2014. január 23., csütörtök

A terhességmegszakítás jogának védelméért


 

A francia Független Munkáspárt elítéli a demokratikus alapjogok egyikének, a nők szabad terhességmegszakítási jogának az egész Európában terjedő korlátozását.

Spanyolországban a Rajoy-kormány a katolikus egyház és az abortuszellenes csoportok nyomására a «viselős nők élete és jogai védelmében» című törvénytervezetében meg akarja tiltani a terhességmegszakítást. Csak két esetben akarja engedélyezni: erőszak esetében (ekkor feljelentés kell), vagy ha – szakértők véleményével alátámasztott – fizikai és lelki veszélyt lehet bizonyítani.

A spanyol igazságügyminiszter, Alberto Ruiz-Gallardon kijelentette, hogy meg van győződve arról, más európai ország is követni fogja ezt a példát. A tények annyiban igazolják: a költségvetési megszorítások politikája, amit az európai kormányok együttese elfogad, valóban kérdésessé teszik az abortuszhoz való jogot..
2013. dec. 10-én az Európai Parlament már elutasította egy portugál képviselő törvényjavaslatát, amely az európai országok együttesére terjesztette volna ki a terhesség megszakítása és a terhesség elleni védekezés jogát. Az EP és az európai intézmények antidemokratikus karaktere újra megerősítést nyert.
Franciaországban, ahol 40 évvel ezelőtt hatalmas megmozdulások érték el ezt a demokratikus vívmányt, ismét fenyeget a veszély – ahogy a munkás- és demokratikus jogok együttesét. Az egészségügyi központokat, kórházakat becsukták az EU-nak magukat alávető egymást követő kormányok a költségvetési hiányra hivatkozva.
Akkor, amikor a franciaországi abortuszok átlagos évi száma 220 000 — 2006 óta stabilan —, az utóbbi 10 évben több, mint  130 olyan intézményt zártak be, amelyek terhességmegszakítással foglalkoztak. «Nem rentábilisak», holott fontos szerepük volt a megelőzésben, a felvilágosításban is. Következményei a várólisták, a tarifák megsértése, a kiskorúakon való beavatkozás elutasítása, aggodalom, szorongás…
A Független Munkáspárt, a Nemzetközi Egyetértés tagja szolidaritásáról és támogatásáról biztosítja azokat a nőket, szervezeteket és mozgalmakat, akik és amelyek ezt a jogot védik. Franciaországot illetően pedig követeli az bezárt intézmények megnyitását, a terhességmegszakításhoz való jog biztosítását restrikció nélkül.
Párizs, 2014. jan. 20.
Claude Jenet, Daniel Gluckstein, Gérard Schivardi, Jean Markun,

országos titkárok

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.