Túl az emberiességi határon

Európa legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátása, mélyszegénység, rosszabb étkezés, növekvő szorongások, a szegények bűnözőként kezelése, az ellátások színvonalának csökkentése, szegény- és cigánygyűlölet…- Ferge Zsuzsa megrázó cikke a válság Magyarországáról.

Furcsa számvetésre készülök. A szeretet ünnepén, ami egyben a szegények iránti könyörületesség ünnepe is, azt igyekszem összegezni, hogy mi is történt velük az elmúlt évben. Az összkép - a világban is, nálunk is - elég elkeserítő. Az egyenlőtlenségek, amelyek a szegénység keretét jelentik, az OECD legújabb jelentése szerint világszerte nőnek. Ma már az OECD szerint is tévedtek, akik úgy vélték, hogy a gazdasági növekedés haszna magától eljut a szegényekhez. Eszébe sincs. Valami gátat-féket az jelenthet - és ez ma az OECD javaslata -, ha a kormányok a gazdagabbak jövedelmeit és vagyonát erősebben adóztatják, és/vagy erősítik a szociális hálót.
A KSH szerint 2010-ig a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon úgy nőttek, hogy a legszegényebb 1 millió jövedelmei csökkentek, a leggazdagabb 1 millióé "látványosan nőttek". Néhány szegény kistérségben legalább a gyerekes családoknál 2011-ig tudjuk követni, hogy a válság és a kormányzati lépések milyen együttes hatást gyakoroltak a szegényekre. E szegény vidékeken a gyerekes családokban élők között mindig magas, az országos arány 2-3-szorosa, 50 százalék körüli volt a szegények aránya. 2009 és 2011 közt azonban további, ugrásszerű növekedés következett be: az arány 51-ről 62 százalékra (!) emelkedett. A növekedés különösen nagy a mélyszegénységben élőknél, munkanélkülieknél, cigányoknál. A jövedelemcsökkenés hatása már a rosszabb étkezésben is látszik, de kiáltóan szembeszökő a számláknál.

A villany- és vízszámlával adósok aránya kétszeresére nőtt. Az elszegényedés hatásai a tárgyszerű romláson túl a növekvő szorongásokban is tetten érhetők. Egyre nő azok száma, akik a munkahelyvesztéstől, lakásvesztéstől félnek, és akik feladják a gyerekek továbbtanulására vonatkozó korábbi álmaikat.
A szegényedés folyamatai és a velük kapcsolatos elutasító politika nem új keletűek. Már 2009-ben azzal vádoltuk a kormányt, hogy a szegénység elleni harc helyett a szegények ellen folytat hadjáratot. Mégis, az utóbbi másfél évben volt néhány eddig szokatlan, vagy a korábbinál sokkal nagyobb súllyal megjelenő, szegényeket sújtó intézkedés. A szegényekkel kapcsolatos kormányzati lépések olyan tendenciára mutatnak, amelynek íve a vonakodó segítéstől jogfosztá¬sokon és megalázásokon át visz a szegények elutasításáig, a probléma kriminalizálásáig, majd a szegények bűnözőként kezeléséig.

A társadalmi léptékű bajok kezelésére az első csapást a progresszív adózás megszüntetése hozta a források szűkítésével, és mellesleg mintegy 500 milliárd átcsoportosításával a szegényebbektől a gazdagabbak javára. (A családi adókedvezmény is ebbe az irányba hat: a jobbmódú családoknak sokat, a szegényeknek semmit nem nyújt.) Az adórendszer egyenlőtlenségnövelő hatását későbbi intézkedések (pl. az adókedvezmény kivezetése) fokozták. Az szja-módosítás előre tudható következményei aztán a forráshiány egyik hivatkozási alapjává váltak.

Az új kurzus kezdeti (bár nem most feltalált) lépései között találjuk az ellátások színvonalának csökkentését. Ennek egyik eleme az intézményi ellátások költségvetési normatíváinak kurtítása. 2011 és 2012 között a szükségesnek vélt visszalépések a gyengébbek és rászorultabbak intézményeit különösen érintették. A gyermekintézmények, a nappali ellátás, a gyerekétkeztetés, a gyerekvédelem normái évek óta nem változnak, azaz reálértékük csökken. A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások fejlesztésére 2012-ben a korábbinak harmada jut, és az ellátási feltételek különösen romlanak a leginkább kiszolgáltatottak, a pszichiátriai betegek, a drogfüggők, a családi bántalmazás menekülő áldozatai, a hajléktalanok esetében. Az egyéni ellátások rontásának egyik módja az értékállóság megszüntetése. 2008 óta a családi pótlék és a szegények ellátásai nem követik az inflációt. Akkor az állam még kicsit mentegetőzött. Mára ez a gondolat a következő évekre rögzített tézis lett. Az indexálás elmaradása egy sor ellátásnál 2008-tól 2012-ig 20 százalék veszteséget okoz.

A tényleges csökkentések még riasztóbb léptékűek. A közmunkáért fizetett összeg korábban a minimálbér volt (2010-ben 73 500 forint). A közfoglalkoztatási törvény új minimumot vezetett be. Összege 2011 augusztusában még bruttó 57 000 forint volt. A kormányzati szakértők azonban ezt az összeget (nettó 40 ezer körül) nem találták elég alacsonynak ahhoz, hogy munkavállalásra ösztönözzön. Ezért 2012. január 1-jével újabb 20 százalékkal, bruttó 45 600 forintra csökkentik a teljes munkaidős közfoglalkoztatásért fizetett összeget. Ennél még nagyobb mértékben, jó 30 százalékkal, 42 000 forintra csökken az a törvényszabta összeg, amelyet - a gyerekek számától függetlenül - egy család összesen kézhez kaphat munkanélkülisége, illetve szegénysége okán. Az ellátás úgy is csökkenthető, hogy a jogosultság időtartamát rövidítik. Szép példa erre a valamikor biztosításalapú, a keresettel arányos és hosszú időtartamú munkanélküli-járadék, amely sok hányattatás után mára olyan álláskeresési járadékká változott, amelynek "bőkezű" szakasza összesen 3 hónapig tart, de összege akkor is csak a minimálbér 120 százalékát érheti el. Az ezt követő második 3 hónapban már csak a minimálbér 60 százaléka a plafon.

Ez Európa legszűkmarkúbb munkanélküli-ellátása. A kiszámíthatatlanságot és a tájékozódás nehézségeit tudatosan fokozza a szegények körében a szabályok és fogalmak sűrű változtatása. A családi pótlék fogalma még létezik, de a valóságban a családok vagy nevelési ellátást, vagy (a gyerek 6 éves korától) iskoláztatási támogatást kapnak. Ez lehetővé teszi, hogy más szabályok vonatkozzanak az egyikre, mint a másikra. A közmunkából közfoglalkoztatás lett. A szép emlékű Út a munkához programban RÁT-nak - "rendelkezésre állási támogatásnak" - becézték azt az összeget, amelyet az álláskeresés-támogatásból és közmunkából kiesők kaptak. Ennek neve előbb "bérpótló juttatás" lett, majd 2011 augusztusától "foglalkozást helyettesítő támogatás". Lehet, hogy ezekben a lépésekben is az a mindenütt tetten érhető törekvés munkál, hogy a múlt bűnösnek tekintett évtizedeit tekintsük nem létezőnek, írjuk ki a történelemből.

A pénzbeli ellátások feltételekhez kötése világszerte terjed. A cél (szakmai értelmezésben) általában az, hogy a szegényebb országokban, ahol a jóléti rendszerek kialakulatlanok, a szegények számára ezeket elérhetővé tegyék azáltal, hogy olyan feladatok teljesítésére ösztönzik őket, amelyek helyzetüket már rövidebb távon, esélyeiket hosszabb távon javítják. A gyerekes családoknak például akkor nyújtanak valamilyen segélyt, ha beíratják a gyereket az iskolába, ha a gyerek végzi a középiskolát, ha megkapja az oltásokat stb.

Nálunk ez az értelmezés nehéz, mert viszonylag fejlettek voltak az ellátások és széles kö¬rűek a jogosultságok. Vagyis valami újra való ösztönzés és jutalmazás helyett nálunk inkább olyan feltételeket írnak elő, amelyek nem teljesítése a régi ellátást rontja, jogot csökkent, alkalmasint büntetést von maga után. Ha valaki nem fogadja el a számára felajánlott (első) közfoglalkoztatási lehetőséget, három évre zárja ki magát a munkanélküli-¬ellátásokból. Ha a gyerek rendszeresen hiányzik, a családi pótlék 6 hónapra megszűnik. A közfoglalkoztatási bér, az ápolási díj, de most már a segélyek jó része is (egyebek mellett) egy sor magatartási szabályhoz van kötve. Ezek között régóta szerepel a valamilyen szervezettel kötelező (elvben a reintegrálást szolgáló, gyakorlatban többnyire csak adminisztratív feltétel szerepét játszó) együttműködés. 2010 óta a törvény emellett "a lakókörnyezet rendezettségének biztosítására vonatkozó kötelezettségeket" definiál.

Ezt a törvényi keretet az önkormányzatok - a ház körüli közterület és a kerítés rendben tartásán túl - tetszés szerint töltik meg tartalommal. Igaz, amennyire át tudom tekinteni a helyzetet, az önkormányzatok többsége nem érvényesíti a törvény adta összes lehetőséget. Ahol él a szegény- és cigánygyűlölet, ott viszont sok magánéletbe avatkozó, megalázó feltételt lehet találni. A hatalom cinizmusát jelzi, hogy ezek egy része a szegény családok számára teljesíthetetlen. Csak találomra szemezgetve a helyi rendeletekből, az udvar rendje azt jelentheti, hogy "a) a fűfélék magassága nem haladja meg a 15 cm-t, továbbá b) a gyomnövények mennyisége a hasznosítható terület 15%-ánál nem foglal el több területet és a magasságuk nem haladja meg a 15 cm-t". A beavatkozás a lakás belsejére is átterjed. A segély feltétele lehet a "lakás folyamatos tisztán tartása, takarítása, meszelése", vagy az, hogy "a lakószobákban az egészséges
személyiségfejlődéshez szükséges minimális személyes élettérnek (minimum 6 m2/fő) biztosítottnak kell lenni", esetleg szükséges "az ingatlanban lakó összes személy vonatkozásában a személyi higiénia biztosítása rendszeres tisztálkodás által, valamint a személyi ruházat folyamatos, napi szintű tisztán tartása és tiszta helyen való tárolása". A feltételek fennállását, és ezzel a magánlakot folyamatosan lehet, illetve kell ellenőrizni.

A szegények szegényítésének egymást követő módszerei fantáziadúsak. A teljesíthetetlen segélyfeltételeket a törvény először csak a munkaképeseknek írta elő, egy 2011-es módosítással minden szegényre kiterjeszti. Egyre több - a törvényben pénzbelinek nevezett - támogatás egy része vagy egésze adható természetben. Ez nemcsak bonyolult és drága adminisztrációval jár, hanem piac¬gazdaságban szükségképpen kirekesztő is. Szaporodnak a szégyentáblák, a nyilvános megbélyegzés (például ha valaki nem veszi át a kért ebédet, ha nem tartja rendben a háza táját stb.). Sokasodnak a szegényektől megkövetelt iratok, amelyek szegénységüket és a hatalommal való együttműködésüket igazolják. A segítő szolgáltatások kötelezettségei is mind nyomasztóbban bürokratizálódnak - a tartalmi munka rovására.

Mindeközben a lakosságon belül folyamatosan erősödtek és erősödnek a szegényekkel, és főleg a cigányokkal szembeni előítéletek, amelyek nagyon gyakran gyűlöletbe fordulnak. A folyamatot nemcsak a média bátorítja, hanem az is, hogy a hatalmat kezükben tartók nem lépnek fel a Jobbik provokációival, erőszakos fenyegetéseivel, törvénytelen vonulásaival szemben, illetve hogy fontos politikusok ebben a szellemben és szótárral nyilatkoznak. Terjed a kirekesztő és a szegényeket kriminalizáló közbeszéd (amelyben a kukázók "elkövetők", a hajléktalanok pedig "megszállják a város fontos, sokak által használt részeit"). A cigánybűnözés korai vádját követték a koldusok és hajléktalanok maffiáiról szóló történetek, majd újabb bűnözéskategóriák. A miniszterelnök évértékelő beszédében mondta, hogy sokan azért nem dolgoznak, mert sok másból megélnek, "pél¬dául tyúklopásból". Budapest főpolgármestere szerint "létezik olyan, hogy hajléktalanbűnözés, ha tetszik, ha nem".

Az előítéletes (azaz kis részben igaz, majd az egész közösségre általánosított) vádak között korán megjelent, hogy a szegények elisszák, eljátékgépezik a gyerekeik elől a segélyeket, hogy csalnak és hazudnak a segélyért. (Tudományos kutatások sora igazolta, hogy e vádak a szegények és cigányok többségére nem állnak, de ez senkit nem zavar.) Mindezek után a belügyminiszter felhatalmazva érzi magát annak vállalására, hogy "a munkát megvető réteget munkára fogjuk szoktatni, a közterületeket megtisztítjuk a koldusoktól és az ország hangulatát rontó személyektől". A munkára szoktatás igazi helyének a rendőrök felügyelte munkatábor készül. Új hajléktalantárolókhoz rendőri jelenlét is jár. A közterületnek a koldulóktól és a kukázóktól való megtisztításához több eszköz van. Kukázni nem lehet, ha nincs mit: hatékony megoldás tehát, ha a végre meghonosodott szelektív szemétgyűjtő konténereket legalább a belvárosban megszüntetik. A megtisztítás igazi eszközei persze a kitiltás, a cinikusan magas pénzbüntetések, majd "bűnismétlés" esetén a börtön.
Ezzel az ország - politikusainak vezérletével - átlépett egy emberiességi határt. Európában az új évezredben Magyarország az első, ahol a szegényeket, egyszerűen csak mert szegények, rendőri erőszakkal és börtönnel büntetik. Gondoljunk erre is a szeretet ünnepén.