Kína-levél 405.sz., 2013. júl. 15.

A helyzet. Eléggé világos: «Újabb jelei vannak a kínai lassulásnak», írja a «Le Monde» (júl. 10.), még azt is közli, «17 hónap óta először csökken az export». Egy nagybank közgazdásza pedig kifejti, hogy a nemzetközi megrendelések gyengülésével együtt jár a belső piac keresletének hiánya, aki szerint a fejlődés lassulása visszahat a jövedelmekre, tehát a keresletnövekedés megcsappanására.

A közönséges dolgozó számára a katasztrófa jelei már útban vannak: Wenzhouban, a kis és közép magánvállalkozások városában egész szektorok (pl. elektromos termékek gyártása) váltak áldozattá – a vállalatok több mint 80%-a bezárt! –, de rosszul áll a réz-, a bőripar, az élelmiszeripari gépgyártás szénája is («Courrier international», júl. 11. idézve a május végi kínai sajtót). Tíz- és százezrek lettek elbocsátva, akik egyáltalán nem lesznek a fogyasztás motorjai, ahogy a hatalom új gazdasági krédója hinti.

 

A háztartások fogyasztása… Ne beszéljünk az apparátcsikok tízezreiről, akik a korrupcióellenes harc közepette rendkívül diszkrétek maradnak luxuslakásaikat és -autóikat illetően, sem pedig azokról, akik mindenüket összeszedve külföldre mennek szerencsét próbálni és már semmit sem fogyasztanak Kínában. Beszéljünk inkább azon százmilliókról, dolgozókról, parasztokról, fiatalokról, nyugdíjasokról, akik nemigen tudnak fogyasztani egy ilyen bizonytalan jövőre tekintve, amikor az élelmiszerárak periodikusan meg-megugranak (júniusban hivatalosan plusz 4,9%), az ingatlanárak pedig az eget verik.

Hogy tudna egy migráns dolgozó – számuk hivatalosan 262 millió – munkaszerződés nélkül, munkahelyi garanciák nélkül akárcsak álmodozni is a fogyasztásról, ha éppen csak kijön fizetéséből? Azokról nem is beszélve, akik csak várják, hogy kifizessék bérüket! A Munkaügyi és Szociális biztonsági Minisztérium megállapította, hogy 2012-ben 20 milliárd yüant (2,5 milliárd eurót) nem fizettek ki 6,2 millió dolgozónak. Higgyétek el, ez csak egy része a valóságnak… Egyébként látjuk is, egyre több munkás zárja be a főnököket, elmaradt fizetésüket reklamálva.

 

…és a munkaerő árának csökkentése. A kör négyszögesítése: a hatalom egyrészről a fogyasztás növelését szeretné, másrészről a munkaerő ára csökkentésére törekszik a fizetések apasztásával. Riasztó példával szolgál a jelen: a munkaszerződésekről szólót törvényt júl. elseji dátummal revideálták. A «China Daily» (júl. 2.) beszámol róla, az «Egyenlő munka, egyenlő bér» elnevezést viseli, s a béregyenlőségből azon dolgozóknak kellene profitálni, akiket munkakihelyező ügynökség foglalkoztat, s nem a vállalat veszi fel őket közvetlenül.

De ez a 2008-as törvény már a revízió előtt is megpróbálta ezt az egyenlőségi garanciát előírni (62-es és 66-os cikkely). Ezentúl «illegális az azonos munkát végző embereket különbözően fizetni csak azért, mert nem ugyanazon módon lettek felvéve. Ugyanazt a szociális védelmet kell élvezniük», erősíti meg Li Jianfei jogtudományi professzor, idézi a hivatalos napilap, amely hozzáteszi, hogy a dolgozók fordulhatnak a szakszervezethez, vagy bírósághoz. Na, itt van a kutya elásva!

 

A szakszervezet kérdése. A hatalom nyitási reformpolitikája, főként a 90-es évektől, megköveteli az alacsony béreket, például megengedve az állami vállalatok számára a védett státuszú (életre szóló munkahely, betegség- és nyugdíjbiztosítás) személyzeti létszám csökkentését és olyan dolgozók felvételét, akiknek nincs sem státuszuk, sem szociális védelmük. Ma már több mint 60 millió azok száma, akiket kihelyező ügynökségek közvetítenek ugyanarra a munkára, azonban jóval alacsonyabb bérért. És állami vállalatok és intézmények fordulnak ezekhez az ügynökségekhez!

A hivatalos ACFTU szakszervezet is számtalan felmérést készített a kérdésben és kérte is a 2008-as törvény felülvizsgálatát. De mégis, ahogy előre látható volt, ezekkel a státuszokkal célja «a párt alapvető orientációjának alkalmazása», a «reform és a nyitás politikájába illeszkedve». Az ACFTU nem tud opponálni ennek a politikának, a munkaerő árának csökkentésének: a területi és vállalati szakszervezetek belemennek a kihelyező ügynökségek igénybevételébe és ténylegesen nem támogatják a munkásköveteléseket az egyenlő bérezés érdekében. Guangzhouban egy kórházban a dolgozók megválasztották saját küldötteiket, hogy tárgyaljanak az igazgatással.

 

Szakszervezeti demokrácia? A Honda (CHAM) 2010-es nagy sztrájkja utáni helyzetről végzett felmérés utolsó részét publikáljuk. Milyennek ítélik meg a dolgozók szakszervezeteiket? Megválaszthatták-e saját küldötteiket a választásokon, amelyet a szakszervezeti demokrácia követendő mintájának állították be? A jelentés konklúziója «ha azACFTU egy kissé eltávolodna a tőke szolgálója szereptől…».

  

A Hondánál a 2010-es nagy sztrájk után … (3., utolsó rész)

 

Mi változott a Hondánál? «WorkingUSA: The Journal of Labor and Society» (2012. dec.).

 

A «nemkívánatosok» eltávolítása. «Kivéve a személyzeti küldöttválasztást és a küldöttek vezető testületét, a két szakszervezeti struktúra jelöltjeit mindig kontrollálta a leköszönő vagy a felsőbb szakszervezeti vezetés. A végrehajtó bizottsági jelölteket a leköszönő vb jelölte ki. Mondjuk ki őszintén, hogy a nemkívános elemek távoltartásának ez a legjobb módja.»

Ami a műhelyek szakszervezeti szekcióelnökét illeti, csak egy jelölt volt posztonként. A munkásoknak vagy megválasztani lehetett, vagy elutasítani. Még ha van is verseny a jelöltek között, csak látszat, hiszen a posztoknál csak eggyel több volt a jelöltek száma.

«A kínai KP szokásos taktikája a választás túlbonyolítása, amely lehetne egyszerű is» olyan választásokkal, amelyek egy negyed évig tartanak és át kell menni annak 10 szakaszán …

 

Hogyan ítélik meg a dolgozók a szakszervezetet. Elégedettek, hogy a szakszervezet az igazgatósággal ezután sportrendezvényeket tart vagy szociális jellegű tevékenységet végez, hogy az igazgatóság «civilizáltabb módon kezeli őket». «A dolgozóknak, ha gondjuk van, nem mennek a szakszervezethez», valahogy így vannak a kínai munkások, de a CHAM-nál egy kicsit másképp van. Egy olyan munkás, aki javasolta a szakszervezet újjászervezését, ma azt mondja: «A műhelybéli munkatársaim tudják, mire szolgál a szakszervezet, néhányan pedig ma már készek a szakszervezethez menni, ha problémájuk van».

Pedig sok szakszervezeti szekcióelnöknek van hibája, és leginkább saját érdekeik foglalkoztatják őket. 2012 márciusában a szakszervezeti tagok a vállalati szakszervezeti vezetés felé a belső rendről tették közzé véleményüket: ha egy év alatt valaki 10 napot távol van, azt a következő évben kizárják minden béremelésből vagy előrelépésből. Betegség esetére is vonatkozik. 10 hónappal később a szakszervezet még mindig nem foglalt állást a kérdésben, még mindig nem lehetett tudni, vajon az igazgatás vagy a dolgozók mellé áll.

 

Összegzés. A 90-es években a kínai állami vállalati dolgozóknak a privatizáció ellen kellett hadakozniuk, míg a migráns dolgozóknak feneketlen kizsákmányolást kellett elszenvedniük. 1995-től és a munkaügyi törvénytől kezdve, Guangdong tartomány aktivistái előtérbe vették a «munkásjogok legális keretben» kérdését a migráns dolgozókat segítve, hogy azok bírósághoz fordulhassanak. A 19 napig tartó CHAM-sztrájk következtében fontos követelések valósultak meg, akkor is, ha pl. a szakszervezet újjászervezése nem sikerült. Miért nem sikerült?

Egyetemi oktatók esküdnek rá, hogy ez a sztrájk ébresztette fel a szakszervezeti tudatot és el kell ismerni, hogy nem volt eléggé kiemelt kérdés a követelések között, s a sztrájkolóknak sem volt fogalmuk arról, hogyan kell a szakszervezetet újjászervezni, az új választásokat lebonyolítani.

Néhányan azt a következtetést vonták le a választásokból, hogy az ACFTU ebben a hadműveletben a munkásokat képviseli. Ahhoz, hogy valóban a munkásoké legyen, a munkásoknak valóban demokratikusan kell megválasztaniuk képviselőit, ez tudja felébreszteni a szakszervezeti öntudatot. Minthogy ez nem így volt, a szakszervezet munkásellenőrzés hiányában akármit tehet.

«A CHAM–ügy ismét azt bizonyítja, messze vagyunk attól, hogy az ACFTU által dominált vállalati szakszervezetet át lehessen alakítani, hogy valódi dolgozói szervezetté váljék. Legálisan is joga van szervezeti akadályokat állítani. Nem beszélve a szabad szervezkedés tiltásáról. A célt csak akkor tudjuk elérni, ha a teljes keretben, amelyben a szakszervezet működik, kiharcoljuk a szólásszabadságot, a szervezkedés szabadságát.»

 

..........................................................................................................

Kórházi dolgozók demonstrációja. Guangzhou egyik kórházának mintegy hatvan elbocsátott dolgozója március elején reklamálta elmaradt társadalombiztosítási hozzájárulásuk fizetését, melyet 10 éve nem tett meg a kórház. Néhányukat közvetlenül a kórház vette fel, másokat kihelyező ügynökség… melyet maga a kórház hozott létre! Migráns dolgozókat segítő szervezet segíti őket, amely hiába kéri a Guangdong tartományi ACFTU-t a tárgyalásokra. Még a volt alelnök, Liu Xiaogang is azt mondta: «Ha nem avatkozik bele a szakszervezet, nem végzi el a dolgát». («China Labour Bulletin», júl. 4.)

Elzárás. Egy shanghaji vállalat, a Zhongji Pile Industry öt vezetőjét bezártak irodáikba munkásaik (mintegy százan) Guangdongban, akik attól tartanak, soha nem kapják meg, amivel tartoznak nekik: 1,2 millió yüan, kb. 800 hónap minimálbér!

 

Tüntetés Hong Kongban. Zuhogó esőben és tájfunveszély alatt több mint 400 000 hongkongi lakos tüntetett júl. elsején a C. Y. Leung-iroda főnökének lemondásáért, ahogy azt már a múlt évben is annak kinevezésekor.

 

Bérek. «Az emberi jogok fejlődése 2012-ben» címet viselő kormányzati jelentés szerint, a közszféra városi dolgozóinak éves átlagfizetése a 2007-es 24 932 yüanról (kb. 2500€ akkor) 2011-re 42 452 yüanra nőtt (kb. 5000€). A magánszektorban a 2009-es 18 199 yüanról (kb. 2000€) 24 556 yüanra (kb. 2800€) 2011-ben. A közszféra bérei tehát majdnem duplája a magánszféráénak… (Xinhua hivatalos ügynökség, május 14.)

 

Ítélet. Liu Zhijun, a kínai vasút volt minisztere halálbüntetést kapott korrupcióért és hatalommal való visszaélésért, két évre felfüggesztve. A bírósági eljárás mindössze 3 órát tartott, de az bizonyos, hogy miniszteri fizetésből nem telik 374 lakásra és villára, mintegy 15 nagy értékű autóra, 612 műtárgyra és százmillió eurós készpénzre (ha hihetünk a hivatalos «Beijing Times» listájának). Ahogy egy nyugdíjas apparátcsik magyarázza («Libération», júl. 8.), «belső dokumentumokban a kormány az ország káderállományának 50-60 %-át becsüli korruptnak. Ahhoz, hogy megszűnjék a korrupció, elég lenne, ha vagyonnyilatkozat kitöltésére köteleznék őket. De nem teszik, mert a mélyben az egész bürokrácia korrupt, és így könnyebb manőverezni a politikában. A párt eképpen elképesztő nyomást tud kifejteni tisztviselőire.»