A washingtoni konszenzus (az IMF
tízparancsolata) és a Fidesz-kormány
A washingtoni szó a politikai Washingtonra, tehát a Kongresszusra és a
kormányzat vezető tisztviselőire utal, valamint a nemzetközi pénzügyi
intézményekre, a gazdasági kormányhivatalokra és a «független washingtoni
agytrösztökre».
1. A költségvetési deficitnek [...] elég
kicsinek kell lennie ahhoz, hogy az inflációs adóhoz való folyamodás
nélkül finanszírozni lehessen.
2. A közkiadásokat át kell irányítani
azokról a területekről, amelyeknek gazdasági hozadéka nincs vagy kicsi,
[...] azokra a területekre, amelyeknek nagy a gazdasági hozadéka.
3. Szélesíteni kell az adózók körét és
csökkenteni a marginális adókulcsokat.
4. Pénzügyi liberalizáció, ami végső célként
magában foglalja a piaci erők által meghatározott kamatlábakat.
5. Egységes valutaárfolyam olyan szinten,
amely versenyképes, mely előmozdítja az export gyors növekedését.
6. A mennyiségi importkorlátozások helyébe került
vámokat csökkenteni kell mindaddig, amíg el nem érik az egységes alacsony, 10–20%-os vámszintet.
7. Azoknak a korlátozásoknak a
megszüntetése, amelyek akadályozzák a külföldi közvetlen beruházások
belépését.
8. Az állami tulajdonban lévő vállalatok magánkézbe
helyezése.
9. Az olyan szabályozások megszüntetése,
amelyek akadályozzák új cégek belépését, vagy korlátozzák a versenyt (dereguláció).
10. Tulajdonjogok, a tulajdon
biztonságának megteremtése.
Mi az, amit ezek közül nem teljesít a Fidesz-kormány? A költségvetési
deficitet az ésszerűnél is alacsonyabbra szorítja (ezt alaptörvényébe foglalta); a közkiadásokat az oktatásban,
egészségügyben a racionálisabbnál is jobban átirányítja a profitgazdag
területekre (pl; a tömegközlekedéstől pontosan ugyannyi támogatás von el,
amennyivel tartozik neki, ezzel halálra ítéli a köztulajdonban lévő közösségi közlekedést);
az adórendszert kiszélesítette (16 %-kal a minimálbéresekre is); vámok nincsenek is már az Unión belül, a
külföldi tőke úgy jön-megy, ahogy akar; a privatizálást lefolytatták az elődök
(a visszavásárolt MOL-t ki tudja, milyen csókosának akarja átadni); a szabályozástól régóta mindent megfosztottak;
a (magán)tulajdon teljes mértékben biztosított (kivéve a magánnyugdíjpénztárak „államosítását”, ahol pedig a feladat ellátását
átvállalja az állam).
Kamatlábak,
valutaárfolyam. Na, itt a gond. A Fidesz maga alá akarja gyűrni a jegybankot (melynek
„függetlensége” révén kellene biztosítania azt,
hogy a nemzetközi piacoknak megfelelő pénzpolitika folyjon) azért, hogy
ebbe közvetlenül beavatkozzék, ti. itt lehetne játszani az árfolyammal, a
kamatokkal. A Fidesz a nemzetközi viszonylatokban kicsi, erőtlen magyar tőke
érdekét akarja képviselni, ezt akarja gyarapítani. Ezért kell Orbánnak a
nemzeti egység, a nacionalizmus („fülkeforradalom”, „szabadságharc”, „minden
magyar érdeke”, stb.). Azt persze nem mondja ki, hogy egy nemzeti
összeborulással csak a tőke nyerhet, a
dolgozók semmiképpen, mert kizsákmányolásuk tovább növekedik, és terheiket csak
a Csányik, Szélesek még jobb boldogulásáért kell vállalniuk. Bokros, a
volt pénzügyminiszter szerint az IMF három feltételt fog szabni
Magyarországnak: a jegybanktörvény visszavonását, az adózás és a
szociálpolitika alapvető irányainak sarkalatos törvényekben rögzítésének (és
ezzel a jövőbeni kormányok korlátozásának) visszavonását, valamint egy új
költségvetést. Életünk feltehetően nem lesz könnyebb sem ezek
elutasításával, sem elfogadásával.
Mit lehet
tennünk? Helyzetünk olyan, mint a csöbör
és vödör esete. Nem kell elfogadnunk az Unió multinacionalista érdekeket
képviselő, az IMF-nek a nemzeti szuverenitás sértő követeléseit, de vissza kell
utasítanunk a kormány céljait is. Azt kell követelnünk, hogy ebben az országban
a dolgozók jogai érvényesüljenek, a demokratikus jogok minden itt élő emberre
vonatkoztatva. Ehhez a tömegek összefogása
kell, (osztály)harca – mégpedig szervezetten, tudatosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.