2014. január 26., vasárnap

MSZP-nagygyűlés




Az ATV által is közvetített MSZP-dzsembori magán viselte a pártra jellemző jegyeket. Marketingolt, felszínes.  
A jelenlegi vezetők felszólalásai érdemi kritika helyett a kormánypártot kommunistázva megerősítették e a régi «hagyományt» («Akad-e ellenzéki párt, amelyről kormányon levő ellenfelei nem híresztelték, hogy kommunista, akad-e ellenzéki párt, amelyik nem vágta vissza a kommunizmus megbélyegző vádját a haladottabb ellenzékieknek éppúgy, mint reakciós ellenfeleinek? - Marx-Engels: A Kommunista Párt kiáltványa).

Nem esett szó a négy évvel ezelőtti vereségől, az azt megelőző szégyenletes politikáról, amelynek következtében a lakosság egyharmada a szegénységi küszöbre került.
Az utolsó pillanatban összejött választási szövetség elvi alapjáról csak annyit tudtunk meg, a pártvezető a «Gordont» favorizálja. Ugyanazt, aki a «sokkterápia» alkalmazását megszabó IMF gyámsága alá helyezte Magyarországot, a nyugdíjakat megrövidítette, a béreket befagyasztotta, a táppénzeket megkurtította, a szociális vívmányokat csökkentette, de a munkáltatói terheket mérsékelte… Nincs tehát még hajlandóság sem a változtatásra.
Mesterházy túlzottan sokáig mondta a semmit, "szociális érzékenysége" ebben merült ki: «a szegény embernek is meg kell adni a lehetőséget arra, hogy fel tudjon emelkedni» (arra azonban nem utalt, hogyan lenne lehetséges az EU-szerződések világában) és rendesen belekevert olyan eufemizmusokat, amelyek jelentésével talán maga sincs tisztában. Holott: „Új szavakat faragni, amikor megadott fogalmakra kifejezésekben nem éppen szűkölködik a nyelv, gyermeteg igyekvés ez, kitűnni a tömegből, ha nem is új és igazi gondolatok révén, hanem ócska köntösre tűzött új ronggyal“ (Kant: A gyakorlati ész kritikája).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.