Az EU búcsúja a demokráciától

2011. szept. 28-án az Európai Parlament gazdaságirányítási «csomagot» fogadott el. Öt szabályozásról van szó, melyeket közvetlenül alkalmazniuk kell a tagországoknak, országgyűlés nem tárgyalja, nem ratifikálja, és egy direktíváról, melyet a nemzeti parlament megvitat, elfogad és beépít az ország törvényei közé.  Az új normákkal nagyon siettek, már 2012. jan. 1-től alkalmazni kell, minden tagállamnak még a nemzeti jóváhagyás előtt ismertetnie költségvetési tervét az «európai szemeszter» néven ismert felügyelettel.
A csomag a 27 tagországot drasztikus szigorúságra kötelezi évtizedeken keresztül. A Maastrichti szerződés értelmében a költségvetési hiány nem haladhatja meg a nemzeti össztermelés (GDP) 3 %-át, az államadósság pedig ugyanennek a mutatónak a 60 %-át. Ilyen ország kevés van az Unióban (de azokban is szigorításra került sor!). A görög példa alapján világosan láthatjuk, hogy az államadósságokat kézben tartó – elsősorban – magánbankok nyernek a «leminősítésekkel», az adóssággyarapításban bűnösnek kikiáltott országok magasabb kamattal jutnak kölcsönhöz, ezáltal adósságuk még nagyobb lesz, s az ördögi kör folytatódik…

Az Unió arra kötelez, hogy a munkáltatók társadalmi hozzájárulása, egyenes adója csökkenjen, ami a társadalombiztosításban hiányt hoz létre, így nem marad más, mint az áfaemelés, a közvetett adók emelése (igazságtalanul, mert ezek nem veszik figyelembe a jövedelmet). Privatizálni kell tehát, a közszolgáltatást csökkenti, elbocsátani az ott dolgozókat vagy bérüket apasztani, a nyugdíjakat csorbítani, az egészségügyet, oktatást megnyirbálni, a munkanélküli járadékokat megrövidíteni, stb.

Reformokról beszélnek, arról, hogy nincs pénz. De 2008-ban a bankok megmentése, mikor több állam megvette a bankok adósságát, vagy feltőkésítette, konszolidálta, akkor volt pénz. Ez az összeg Barroso EU-főbiztos saját bevallása szerint 4 600 milliárd euróba került, megfelel az európai össz-GDP 16,5%-ának. Igértek egy adót az úgynevezett pénzügyi tranzakciókra, ez azonban csak szemfényvesztés, mindössze 55 milliárdot hoztott évente… Arra szolgál, hogy a már eddig is megnyirbálásokat elszenvedő dolgozó képébe lehessen vágni: a pénzügyi világ is fizet… Közben tartóssá válik a szigorítás, az állam kivonul a közszolgáltatások területéről és az alapvető demokratikus jogok semmivé lesznek. A magántőke kezébe kapja ezeket a szolgáltatásokat (víz, villany, közlekedés, oktatás, egészségügy, stb.), annak minősége csökken, ára viszont növekszik, ahogy az eddigi példák bizonyítják. Ha egy állam megkötözi kezét-lábát a piacok verdiktjét elfogadva, saját csődjébe egyezik bele. Gazdaságfejlesztése egyre kedvezőtlenebb körülmények közé kerül, kevesebb eszköze lesz, ez recesszióhoz vezet és a munkanélküliség emelkedéséhez, még rosszabb osztályzatot kap a hitelminősítő ügynökségektől, még keményebb szigorításokhoz nyúl.

Ma az EU hajóját a bankok és a pénzügyi hatalmasságok irányítják. A demokráciát végleg el akarják temetni, minden gazdasági szálat meg akarnak kaparintani. Mintha háború lenne, a dolgozók saját védelmükre kiharcolt minden eredményét meg akarják semmisíteni. A kollektív szerződések helyébe egyéni, sőt egyoldalú munkáltatói szerződést akarnak léptetni, alkotmányos börtönbüntetésel fenyegetik a sztrájkolókat. Az uniós «gazdaságirányítási» csomag pedig «lojalitást» (hűséget) ír elő azon országok számára, amelyek kölcsönt vesznek igénybe stabilitási alapjáról – a nemzetközi pénzügyi intézmények (IMF, Európai Bank) iránt… Más szavakkal: a választott politikai erők, kormányok nem választóikat, nem a népet, hanem ezen intézményeket kell szolgálják. Az Európai Bíróság kimondta, a tagországok nem határozhatják meg saját közrendjüket, azt alá kell rendelniük az európai döntéseknek, melyek az állam közszolgáltatásokból kivonulását célozzák. Minthogy minden költségvetésnek (országos, tartományi, megyei, körzeti, stb.) ellenőrzés alá kell kerülnie, a választott képviselők nem dönthetnek, nem felügyelhetik ezeket, meg kell kérdőjeleznünk az általános választások, mint alapvető demokratikus jog kérdését is!
Ez lesz a demokratikus állam halála és átváltozása tartománnyá a multinacionális vállalatok szolgálatában álló nagy európai birodalomban. Jogos tehát a kérdés: kormányaink nem követnek el hazaárulást*?
(* «aki abból a célból, hogy oszága függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntettet követ el»)

A cikk C. GOBIN írása felhasználásával készült.