2012. január 18., szerda

Nemzetközi információk


új széria 56 (425) - 2012. jan. 13.


A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértésének közleménye

2012. jan. 13-i kommüniké

A görög elektromos művek dolgozói szakszervezete (GENOP-DEH), ahonnan 15 aktivistát, közöttük elnöküket, Nikos Photopoulost jan. 10-én bíróság elé hurcoltak, informált bennünket, hogy: «a ma kezdődött eljárás jan. 20-án folytatódik. A mai procedúrán a vád 5 tanúját hallgatták meg  (…), a szolidaritási és támogató üzenetek folyamatosan érkeznek, szakszervezetek, nemzeti és nemzetközi szövetségek, képviselők, egyetemi oktatók és dolgozók a világ minden tájáról hallatják hangjukat» (jan. 10-i közlemény).
A jan. 9-i közleményben a «GENOP-DEH szakszervezet kifejezi háláját a világ mintegy tucat szakszervezet felé, melyek támogatásukról, szolidaritásukról biztosítottak bennünket és azokat az állampolgárokat, akiket 2011. nov. 24-én tartóztattak le a DEH elektromos művek Mesogeion sugárúti épületének – a szakszervezet által elfoglalt – informatikai igazgatóságán, s akiknek bírósági tárgyalására holnap kerül sor».
Egyébként a görög állam párizsi és madridi nagykövetségén francia és spanyol szakszervezeti küldöttségek jelentek meg avégett, hogy kifejezzék ellenérzésüket a jogi útra terelt hajsza ellen.
December elejétől a Nemzetközi Egyetértés körözte a görög szakszervezeti aktivisták elleni eljárás információit, akikre súlyos börtönbüntetés vár, amiért ellenálltak az áram kikapcsolásának a trojka (IMF–Európai Bizottság–Európai Bank) barbár szigorítási intézkedései által sújtott görög családok ezreinél.
A Dolgozók és Népek Nemzetközi Egyetértése teljes mértékben osztja azt a nézetet, hogy a jogi üldözést abba kell hagyni Nikos Photopoulos és elvtársai ellen, melyet több száz munkásmozgalmi szervezet fejezett ki szerte a világon és Görögországban (lásd a GSEE konföderáció jan. 4-i nyilatkozatát). A sok állásfoglalás között megemlítjük a brit TUC-ot, a brazil CUT-ot, a guadeloupe-i UGTG-t, a lengyel Solidarnosc-ot, a francia CGT-Force-t, a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderációt, stb.

Semmi kétség, hogy az aktív nemzetközi munkásszolidaritás sokat nyom a latban a bírósági döntésnél jan. 20-án is. A demokrácia elválaszthatatlan a szakszervezetek azon jogaitól, hogy szabadon szervezzék tevékenységüket, ezért kell, hogy a görög hatóságok meghallják az üzenetet – aminek folytatódnia kell a per folytatásáig: AZONNAL ABBAHAGYNI NIKOS PHOTOPOULOS ÉS TÁRSAI BÍRÓSÁGI ÜLDÖZÉSÉT!

A Nemzetközi Egyetértés felkéri a szervezeteket, hogy amilyen formában csak jónak látják, folytassák és szélesítsék ki ezt a kampányt.

Entente internationale des travailleurs et des peuples koordiátorai
Alger-Paris, 2012. jan. 13.

Louisa Hanoune, Daniel Gluckstein



GÖRÖGORSZÁG

Dokumentum

A GSEE felhívása:
NEMET a szakszervezeti mozgalom kriminalizálására!


2012. jan. 4.

A görög szakszervezetek központi föderációja (GSEE) megerősíti teljes támogatását a GENOP/DEI szakszervezet elnöke, Nikos Photopoulos és többi kollégánk mellett, akik a jan. 10-i eljárás előtt állnak az elektromos művek informatikai központja decemberi elfoglalásának ügyében (..).

Még egyszer felhívjuk a hatóságok figyelmét arra, ne kriminalizálják a szakszervezeti akciót, hagyjanak fel vádjaikkal olyan aktivisták ellen, akik az állampolgárok jogait védik ae elemi szükségletet jelentő közszolgáltatáshoz jutásuk érdekében (…).

Ugyancsak megjegyezzük, hogy a bírósági meghallgatás olyan időpontban zajlik,  mikor a görög elektromossági cég, a DEH-Greek Public Power Corporation S.A., anélkül, hogy figyelembe venné a görög családok szélsőségesen nehéz körülményeit, újabb brutális, 15–20 %-os áremelést jelentett be környezetszennyező lignit-felhasználása kompenzálására.

Szintén megjegyezzük, hogy ez a bírósági meghallgatás néhány nappal előzi meg a trojka  újabb görögországi látogatását, mely újabb botrányos követelésekkel áll elő a nemzeti kollektív szerződések és a minimálbérek megsemmisítését, a béke és nyugdíjak újabb megnyirbálását, azonnali masszív közszolgálati elbocsátásokat és a munkáltatók társadalombiztosítási hozzájárulásának csökkentését illetően.

Megerősítjük, hogy a GSEE elutasít minden olyan tárgyalást, mely az országos kollektív szerződéseket és a minimálbért támadja, mert ezek a dolgozók védelmének utolsó bástyáit jelentik.
Az egyesült görög szakszervezeti mozgalom harcolni fog minden olyan erőszakos aktus ellen, mely jövedelmünk, jogaink, családunk, életünk és országunk jövője ellen irányul.

GSEE - Greek General Confederation of Labour

Nagy-Britannia

Cselekedjetek azonnal: igazságot Nikosnak!


Bredan Barber, a Tuc főtitkárának levele a görög miniszterelnöknek
2012. jan. 5.
Támogassátok a görög szakszervezeti mozgalmat!
Igazságot Nikosnak!

Tiszelt Miniszterelnök Úr!

A jövő héten szakszervezeti mozgalmi társamnak, Nikos Photopolousnak, a GENOP elnökének mintegy tucat kollégájával bíróság elé kell állnia, mert tiltakozni mert az Ön kormánya politikája, nevezetesen a villany fizetéséhez kapcsolódó új adó ellen.

Ahogyan a görög dolgozók sem általában, úgy Nikos és társai sem felelősek a válságért, amely ide vezetett, mégis neki is, kollégáinak is fizetniük kell – tényként pedig szabadságukkal.

A TUC a brit dolgozókat képviseli. Szakszervezeteinknek 6 millió tagja van. Görög testvérszervezetünk, a GSEE nyomán kérjük Öntől, szüntessék meg az állampolgárok közszolgáltatáshoz való hozzáférése jogait védő szakszervezet elleni megtorló intézkedéseket (…).

Ezért fordulok Önhöz – a brit szakszervezeti dolgozók nevében – szolidaritásból görög testvéreinkkel, hogy hasson oda, ezeket a vádakat megszüntessék ellenük.

Őszinte híve,

BRENDAN BARBER főtitkár


GÖRÖGORSZÁG
Kommüniké, 2012. jan. 9.

A Genop-DEH szakszervezet nemzetközi támogatása

A Genop-DEH szakszervezet háláját fejezi ki az egész világból érkezett üzenetekért, indítványokért, szolidaritásért és támogatásért, mellyel a bírósági procedúra előtt álló aktivisták és állampolgárok ügyében kaptunk.

Dec. elejétől egészen a mai napig egy tucat szakszervezet, egyebek közt az FO (Franciaország), a CGT (Franciaország), a CUT (Brazília), az SME (Mexikó), a CCOO (Spanyolország), a TEEU (Írország), aktivisták, 7 brit, afrikai, ázsiai és latin-amerikai képviselő is kifejezte egyet nem értését Papadémos miniszterelnökkel és más miniszterekkel. (…).

Ma reggel francia és spanyol szakszervezeti delegátus járt a párizsi és madridi görög nagykövetségen avégett, hogy kifejezzék szolidaritásukat a szakszervezeti tagokkal és tiltakozásukat a jogi procedúrával szemben.

A nemzetközi kampány mély benyomást gyakorol: a Labour Start (LS) site-on szerveződik a GSEE-vel, az ITUC-kal (Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség), a brit TUC-kal, a kanadai szakszervezeti konföderációval (CLC), az ausztráliai szakszervezeti szövetséggel (ACTU) együttműködésben, a szórásra a Twittert felhasználva.

A kampány 2012. jan. 6-án délután indult 103 országból mintegy 6 ezer aláírással (…).

A milliókat reprezentáló szakszervezeti támogatás erős üzenet akkor, mikor a görög dolgozókat népszerűtlen intézkedések sújtják, és azt mutatja, a szolidaritást magának tudva a munka világa ellenáll a megszorításoknak és a szegénységnek.

Nem hátrálunk, nem megyünk bele kompromisszumokba.
Erőnk: a munkásegység és –szolidaritás
(…)




2012. jan. 10-i kommüniké

A jan. 20-i a bírósági eljárás után

Jan. 20-án folytatódik a Genop-DEH szakszervezeti aktivistáinak pere. A mai alkalommal a vád öt tanújának vallomását hallgatták meg.
A bíróságon a szakszervezeti aktivisták mellett a DEH egy tucat dolgozója jelent meg, a KKE Sp. képviselője, Halvatsis, a baloldal történelmi aktivistája, Manolis Glezos, az EKA St. Elnöke, Saloufakou, és a GSEE Ch. volt elnöke, Polyzogopoulos.
A szolidaritási és támogatóüzenetek továbbra is tömegesen érkeznek a szakszervezetektől, országos és nemzetközi szövetségektől, aktivistáktól, képviselőktől, egyetemi dolgozóktól és munkásoktól az egész világból.

A Nemzetközi Egyetértés honlapján

dokumentumaink teljes egészükben megjelennek, rubrikánként, országonként, dátumuk szerint
http://entente-internationale-des-travailleurs-eit-ilc.blogspirit.com/
vagy egyszerűen a EIT Entente internationale a böngészőprogramban



USA

Mély politikai válságról tanúskodó republikánus előválasztások
(első rész)

2012 novemberében kerül sor az USA-ban az elnökválasztásra törvényhozói testületi választással kísérve. Tudjuk, az amerikai politikai rendszer oszlopa a kétpártúság: a Demokrata Párt vagy a Republikánus Párt monopolizálja az elnökválasztást. Mindegyik párt jelöltje indul az előválasztásokon minden államban, ahol a választók mint demokraták vagy republikánusok iratkoznak fel és választják ki saját bajnokukat.

2012-ben nem lesz demokrata előválasztás, mivel a távozó elnöknek, Barack Obamának nincs konkurense saját pártjában. Tehát a republikánus előválasztással kezdődik a hivatalos kampány. Iowa államban debütál, majd jan. 10-én New Hampshire-ben folytatódik.

2011 júniusában a Republikánus Párt vezetői ünnepélyesen proklamálták, hogy 2012-ben visszaveszik a Fehér Házat, ahogyan 2010 novemberében elsöprő győzelmet arattak a félmandátumos választásokon, az államok szintjén a képviselőházi demokratákra súlyos veszteségét mérve — főként az Obamában csalódott feketék, munkások, fiatalok masszív távolmaradásának köszönhetően. De alighogy elkezdődött a republikánus kampány, jelöltjei egyik a másik után, bedobják a törölközőt – botrányok miatt vagy kompetenciájukat kétségbe vonó revelációk után, de főként pártjuk politikai feszültsége következményeképpen.

Michele Bachman, Minnesota jelöltje, Rick Perry Texaból, és Herman Cain (a Godfather’s Pizza öregje) mindnyájan álltak egyszer a republikánus jelöltek élén. Mindnyájukat támogatta a Tea Party — mégis mindenki a fűbe harapott.

Az iowai caucusig (az előválasztások intézménye), Newt Gingrich-t, a Képviselőház volt elnökét és a Tea Party favorizált jelöltjét favoritként tartották számon. Azonban az ő is vereséget szenvedett Iowában.

A legfőbb szempont, amiért a Tea Party jelöltjei már nem számítanak, az az, hogy a Republikánus Párt hagyományos bázisa és a pénzügyi támogatók a volt massachusettsi kormányzó, Mitt Romney mögé sorakoztak föl, akit általában hitelesnek és képesnek tartanak Obama legyőzésére.
A Republikánus Párt alapvető munkáltatói támogatói (akik szintén finanszírozzák a Demokrata Pártot) eltökélten szembefordultak a Tea Party szárnyával és jelöltjeivel. Mi okból?

Az uralkodó osztály széles rétege egyáltalán nem bízik abban, hogy a Tea Party és a protestáns mozgalom képes megteremteni a stabilitást, a szükséges irányítást, hogy elhárítsa a jövő elkerülhetetlen nehézségeit. Az összes fő pénzügyi média helyteleníti azt a tényt, hogy a Tea Party, a Republikánus Párt irányzatának nyomása alatt elutasítja a történelmi kompromisszumot a «szociális előnyök» restrikciója ügyében (szociális programok a leginkább rászorultak és nyugdíjasok megsegítésére, mint a Medicare, Medicaid és Social Security) néhány adóemelésért cserébe. Erre a gazdagoknak van szükségük, azok manővereznek és Obama pedig a szokásos tömeges megnyirbálásokhoz folyamodik.

De ezt az egyezséget szabotálják a munkáltatók védelmét szolgáló, alig palástolt jobboldali ideológiák. A politikai vitákban felhasználva, azokat nagymértékben szélsőjobbra nyomják az amerikai munkáltatók érdekeit szolgálva, de ideológiájuk túl merev, hogy az uralkodó osztály együttesének megfelelő érdekeket képviselő egyezséget megkössék; így már nem olyan hasznosak. A gazdasági és politikai válság tükrében a politikai válság mély és lehetséges a szakadás a republikánusok köreiben (beszélnek egy olyan lehetőségről, hogy a Tea Party az eddigiektől világosan megkülönböztethető saját jelöltjeit mutatja be novemberben).

Óriási politikai űrt támaszt az emberek Obamát illető csalódása (munkahelyet nem teremtett, a bankokat mentette és a spekulánsokat az emberek helyett, megnövekedtek a lefoglalások és kilakoltatások, népszerűtlen betegbiztosítást vezetett be, törvénytervezet született az USA rendőrállammá átalakítására – megengedve bármely állampolgár letartóztatását és bebörtönzését joggarancia nélküli legális procedúrával). A Washington Post és az ABC közvéleménykutató 2011. nov-i felmérése szerint, az amerikaiak kevesebb mint felének van jó benyomása a két nagy pártról és 61 %-uk független jelölteket támogatna. Azok választók, akik nem nyilatkoznak meg — például Californiában, ahol számuk 35 %-ra nőtt —, 73 %-uk egy harmadik pártbéli jelölt melletti lehetőséget választana.

Ez a jelenség szüli a konzervatív típusú populista formációk emelkedését, melyek az egész országban jelölteket akarnak állítani 2012-ben. A legismertebb kampány, melyet Americans Electnek hívnak, hatalmas pénzügyi háttérrel rendelkezik, ennek eredetét azonban nem akarják felfedni.

Alan Benjamin





Kapcsolattartás
Informations internationales
Entente internationale des  travailleurs et des peuples
87, rue du Faubourg-Saint-Denis  75010 - Paris -France
Tél : (33 1) 48 01 88 28 Fax : (33 1) 48 01 88 36  E.mail eit.ilc@fr.oleane.com


Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.