Amire Dél-Afrika példája tanít minket

 

 

A francia POI (Független Munkáspárt) Marseille-i nagygyűlésén Daniel Gluckstein országos titkár az ország problémái mellett kitért Dél-Afrika helyzetére. A dél-afrikai kormány tripartita, az Afrikai Nemzeti Kongresszus, a Kommunista Párt és a COSATU szakszervezeti tömörülés erői alkotják.

«Az apartheid bukása óta a dolgozók, az aktivisták csak ezt hallják: "de hát nem tudjuk másként csinálni, bizonyos, hogy a kormány a tőke szolgálatában álló politikát folytat, nagyon sokan egyre rosszabbul élnek, de mégis, hát ezek azok, akik felszabadítottak minket". A felháborodás pedig növekszik. Akkor pedig, amikor kirobbant a Marikana sztrájkjában, rögtön kiderült, hogy nem csak a bányászokat érinti, hanem a fekete lakosság minden rétegét, a szakszervezeti mozgalom minden szektorát, fény derült arra, hogy a dolgozók, a fiatalság reményei és a kormány között óriási szakadék tátong. Az, amit korábban senki nem mondott ki nyilvánosan, egyszerre nyilvánvalóvá vált».

«Vajon a COSATU-nak támogatni kell azt a kormányt, amely a Marikana-mészárlásért felelős?», teszi fel a kérdést. «Mindenki nagyon is jól tudja  [Dél-Afrikában], hogy a kormány összeomlana, ha a szakszervezeti szövetség kivonulna belőle». Összefoglalja: «A tanulságot le kell vonni itt, Franciaországban is, mert pontosan azokra a problémákra mutat, amelyekről most nyitottunk vitát».

 

********

Megjegyzésünk:

Globális világunkban a tulajdon védelme mindig elsőbbséget élvez, megelőz mindent, legyenek akármennyire is «baloldaliak» is ezek a kormányok.

A Marikana tragédiája drámai módon veti fel a kérdést a szakszervezet függetlenségérôl is, melynek munkáltatótól és kormánytól teljes szabadságban kellene cselekednie. Ebben az esetben a történelmi szakszervezet a kormány barátja, s ahogyan kiderült, átkerült a munkáltatóval szolidáris oldalra. Következésképpen széles körben elvesztette a dolgozók bizalmát, akik saját osztályellenségeiknél keresnek vígaszt. Ahelyett, hogy szakítva alárendeltségükkel fordítanának magatartásukon és visszaszereznék tudatukat. Pontosan így van ez Magyarországon is. A szakszervezetek vezetői a dolgozók demokratikus követeléseinek támogatása helyett a konfliktusokat ennél jóval alacsonyabb bázison rendezik. Minden alkalommal, amikor a szakszervezeti mozgalom aláveti magát az ellenérdekelt félnek, saját maga ellen cselekszik. A szakszervezeti mozgalom megosztását nem támogatjuk, azt gondoljuk, hogy egy egyesült és osztatlan mozgalom jobban képviselheti az dolgozók érdekeit. De az egységnek a kormánytól, munkáltatótól való függetlenség a feltétele.