(Rednews.hu)
Jugoszlávia utódállamaiban a baloldal reneszánszát
éli. Megannyi folyóirat, szimpózium, weboldal mutatja, hogy feltűnt egy új
generáció, amely a rendszerkritikának szenteli magát. Nem csupán szellemi
tevékenységről van szó, hanem nagy tömegeket megmozgató politikai mozgalomról
is. A rendszerkritikai elmélet művelése összefonódik a mindennapos
küzdelmekkel. A baloldal kelet-európai történelme felől tekintve a térség
különleges helyzetben van. A 90-es évek borzalmai nagy súllyal nehezednek
mindenkire, ugyanakkor az önálló utat bejáró Jugoszlávia örökségének
köszönhetően „a létező szocialista” múlttal való szembenézés gyakran árnyaltabb
és alaposabb, mint Kelet-Európa más részein. A nyelvrokonság pedig jól szolgál
a baloldalnak: egy sajátos, hibrid nyelv van használatban, amely még csak nem
is a szerbhorvát – mindenesetre így valamely baloldali eseményen egy ljubljanai
és egy szkopjei is kiválóan megértik egymást. Sorozatunkban ennek a szinte
átláthatatlanul szövevényes térségnek a baloldali mozgalmait, intézményeit mutatjuk
be.
Egy interjúval kezdünk, amelyet a szerbiai Marks21 Solidarnost nevű kiadványából vettünk át. Az interjúalany Mate Kapović (1981), nyelvész, egyetemi docens, politikai aktivista. A zágrábi Bölcsészettudományi Karon tanít. Számos baloldali akcióban vett részt 2008. óta (antiNATO, egyetemi blokád, Akadémiai Szolidaritás, antiEU stb.). Rendszerkritikai tanulmányokat ír folyóiratok (pl. a Zarez) illetve internetes portálok (pl. Slobodni Filozofski) számára. Gyakran fellép a televízióban és a rádióban. Szerepe olyannyira meghatározó a horvátországi baloldalon, hogy egy újságíró egyenesen a „kapovićizmus“ kifejezést használta, a médiában pedig gyakran a baloldal fő ideológusaként emlegetik.
Új horvátországi baloldal. Beszélgetés Mate Kapovićtyal
Egy interjúval kezdünk, amelyet a szerbiai Marks21 Solidarnost nevű kiadványából vettünk át. Az interjúalany Mate Kapović (1981), nyelvész, egyetemi docens, politikai aktivista. A zágrábi Bölcsészettudományi Karon tanít. Számos baloldali akcióban vett részt 2008. óta (antiNATO, egyetemi blokád, Akadémiai Szolidaritás, antiEU stb.). Rendszerkritikai tanulmányokat ír folyóiratok (pl. a Zarez) illetve internetes portálok (pl. Slobodni Filozofski) számára. Gyakran fellép a televízióban és a rádióban. Szerepe olyannyira meghatározó a horvátországi baloldalon, hogy egy újságíró egyenesen a „kapovićizmus“ kifejezést használta, a médiában pedig gyakran a baloldal fő ideológusaként emlegetik.
Új horvátországi baloldal. Beszélgetés Mate Kapovićtyal
Mikor született az új horvátországi baloldal? Melyek a
fő jellegzetességei?
– A legfontosabb és leginkább meghatározó esemény annak létrejöttében, amit ma
gyakran „új horvátországi balodalnak” neveznek, az egyetemi karok blokádjának
2009-es tavaszi hulláma volt (természetesen azokkal a 2008-as akciókkal együtt,
amelyek megelőzték - NATO-ellenes kampány, diáktüntetések), az ingyenes
oktatásért folytatott harc keretén belül. Húsz egyetemi kar, illetve egyetem
került blokád alá nyolc városban, ez a hullám megismétlődött 2009 őszén, és
mindezt hatalmas médiaérdeklődés övezte. Az egyes karok blokádja, azon kívül,
hogy rendkívül fontos volt a diákmozgalom számára, nagy szerepet játszott
Horvátország általános politikai életében. Ennek oka mindenekelőtt azzal
magyarázható, hogy a diákok követeléseiket világosan, egy szélesebb
társadalomkritika keretében fogalmazták meg, így az állami finanszírozású
oktatás szerénynek tűnő követelése magában rejtette egy jóval szélesebb
vállalkozás lehetőségét. Az ingyenes oktatás követelésére egy általánosabb
neoliberalizmus-bírálat (és ebből következően: magának a kapitalizmus
bírálatának) keretében került sor. A diákmegmozdulások előtt a neoliberalizmus
mint fogalom nem is létezett a horvátországi nyilvánosságban, csakis a
kifejezetten akadémikus szférában. Mára, a Forbes horvát kiadásának
szerkesztője szerint is, olyan rossz hírbe keveredett, hogy úgy hangzik, mint
egy káromkodás vagy egy átok, és immár maguk a neoliberálisok sem merik
elismerni, hogy neoliberálisok lennének, míg a két nagy párt (a HDZ és a SDP)
közül mindkettő a másikat vádolja azzal, hogy neoliberális politikát folytat.
Itt tehát nagy változás történt a nyilvános diskurzus tekintetében. Ehhez
nyilvánvalóan hozzájárult a válság is, de az új horvátországi baloldal
nyilvános tevékenysége nélkül ez biztosan nem lenne ilyen mértékű.
A későbbi akciók is, mint amilyenek az első bázisszakszervezet, az Akadémiai Szolidaritás megalapítása, vagy a tudomány és az oktatásügy neoliberális reformjaival szembeni sikeres harc, az EU-ellenes kampány 2011/12-ben stb. mind a 2009-es blokádokra, illetve akciókra alapoznak. Fontos szerepet játszottak a Horvátországszerte zajló nagy tüntetések 2011 márciusában, amikor 20 év után először került sor Horvátországban nyílt kapitalizmuskritikára, és amikor 15,000 ember menetelt Zágrábban (de mindez nem csak Zágrábra korlátozódott, hanem az egész országban hasonló dolgok történtek) hatalmas antikapitalista transzparensek között, ami, bizonyos módon, eszmeiségét és szerveződését tekintve, megelőzte a spanyol indignados-okat és az amerikai OWS-t. Majd 2011 őszén a tizenötezres tüntetés ugyanezt igazolta, amikor a médiában egyenesen világforradalomról (!) beszéltek, és egészen explicit módon szóba került a posztkapitalista társadalom is. A nyilvános beszédmódban bekövetkezett változásokat nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Az említett tüntetések keretén belül sor került a közvetlen demokrácia gondolatának felelevenítésére, illetve megfogalmazására is, és ez a nyilvánosságban olyan erőteljessé vált, hogy a szélesebb politikai rétegekhez és a kollektív képzelet pórusaiba is eljutott, úgyhogy gyakran a liberálisok és/vagy a populisták is megkísérlik magukévá tenni. A közvetlen demokrácia feltétlenül az új horvátországi baloldal egyik kulcsfontosságú terminusa (de szélesebben is – jusson eszünkbe, miként követelték a „valódi demokráciát” a spanyol indignados-ok). Alapjában véve a progresszív baloldali törekvést fedő modern elnevezésről van szó, amelyet a múltban másképpen, mindenki számára ismert névvel illettek. Ez, legalábbis Horvátországban, egy tudatos terminológiai és taktikai választás.
Nemrég egy horvátországi újságcikkben írta valaki, hogy az új baloldal „intellektuálisan erős, de politikailag óvatos”. Pillanatnyilag az a legfőbb feladata, és ennek jegyében zajlik majd a 2012-es év, hogy megteremtsen egy tömeges szervezetet, amely a további antikapitalista küzdelem, illetve a progresszív eszmék megfogalmazásának politikai eszközeként szolgálhatna. Ehhez élesen szakítanunk kell eddigi tevékenységünk bizonyos aspektusaival, hogy a diákmozgalom és a hozzá kötődő szűk körök korlátolt szféráján túli társadalmi rétegek számára hozzáférhetően tudjunk működni, ám úgy, hogy a közvetlen demokrácián alapuló, hierarchia nélküli szerveződéshez ragaszkodjunk az új keretek és feltételek közepette is. Az objektív nehézségek ellenére az ambíciók nagyok, a szándék pedig kivételesen komoly – mindenesetre a horvátországi új baloldal rohama az égig is elér.
A későbbi akciók is, mint amilyenek az első bázisszakszervezet, az Akadémiai Szolidaritás megalapítása, vagy a tudomány és az oktatásügy neoliberális reformjaival szembeni sikeres harc, az EU-ellenes kampány 2011/12-ben stb. mind a 2009-es blokádokra, illetve akciókra alapoznak. Fontos szerepet játszottak a Horvátországszerte zajló nagy tüntetések 2011 márciusában, amikor 20 év után először került sor Horvátországban nyílt kapitalizmuskritikára, és amikor 15,000 ember menetelt Zágrábban (de mindez nem csak Zágrábra korlátozódott, hanem az egész országban hasonló dolgok történtek) hatalmas antikapitalista transzparensek között, ami, bizonyos módon, eszmeiségét és szerveződését tekintve, megelőzte a spanyol indignados-okat és az amerikai OWS-t. Majd 2011 őszén a tizenötezres tüntetés ugyanezt igazolta, amikor a médiában egyenesen világforradalomról (!) beszéltek, és egészen explicit módon szóba került a posztkapitalista társadalom is. A nyilvános beszédmódban bekövetkezett változásokat nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Az említett tüntetések keretén belül sor került a közvetlen demokrácia gondolatának felelevenítésére, illetve megfogalmazására is, és ez a nyilvánosságban olyan erőteljessé vált, hogy a szélesebb politikai rétegekhez és a kollektív képzelet pórusaiba is eljutott, úgyhogy gyakran a liberálisok és/vagy a populisták is megkísérlik magukévá tenni. A közvetlen demokrácia feltétlenül az új horvátországi baloldal egyik kulcsfontosságú terminusa (de szélesebben is – jusson eszünkbe, miként követelték a „valódi demokráciát” a spanyol indignados-ok). Alapjában véve a progresszív baloldali törekvést fedő modern elnevezésről van szó, amelyet a múltban másképpen, mindenki számára ismert névvel illettek. Ez, legalábbis Horvátországban, egy tudatos terminológiai és taktikai választás.
Nemrég egy horvátországi újságcikkben írta valaki, hogy az új baloldal „intellektuálisan erős, de politikailag óvatos”. Pillanatnyilag az a legfőbb feladata, és ennek jegyében zajlik majd a 2012-es év, hogy megteremtsen egy tömeges szervezetet, amely a további antikapitalista küzdelem, illetve a progresszív eszmék megfogalmazásának politikai eszközeként szolgálhatna. Ehhez élesen szakítanunk kell eddigi tevékenységünk bizonyos aspektusaival, hogy a diákmozgalom és a hozzá kötődő szűk körök korlátolt szféráján túli társadalmi rétegek számára hozzáférhetően tudjunk működni, ám úgy, hogy a közvetlen demokrácián alapuló, hierarchia nélküli szerveződéshez ragaszkodjunk az új keretek és feltételek közepette is. Az objektív nehézségek ellenére az ambíciók nagyok, a szándék pedig kivételesen komoly – mindenesetre a horvátországi új baloldal rohama az égig is elér.
– Milyen álláspontot foglalt el a baloldal az EU-tagságot illetően?
Szilárd EU-ellenes álláspontot foglalt el, amelyet következetes elméletre
illetve érvekre alapozott. Eszerint az EU egy neoliberális képződmény, amely
ellen küzdeni kell (az elméleti bírálat leginkább a Zarez nevű folyóiratban
került kidolgozásra, a Schengenen túl c. tematikus blokkban). Ez nyilvánvalóan
oda vezetett, hogy a baloldal élesen szakított a tanácstalan és artikulálatlan
balliberális civil szektorral, amellyel korábban együttműködött (mondjuk a
Varsói utca [ezrek tüntettek egy földalatti garázs építése ellen – a ford.] és
a nyilvános tér, vagy a Kamensko gyár ügyében), hiszen megmutatkozott, milyen
irányt vesz a balliberális oldal, amikor a helyzet égetővé válik, és az is,
kinek a malmára hajtja a vizet. Természetesen az említett konfliktus nem
jelenti azt, hogy a továbbiakban a civil társadalom haladó részével taktikai és
pragmatikus okokból nem kéne együttműködni.
Noha a referendum végül sikeres volt, és szemtanúi lehettünk az EU baloldali kritikája fölött gyakorolt cenzúrának, bizonyos mainstream médiákban, a referendumot megelőző két hét EU-ellenes kampánya során a baloldalnak mégis sikerült valamennyire megismertetnie a nyilvánossággal progresszív EU-ellenes kritikáját. És ez pontosan az EU-ellenes kampány legnagyobb hozadéka – bizonyos számú ember radikalizálódott és politikailag elkötelezetté vált, és ezek az emberek az EU-ellenes platformon keresztül eljutottak egy általánosan antineoliberális/antikapitalista platformig, másrészt pedig a nyilvánosságban elterjedtek a progresszív érvek.
Minden hiányosság ellenére, mint amilyen az EU-ellenes kampány gyenge szervezettsége és a médiák általi cenzúra voltak, kétségtelen, hogy az érvekre támaszkodó baloldali kritikának mégis sikerült beküzdenie magát a nyilvánosságba, még ha nem is egyenrangú résztvevőként, így aztán némely őszintébb, az EU mellett állást foglaló személyek is elismerték a következetességét, a nacionalista-konzervatív irányzattól eltérően. A kritikának olyannyira sikerült leépítenie korábban szilárdan álló EU-párti érveket is (pl. az EU-alapok kérdésében), hogy végül még a liberálisok (a hatalmon levők és az értelmiségi/NGO körökben levők egyaránt) is egy primitív balkánellenes rasszimust és ostoba „civilizációs-történelmi” érveket voltak kénytelenek igénybe venni valódi érvek hiányában. Az EU baloldali kritikájának számos elemét keblükre vették a jobboldaliak, önnön politikai pozíciójuk inherens hiányosságai, és érvelésük logikai következetlensége okán.
Noha a referendum végül sikeres volt, és szemtanúi lehettünk az EU baloldali kritikája fölött gyakorolt cenzúrának, bizonyos mainstream médiákban, a referendumot megelőző két hét EU-ellenes kampánya során a baloldalnak mégis sikerült valamennyire megismertetnie a nyilvánossággal progresszív EU-ellenes kritikáját. És ez pontosan az EU-ellenes kampány legnagyobb hozadéka – bizonyos számú ember radikalizálódott és politikailag elkötelezetté vált, és ezek az emberek az EU-ellenes platformon keresztül eljutottak egy általánosan antineoliberális/antikapitalista platformig, másrészt pedig a nyilvánosságban elterjedtek a progresszív érvek.
Minden hiányosság ellenére, mint amilyen az EU-ellenes kampány gyenge szervezettsége és a médiák általi cenzúra voltak, kétségtelen, hogy az érvekre támaszkodó baloldali kritikának mégis sikerült beküzdenie magát a nyilvánosságba, még ha nem is egyenrangú résztvevőként, így aztán némely őszintébb, az EU mellett állást foglaló személyek is elismerték a következetességét, a nacionalista-konzervatív irányzattól eltérően. A kritikának olyannyira sikerült leépítenie korábban szilárdan álló EU-párti érveket is (pl. az EU-alapok kérdésében), hogy végül még a liberálisok (a hatalmon levők és az értelmiségi/NGO körökben levők egyaránt) is egy primitív balkánellenes rasszimust és ostoba „civilizációs-történelmi” érveket voltak kénytelenek igénybe venni valódi érvek hiányában. Az EU baloldali kritikájának számos elemét keblükre vették a jobboldaliak, önnön politikai pozíciójuk inherens hiányosságai, és érvelésük logikai következetlensége okán.
– Görögország már egy ideje a forradalom küszöbén áll. Miként tekintesz a Balkánon levő baloldali mozgalmak regionális együttműködésének lehetőségére?
A radikális változásnak keleten, illetve a „létező szocializmusból” a
kapitalizmusba való átmenet országaiban vannak valódi lehetőségei, mindenképpen
sokkal nagyobbak, mint nyugaton, amely talán túl régóta van a kapitalizmus és a
liberális „demokrácia” bugyrában. A keleten tapasztalható kifejezett
antikommunizmus ellenére, amely a társadalom széles rétegeiben is jelen van, a
kapitalizmusban és a kapitaloparlamentarizmusban való általános csalódásból,
illetve a nemrégiben, az 1990-es években lezajlott elsődleges
tőkefelhalmozásból (amelyet nyugati változata évszázadokkal megelőzött) a –
terminológiáját, retorikáját és hozzáállását tekintve – modern baloldal előnyt
kovácsolhat. Az átmeneti/posztszocialista országoktól eltérő körülmények között
levő Görögország helyzete különleges, mert máig a legnagyobb forradalmi
potenciállal rendelkező országról van szó, amelyben mégis hiányzik az egység és
hiányoznak az eszközök ahhoz, hogy utcákon tapasztalható mérhetetlen energiák
intézményes formát öltsenek, hogy az államapparátus fölött átvegyék a hatalmat.
A forradalom lehetetlen közvetlen hatalomátvétel nélkül, ilyen vagy olyan
módon, ilyen vagy olyan formában.
Ami az együttműködést illeti, a posztjugoszláv országok között megannyi érintkezés van, és így megannyi együttműködés is, noha mindig lehet sokkal jobban csinálni. Szerencsére úgy tűnik, hogy a dolgok jó irányban mennek. Görögországgal szintén sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk, noha ezek sem elégségesek, míg Románia és Bulgária, azt hiszem, még mindig csaknem teljesen ismeretlenek számunkra. A nemzetközi együttműködés mindenesetre szükséges. Vitathatatlan, hogy a radikális baloldal politikai eredményei az adott országokban, bármely téren, nagy hatással lennének a régió többi országára is, és szélesebben, ahogyan az is vitathatatlan, hogy a baloldal politikai munkájához egy országon belül a legfelső szinteken szükséges a többi országból érkező támogatás is, mert bármilyen, a status quo-ra nézve fenyegetést jelentő eseményre a rendszer keményen válaszol.
Ami az együttműködést illeti, a posztjugoszláv országok között megannyi érintkezés van, és így megannyi együttműködés is, noha mindig lehet sokkal jobban csinálni. Szerencsére úgy tűnik, hogy a dolgok jó irányban mennek. Görögországgal szintén sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk, noha ezek sem elégségesek, míg Románia és Bulgária, azt hiszem, még mindig csaknem teljesen ismeretlenek számunkra. A nemzetközi együttműködés mindenesetre szükséges. Vitathatatlan, hogy a radikális baloldal politikai eredményei az adott országokban, bármely téren, nagy hatással lennének a régió többi országára is, és szélesebben, ahogyan az is vitathatatlan, hogy a baloldal politikai munkájához egy országon belül a legfelső szinteken szükséges a többi országból érkező támogatás is, mert bármilyen, a status quo-ra nézve fenyegetést jelentő eseményre a rendszer keményen válaszol.
– Milyen szerepet játszhatnak az új információs technológiák, mint például az internet, a kapitalizmus elleni harcban?
Óvatosan és fenntartásokkal kell közelíteni a témához. Kétségtelen, hogy az új
technológiák, mint az internet és a számítógépes technológia, általánosságban
véve nagyon is hozzájárulhatnak az antikapitalista küzdelemhez, és a
kapitalizmus utáni társadalom megteremtéséhez is. Mindenesetre a modern
technológiának hála, ma jóval könnyebb a baloldal némely hagyományos eszméjének
(például a tanácsdemokrácia vagy a központi tervezés eszméjének) megvalósítása
ilyen vagy olyan formájában. Mondjuk értelmetlen az egész társadalom (beleértve
a gazdaságot is) demokratikus kormányzásáról beszélni, amennyiben nem tartjuk
szem előtt az e-szavazás lehetőségét (bevezetését természetesen egy nyilvános
vitának kellene megelőznie; továbbá szükség van szabad médiára, arra, hogy
pénzügyi eszközökkel ne lehessen hatni a politikai kampányra, a termelési
eszközök feletti demokratikus ellenőrzésre stb.). A baloldalnak feltétlenül
modernebbnek kell lennie az ellenségnél. Sajnos sok baloldali éppen egy
ellenkező trendet követ, és gyakran, paradox módon, pontosan a baloldaliak
konzervatívak abban az értelemben, hogy idealizálják és fétisként kezelik a
hagyományos baloldalt, a hagyományos szervezeti és küzdelmi formákat. A
baloldalnak maximálisan rugalmasnak, modernnek, alkalmazkodóképesnek és
hatékonynak kell lennie ahhoz, hogy sikeressé váljon.
– Van-e valamilyen tanácsod a szerbiai baloldal számára?
Számomra úgy tűnik, már amennyire kívülről lehetséges egy objektív nézőpont,
hogy a szerbiai baloldal legnagyobb problémáját a frakciókra való tagoltság és
a belterjes összetűzések jelentik – ahogyan másutt is hasonló a helyzet. Mint
David Harvey fogalmazott egyszer: a történelmi konfliktusok tekintetében a
baloldalon nem ártana némi amnézia. El kell felejteni 1921, 1936 stb.
eseményeit, a történelmi vitákat kivéve – a jelennel és a jövővel kell
foglalkozni. Pragmatizmusra és populizmusra van szükség, de reformizmus és az
alapelvektől való eltávolodás nélkül. Ezenkívül kulcsfontosságú a
diákmozgalmi/akadémikus köröktől való elmozdulás a társadalom szélesebb rétegei
irányába, a baloldalnak működőképesnek kell lennie ilyen keretek között is. A
hiteleket visszafizető, gyermeket nevelő, középkorú emberektől nem lehet
ugyanazt várni, mint a 20-as éveikben járó diákoktól. Itt nem egy társadalmi
csoport leértékeléséről van szó, hanem a helyzet reális felméréséről és a valós
körülményekhez való igazodásról.
Ford. Losoncz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.