2014. január 28., kedd

S mikor tiltják be itt is az abortuszt?




Március közepétől Magyarország egyike lesz azon országoknak, ahol a legszigorúbban szabályozzák a művi meddővé tételt, csak azok kérhetnek ilyen célú orvosi beavatkozást, akik már elmúltak negyvenévesek vagy legalább három, vér szerinti gyerekük van. 

A vonatkozó törvénymódosítás alapján március 15-től nem tesz különbséget a két nem között, mindkettőre ugyanazok a kitételek érvényesek.

A magyar jogszabályok eddig lehetővé tették, hogy akár egy 19 éves személy is véglegesen döntsön arról, akar-e gyereket vagy nem. Erről a szándékról nyilatkozni kellett, az orvosnak pedig kötelező volt tájékoztatni a nyilatkozókat a fogamzásgátlás egyéb módszereiről, a beavatkozás lehetséges szövődményeiről. Az írásban tett nyilatkozat után a törvény kötelező várakozási időt szabott meg, ez 26 év alatt kétszer hat hónap, 26 év felett kétszer három hónap volt. Ez a szabályozás biztosította, hogy senki ne döntsön egy ilyen kérdésben azonnal, hirtelen felindulásból, hanem legyen ideje átgondolni. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy ha családtervezési okokból kérte valaki ezt a beavatkozást – vagyis nem volt egészségügyi ok –, akkor a társadalombiztosító nem fizette a műtét és az ellátás költségeit. (Hasonló a terhességmegszakítás szabályozása is, az is önköltséges és van „kötelező gondolkodási idő”, ha orvosilag nem indokolt.)

A CEDAW egyezmény - Magyarországon 1981-ben lépett hatályba -  szerint a szerződést aláíró államok "kötelesek azonos jogokat biztosítani, hogy [a nők] szabadon és felelősen dönthessenek gyermekeik számáról ..., valamint hogy hozzájussanak mindahhoz a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és eszközökhöz, amelyek lehetővé teszik számukra az említett jogok gyakorlását”.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.