Nemzetközi információk

116. sz. (485) –2013. márc. 15. (első rész)

 

 

 

A Megtorlás elleni Nemzetközi Bizottság (Cicr)

(a szakszervezeti és politikai jogokért)

közli:

2013. márc. 13.

Oroszország:

Valentyin Uruszov kiszabadul!

 

A Cicr meglepetéssel értesült arról a hallatlanul fontos hírről, hogy márc. 6-án a Szakhai Köztársaság (Jakutföld) bírósága a bebörtönzött szakszervezeti vezető szabadon bocsátását rendelte el.

 

Febr. elején Uruszov  benyújtotta azt a keresetet, amelyben hatéves büntetés enyhítését kérte (négyet már letöltött), erre az orosz büntetőtörvénykönyv lehetőséget ad. A bíróság a büntetés fennmaradó részét kilenhónapos közmunkára változtatta.

 

Az új ítélet márc. 16-án lép életbe. Az orosz szakszervezeti szövetség, a KTR üdvözli ezt a végzést, de kéri a korábbi elítélő határozat felülvizsgálatát és annak megsemmisítését.

 

A jogi eljárás az ILO szakszervezeti szabadság-bizottsága (LibSynd) 2012 novemberi kérésének közvetlen eredménye, mely után nem sokkal a KTR emberjogi szervezete is levélben kérte Putyintól annak segítségét Uruszov szabadonbocsátása ügyében.

 

Nemzetközi szinten pedig olyan neves személyek írtak a KTR-nek, mint  Marina Vlady, Marc Blondel, Michel Deguy, Bernard Noël és Jean-Jacques Marie.

 

A bírósági végzést Uruszov üdvözölte, kijelentette, hogy a jogvédelmet és a szakszervezeti tevékenységet folytatni akarja. Vesebetegsége a börtönévek alatt súlyosbodott, annál is inkább, mert nem volt lehetősége ezekben az években a megfelelő orvosi ellátásra.

 

A Cicr üdvözli az eseményt, amely persze nem teljes mértékben kielégítő, de nagy megelégedésére szolgál mindazoknak, akik négy év óta Uruszov kiszabadulásáért és általában a szakszervezeti szabadságjogokért harcolnak.

 

Emlékeztetőül: Valentyin Uruszov az Alrosa vállalatnál dolgozott (a De Beers dél-afrikai cég után a világ második legnagyobb gyémántkitermelője) Jakutföldön, ahol a Profszvoboda független szakszervezetet létrehozásában tevékenykedett, s az igazgatóság elleni sztrájk egyik fő szervezője volt. Az igazgatóság erre lépett fel tisztességtelen eszközökkel megtizedelve a szakszervezetet. Ekkor tartóztatták le Uruszovot drog birtoklásának koholt vádjával, ezután kapott súlyos ítéletet és töltött hosszú éveket egy jakutföldi büntetőtelepen.

 

A Cicr, a Nemzetközi Egyetértés kereteiben 2008-tól küzd az «Uruszov-ügy» megoldásáért. Párizs, Madrid, Berlin, Belgrád, Bukarest nagykövetségein aktivistái átadták a kiszabadulását követelő kérést, számos munkás- és szakszervezet követelte ugyanezt Algériától Nagy-Britanniától Guadeloupe-ig, a Nemzetközi Szakszervezeti Konföderáció és ILO ajánlását is ideértve.

 

A Cicr ebben a küzdelemben mások mellett helytállt, segítette Uruszov családját  összegyűjtve a szükséges pénzt.

 

«Közös a győzelmünk», üzente Uruszov a Cicr és a Nemzetközi Egyetértés kollektívájának.

 

A győzelem nem teljes anélkül, hogy véglegesen ne nyerné vissza teljes szabadságát a szakszervezeti vezető, és elítélését bíróság ne tenné semmissé. Ennek érdekében továbbra is elkövetünk minden tőlünk telhetőt.

 

Párizs, 2013. márc.13. a Cicr irodája

 

 

Belgium

 

Interjú Antoine Ruggierivel az FGTB nyugdíjasbizottsága felelősével, a Cockeril-csoport (a privatizált és Mittal által megvásárolt acélkombinát) volt bizalmijával

 

Antoine Ruggieri a liège-i dolgozók és szakszervezeteik mobilizációjának részese annak érdekében, hogy a Mittal által bezárásra itélt kombinát államosítását elérjék.

 

–        Miért gondolod azt, hogy államosítás a megoldás erre a helyzetre?

 

–        A közvetlen demokratikus folyamat és az önigazgatás része lehet annak, hogy elérkezzünk a köztulajdonhoz, a munkahelyeket megőrizzük, és megakadályozzuk a delokalizációt. Államosított, tehát köztulajdonú szektorral elérhető a közszolgáltatások fennmaradása, az állampolgárok együttes jóléte és méltó élete. Az érték, amely a termelésben keletkezik, vagy közvetlenül beinvesztálásra kell kerüljön vagy választás kérdését kell képezze a közösség döntése szerint saját céljaira. Ma ennek a fordítottja van, amikor a magántulajdonra épített társadalom keresi a maximális hasznot a részvényesek vagy befektetők számára, ami semmit nem garantál, a nép számára semmilyen jövőt, sem munkahelyet, sem keresetet nem biztosít. A tőke profitál a kormány által adott rakás kedvezményből: társadalombiztosítási hozzájárulásból, fiskális ajándékokból (a belgiumi «képzelt kamat» lehetővé teszi, hogy csekély adót vagy egyáltalán adót se fizessenek a vállalatok), a tömegesen dotált munkahelyekből, s ezután a legkisebb lelkifurdalás nélkül odébbáll, emberek ezreit nyomorba és teljes szegénységbe taszítja. A privatizáció a profitot jelenti, és az ebből profitálókat. Az államosítás oka és célja az, hogy egy regionálisan és a nemzet számára stratégiai jelentőségű gazdasági szektor, mint pl. az acélipar, nagyonis rentábilis haszna ne külföldi magánszemélyeké legyen, mint a Mittal, hanem a közösségé.

 

–        Az Európai Bizottság a belga kormánynak parancsba adta, hogy vigyázzon, mert az utóbbi három év költségvetési erőfeszítései elégtelenek. Az EB várja a költségvetési vizsgálatot, hogy az «strukturális természetű» intézkedéseken menjen át ahhoz, hogy a 2013-as deficit (a tervezett 3 % helyett) 2,15 %-ra csökkenjen és folytatódjék 2014-ben. Mi ez a diktátum?

 

–        Az európai szerződések és a tőke szolgálatában álló európai technokraták diktátuma egyenesen fejjel a falnak visz bennünket, a társadalmi katasztrófa felé. Egyszer s mindenkorra szakítani kell a szerződések logikájával. Belgium számára a költségvetési kiadások csökkentése 2013-ra 3 milliárd euró, és mennyi lesz 2014-re? Lehet, hogy újból 3 - 5 milliárd euró, s a következő években ugyanennyi. Ki kell mondani, hogy stop, basta!, semmit nem kell engedni, ragaszkodni kell a vívmányainkhoz. A szigorításokból elég. A gazdagoknak kell fizetnünk, a befektetőknek, a bankároknak, mindazoknak, akik eddig is mértéktelenül és szégyenletesen profitáltak a dolgozók által megtermelt nemzeti javakból. Szerintem a satbilitás vagy instabilitás egyszerűen az osztályharc eredménye.

 

 

–        Belgium dolgozói, akik jelentős arányban szakszervezetekbe tömörülnek, ismét tömegtüntetésen tiltakoznak a szigorítási politika ellen, mint febr. 21-én Brüsszelben. Hogy látod e mobilizáció folytatását, meg tudja-e megakadályozni ezt a politikát, amelyet egyébként széles körben elutasít?

 

–        Csak a küzdelem tudja blokkolni, az erő felmutatása és az általános sztrájk. Akkor, ha a dolgozók szembeszállnak az Unióval, annak a kormányoknak számára kötelezően előírt romboló politikájával. A vak szigorítást el kell vetni, azokat a szociális vívmányokat, amelyeket a dolgozók ereje, harca hozott létre, meg kell védeni, azok megnyirbálásait elvetni, mert mindez életkérdés számunkra, családunk számára, a társadalom számára. Egységbe kell forrnunk, aktív dolgozóknak, nyugdíjasoknak, munkanélkülieknek. A szakszervezetek függetlensége jobban kell, mint valaha is. Egyedül ez tud egységes erőt felmutatni, olyat, ami ezt az újkapitalizmuson, vadkapitalizmuson, gyalázaton alapuló társadalmat megbuktathatja.

 

 

 

Roberto Giarrocco szakszervezeti felelős levele

Fédération générale du travail de Belgique (FGTB)

 

Az Európai Unió kereteinek elvetése egyszerűen muszáj a túléléshez!

 

A belga dolgozókat néhány hónap alatt óriási csapások érték: Genkben a Ford bezárja üzemét, 5 600 közvetlen munkahely szűnik meg és az alvállakozóknál plusz 3 855.

 

Liège-ben a kétszázéves Arcelor Mittal acélipari kombinát kvázi-bezárása közvetlenül 2 000, és többezer alvállalkozói munkahelyet szüntet meg. Az amerikai Caterpillar bejelentette, hogy Gosselies-ban 1 400 munkahelyet számol fel, a megmaradó 2 300 dolgozó kollektív szerződését pedig semmisnek tekinti. A sajtó beszámol, hogy öt hónap alatt 16 000 ipari termelő munkahelyet veszítettünk el. A statisztikák jelzik, hogy 2003 és 2012 között az ipari munkahelyi egységek száma  633 000-ról  557 000-ra csökkent.

 

A politikai osztály válasza ezzel szemben megingathatatlan: folytatni kell a munkaerő árának csökkentését. A belga kormány megkövetelte a szakszervezeti vezetőktől, hogy egyezményt kössenek a (munkáltatói) társadalmi terhek újabb csökkentéséről. A reálbérek csökkentéséért a béreket befagyasztják, az automatikus bérindexet kisebbre veszik, a túlórák értékét a rugalmasság növelésével csökkentik.

 

A vallon munkáltatói szervezet vezetői fenyegetőznek: «A belgiumi munkaerő ára Európában a legmagasabb. Ha nem revidiáljuk, nyilvánvaló, hogy folytatódnak az olyan esetek, mint a Caterpillaré  Gosselies-ban». Azt kérik, tehermentesítsék őket.

 

A vallon gazdasági miniszter válasza: «Ha holnap a munka árának egy részét áthelyezzük egy (a tőke számára!!!) előnyösebb fiskális rendszerbe, én leszek az első, aki egyetért.» Egy másik, egy szövetségi miniszter: «Azt gondolom, hogy a pénzügyi rendszert újra kell alapozni, a munkára nehezedő (munkáltatók által fizetendő) társadalmi terheket csökkenteni kell és az egészet újra egyensúlyba hozni. (…) A társadalombiztosítás finanszírozása 50 éves, felül kell vizsgálni.»

 

És mi a munkásszervezeti vezetők reagálása az ötven évvel ezelőtt kivívott szociális vívmányok ilyen destrukciós szándéka előtt? Az Európai Unió felé fordulnak.

 

Febr. 6-án Strasbourgban tüntetést szerveztek. Egy delegáció találkozott az európai biztos Antonio Tajanival, miközben a dolgozókkal a rendőrség durván összecsapott. Tudjuk, hogy a biztos nem érte el Mittalnál a bezárás visszavonását. Tajani azt mondta: «A kapacitás csökkentése által sújtott Florange és Liège személyzete az ArcelorMittal más üzemeiben elhelyezkedhet», ami azon felül, hogy nem igaz, súlyos provokáció is.

 

Az Európaai Szakszervezeti Szövetsége márc. 14- akcióját úgy mutatták be a Mittal dolgozóinak, mint egy olyan elképzeléset, amely mozgósítási eszköz az «európai szintű fellendítésért».

 

Az összes ilyen «akció» közös nevezője, hogy az Európai Uniót mint megoldást akarja bemutatni, holott a gondoknak ez a forrása. Az államosítás követelése a belga szakszervezetek magaslataihoz is eljutott 2011 októbérétől, de meg kell állapítani, hogy számos vezető ez ellen nyilatkozott, s azt magyarázgatta, hogy a munkahelyek megmentéséhez először is vevőt kell találni az üzemre. A nyilatkozatok ellenére Liège-ben a dolgozók mozgósításukat fenntartják, s egyre többet merül fel közöttük egy általános sztrájk az egész medencében, hogy az államosítást és a munkahelyek fenntartását elérjék.

 

Olyan problémával találkoztunk tehát, amelynek előidézője a szabad vállalkozás és verseny rendszere, mely az Európai Unió lényege. Az Unió a régi tőkés országok feje feletti intézményként oda visz, hogy Európa gazdasági bázisát likvidálja.

 

Ez a rendszer azzal van elfoglalva, hogy a béreket töntretegye és általános nyomorba vezessen. A népesség számára a túlélés kérdése gyakorlati és nem pedig ideológiai kérdésként merül fel.

 

A megoldást megtalálásához, konkrétan a munkahelyek megőrzéséhez Liège-ben, Gosselies-ban, Genkben és mindenütt, a munkásmozgalomnak el kell kerülnie a jövőben, hogy az EU-hoz és szerződései betartásához kötődjön!

 

Ma, az Európai Unió kereteinek elsöprése egyszerűen a túlélés eszköze.

 

A tarragonai munkáskonferencia, minden bizonnyal municiót ad azoknak, akik ebben az irányban akarnak előrelépni.

 

Spanyolország

 

Interjú

Itt az ideje, hogy

az ún. “társadalmi párbeszédek” mérlegét megvonjuk

 

Luis Gonzales, spanyol szakszerveti aktivista,

a CCOO szakszervezeti konföderális tanács tagja

 

–        Mint andalúziai kórházi dolgozó és szakszervezeti felelős, miért veszel részt a tarragonai munkástalálkozón?

 

–        Az egészségügyben a helyi kormányzatok brutális költségvetési megszorításait közelről lehet látni. Madrid, a Néppárt a privatizációkat készíti elő. De a katalóniai «szuverenista» kormány is megnyirbálja az egészségügyre szánt költségeket, csökkenti a béreket, bezárja a műtőket, kórházi szolgáltatásokat, sürgősségi osztályokat. Andalúziában a kormánykoalíció (Szoc. Párt és Izquierda Unida, Egyesült Bal) szintén a béreket csökkenti, elbocsát és újakat vesz fel a régi bér 50-75 %-ért, stb. A közegészségügy dolgozói havi 500 eurónál kevesebbet keresnek. Ugyanez a kormány tervezi, hogy összevonja a kórházakat, az egészségügyi intézményeket, ami pedig újabb bezárásokat és elbocsátásokat jelent.

 

–        Hogyan lehet szerinted, hogy különböző politikai családokhoz tartozó erők ugyanazt a politikát valósítják meg?

 

–        Egészen egyszerűen azért, mert mindnyájan az Európai Unió deficitkorlátozási parancsait, a trojka diktátumait teljesítik. Nincsen más politika annak számára, aki az Európai Uniónak aláveti magát. Aki az európai diktatúrának engedelmeskedik, nem tudja megvédeni az közegészségügyet sem. Andalúziában a szocialista munkáspárti vezető hirdették meg a szociális megszorításokat mint «törvényes parancsot». Pedig ezek nem elkerülhetetlenek, ez nem igaz. Az EU parancsolja csak, ez dönt és végrehajtatja a kormányokkal, de ezt el lehet utasítani és a dolgozók és a nép érdekét is lehetne védeni. Ez politikai döntés kédése. Egy demokratikus szervezet számára nem lehet más parancs, mint a választók akarata, ez pedig Andalúziában tökéletesen világos: véget vetni a központi Rajoy-kormány költségvetési megszorításainak.

 

–        Ahogy megpróbálják elhitetni velünk, a spanyol nép tényleg beletörődött a költségvetési megszorítások okozta helyzetbe?

 

–        Nem! Az ellenkezője igaz! Legalább 3 éve, tehát a 2010 májusi Zapatero-féle kiigazítási program óta népünk kész a harcra és ezt ki is mutatja.

 

–        Mi hiányzik akkor?

 

–        Nemrég a Munkásbizottságok (szaksz. tömörülés) kongresszusi delegáltja voltam. Hallottam Toxo főtitkár szájából, hogy túlzottan mobilizálódtunk és nem eleget «alkudoztunk». Vajon ezért kapott minden megmozdulás, minden általános sztrájk után fegyverszünetet a kormány? Azért volt mindez, hogy az alkut, az egyezséget keressük? Itt az ideje, hogy az úgynevezett «társadalmi párbeszédek» mérlegét megvonjuk. Ezek azt akarják elérni, hogy szervezeteink az uniós programok uszályaként jogaink csökkentését érjék el, mint a nyugdíjas paktummal is. Már miért kellene a kompromisszumot keresni egy korrupt kománnyal, amely az elbocsátásokat annyira megkönnyítette, hogy egy év alatt egymillió dolgozót bocsáthattak el? Komprosszimus megoldásra kellene törekedni egy olyan kormánnyal, amely olyan munkaügyi reformot vezet be, hogy szétrobbantotta a kollektív tárgyalások jogát, melyeket Franco diktatúrája elleni harcban szereztünk meg? A jelenlegi körülmények között, amikor a kormány a Brüsszelben eldöntött kiigazítási tervek közönséges végrehajtója, miért kellene nekünk egyezkedni vele olyasmiben, ami a költségvetési megszorításokhoz vezet? Egy ilyen egyezménnyel segíteni a korrupciós botrányokban fuldokló kormány fennmaradását? Nekem úgy tűnik, nem ezt kell tenni, sőt, ellenkezőleg. Ezért szervezetük meg magunkat bizottságokba a dolgozók összefogásáért, ezért harcolunk világos célokért: a kiigazítási prrogramok visszavonásáért, a munkatörvényköny ellenreformjának megsemmisítéséért… Ezen célokkal igyekszünk segíteni az egységes tömegmozgalmat – a jelenlegi szétforgácsolt mozgósítással szemben. S miért nem válik valóra, annak ellenére, hogy a dolgozók között egyre többen kiábrándulnak a szakszervezetekből vezetőik ilyenfajta viselkedése miatt? Ez politikai kérdés, nem tudjuk legyőzni a kormányt addig, amíg egyezkedni akarunk vele. Ma, ahhoz, hogy a társadalmi/szociális jogokat és vívmányokat megvédjük, az kell, hogy valami világossá váljon: semmi «társadalmi párbeszéd», semmi paktum a korrupt kormánnyal!

 

 

Kapcsolattartás

Informations internationales

Entente internationale des travailleurs et des peuples

87, rue du Faubourg-Saint-Denis 75010 - Paris -France

Tél : (33 1) 48 01 88 28Fax : (33 1) 48 01 88 36 E.mail eit.ilc@fr.oleane.com

Directeur de la publication : Daniel Gluckstein - Imprimerie Rotinfed 2000, 87, rue du Faubourg-Saint-Denis, 75010 Paris (France) - Commission paritaire n° 0713 G 82738 Edité par “Les Amis de l’Entente”, 18, allée Colbert, 78470 Saint-Rémy-lès-Chevreuse