Kis magyar politikai kertművelés

 

(részletek Langer Ármin elemzéséből a közvetlen pártagitáció kihagyásával )

 

2012. október 23-án az (...) olyan molinókkal jelentünk meg, amiken „NEM az IMF-re – IGEN a demokráciára”, „Szolidaritás Görögországgal/Spanyolországgal/Portugáliával”, illetve – ami most a témánk szempontjából a legfontosabb – „Se Orbánt, se Bajnait” feliratok álltak. Nem skandáltunk, transzparenseink magukért beszéltek; elég nagy hatással.
            Mint az borítékolható volt, kisebb fölzúdulás vette kezdetét körülöttünk: adódott, akivel tudtunk hosszabban beszélni, és akivel talán sikerült megértetnünk az üzenetünk lényegét, a magyarországi „baloldal” európai baloldali kritikáját. Azonban a többség határozottan agresszívan viszonyult hozzánk. Megkaptuk, nem egyszer káromkodásokkal tarkítva, hogy menjünk a Jobbikhoz vagy a Békemenetre, semmi keresnivalónk „baloldaliak” között – néhányunkat a „felvilágosult, européer” résztvevők kis híján fizikailag is inzultáltak, úgyhogy Tamás Gáspár Miklós szónoklata után el is mentünk. TGM egyébként pont arról beszélt, hogy a szabadság kivívása a nemzetközi pénzintézetek lerázásával kezdődik, de a pro-IMF tömeg láthatóan nem értette, mert megtapsolta.

(...)

Szokás a Jobbik népszerűségét és a Fidesz turbómagyarkodásait látva különböző médiacsatornákon olyan hangulatfokozó frázisokat hallani, hogy „Magyarország fasizálódik”, „az ország a nácizmus kapuiban van”, stb. (Tudjuk mellesleg, hogy az MSZP-szavazóknak pusztán 35%-a fogadna el gyereke barátjául roma kölköt?) Ezzel párhuzamosan azt is megtudhatjuk, a jobbikosok mind nácik, értsd, a magyar állampolgárok bruttó 20%-a fasiszta és így tovább ad absurdum. Arra nem gondolnak ezek a véleményalkotók, hogy esetleg a két nagy pártból való kiábrándultság miatt favorizálják ennyien a széljobbot, és nem feltétlenül hisz minden egyes Jobbik-szavazó egyszerre a zsidó világösszeesküvésben, a fehérek felsőbbrendűségében és abban, hogy Jézus magyar volt. Nem véletlenül negligálják a „ballibek” ezt a gondolatot: politikai tőke kovácsolására jobban megfelel az ő tézisük, éljen a „mindennapra egy antifasiszta kertiparti”-életmód (...). Iskolapéldája az emberek ijesztgetésének és a félelemmel való operálásnak.

Félreértés ne essék, nem biztatóak a napi hírek, se a cigányokat ért támadások, se a parlamenti jobbikos nyílt zsidózások, se a kormányzati rutinbuzizások -- személyesen engem is ért már rasszista inzultus többször az elmúlt években. Ám (...) úgy látom, hogy nem nőtt se az antiszemiták, se a rasszisták száma, csak láthatóbbak és bátrabbak lettek annak köszönhetően, hogy a Jobbik bevonult a Parlamentbe (vö. a melegek száma sem nő, csak egyre többen vállalják fel a rendre megengedőbb környezet hatására). Ezek tisztázása után érthető, hogy amit én a „fasizálódás” helyett tényleges veszélynek tartok, az a magyar közélet végletes polarizációja.

(...)

Magyarországon mégis ennek vagyunk tanúi, mert igenis kettő van: parlamenti váltógazdálkodásban élünk. Egymást váltják a whigek és a toryk, szavazóik pedig lelkesen követik őket akár a szakadék szélére is, ahogy a pártmédia kívánja. Nulla interakció. Ahogy most nem érdekli a fideszeseket, hogy Orbán kirabolja őket, úgy nem érdekelte anno az emeszpéseket, hogy Gyurcsány-Bajnai kirabolta őket, „legalább a virsli finom.” Ennek a hozzáállásnak az eredménye is meglett, az ország lecsúszóban (lapzártakor épp a harmadik legszegényebb EU-tagállam a korábbi középutasság után), és ahelyett, hogy magához ragadná a kezdeményezést az állampolgár, rábízza magát a politikai-gazdasági kaszt egyik felére, fanatikusan ragaszkodva a „sajátjaihoz” – mármint ragaszkodott eddig, mostanra ugyanis egyre több megnyilvánulása van az elégedetleneknek. Nem csak az egyre gyarapodó civil kezdeményezések bizonyítékai ennek, de az is, hogy a választópolgárok fele nem támogatja egyik politikai erőt sem. Ők már felismerték a tévhit-jellegét annak, hogy az egyik bandának mindent el kell hinni, a másiknak pedig semmit sem szabad.

(...)
Főleg annak fényében problematikus ez a polarizáció, hogy tulajdonképpen olyan nagy különbség nincs is „baloldalunk” és jobboldalunk között. Ángyán József volt vidékfejlesztési államtitkár óta tudjuk – amit mindig is sejtettünk –, hogy „puszta véletlenségből" pont a fideszes és MSZP-s politikai kötődésű tőkeérdekeltségek között osztódtak meg az állami földek. Lehet finomítani, de minek, egyetlen politikai-gazdasági kaszt uralkodik az országban. Amikor az MSZP együtt szavaz a Fidesszel és támogatja a nagybirtokokat, amikor (DK-támogatással) közösen akadályozzák meg az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát, akkor mit kell még bizonyítani? Önmagát egyes esetekben jobb-, máshol baloldaliként definiálja, de egy és ugyanaz az érdekcsoport. A trafikokat haveroknak leosztó taktika sem újdonság: ugyanezt megélhettük a Gyurcsány-kormány alatt. Molnár Lajos SZDSZ-es egészségügyi miniszter tevékenységének következtében pontosan azt érezte az egyszeri patikus, mint ma az egyszeri trafikos. Ahogy 2006-ban kitüntették a liberálisok a tüntetőkkel szemben brutálisan fellépő rendőrség vezetőit, úgy dicsérgeti ma a Fidesz az Erdogan-kormányt, amiért „Törökországban demokrácia van” – és fordítva, a nagy liberális Fodor Gábor támogatja Kossuth téri tüntetők szétverését anno 2006, de az Orbán-kormányt elítéli, amiért az megveregette a török államfő vállát. Kedvencem mégis, ahogy 2012-ben MSZP-ék teljesen kiakadtak a tandíjon, miközben pár évvel korábban még ők próbálták bevezetni…

Burke írja (ami rávetíthető a mi kis fülkeforradalmunkra), hogy akik a régi rendet átkozzák, azokat automatikusan az új rend híveinek tekintik, mintha csak ez a két rend létezne. Pedig nem. Ezt a kétpólusú gondolkodást kell leküzdeni, és akkor talán még meg is változik egyszer itt valami. Addig is itt van nekünk a Bajnai-Orbán páros. Az, hogy az utóbbira egy baloldali nem szavazhat, nem vitatéma, de hogy az előbbire miért nem adhatja voksát egy balos, azt most vegyük szépen sorra.

(...)

Jól emlékszünk a napra, amikor Bajnai Gordon nyilvánosan bejelentette, hogy ő márpedig visszaszáll a politikába. (...) Majdnem egy órát beszélt, míg a többi szónoknak 10-10 percek jutottak. De Bajnai nem lesz vezérszónok, mint arról korábban a médiát nyugtatgatta Juhász Péter. Hoppá, mégis az lett. („Három almát kérek.” / „Négy lett, maradhat?”) Kíváncsi vagyok, hogy a szónokok között szereplő Balavány György és Tamás Gáspár Miklós ugyanilyen beszédet tartottak volna-e, ha tudják – és nemcsak sejtik –, hogy a végén, a csúcsponton Bajnai Gordon coming-outol. Ilyen volt a kezdet: éppoly kevéssé átlátszó, mint Bajnai Gordon múltja és, vélhetően, jövője.

A libázás gumicsont, ennél sokkal komolyabbak a fenntartásaink Bajnai „Egy-év-múlva-sem-leszek-politikai-vetélytársa-senkinek” Gordonnal szemben. Először is totálisan hiteltelenné lesz azáltal, hogy váltig hajtogatja, ő nem politikus. Ő ártatlan. Neki semmi köze az elmúlthúszévhez, amivel ugye gyökeres szakítást ígért ominózus október 23-i beszédében. Nos, feltehetőleg az Együtt-2014 jelenlegi támogatói már elfelejtették, de B. Gordon 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos volt, ő felügyelte többek között az uniós pénzek elosztását. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium vezetőjeként 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig tevékenykedett, miután pedig az SZDSZ kilépett a koalícióból, 2008. május 15-étől a kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át: ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával szűnt meg. Bárhogy is játsszuk az ártatlant, ez egy politikus karrierje – ki másé lenne, egy kertészé? Mong Attila szavaival élve Bajnai Gordon üzletember-politikus élete tipikus „kelet-európai oligarcha-sors”. Félreértés ne essék: nem a politikus-léttel an sich van a baj (...), hanem azzal, ha valaki nem tiszta. Hadd idézzem Navracsics Tibornak a Parlamentben Bajnaihoz intézett szavait: „Ön azt mondja, hogy önnek nincsen politikai ambíciója. Kiváló(...) de akkor miért van itt?”

Mint láthatjuk, ez az ember derekasan kivette a részét abból a politikából, ami 2010-ben a Fidesz 2/3-os győzelméhez vezetett. Bajnai személyiségével – és a nevével fémjelzett neoliberális megszorító intézkedések emlékével – nem lehet leváltani Orbánt, közel sem ő az a tiszta lappal induló személy, akivel korszakot lehet váltani. Hiába álmodik egy júniusi kampányeseményen Bajnai Gordon a se narancs-se szegfű irányelv meghirdetése mellett olyan világról „ahol nem lesz se őszödi beszéd, se felcsúti vezér” – amikhez a kötelező szövetséges MSZP-nek is nyilván lenne pár szava –, ha egyszer 2009-ben a többi „szocialistával” együtt szavazott bizalmat Gyurcsánynak (ő a hallgatásával, miután nem OGY-tag volt), és máig nem minősíti ezt rossz lépésnek. Attól, hogy ezúttal más színű zászló alatt játssza a szerepet, és most a show kedvéért sem próbálja meg elénekelni az Internacionálét ez az „éhes proletár”, még nem felejtjük el, hogy honnan jött.

Noha az ATV nem beszél erről, nem Orbán az egyedüli hunyó ebben a játékban. Azt nem róhatjuk föl Bajnainak, hogy milliárdos, pláne azok után nem, hogy vagyonát az adott keretek között legálisan szerezte meg („adott keretek között”: ti. én egy privatizációkból, ill. állami üzletekből megvagyonosodó ember pénzét sem látom létjogosultnak – nem tartom morálisan elfogadhatónak azt, hogy a közös vagyonunkkal bármit meg lehessen tenni, de erről majd máskor bővebben). A probléma akkor kezdődik, amikor a sokak által pártpreferenciájuk folytán elnézett népellenes intézkedéseit vesszük górcső alá, úgymint a nyugdíjkorhatár emelése, a tizenharmadik havi nyugdíj megszüntetése, a megszűnt lakástámogatások, a befagyasztott családi pótlék, a gáz- és távhőár-kompenzáció beszüntetése, csökkenő önkormányzati támogatások, stb. A szociális ellátórendszer durva megnyirbálásában maradandót alkotott: egyébiránt Orbánék csak ezt folytatják és „tökéletesítik.”

Egy ilyen direktívák mentén működő kormányzat után nem gondolhatjuk komolyan, hogy egy balos voksával támogathatja Bajnai Gordont. Ő nem baloldali: jobb helyeken ezt jobboldali liberálisnak hívják; a pro-IMF/EKB, laissez faire (=eladó az egész világ) irányelveket képviselő neoliberális-neokonzervatív gazdaságpolitika hívei ők. Nyugaton, még ha a konzervatívok mellé be is tudnak olykor nyomulni kormánypártnak, ezek többnyire pici pártocskák, mint Svédországban a Folkpartiet liberalerna (7%), Németországban az FDP (5%)[13], Izlandon a Frjálslyndi flokkurinn (2,3%), Ausztriában a Liberales Forum (2,1%), Olaszországban a Radicali Italiani (0,2%), Finnországban a Liberaalit (0,11%), stb. Köznevetség tárgyai, Magyarországon mégis ők akarnak kormányt alakítani: ráadásul több irányból.

Ebbe a jobboldali liberális kategóriába ugyanis nem egyedül Bajnai tartozik bele, Gyurcsány „kórházprivatizáció-vizitdíj-tandíj” Ferenc és Mesterházy „szólíts-főnöknek” Attila éppúgy. Ennek már semmi köze se a társadalmi igazságosságért folyó küzdelemhez, se a szociáldemokráciához – a szocializmushoz pedig, aminek a nevét az egyik álbaloldali pártunk viseli, végképp nem. Mindez smafu.  (...)

Az a szolgai bálványozása a Nemzetközi Valutaalapnak, az Európai Központi Banknak és a Világbanknak, amit a „baloldalunk” föl tud mutatni, egyszerűen páratlan. (...) Jól értem, hogy önök a hitelminősítőket tartják mérvadónak?!), Önök rendületlenül kritizálják a bankadót (...), Önök tényleg a Fidesz nyakába varrják a Jobbikot, miközben (...) egyértelmű, hogy a szélsőjobb szellemét a neoliberálisok szabadították ki? Önök katonákat küldenek Afganisztánba, Irakba, asszisztálandó az imperialista nagyhatalmak játékaihoz (...)  Önök parlamenti nyitóülésen izraeli-magyar zászlókkal jelennek meg: kíváncsi lennék, mit szólnak Gerald Kaufman angol szociáldemokrata képviselőhöz, aki szerint Gáza egy nagy haláltábor – a rettegő-reflexet kapcsoljuk ki, az izraeli baloldal is ugyanezt mondja ld. erről egy korábbi cikkemet. Önök továbbá több száz kilométernyi vasutat zártak be, a 2009-es népszavazás híján bevezették volna a tandíjat, nem alkalmazzák a női kvótát pártjaikon belül se, fölösleges koloncnak tekintik a határon túli magyarokat, elhatárolódnak a könnyű drogok legalizálásától, miniszterelnökük a szaudi focista delegációt kollektíve leterroristázza, olyan fundamentalista vallási csoportokkal kokettálnak, mint a Hit Gyülekezete s a többi. (...)

(...) Ne a „szociáldemokrata” Népszavából tájékozódjunk, ami nagy baloldaliságában sztrájktörésre buzdít és az IMF-et látja a jövő zálogának, ne az iszlamofób, szélsőségesen cionista ATV legyen a mérvadó, ne a homofób Hetekre hallgassunk! Óriási a káosz a „baloldali” médiában, így a „baloldali” fejekben is. S akkor ebben a zavarosban egy újabb formáció tűnik fel, az Együtt 2014. (...)

Orbán Viktor kormányának olyan intézkedéseivel, mint az értéksemleges alkotmány megszüntetése és helyébe egy értékválasztó alaptörvény behozása, az Alkotmánybíróság jogkörének csorbítása, a Fidesznek kedvező módon átírt választójogi törvény, a sajtó szabadságát korlátozó médiatörvény, a vallásszabadsággal ütköző egyháztörvény, a kormánypárt egyes tagjainak visszatérő hímsoviniszta, homofób és egyéb necces megnyilvánulásai, a szabadságharcos retorika, Bayer Zsolt, az Echo TV, a Békemenet és e kormányzat egyéb vonásai ellenzékivé tesznek bennünket. De mindezek ellenére Orbán nem diktátor, Magyarország nem diktatúra, hiába mantrázza ezt Vadai.

Orbán nem a Sátán, nem kell „bármi áron” helyette valaki. A kiindulópontnak annak kéne lennie, hogy tisztességes, számon kérhető politikusaink legyenek: az előbbiek ismeretében valóban Bajnai lenne erre a legmegfelelőbb? Esetleg Oszkó Péterrel támadunk fel? („Baloldali” csomagjával még az MDF támogatását is élvezhette.) Netán Szigetvári Viktor hozná el a hőn áhított megváltást? (Egykori MSZP-s kampányigazgató, Gyurcsány ex-tanácsadója.) Vagy Gulyás József lenne a megújulás garanciája? (Röpke 16 éven át volt SZDSZ-es parlamenti képviselő.) Esetleg Kiss Róbert? (Szintén volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, 8 év.) És akkor csak pár nevet említettünk az Együtt 2014 csapatából.

Az egész korszakváltósdi hitelességének nagyon beszédes példája, amikor az MSZP-E14 tárgyalásra Bárándy Pétert és Bárándy Gergelyt delegálta a két alakulat (...). Emellett az E14 csapatában és az érdeklődők között az előbb már említett, „bizonyított” nagyágyúk mellett még olyan nyughatatlan hősökkel találkozhatunk, mint Schmuck Andor, (...), Kuncze Gábor  (...), Ungár Klára (...) – és még Kóka János is bejelentkezik? Beszélhet Bajnai arról, hogy ő a közepet akarja megszólítani, szakít a múlttal stb., de akkor miért kvaterkázik Balatonszárszón Farkasházy villájában a magyar bírósági tárgyalások olyan visszatérő törzsvendégeivel, mint Juszt László és Puch László? Miért akar ezen a partyn tetszeni Herényinek, Gyurcsánynak, Kunczénak, Lendvai Ildikónak, Magyar Bálintnak, Baja Ferencnek, az ellenzéki simicskalajosoknak? Szárszón nem Teddyék WC-je volt a botrányos, hanem az, hogy egyértelművé vált, amit eddig is tudtunk: ugyanaz a kör akarja leváltani Orbánt, amely 2010-ben csúfosan elbukott és amelynek a Fidesz kétharmadát és a  Jobbik előretörését oroszlánrészt köszönhetjük. Próbálkozhat Bajnai „össznépi összefogásnak” feltüntetni kezdeményezését, attól az még az elmúlt évtized neoliberális ámokfutásáért felelős politikusok és közéletészek olvasztótégelye marad.

(...) 

A magyarok fele nem tud magának pártot választani: ők a „se Orbánt, se Bajnait” elv követői. Sőt, még Vonát se preferálják, hiába a szexepil és „az ország kétharmada jobbikos, csak nem tud róla" jelige (nem, Gábor, nem az).  De akkor kit választana?

(...) miért kéne a tisztának együttműködnie azokkal, akik neoliberális ámokfutásuk során olyan helyzetbe juttatták a magyar gazdaságot, hogy 2010-ben Orbán Viktor kétharmados többséget tudjon szerezni az Országgyűlésben? Ráadásul – sose feledjük – az E14-PM szövetségnek legfeljebb az MSZP-vel összeborulva sikerülhet leváltania a kormányt: a Magyar Szocialista Párt, akik a rendszerváltás óta eltelt 23 évben 12 évig voltak kormányon, pedig már többször megmutatta, hogy ugyanolyan gátlástalanul nepotista hajlamokkal bír, mint a Fidesz.

Ez az összefogás nem Magyarország érdeke, kizárólag a „neoliberális panoptikumé”. Ahogy manipulál Orbánék szabadságharcos retorikája, úgy sántít az E14 felszabadító önmeghatározása: egyedül az állami pénz baráti tőkének való szétosztásáról szól az egész színjáték. Erősen kétlem, hogy az olyan múltban leszerepelt figurák, mint pl. Bokros Lajos, lennének a megfelelő emberek Orbán leváltására. Megnyugvásomra szolgál, hogy a közvéleménykutatási adatok szerint ezzel a véleményemmel többségi vagyok. (Az azért elég beszédes szám, hogy az utóbbi hónapok rendkívül agresszív PR-kampányának ellenére is a lakosságnak mindösszesen 16%-a tartja Bajnait ideális miniszterelnöknek). Amíg az MSZP az ellenzéki egyeztető tárgyalásokra Kákosy Csabát, Kóka János egykori jobbkezét, valamint olyan volt minisztereket küld, mint Szekeres Imre, Kökény Mihály és Veres János, addig ne lepődjön meg (...). Ezek az egykori döntéshozók éppúgy hozzájárultak - mind gazdasági, mind erkölcsi értelemben - ahhoz a társadalmi katasztrófához, amit megélünk jó ideje, mint jelenlegi dicső kormányunk.

(...)

Egy olyan társadalmi berendezkedésben, ahol a tőkének nagyobb a hatalma, mint az államnak – ahol a profit érdekében gyerekeket dolgoztatnak, mérgező anyagokat tesznek az ételbe, mesterségesen sarkallnak intenzívebb növekedésre növényeket, koholt indokokkal igáznak le egész országokat nyersanyagokért stb. –, a magamfajta idealisták széllel szemben pisilnek. (...) 

Aki változást akar, az nem a kisebbik rosszra szavaz, hanem arra, aki ezt a változást elhozhatja: ezek pedig csak az új, sallangmentes politikai formációk lehetnek. A jelenlegi politikai elit már "bizonyított", amibe kis híján belerokkant a vállalatként kezelt Magyarország.  (...)

A mi feladatunk az, hogy politikai és kulturális eszközök segítségével, az ideológiai apparátusokba bejutva a választókkal megértessük – ha kell, 4 év alatt, ha kell, 8 év alatt: a pártoknak nincsen predesztinált szerepköre, a sorsuk tőlünk, állampolgároktól függ, nem fordítva!  A végső hatalom a népé, a miénk.

Úgy legyen!