Na, mi újság Belgiumban?

A tavaly nyáreleji választások óta sincs még kormány. Kudarcba fulladó tárgyalások folynak csak, a győztes (vallon) szocialista megszorítástervezet kevés a győztes (flamand) nacionalista pártnak. Holott már ez is olyan, hogy «Mindenki jól jár! Csak a nyugdíjasok és a jövendő nyugdíjasok nem, csak a családosok és a gyermektelenek nem, csak az alkalmazottak és a munkások nem, csak a dolgozók, a munkanélküliek és az átmeneti munkát végzők nem!».
Az ügyvezető kormány viszont nem zavartatja magát egyáltalán olyan intézkedések meghozatalában, amelyek legalábbis nemzeti konszenzust igényelnének (pl. a líbiai háborús részvétel…). Az adósság fizetése úgyis a népre hárul, miért ne invesztálna bombatámadásokba?

Az élet persze folyik. A szülők lázasan gyűjtenek a tanévkezdésre. Alsótagozatos gyerek egy évi menzája 520 euró, középfokon csak a kötelező iskolai kirándulások 367 euróba kerülnek átlagosan, a felsőfokú oktatásban egy havi albérlet 450 euró. Az évi kiadások így 1000 és 8000 euró között mozognak alsófoktól a felsőig, melyekbe bele se számoljuk az év elején az iskola által listán felsorolt (füzet, könyv, íróeszköz, stb.), vagy «adminisztrációs költség» néven benyújtott igényeket. A Családi Liga cáfolja a törvényben előírt «ingyenes iskola» tényét, hozzátéve, hogy «az oktatás költségvetési hozzájárulása elégtelen». A (20-ból kettő) diszlexiás kölyöknek külön költségvonzata van, a felzárkóztatásnak szintén, különórákról pedig ne is beszéljünk (pedig kellene, a belga oktatásügy az utolsó között kullog a PISA-felméréseken…).

A nagy dérrel-dúrral beharangozott «vége a válságnak!» ellenére az csöndben tovább árad. A tőzsde napok óta negatívummal zár. A munkaügy köszöni, «jobban van». Hogyan? A 2005 óta létrehozott munkahelyek 60 %-a túl drága, s a hozadéka sem nagy dolog. Az IDD (Tartós Fejlesztési Intézet) tanulmánya a hivatalos statisztikai adatokra támaszkodva megállapítja, hogy a (fiatalok megsegítésére és leginkább a szolgáltatásban) létrehozott munkahelyek «a nők esetében lényegesen nagyobb mértékben gyarapodott, mint a férfiaknál. Az 50 éven felül foglalkoztatottak száma is, ez azonban annak köszönhető, hogy a nőknek tovább kell dolgozniuk, nem pedig azért mert ennek a korosztálynak kreáltak munkahelyeket. A közszférában – kinevezéssel – dolgozók száma azonban csökken» (vele együtt a szolgáltatás minősége is..). A részmunkaidőben dolgozók száma 25 %-kal emelkedett. A kinevezett állások ritkábbak, mint a fehér holló, a néhány hónapra szóló szerződéseknek is örülni kell, még ha az már 10 éve is tart! Persze ezzel nem lehet családalapításra gondolni, lakást vásárolni (hitelt nem ád a bank ilyen prekaritásra!), még a hónap végéig kihúzni sem könnyű.

A neheze pedig még előttünk van. Az Európai Unió Belgiumra is szigorítást kényszerít minden téren. Többek között csökkenni fog a munkanélküli ellátás, folytatódik a bérek lenyomása, változnak a nyugdíjfeltételek, meg akarják szüntetni az «inflációkövető» bérindexálást, stb. Ma Nagy-Britanniában törnek-zúznak a fiatalok elkeseredésükben, Görögországban tüntetnek, Spanyolországban demonstrálnak – holnap talán itt is?