSZ osztályozásában Oroszország a 122. helyen van (alacsonyabb helyen, mint 1970-ben).

A centralizált állami rendszert kötelező betegségbiztosítás váltotta fel (a bérekből finanszírozzák), az 1993-as egészségügyi reformnak kellett volna megoldani a krónikus alulfinanszírozást és a pazarlást. A mértéktelen decentralizálás és a magán biztosítótársaságok bevetése hatástalan és drága lett. A modern világ közegészségügyi elvárásnak megfelelve az ipari országok megemelték köz- és magán hozzájárulásokat: a GDP 10 %-át meghaladják a fejlett országot legtöbbjében (11 % Franciaországban, 16 % az USA-ban). A már 91 előtt is gyenge oroszországi 2000-ben 2,7 %-ra esett vissza mielőtt 2010-ben felment 4,5 % -ra.
Az utóbbi évek gazdasági felemelkedése és az állam visszatérése mégiscsak lehetővé tette a fejlődést. Specifikus programoknak köszönhetően, melyek jobb fedést nyújtanak a szívbetegek és a közúti balesetek ellátásának, az ebből eredő halálesetek csökkenésnek indultak. A gyermekhalandóság 15 év alatt felére csökkenve elérte a nyugati országokat (7,5 ‰ 2010-ben). Tverben a terhességgondozó már jól felszerelt, a szívközpont készülőben van – a térségben előreláthatóan öt ilyen lesz.
Az egészségügyi politika jelenleg egy régóta várt kanyart vesz. 2011 január 1. óta a betegségbiztosítás a bér 3,1 %-ról 5,1 %-ra nő. «Az intézkedésnek lehetővé kell tenni, hogy pluszban 460 milliárd rubel [11,5 milliárd euró] álljon a betegségbiztosítás rendelkezésére. Ezzel az összeggel elsősorban az egészségházak lesznek rendbetéve és informatizálva, aztán a kezeléstípusok megemelésére kerül sor», magyarázza Sofia Maljavina, a föderális egészségügyi minisztérium első tanácsosa. 500 diagnosztikai központ fog változást hozni, az oroszok valóban tudnak majd orvost választani anélkül, hogy egy vagyont kellene kiadniuk.
A megelőzést illetően is sok a dolog. A munkaegészségügyet revalorizálni kell; a serdülők orvosi könyvecskéje lehetővé teszi majd a rendszeres teljes mérleg megvonását. Az idős személyekkel az «egészségügyi iskolák» fognak foglalkozni. Moszkva 2011 ápr. végén vendégül látta az első miniszteriális világkonferenciát az «egészséges életmód és küzdelem a nem fertőző betegségek ellen» témában. A programok megsokszorozódása ellenére ugyanakkor nehezen látni, miként jutnak előbbre a közegészségügyi viszonyok a szociális körülmények megjavítása nélkül; a legjobban rászorulók (egyedül élők, nyugdíjasok, falusiak) támogatása és a szociális egyenlőtlenség felszámolása nincs napirenden.
Szibéria néhány olajrégiója és Moszkva kivételével (mely «világmetropolisz» ambíciókra vágyik és 20 éve alatt 1,5 millió lakossal bír többet, a legutóbbi népszámláláskor: 11,5 milliót), a déli részek népessége nő még. Az észak-kaukázusi népeknek, melyek úgy megijesztették az oroszokat a csecsen háború miatt, van a legtöbb gyerekük.

(…)Murmanszk térsége pl. 20 év alatt elvesztette lakossága egyharmadát, a Kolima gulágjaival megjelölt Magadannak pedig a szovjet korszak lakosságának harmada maradt. Az EU-nál nagyobb területű orosz Távol-Keletnek 6,4 milliós lakossága van (— 20 %) és «permanens harcot vív a kiürülés ellen». A szomszédos Kína népsűrűségének még századát sem éri el.
A monogradok, az egy iparágra épült városok sorsa szintén kétséges. A rézfeldolgozó Karabas, a magnyitogoorszki acélipar és vagy egy tucat hasonló helyzetű város kolosszális beruházásokat igényelne (olyannyira, hogy rendszeresen felmerül «a munkanélküliek tömeges evakuálása»).

A bevándorlás kérdését is a hatalom bizonytalansága jellemzi, a demográfiai kihívások problémáira keresendő válasz az (olykor xenofóbiába átcsapó) etnikai nacionalizmusba burkolózó közvélemény árján úszik. Putyin miniszterelnök próbálkozik a «honfitársak» hazahívásával és a (tanult és törvénytisztelő) «választott emigrációval». De régóta kiapadtak a «vöröslábúak» tartalékai: azok az oroszok, akik a szomszédos szovjetköztársaságokban telepedtek le és vissza akartak térni, már régen megtették azt a 90-es években. Az önkéntesek Közép-Ázsiából érkeznek leginkább (Übekisztán, Kazahsztán, Tadzsikisztán) és a Kaukázusból. Rendszerint az építőiparban vállalnak munkát igen nehéz körülmények között.

«Oroszország mindig multikulturális volt», mondja Alekszandr Verhovskij a Sova-centrumtól, aki az idegengyűlöletet tanulmányozza: «a Szovjetunióban ugyanolyan állampolgárok voltunk, ugyanazt a nyelvet beszéltük, ugyanazt a képzést kaptuk. Ma az orosz társadalomtól egyre inkább eltávolodott migránsok olyan félelmet keltenek, mintha földönkívüliek lennének.» A képmutatás hozza, hogy a titkos bevándorlókat feljelentik anélkül, hogy a kizsákmányolás csatornái ellen tennének valamit vagy erre a névre méltó integrációs programokat hoznának létre.
Pedig az orosz társadalomnak szembe kell néznie a jórészben helyrehozhatatlan elnéptelenedéssel…
Philippe Descamps
újságíró