Munkásmozgalom

A Valentyin Uruszovval készített interjú harmadik része, megjelent a Rabocsije Izvésztyija legfrissebb, e havi számában

«A szakszervezet elsősorban az egész munkásosztály egysége – akár egy vállalat, akár egy ország, akár az egész világ szintjén!»

Gondolom, ismeretes Ön előtt a Gránitnál (Belarusz) a független szakszervezet résztvevőivel és alapítóival történt leszámolás kapcsán  kialakult helyzet? Amennyiben nem, tanulmányozhatja. http://www.bkdp.org/news/1/1340/nezavi-im-i-p-o-o-z-na-g-ani-e-e-i-b-de. Szerencsére (ha helyénvaló ez a szóhasználat) ezeket az embereket nem vetették börtönbe, hanem elbocsátották. De munka nélkül maradni (újat keresni, pláne a mindezen perek utáni bonyodalmak figyelembe vételével) egy munkásember számára nehéz helyzetet jelent, főleg, ha családos. Beszéljen részletesebben saját sztrájktapasztalatairól, a független szakszervezet alapításában szerzett tapasztalatairól! Milyen tanáccsal tud szolgálni nem csupán a Gránit, hanem a belarusz vállalatoknál dolgozó bérmunkások számára, akár a MAZ (ott is szociális-munkahelyi katasztrófahelyzet van) dolgozóinak? Mivel kezdődjön a harc, hogyan győzhető le a félelem?

Valóban, sajnos a Gránitnál kellemetlen a helyzet! A hatalom fél a munkásosztály szolidaritásától és egyesülésétől, és tudjuk, miért: a történelem tanúságul szolgál. Ám ahelyett, hogy kompromisszumra törekedne az emberekkel, a hatalom amennyire csak lehet, bekeményített. Ez még inkább összefogásra sarkallja az embereket! A két helyzet elvben nagyon hasonló. A mi munkáltatónk is minden eszközzel igyekszik meggátolni a független szakszervezet megjelenését. Kisebb vállalatoknál, ahol nagyon erős az adminisztratív tartalék ezt nehezebb elérni, mint a nagy, vagy városalkotó válllalatoknál. Ezért a független szakszervezet fejlesztési stratégiám az ALROSZA-nál a következő volt: először minél több ember összegyűjteni és közben harcot folytatni a munkáltatóval a bíróságokon és ügyészségen, és ezt is a kisebb súlyú problémák kapcsán, melyek kevésbé irritálják a munkáltatót. Pontosabb így fogalmazni: csöndes partizánháború folytatása.

Véleményem szerint ma ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy a későbbiekben erőssé váló szakszervezeti egységet alkossunk! Amikor pedig megérezzük reális erőnket, akkor lehet nyíltan fellépni bérkövetelésekkel és kollektív szerződés követelésével. Nálam ez nem így sült el, mivel az ALROSZA-nál a szakszervezet alapításának időpontjában az egyik vállalatnál egy olyan komoly konfliktus érett be, amit nem lehetett figyelmen kívül hagyni! Nos, a továbbiakat Ön is ismeri. Az Önök munkásosztályának, mely hozzánk is közel áll, mindenekelőtt szolidaritást, összefogást és kölcsönös megértést kívánok! Ha félünk, bele se kezdjünk, de ha belefogtunk, ne féljünk! És szeretném, ha az emberek végre megértenék, hogy boldogulásuk, sőt gyermekeik jövője is csakis az ő kezükben van, és a «semmit-nem-teszek» és «kivárok» mentalitás csak az ország gazdasági és politikai helyzetének rosszabbodásához vezet!

A szakszervezet az első fontos lépés lehet a dolgozói kollektíván belüli szolidarizáció útján, abban, hogy a munkásokban tudatosuljon: egységes egészet alkotnak, annak tudatosításában, hogy egységükben van erejük. De megállhatnak-e a munkások itt? Nincs-e itt az ideje már ma, hogy a munkások többet követeljenek? Például a munkanap lerövidítését 8-ról 6 órára? Hiszen sok vállalatnál a termelési kapacitások már elég fejlettek. Vagy azt követelni, hogy a termelést adják az össze vállalati dolgozó kollektív tulajdonába, és a döntéseket például úgy hozzák, ahogy a «szövetkezetekben»? Lehet, hogy Önnek is vannak elképzelései arról, hogyan és milyen célokért kell harcolniuk ma a bérmunkásoknak, különösen a nehéz fizikai munkásoknak? Ön alaposabban ismeri ezt a területet.

A szakszervezet önmagában nem valamiféle néhány barátból álló sejt, amelyek a többi munkatárs problémáival törődik. A szakszervezet mindenekelőtt az egész munkásosztály egysége akár egy vállalat, akár egy ország, akár az egész világ szintjén! Minden tagdíjfizető embernek az egész mechanizmus fontos alkotórészének kell tekintenie magát. Ennek a mozgalomnak a fejlődési kilátásai maguktól az emberektől és az általuk kiválasztott vezetőiktől függenek. Persze, amikor a szakszervezeti mozgalomnak hatalmas tekintélye és ereje lesz az országban, akkor – úgy vélem – meglesz a részvétel a politikai-gazdasági mozgalomban is (mégpedig egyik a másikból fog következni).

A munkás-szakszervezet harca mindig elkerülhetetlen a munkáltatóval. Mivel a munkáltató a növekvő profitban és rendszerint a minimális kiadásokban érdekelt, ezért mindig minden egyes fillérét harcolni fog. Ugyanígy, a szakszervezetnek kell megvédenie saját pozícióit is a munkáltató mértéktelen étvágyától. De mielőtt bármit követelnénk, reális erőnek kell lennie mögöttünk az aktív munkásosztály képében, amely készen fog állni kollektív tettekre és amellyel a munkáltató kénytelen lesz számolni. Nos, ennyi! Harcos üdvözletem az Önök munkásosztályának!

Az interjút készítette: Julij Iljusenko belarusz költő, a Tézisz-11 irodalmi-politikai lap szerkesztője