Általános sztrájk: "Az utca nemet mondhat minden pillanatban"

A szakszervezetek fényesítik a jan. 30-i általános sztrájk-fegyverüket. Pl. a vasasok. Ha a kormány csak marginálisan változtat programján, az akció a valószínűleg fájdalmas februári költségvetési ellenőrzésre alapos dorgálást mérhet…

"Szigorítások: érződik az utca szaga!"
Transzparensek, tribün. Az FGTB-Métal mintegy 200 vallon és brüsszeli  felelőse, aktivistája jan. 20-án Namurben azért jött össze, hogy a jan. 30-i általános sztrájk utáni  akciókat beszélje meg, és visszatérjen az okokra.

"Boldog újévet és főleg kurázsit – Manuel Castro, a brabanti vasasok elnöke –, mivel háborút viselünk". A teremben hallgatják a főnök szavait, egy-egy kommentet váltva egymással. Az óriásképernyőn  számítások arról, a kormány milyen intézkedéseket jelentett be az előnyugdíjasokat, a munkahelykeresőket (munkanélkülek), a bérből élőket illetően.  Mormogások. És ha a vasasok mormognak…
Reputációjuk nem semmiért született, ők számítanak a társadalmi megmozdulások élenjáróinak. «Rajtunk a világ szeme, a vitát európai szinten kell folytatni, gondoljunk a görögökre, milyen elszigeteltek maradtak. Hogy megnyerjük a csatát, erőnket meg kel mutatnunk, informálni kell a dolgozókat minden várható részletről. Victoria o muerte!», fejezi be Manuel Castro, mielőtt tapsvihar mellett a helyére megy.

Megszólal a zene, az énekes belekezd, "Az utca nemet mondhat minden pillanatban", a képernyőn a tüntetés képei futnak és a dolgozók, a szakszervezeti aktivisták megjegyzései. Más szavakkal mondják, de egy a tartalmuk: "Elég!". "Igen, előfordul, hogy összetörünk valamit egy-egy tüntetésen, de a válság az életek millióit töri össze", figyelmeztet egy szakszervezeti felelős. "Az emberek nem azért haragszanak, ha egy küzdelem nem jár sikerrel. Kezdj egy másikba! Akkor haragszanak, ha meg se próbálod." A filmen egy transzparens: "Az ég alja vörös". Egy bank előtt, melyet a kormány néhány hónapja mentett meg, előtte a Cockerill Sambre dolgozói feldühödve az 1960-as nagy téli sztrájk képeivel. 9 perces a videó,  megáll az idő a vasasok számára, akik készek puszta kézzel is verekedni és felkelni, hogy a világot a helyére tegyék. "A nép álmodik, saját maga akar rendelkezni magával", szól az ének.

Egy másik élet utáni vágy

A Kongresszusi Palota fényeiben Nico Cué, a vasasok vezetője indul a pulpitusra. Zakó nélkül, pulóverben megkocogtatja a mikrofont. "Jól hallotok?" Őszintén szólva nem, a mikrofon recseg. "Hangosabban!" kiáltják, «Tedd le a mikrofont és mondd úgy!" hangzik mindenféle akcentussal, mely elárulja mindenkiről, honnan jött.

"A készülő társadalom hallatlanul erőszakos lesz, kezdi Nico Cué. Mi, szakszervezeti felelősök más élet után vágytunk. Nemcsak saját magunknak, hanem a hozzánk közel állóknak, még azoknak is, akiket nem szeretünk. Az utolsó választásokon a baloldalra szavaztunk és most szembe találjuk magunkat egy jobboldali programmal. Kié Di Rupo, a miniszterelnök? A pénzügyi piacoké? A hitelminősítő ügynökségeké?  Programjában egy fitying nincs a munkahelyek számára. Ambiciózus és precíz tervről egy sort nem találni benne. De akkor mit csinálnak a szocialisták ebben a kormányban? Elvtársak, nagyon nehéz küzdelmet kell vinnünk, mert újkonzervatív forradalomnak vagyunk tanúi. Lehet, történelmi ez a pillanat. Az utóbbi 30 évben jól harcoltunk, de pontokat vesztettünk a nagytőke ellen. Ha ma nem kelünk harcra, milyen lesz a világ 15 év múlva?"
«Beszélj halkabban, meghallhatnak bennünket». Nehéz nem elmosolyodni.
Nico Cué a tribünön emlékeztet arra, hogy Belgiumban a milliomosak száma egyre nő, felidézi a főnökök jövedelmét, beszél az automatikus indexálást érintő félelmekről. (Európában egyedüliként a jövedelmeket minden évben automatikusan emelik a fogyasztói kosár %-os áremelkedése szerint; az utóbbi időben jelentős nyomás nehezedik Belgiumra az Eu részéről ennek eltörléséért). A szakszervezetekre Európa összes országában veszélyek leselkednek, erősíti meg. «Mi vagyunk a következő célpont, elvtársak.»

Aztán konkrétabb lesz. Lesz a jan. 30-i sztrájk. De ha semmi nem mozdul, sokkal több kell, mint egy nemzeti sztrájk. Áprilisra 48 órás, júniusra ha kell, 72 órás sztrájkra kéne hívni. «Elvtársak, spóroljatok rá!» teszi hozzá. Februárban, a következő költségvetési ellenőrzésnél újabb megszorításoktól kell tartani. A szakszervezeteknek meg kell értetni a kormánnyal, hogy nem a bérből élők és munkahelykérők alatt kell a közkiadások finanszírozásának árkát ásni. Ezek az akciók lesznek a mi kritikánk. «Nem hagyjuk ezt, figyelmeztet Nico Cué. Harcolunk a magunk méltóságáért és másokéért.»

A tapsviharban az Internacionalé hallik. «Semmik vagyunk, minden leszünk», éneklik a vasasok. A kijáratnál védősisakot osztogatnak. «Védősisak egy jobb társadalom építésénél, mondják. Vegyétek, szükség lesz rá az elkövetkező hetekben.»

Az előtérben a vasasok egymás vállára csapva: «A hangnem erős volt, de pontosan ez a bázis üzenete, ami igencsak figyelmeztető, mondja Jean-Marc Schollaert, brabanti küldött. A dolgozók nem akarnak Brüsszelben tüntetni az Északitól a Déli pályaudvarig, az egész országot akarják blokkolni.» «Megcsináljuk 30-át és aztán meglátjuk, teszi hozzá Vincent Esposito a liège-i régió küldötte. Ha kell, messzebbre is megyünk. Nincs mit vesztenünk. Az emberek harcolni akarnak. Rendben, válság idején mindenki veszít, de menjenek oda keresni a pénzt, ahol van is!» A küldöttek feltűrik a kabátgallért. Ott kint esik az eső… a Fegyverek terén …

(a Le Vif cikke nyomán)