Néhány mondat

 Iványi György: a zsidó mint szükséges rossz 

"Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita

 voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek

 tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank,

 vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb.

 zsidó kezekben legyen, és hogy a magyar tükörképe - kivált

 külföldön - a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik

 legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom,

 tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek

 minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt

 kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen,

 nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk.

 Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán

 először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek

 nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan

 megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk."

 Ezeket a mondatokat az írta, akinek most egymással versengve

 állítanak szobrot, mellszobrot, emléktáblát Magyarország

 önkormányzatai. Horthy Miklós levele gróf Teleki Pálhoz,

 1940. október 14-én. Alkalmasint nem sokkal az után, hogy

 vagy 60 keresztény magyar ember, arisztokraták, tudósok,

 földbirtokosok, az úri osztály színe java nyílt levélben

 kérte ki magának a numerus clausust, a zsidóság jelenlétének

 korlátozását az üzleti, tudományos, kulturális és

 közéletben. Mondván, nem tekinthetik saját nemzetüket oly

 tehetségtelennek, hogy mesterséges versenyvédelemre lenne

 szüksége. Méltóztassanak az utolsó félmondatra figyelni:

 "mikor még szükségünk van rájuk." Enyhén szólva haszonelvű

 megközelítése ez a kérdésnek. Mondanám nyerészkedő. Ha

 antiszemita lennék, amint önmagáról állítja a főméltóságú

 úr, úgy is mondhatnám: zsidós.

 

 A főméltóságú úr, Magyarország kormányzója mellesleg

 hazudik. Jó kapcsolatot ápolt, gyakorta találkozott a

 gazdaság zsidó nagyjaival, Weiss Manfréddal, Aschner

 Lipóttal, Chorin Ferenccel. A soknemzetiségű monarchia

 egykori polgáraként pedig - amelyben vidéki kisnemesből az

 uralkodó szárnysegédjévé, altengernaggyá, a flotta

 főparancsnokává emelkedhetett - bizonyára tudta, hogy a

 világ valamennyi országának gazdasági, tudományos,

 kulturális elitjében jóval nagyobb a migránsok, a

 "jöttmentek" aránya, mint a népesség egészében. Azoké a

 bátor embereké és leszármazottaiké, akik vállalva a

 vándorlás kockázatát gyűjtötték és hordozták a határokon át

 az új ismereteket, megtermékenyítve régi és új hazájuk

 kultúráját. Olaszok Franciaországban, franciák

 Olaszországban, svédek Finnországban, németek a balti

 államokban, Kelet- és Dél-Európában, kínaiak Indiában,

 Indokínában és szerte Ázsiában, lengyelek Ukrajnában,

 indiaiak Afrikában, örmények Törökországban, törökök a

 Balkánon, a világ minden nációja Angliában és Amerikában,

 keresztül-kasul. Az 1948-ig hazátlan nép, a zsidóság, szinte

 mindenütt. Növénytermesztés, kohászat, gépgyártás, borászat,

 építészet, textilgyártás, orvos- és természettudományok.

 csak néhány példa a hosszú sorból, mi mindennek a

 megtelepítésében, fejlesztésében voltak meghatározóak a

 "jöttmentek". Róma szerzetesei, bajor lovagok, franciák,

 olaszok, németek, szlávok, zsidók. letelepedtek és lett

 belőlük magyar iparos, orvos, tudós, birtokos, sőt nemes,

 arisztokrata. A Baltikumból és Fehéroroszországból

 bevándorló zsidók hozták magukkal a hegedűt, megtanították

 játszani rajta a cigányokat - és megszületett a magyar nóta.

 No meg Liszt, Bartók, Kodály zenéje.  Így fejlődnek a

 kultúrák; aki bezárkózik, elhal. Amit mellesleg a magyar

 állam alapítója is jól tudott. "Gyenge és törékeny az

 egynyelvű ország." És valamennyi őt követő uralkodó,

 nemességet, földet adva a hatalmát védő zsoldosoknak,

 letelepedési engedélyt, előjogokat a városok iparosainak.

 

 Hogy miféle szörnyűségek lettek a kormányzó úr "mikor még

 szükségünk van rájuk" szalon-antiszemitizmusából, tudjuk

 mindannyian. Azt is, hogy politikája Magyarország

 összeomlásához, az 1918-ban megszerzett függetlenség újbóli

 elvesztéséhez, egy teljesítményképtelen, szürke, pusztuló

 rendszer négy évtizedes regnálásához vezetett.

 

 Szörnyűség ez a levél is, holott - elvtelenül, az

 antiszemitizmus vörös farkaival tűzdelve, de - óvta volna a

 magyar kormányt, parlamentet a gonosz ostobaságoktól,

 amelyeket azok végül mégis elkövetettek. Valakinek - talán

 Magyarország miniszterelnökének, neki még van valamennyi

 maradék tekintélye - szólnia kéne a történelmet elfelejtő

 önkormányzati hölgyeknek és uraknak, ne tegyék. Ne

 mocskolják be magukat újra, évtizedekre. Mellesleg

 elriasztva mindenkit, "mikor még szükségünk van rájuk". Nem

 csak a "zsidókat". Mindenkit és mindent - tőkét, tudást,

 tehetséget, szakértelmet - aki és ami nem érezheti magát

 otthon egy olyan Magyarországon, ahol Horthy Miklósnak

 szobrokat állítanak.